Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-17 / 65. szám
/ M A ß Csehszlovákia és az Európai Közösség Tagság: tíz év múlva? Martin Bengemann, az Európai Közösség Bizottságának alelnöke tegnapi prágai sajótértekezletén kijelentette, hogy Csehszlovákia teljesítette az Európai Közösségbe való belépés kritériumait. [ Gazdasági és érdekvédelmi napilap KEDD, 1992. március 17. • II. évfolyam • 65. szám • Ára 2,30 korona Vélemények Alexander Dubőek döntéséről Stabilizáló személyiség A Szövetségi Gyűlés szociáldemokrata képviselői klubja tegnap üdvözölte, hogy Alexander Dubcek, a szövetségi parlament elnöke belépett a Szlovákiai Szociáldemokrata Pártba. Ivan Fiáéra, a szociáldemokrata frakció vezetője juttatta el a Csehszlovák Sajtóirodához klubja nyilatkozatát, amely a továbbiakban megállapítja: „Vátjuk, hogy Alexander Dubéek vezetésével a szlovákiai szociáldemokraták az egyik meghatározó politikai erővé válnak, amely elősegíti a közös állam stabilizálódását. A Polgári Mozgalom képviselői klubjának nevében Jan Sokol frakcióvezető a következőket válaszolta a sajtóiroda munkatársának azon kérdésére, hogy miképp vélekedik a parlament elnökének döntéséről: „Nagyon fontosnak tekintjük, hogy Alexander Dubőek a következő megbízatási időszakban is aktív politikai szerepet játsszon Szlovákiában, mivel ő az amúgyis kevés szlovákiai politikus egyike, aki szemmel láthatóan kiáll a közös állam mellett. Megértjük, hogy nem volt könnyű választania. Azonban röviddel a választások előtt, nem pedig később döntött, amit okos dolognak minősítünk. Véleményünk szerint a szociáldemokraták közé való belépése nem adhat okot arra, hogy a választásokig kétségbe vonják a parlament elnökeként elfoglalt helyét.” Kiemelte: a közösségbe történő belépés alapfeltétele, hogy az illető országban demokratikus rend uralkodjon. Szavai szerint Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország 10 éven belül az Európai Közösség tagjává válhat. Ezt azzal magyarázta, hogy előbb valószínűleg azoknak az államoknak a tagságát kell rendezni, amelyek erre már hosszabb ideje törekednek. Rámutatott, hogy a tagságról folyó tárgyalások rendszerint három-négy évig tartanak, s így a három közép-európai ország teljes jogú tagságáról csak azután kezdhetik meg a tanácskozásokat. Mint ismeretes, Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország a múlt év végén kötött társulási megállapodás az Európai Közösséggel. , Martin Bengemannt tegnap a prágai várban Václav Havel köztársasági elnök is fogadta. A találkozón a december közepén aláírt Európai Megállapodás, a dokumentum ratifikálásának kérdése, valamint Csehszlovákia teljes jogú EK- tagsága került szóba. Az államfő leszögezte, hogy Prága mielőbb jelentkezni kíván az Európai Közösségbe. Szerinte Csehszlovákia legkésőbb az évezred végéig a közösség tagjává válhat. Michael íantovsky sajtótájékoztatója Václav Havel Pozsonyba készül Ne legyen politikai kényszerházasság! Az erőegyesítés létkérdés Václav Havel köztársasági elnök szerint Alexander Dubcek, a Szövetségi Gyűlés elnöke a szociáldemokrata mozgalomba való bekapcsolódásával mindkét tagköztársaságban elősegítheti a politikai élet stabilizálódását és a fő politikai irányzatok kialakulását Az államfő jelentős politikai személyiségnek, a „szlovák nemzet neves képviselőjének” tekinti Alexander DubéekeL A fenntieket tegnap a prágai várban tartott sajtóértekezletén Michael íantovsky köztársasági elnök szóvivője jelentette ki. A szóvivő a továbbiakban közölte, hogy Havel elnök múlt pénteken rövid megbeszélést tartott Alexander Dubéekkel. Ezen a Szövetségi Gyűlés elnöke tájékoztatta az államfőt, hogy a következő parlamenti választásokon a szlovákiai szociáldemokrácia színeiben kívánja jelöltetni magát. Arra a kérdésre, vajon Václav Havel nyilatkozik-e Bohumil Kubát cseh mezőgazdasági miniszter azon állításával kapcsolatban, mely szerint Marián Calfa szövetségi miniszterelnök állítólag részt vett az úgynevezett gumibottörvény kidolgozásában, Michael Éantovsky azt válaszolta, hogy az üggyel nem foglalkozik, és nem is kíván vele foglalkozni. Szavai szerint a köztársasági elnök kategórikusan elutasított bárminemű állítást, mely szerint a vár nyomást gyakorolt volna arra, hogy az ügyben ne kezdődjön vizsgálat, vagy ha esetleg már megkezdődött volna, akkor szüntessék be. Michael Éantovsky emlékeztetett arra, hogy Václav Havel elnök az elsők között volt, akik világosan kinyilvánították, hogy le kell zárni a múltat és meg kell büntetni azokat, akik bűncselekmények elkövetéséért felelőssek. Szavai szerint mindez azonban nem változtat azon, hogy Václav Havelnak kétségei támadtak néhány törvényhozási lépés részleteit illetően. „Az, hogy le kell számolni a múlttal, elvi kérdés, és ehhez az elvhez az elnök úr ragaszkodik” — mondta a szóvivő. íantovsky további tájékoztatása szerint a Március 5-én találkozott először az EPM, az MKDM és az MPP tárgyalóküldöttsége, hogy tagjai megbeszéljék az esetleges választási együttműködésnek, illetve koalíció kialakításának a lehetőségét Az EPM és az MKDM képviselői közösen ismertették azokat a feltételeket amelyek elengedhetetlenül szükségesek az MPP-vel való koalíció megkötéséhez. Megegyeztünk abban, hogy folytatjuk a tárgyalásokat de nem adunk ki közleményt, nem nyilatkozunk a tárgyalásról — Tóth Károly hétfőn mégis nyilatkozott a Szlovák Rádió Magyar Szerkesztősége munkatársának. Március 12- én ismét találkozott a három tárgyalóküldöttség. Meghallgattuk az MPP vezetőinek véleményét feltételeinkről. Hosszú vita után megegyezésre nem került sor. Március 17-én újból találkozunk Mivel munkqjellegű tárgyalásról volt szó, megegyeztünk abban, hogy közleményt nem bocsátunk ki és a tömegtájékoztató eszközöknek sem nyilatkozunk Pénteken Tóth Károly nyilatkozott a rádió magyar adása Napi krónikájának szombaton reggel pedig Gyurovszky László a Szombat délelőltnek bár nem volt jelen a tárgyalásokon, valótlanságot állítva, félrevezetve a hallgatót. Ráadásul a szombati Új Szóban Tóth Károly nyilatkozott és mondta el sqját véleményét a tárgyalásokról. Nem kívánunk túlzott figyelmet tulajdonítani formális külsőségeknek Ha azonban a tárgyalófelek megúllapodása-A parlament javít Az arány: 99:51 A Szövetségi Gyűlés irodájának szóvivője tegnap nyilatkozatot adott ki. Ebben megállapítja, hogy a parlament irodájának hibájából jelent meg téves információ a Népi Kamarába megválasztandó csehországi, illetve szlovákiai képviselők számáról. A hibás adatot a Szövetségi Gyűlés Elnökségének következő tanácskozásán javítják ki. Tehát a Népi Kamarába a Cseh Köztársaságban 99, a Szlovák Köztársaságban pedig 51 képviselőt választanak meg. Lapunk szombati számában közöltük, hogy a mandátumok elosztásába (101:49) hiba csúszott, amelyről a Szlovák Statisztikai Hivatal pénteki pozsonyi sajtóértekezletén Pavol Húsár, a hivatal alelnöke tájékoztatott. it valamelyik fél egyik napról a másikra felrúgja — s ezzel szándékozik hangulatot kelteni maga mellett —, komolyságát veszti a tárgyalás, sőt felmerül a partner megbízhatóságának kérdése is. Nem titkolózunk, nincs titkolnivalónk. Szívesen tesszük közzé a hármas koalíció megkötésének általunk megfogalmazott tételeit. Ugyanakkor egyértelműen hangoztatjuk, hogy be nem fejezett véleménycseréket nem lehet egyoldalúan értelmezni, s így manipulálni S különösen visszataszító az igaztalan egyoldalúság, az olcsó hangulatkeltés — a demagógiává nagyított féligazság. Az Együttélés és az MKDM koalíciója szövetségpárti s ezt nem most, kényszer hatása alatt teszi hanem az elmúlt parlamenti választások óta bizonyítja is. Mindnyájunk, a csehszlovákiai magyarság egészének érdekében kívánunk politikai erőt kialakítani Nagyon is tudatosítjuk helyzetünkéi felelősségünket Tudjuk, hogy a politikai erők egyesítése létkérdés. Művetjük, cselekedjük is ezt Am a többes koalíció kialakításának a gyakorlatát a magunk, tehát a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés elmúlt kétéves együttműködésének tapasztalata alapján kívánjuk megteremteni Az MKDM és az Együttélés koalíciója erőink hasznosítható szövetségét kívánja tovább fokozni Am szeretnénk magunktól távol tartani a hisztériái a hiányos tájékoztatásból eredő, célzatosan gerjesztett demagógiái az erőszakolt politikai kényszerházasság fejkötőjél DURAY MIKLÓS, az EPM elnöke BUGÁR BÉLA, az MKDM elnöke A Csehszlovák Vöröskereszt segélyszállítmánya * Élelmiszer Ungvárra A Csehszlovák Vöröskereszt Szövetségi Bizottságának tájékoztatása szerint tegnap Prágából indult Ungvárra a vöröskereszt azon kamionja, amely tíz tonna élelmiszert szállított Kárpátaljára. A Csehszlovák Vöröskereszt által szervezett humanitárius segítség keretében cukrot, tésztaféléket, zsírt, étolajat, lisztet és húskonzervet bocsátottak a kárpát-ukrajnai rászorulók rendelkezésére. A szállítmányt Ungváron, az Ukrán Vöröskereszt Területi Bizottsága vette át köztársasági elnök csütörtökön és pénteken Poszonyban tölti munkanapját. Egyebek között részt vesz a szlovákiai privatizálásról tartandó tárgyaláson. A szóvivő még tegnap sem erősítette meg, hogy a csehszlovák államfő Moszkvába kívánna látogatni. Csupán azt mondta, hogy Václav Havel jövő héten nem utazik el egy szerződést aláírni az egykori Szovjetunióba. ^Figyelem!!! Változás!!!^ Jézus Krisztus Szupersztár Lapunk tegnapi számában már közöltük, hogy akciónkon ki nyerte az ingyenes belépőjegyet a Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera előadására. A szerencsés nyertesek közül PELLE TÍMEA rimaszombati olvasónk családi okok miatt nem vehet részt az előadáson. Helyette tegnap újabb szerencsés résztvevőt sorsoltunk ki. íme, a nyertesek — módosult — névsora: GENCS KINGA, Gelle SÁRKÁNY ZOLTÁN, Hidaskürt KLUCSKA ANDREA, Izsa A nyertesek a ma este 7 órakor a dunaszerdahelyi sportcsarnokban kezdődő előadás előtt vehetik át a belépőjegyet Héger Rudolftól. Jifí Dienstbier Karabahba menne Az időpont (még) kérdéses Zdenék Zikmund, a Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője tegnap — az EBEÉ megbízottainak március 13-án, pénteken Helsinkiben tartott rendkívüli ülésén született határozatokra hivatkozva — úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg még e héten elindul Hegyi Karabahba az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet előkészítő missziója. Zikmund tájékoztatása szerint a küldöttség a helyszínen fogja vizsgálni az azonnali tűzszünet életbe léptetésének és az EBEÉ-megfigyelők elhelyezésének a lehetőségeit, valamint előkészíti Jifí Dienstbiernek, az EBEÉ Külügyminiszteri Tanácsa elnökének a válságövezetben teendő látogatását. A sajtóosztály vezetője ezzel összefüggésben közölte, hogy a Dienstbier-misszió elutazásának időpontját még nem rögzítették. „Feltételezésünk szerint az útra március végén vagy árpilis elején kerülhet sor” — tette hozzá. Egyébként Jifí Dienstbier az EBEÉ elnöklő országának képviselőjeként már tájékoztatta az örmény és az azerbajdzsáni elnököt, hogy el kíván látogatni a válságövezetbe. Zdenék Zikmund elmondta: a csehszlovák külügyminiszter felkérte a két államfőt, hogy legalább az EBEÉ-misszió látogatása idején szavatolja a biztonságos körülményeket, amelyeket a tűzszünet életbe léptetése és a fogolycsere meg(Folytatás a 2. oldalon) Minisztert a parlament elnökéért Az olvasókban bízva... Lapunkban már jeleztük: a Szabad Újság nehéz gazdasági helyzetbe került Termelőegységekhez, vállalkozókhoz, magánszemélyekhez fordulunk azzal a kéréssel, hogy ha tehetik, részesítsék pénzbeli támogatásban lapunkat Az adományozók a 389/1990 Tt számú törvény értelmében leírhatják adóalapjukból az átutalt összeget Az adományokat a Fábry-alap „Szabad Újság” szakalapítványán gyűjtjük. Tekintettel arra, hogy a postai utalványra nem fér rá a szakalapítvány egész neve, a pontos cím a következő: Fond Zoltána Fábryho — „SZ” VÚB Bratislava - mesto c. ú. 35-64631-012/0200 Támogatásukat, segítségüket előre is mély tisztelettel köszönjük. Adj király katonát! Tatán mindenki ismeri a címben említett gyermekjátékot, amelyben két csoport áll egymással szemben, és a „katonák”az egyikből a másikba igyekeznek átjutni. S ez a végtelenségig oda-vissza folytatódik... Ez jutott eszembe a Polgári Demokrata Unió—NYEE tegnapi sajtóértekezletén, amelyen Emil Ehrenberger távközlési miniszter bejelentette, hogy hátat fordít a Kereszténydemokrata Mozgalomnak és a PDU—NYEE színeiben indul a választásokon. És ez nem sokkal azután történt, hogy Frantisek Mildosko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke úgy határozott: a Polgári Demokrata Uniót a Kereszténydemokrata Mozgalommal cseréli fel. Szóval, „katona helyett katona...” Ehrenberger azzal indokolta döntését, hogy a KDM túl sok politikai „motívumot” kíván bevinni a távközlési tárca munkájába, s ez a minőség rovására megy. Elmondta, hogy a postát és a távközlést helytelen dolog regionális egységekre bontani, ahogyan azt a kereszténydemokraták szeretnék. Rámutatott, hogy ez az „ágazat” minden államban központi irányítás alá esik, és Csehszlovákiában is csak ilyen irányítással emelhető a tárca működése európai színvonalra. FrantiSek MikloSko „mezcseréjével” kapcsolatban Helena Woleková szociális és munkaügyi miniszter a PDU— NYEE alelnöke ismertette a párt véleményét. Kiemelte, hogy ezután is baráti (Folytatás a 2. oldalon)