Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-13 / 62. szám
1992. március 13. 5 Szabad ÚJSÁG Ne szólj szám... Szövetkezet - szabad rablás? Egyre jobban szorul a hurok a mezőgazdasági szövetkezetek nyaka körül. Az állami támogatások megszűntével kiderült: az új körülmények között nem képesek megállni a saját lábukon, nem képesek megélni a piaci törvények között. Hogyan lehetséges ez, teszik fel a kérdést sokan értetlenül, hisz húsra, tejre, tojásra, zöldségre mindig szüksége lesz az embereknek. Sokan az elhibázott állami politikát okolják, mások görbe szemmel néznek az élelmiszer-feldolgozó iparra, amely úgymond lefölözi a nyereséget, hisz ennyiért és annyiért vásárol a szövetkezettől, és mennyivel drágábban adja el a készterméket - többek között a szövetkezeti tagoknak. Röpke két év alatt hatalmas változások zajlottak le a gazdasági életben, a társadalom minden területén -, de nem az emberek szemléletében. Ám erről az újságírónak a legtöbb érdekelt - érintett csak magánemberként beszél. Ne szólj szám... Hisz anélkül is eleget fáj a feje. Virággal, zöldséggel foglalkozók jól tudják: nem kell ahhoz tíz hektár, hogy meg lehessen élni belőle. Intenzív mezőgazdasági termeléssel meglepően kis földterületből is hasznot lehet húzni. Józsi bácsi, az öreg paraszt, állathoz-növényhez értő gazdaember, nemhiába vakargatta a fejét, mikor utánaszámolt, mekkora földterület esik egy szövetkezeti tagra... Arra pedig már csak sóhajtott, mikor látta, hogy a kukoricaszállító pótkocsik nyomát aranysárga kukoricaösvény jelzi az út mentén, ősszel a földet elborítják a félbevágott cukorrépák, a „szemveszteség nélküli aratás" után pedig kizöldül a határ. Mindamellett a szövetkezet székházában két tucat adminisztratív munkaerő szaladgál buzgón a papírjaival, szorgos munka látszatát keltve, holott egy számítógéppel és néhány ügyes programmal helyettesíteni lehetne mindet. Voltak azért igazi gazdaemberek is, akik a vállukra vették a közös gondját azok helyett is, akik könnyedén legyintettek: „Ugyan, a közös miatt ne fájjon a fejed, gyerünk inkább egy féldecire“. Az ilyen igazi gazdaembereknek a föld, az állatok sorsát szívükön viselő, örökösen lótó-futó embereknek aztán szívinfarktus, közöny és nagy-nagy csalódás lett az osztályrészük. A két évvel ezelőtti lázas időszakban, úgy tűnt, megváltoznak az efféle dolgok. Úgy hittük, végre szabadon dönthetünk saját sorsunk felől. A nagy lelkesedéssel induló fiatal helyi „forradalmárok" azonban hamar megundorodtak a közéleti szerepléstől. Leváltottak néhány régi elnököt, megválasztottak néhány újat. A régi vezetők egy kicsit, hm... be is rezeitek. Aztán rájöttek, hogy nem is olyan fekete a bársonyos forradalom, mint milyenre festik. A nagy vihart kavaró személycserék csupán felszínen szétfutó hullámköröknek bizonyultak: csobban a kö, elsüllyed, és a felszín ismét kisimul... A régi vezetők beálltak az új rendet hirdetők táborába és kifordított köpönyegük alatt biztonságosan átmentették a hatalmukat Különösen a fiatalok, akik közül majd mindegyik nagy lendülettel indult, mert ők hajlamosak a forradalmi fellángolásra, húzták vissza hamar a kezüket. Rájöttek, hogy gumifalakat döngetnek és a kezdeti, mindent elsöprő lelkesedés hamar a csalódottságnak és keserű érzéseknek adta át a helyét. Láthatták, hogy a pozíciójukban maradt, már nem párttag, de pártszemléletű emberek a munkaerőelbocsátás első hullámában menesztették a „legizgágábbakat“. Közben zajlott egy másik folyamat is. Természetes dolog volt a szabadabb légkörben, hogy az annak idején erőszakkal egyesített szövetkezetek igyekeztek ismét különválni. Föllángoltak a nagy hagyományú szomszédfalu-viszályok, a mostanáig egymás mellett, egy szövetkezetben dolgozók villogó tekintettel kezdték méregetni egymást: a te falud szövetkezete ennyi és ennyi adósággal érkezett a közösbe. Az én falumé ennyi és ennyi nyereséggel. A te falud, az én falum... A vagyont mégis fele-fele arányban kellett szétosztani. Az az évekkel ezelőtti ostoba, mesterségesen központosító rendelkezés egyik napról a másikra elmosta az évek óta prosperáló és az évek óta csak tengődő szövetkezetek közti különbséget. (Ezt a döntést még sokáig fogjuk nyögni: övön aluli ütés volt). A szövetkezetek elválásakor botrányos tagsági gyűlések zajlottak, amelyek leginkább a régi korteshadjáratok hangulatát idézték: manipulált szavazatokkal, megfélemlítéssel, verekedésre felbérelt romákkal, mézes mosolyú régi és új jelöltekkel, akik szép szavakkalígéretekkel agitáltak a marhaistállóban és pálinkával este a kocsmában. (Ez azonban nem ért semmit, mert a válási procedúra akár egy évig is elhúzódott, a tagok pedig álmélkodhattak mindkét oldalon: Hogy lehet ez? Hiszen már egy éve megszavaztuk!) Nemkülönben furcsa jelenetek kísérték a tulajdonképpeni osztozkodást, a vagyontárgyak tényleges elosztását. Néhányan túl egyszerűen képzelték a dolgot, az új szövetkezetbe távozó traktoros egyszerűen ráfújta jármüvére az új szövetkezet nevét és emblémáját, s már vitte is (volna, ha a kapunál az őr észre nem veszi a friss festéket). Az újonnan megválasztott szövetkezeti elnökök hatalmas terhet vettek a nyakukba. Ök, akiket két éve választottak meg, bizonyára őszinte szándékkal, becsületes tenniakarással indultak, de nem bizonyultak elég erősnek ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt változtassanak Nem tudtak utat vágni a „kéz kezet mos" labirintusában, belekeveredtek a különféle összefonódások, érdekcsoportok és szövetségek hálójába, amelyek oly gyakoriak szép hazánkban. Sokan közülük bábukká váltak az őket mozgató „családi maffiák" kezében, amelyek minden faluban jelen vannak. (Azokra az elnökökre, akik netán a saját falujukban próbálkoztak, a bibliai mondás illik: senki sem próféta saját hazájában.) Elnöki hatalmuk - titulusok ide vagy oda - csupán jelképes volt. Említsük meg azt is, hogy a becsületesség és a jószándék sokszor nem elég. Az új helyzetben keménykezü emberekre lett volna szükség, akik saját munkabírásukkal, tekintélyükkel és szakértelmükkel mutatnak példát, és a köz érdekében tiszta ielkiismerettel adnak munkakönyvét azok kezébe, akik csak élősködnek a „jobb munkáért több pénzt" keresni akarók nyakán. Az olyan embereknek, akik a munkahelyet puszta időtöltésnek tekintik és az unalmas munkaórákat szeszesitalok vedelésével igyekeznek színesebbé tenni, nincs helyük a piaci törvények alapján (meg)élni akaró vállalkozásban. Sajnos, a szövetkezeti tagok túlnyomó része sem volt képes felfogni, hogy a régi módon, a pár évvel ezelőtti munkatempóban már nem lehet dolgozni: többet kell(ene) nyújtani, ráadásul kevesebb pénzért. A régi szép idők, mikor az ügyes szövetkezeti elnök mindig kisírt, kihazudott egy kis pénzt valahonnan, és a veszteséges szövetkezet évről évre „osztalékot" fizetett, ezek az idők már történelemmé váltak. Hogy mi lesz most? Furcsamód mindig kerül valahonnan egy kis pénz a fizetésre. Az emberek pedig beletörődnek: no lám, nem is olyan veszélyes ez a tönkremenés, hisz a fizetést megkapjuk. Ilyen szemlélet kifejlődésének lehetünk most tanúi, és biztos, hogy ez nem segíti elő a magasabb munkaerkölcs kialakulását, amelyet oly gyakran emlegetnek tölünk nyugatabbra fekvő országok munkásaival kapcsolatban. Mindannyian tudjuk, hogy amit csinálunk és ahogyan csináljuk, az kevés az üdvözüléshez; de a nagy közép-európai „ejh, ráérünk arra még" szellemében resten és kényelmesen holnapra halasztjuk a dolgokat. Közben folyik a szövetkezetek vagyonának ... nem dézsmálása, mert ez a szó már kevés, hanem a szétlopása. Ellenőrzésről nem lehet beszélni: a közös vagyonból csak az nem visz, aki nem akar. A tagok többsége nagyon is jól látja, hogy ennek a mostani közös gazdálkodásnak, amelynek óriási anyag-, energia-, pénz- és nem utolsósorban emberpocsékolás a kísérőjelensége, már nincs jövöje. Mindamellett félnek a saját lábukra állni, az elmúlt évek kiölték belőlük a vállalkozói szellemet, a kockázatvállalás szükségességének érzését, mindazt, ami ahhoz kell, hogy valaki a saját munkájából éljen meg. TÓTH FERENC Nagybeteg egészségügyünk javát, javulását igyekszik szolgálni, többekkel, másokkal egyidejűleg az Alternatív Gyógyászati Tudományos Társulat is. Különféle rendezvények, találkozók, vitaestek szervezésével, rendelők létesítésével, röplapok és könyvek kiadásával. Újabban pedig tanfolyamok rendezésével. A társulat alelnöke dr. Nagy Géza komáromi gyógyszerész, akit orvosi és természetgyógyász körökben egyaránt kiváló előadónak ismernek, és ma már nemcsak szűkebb pátriájában, de Budapesten és Pozsonyban is. Tőle Korhatár nélkül kértem részletesebb tájékoztatást.- Legfontosabbnak - magyarázta - a fitoterápia, a gyógynövényekkel foglalkozó tudományág legújabb ismereteinek a népszerűsítését tartjuk. Ez volt a témája Komáromban, és a nemrégiben Dunaszerdahelyen megrendezett tanfolyamunknak is. Most szervezzük a pozsonyi tanfolyamot. (Március második hetének a végén, 13-14-15-én, pénteken, szombaton és vasárnap tartják majd, a Művelődési Akadémia (Michalská ul. 26) nagytermében (2. emelet). Az érdeklődőknek telefonon is szíves felvilágosítással szolgál Marta Bogdal íková a 330-140-es, vagy a 334-177- es telefonszámon.)- Az előbb említett tanfolyamok - folytatta magyarázatát -, mind a hallgatók, mind a vizsgáztatók véleményezése szerint rendkívül sikeresek voltak. Éppen ezért ismét rendezünk hasonlót, illetve megszervezzük a már egyszer nálunk vizsgázott hallgatók továbbképzését. (Az úgynevezett alaptanfolyamot ismét Komáromban tartják majd, április 10-11-12-én, szlo-Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország előtt még igen sok leküzdésre váró akadály áll, a nemrégiben megszerzett közösségi társult tagság ellenére is - írja legutóbbi jelentésében a müncheni központú gazdaságkutató intézet, az IFO. Az átalakulás gyorsasága még mindig elsősorban azon múlik, milyen hamar tudják ezek az országok fölszámolni a veszteséges állami vállalatokat, illetve privatizálni iparukat. E téren Lengyelország és Magyarország mutatta föl a leglátványosabb haladást, nem látszik viszont még a csehszlovák strukturális válság vége, annak ellenére, hogy itt is radikális reformokat vezettek be. Magyarországon - idézi az IFO-t az AP-DJ - a 2 ezer állami vállalat közül 120-at már teljes egészében magánkézbe adtak, 110-et pedig részlegesen privatizáltak, de rövidesen ezek is teljesen kikerülnek az állami ellenőrzés alól. További 700 vállalat magánkézbe adásának ügyében intenzív előkészületek folynak. Ezzel egy időben gyorsan nő a magánszektor, de még mindig nem eléggé nagy ahhoz, hogy kompenzálja az állami szektor veszteségeit. Az 50 dolgozónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozások száma jelenleg az összes vállalatok 83,4 százaléka. 1988- ban ez az érték még csak 35,5 százalékra rúgott. E szektor foglalkoztatja a magyar alkalmazotti vák és magyar nyelvű előadók közreműködésével. A továbbképző, illetve II. fokú tanfolyam megrendezésére június 26-27-28-án kerül sor. Előzetes tájékoztatást a Területi Művelődési Központ »tiszti pavilon« munkatársaitól lehet kérni.)- Hangsúlyozni ' szeretném - fűzte hozzá hogy a fitoterápia és a természetes gyógymódok kapcsolata rendkívül fontos, akárcsak más vonatkozásban az orvosoké és a természetgyógyászoké, ezért a tanfolyamoknak minden esetben a vizsga adja meg a rangját. A szervezők feltételezése szerint a tanfolyam nem csupán ismereteket nyújt a résztvevőknek, hanem egyéni tanulásra, továbbképzésre is készteti őket, tehát a tanfolyam után négy-hat hét múlva vizsgát rendeznek a számukra. Lehetőséget biztosítva tudásuk, jártasságuk bizonyítására. A vizsga persze nem kötelező. Részt vehetnek a tanfolyamokon, korhatár nélkül azok is, akik csupán kíváncsiságból szeretnének tájékoztatást kapni a legújabb, a legkorszerűbb gyógymódok alkalmazásáról.- Oklevelet is kapnak a sikeres vizsgázók - fejezte be tájékoztatását amely persze senkit sem jogosít fel a gyógyításra, de az oklevél tulajdonosa jogosan, a jelenleg érvényes rendeletek szerint is joggal vállalkozhat a gyógynövények termesztésére, felvásárlására, szaküzlet nyitására, teák és teakeverékek elkészítésére, adagolására, valamint tanácsadó szolgálat megszervezésére. Reméljük, mindez, cseppenként bár, de egészségügyünk, az egészségügyi szolgáltatások jobbulását, javulását szolgálja majd. HAJDÚ ANDRÁS állomány 15 százalékát. A német intézet szerint, számos derülátó előrejelzéssel ellentétben, a magyar gazdaság az idén még nem indul virágzásnak. Az IFO úgy véli, a termelés további 3 százalékkal esik majd, a munkanélküliségi ráta pedig 15 százalékra nő. Lengyelországban és Csehszlovákiában - folytatódik az elemzés - a privatizáció a vártnál lassabban halad, és egyelőre még nem mutatkozik igazán látványos változás a vállalatok üzleti tevékenységében. A volt Szovjetunióval folytatott kereskedelem összeomlása mindkét országot igen érzékenyen érintette, habár a csehszlovák exportra a tavalyi év második felében már szépen növekedett. Komoly javulás azonban legkorábban jövőre, de inkább csak két év múlva várható. A lengyel szervezési ügynökség előrejelzése szerint a termelés csak akkor fog stabilizálódni az országban, ha nő az export a volt Szovjetunió utódállamaival folytatott kereskedelemben. A termelés enélkül még további 11 százalékkal eshet az elmúlt két év során bekövetkezett 35 százalékos csökkenéséhez képest. A prágai prognosztikai intézet szerint jövőre és egy évvel később akár 20-30 százalékkal is csökkenhet a bruttó hazai termék, s az intézet ezért a gazdaság esetleges összeomlására figyelmeztet. Természetes gyógymódok - tanfolyamokon Német vélemény a kelet-európai gazdaságokról
