Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-03 / 28. szám

6 1992. február 3. Hazai gazdasági körkép Főfoglalkozásuk: vállalkozó Az önkormányzati hivatalok adatai szerint Csehszlovákiában ez idő tájt több mint egymillió a magánvállalkozók száma. Más szóval a produk­tív korban levő lakosság 15-20 százaléka „maszekol“. Az újonnan kialakuló szociális rétegről a közelmúltban felmérést végeztek a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a prágai Károly Egyetem szakemberei. A megkérdezett 2848 csehszlovák állampolgár 2,8 százaléka vallotta magát magánvállalkozónak. Ez kevesebb, mint amennyire számítani lehetett az előzetes felmérésből, mégis arra utal, hogy 1992-ben a gazdaságilag aktív lakosság kb. egynegyede lesz magánvállalkozó - akár a 20-as években. A különbség csupán annyi, hogy a mai maszekok többségének legalább egy további munkahelye is van. A felmérésből továbbá kiderül, hogy a mai vállalkozók vagy vállalkozni készülök között több a magasabb műveltségi szintű, illetve szakképzettségű egyén, a férfi, s általában fiatalabbak, mint hetven évvel ezelőtt voltak társaik. Arányszámuk pedig Csehországban sokkal nagyobb, mint Szlovákiában. A vállalkozó nők legtöbbjének vállalkozó a férje, illetve az élettársa, tehát húsz százalékuk „családi vállalkozás" részese. S még egy érdekes adat: a csehországi vállalkozók között kétszer, a szlovákiaiak között háromszor több a férfi, mint a nő. Mit intézett a miniszter? A közelmúltban háromnapos látogatást tett Ausztriában Jozef Belcák szlovák gazdasági miniszter. Osztrák kollégájával elsősor­ban a munkanélküliséggel, a menedzserképzéssel, valamint a közép- és kisvállalkozók támogatásával járó problémák megoldá­sának lehetőségeiről tárgyalt. Hazautazását követően a miniszter nyomban a NORSK HYDRO ALUMÍNIUM cég vezetőivel kezdett tárgyalásokat a garamszentkereszti alumíniumgyár rekonstrukció­járól. Kassai építők - privatizáció előtt Több mint félmilliárd korona értékű vagyonon osztozik majd az a három részvénytársaság, amelyek - a privatizációs tervezet szerint - a Kassai Mélyépítő Vállalat jogutódai lesznek. Jan Zustiak vállalatigazgató szerint e részvénytársaságok életképességét és biztos jövőjét az ökológiai építkezések és a környezetvédelem várható konjuktúrája szavatolja, hiszen a vállalat rendelkezik ilyen célokra szolgáló progresszív technoló­giákkal. így például Kassa és Eperjes városok számára már építenek is egy-egy nagy szennyvíztisztító állomást, részt vesznek majd a legna­gyobb kelet-szlovákiai város repülőterének rekonstrukciójában, a szlová­kiai autópálya-hálózat és hidak építésében stb. A mélyépítő vállalat vezetői már most készülnek a jövőre, és tárgyalá­sokat folytatnak külföldi, pontosabban törökországi és volt szovjetunióbeli munkavállalásról. Tehetik, mert állítólag egy meg nem nevezett osztrák céggel vegyes vállalatot hoznak létre, amely mintegy százmillió koroná­nak megfelelő külföldi tökével segíti majd a kassai építőket. Növekszenek a kiadásaink Sajnos, a fogyasztási cikkek áraival kapcsolatos statisztikai kimutatások már-már semmi újat nem mondanak nekünk: egyre drágább szinte minden. Legfeljebb arra lehetünk kiváncsiak, vajon mi milyen arányban drágul. Nos, a Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint a fizetésből élők háztartási kiadásai a múlt hónaphoz viszonyítva 1,3 százalékkal, az elmúlt év elejéhez viszonyítva pedig 49,5 százalékkal növekedtek. Mindez annak a következménye, hogy a nem élelmiszer-ipari fogyasztási cikkek 1990-es árának növeke­dési indexe 167,7, az élelmiszereké 136,1, a szolgáltatásoké pedig 152,2. Új szálloda Prágában Kerek háromszáz ággyal bővült múlt héten kedden a prágai szálloda­hálózat kapacitása. A húszmillió koronáért felépített új Globus szálloda háromcsillagos, a szobák (közülük nyolcat rokkant vendégek számára alakítottak ki) kétágyasak, amelyekben a hazai vendégek 600 koronáért, a külföldiek 1800 koronáért tölthetnek egy éjszakát, és meg is reggeliz­hetnek. Akinek mindez kevés, a szállodához tartozó étteremben, pincé­ben, snack bárban, éjjeli borozóban, nyáron pedig majd a kerthelységben is ehet-ihat kedvére. S ha elfogy a pénze, fizethet American Express, JCB és VISA hitelkártyával is (ha van neki - a szerk. megj). Az olajszállítás zavartalan- Az egyezség szerint Oroszország ebben az évben 7,5 millió tonna olajat ad el Csehszlovákiának. A szállítás egyelőre folyama­tos, sót, januárban várhatóan 800 ezer tonnát küldenek keleti partnereink, ami több a tervezett mennyiségnél - reagált a minap Jozef Cimbora, a pozsonyi Slovnaft vállalat igazgatója a Komszo­­molszkaja Pravda január 23-ai cikkére, amelyben az orosz, nem állami Hermes olajtársaság elnöke egyebek közt úgy vélekedett, hogy Oroszország rövidesen kénytelen lesz leállítani olajexportját. Francia befektetés Egy Air France vezette befektetőcsoport szándéknyilatkozatot írt alá a CSA Csehszlovák Légiforgalmi Társasággal ez utóbbi 40 százalékának megvásárlására - közölte a francia légitársaság. Az Air France vezette befektetői csoportban francia és más nyugati intézményi befektetők is vannak. Oldfich Churain, a CSA elnöke közleményében hangsúlyozta, hogy az Air France segíteni fog a csehszlovák légitársaságnak a tervezett korszerűsítésben, és hozzájárul ahhoz, hogy Prága fontos légiközleke­dési csomópont lehessen. A francia légitársaság számára pedig az üzlet lehetőséget teremt a Kelet-Európa felé történő terjeszkedésre. A szándéknyilatkozatot rövidesen jóváhagyásra terjesztik a csehszlo­vák és francia hatóságok elé, annak érdekében, hogy az ügyletet tavaszra véglegesíteni lehessen. A francia befektetés összegét és összetételét nem hozták nyilvánosságra, az AP-DJ azonban úgy tudja, hogy az ügylettel a ÖSA-t 150 millió dollárra értékelik. Szabad ÚJSÁG POZSONY ■ MAGYAR ADÁS .....................­­- - - -'-T: • ............“ 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, informá­ciós műsor, benne: hírek, körzeti idő­járás, sajtószemle, sport. 16.00: Hí­rek. 16.10: Sportmagazin. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Slágerről slá­gerre, közben 17.45: Sajtószemle. 5.00: Reggeli Krónika. 8.30: Hang­szemle. 9.05: Napközben. 11.35: A szezon vége. Regény. XV/1. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.40: Külpolitikai figyelő. 13.05: Falurádió (ism.). 13.20: Népzene. 13.45: Hitélet. 14.05: Klasz­­szikusok mindenkinek. 15.05: Kos­­suth-klub. 16.00: Délutáni Krónika. 16.20: Popregiszter. 17.05: A vidék magazinja. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 19.35: Curriculum vitae. 20.05: Zene­fórum. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Króni­ka. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. 5.00: Napindító. 8.00: Sport. 8.15: Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakalendá­rium. 13.05: Hogy tetszik lenni? 13.30: Operettparádé. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Napóra. 18.00: Garázs. 18.30: Visszajátszás. 19.05: Táncházi muzsika. 19.30: Kölyökrádió. 20.00: Más-Kép(p). 21.05: Rockújság. 22.00: Magyar lemezbemutató. 22.30: Dzsessz. 23.03: Sport. 23.10-4.50: Napforduló. BARTÓK RÁDIÓS 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05 Nyi­tány. 10.05: Lortzing: Az operapróba. Opera. 10.54: Kamarazene. 11.40: Népzenei feldolgozások. 12.05: Hang­verseny. 13.24: Operafinálék. 14.05: Ki ölte meg Mészáros Kelement? Hangjáték. 15.12: Zenekari muzsika. 16.05: Kóruspódium. 16.35: Két bors ökröcske. Zenés mese. 17.00: Új Han­goló. 18.05: 4-es stúdió. 19.05: Bizo­nyító szépség. 19.35: Hangverseny. 20.35: Búvárharang. 21.20: Régi fú­vós muzsika. 21.35: Operaáriák. 22.05: Új Zenei Újság (ism ). 23.01: Alekszendr Biok: Rózsa és kereszt. Hangjáték. 0.05-2.00: Évszázadok muzsikájából. 8.30: Hírek. 8.35: Külföldi tudósítóink jelentik (ism.). 9.05: Dallas. XXIX/5. rész. 9.55: Egy kis sáfrány. Műsorvá­logatás. 11.15: Hírek. 16.05: Hírek. 16.10: Isztambul. Dokumentumfilm. 16.40: Törökország. Útifilm. 17.15: Hí­rek. 17.25: Sporttükör. 18.25: Privati­zációs szolgáltatás. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Műsorismer­tetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Va­gyonjegyes privatizáció. 20.05: Jaco­­bowsky és az ezredes. Tévéjáték. 21.45: Rövidfilmek. 22.30: Esemé­nyek, kommentárok. 23.05: Screen­­sport. 23.50: Hírek. Stv 9.00: Rozmaring-klub. 9.40: Re­ménykedni az életben. Dokumentum­játékfilm. 11/1. rész (ism.). 16.20: A csodagyerek. Lengyel-kanadai film. 18.00: Esti mese. 18.10: Angol frazeo­lógia gyerekeknek. 18.20: A hegy alatt. Uj-Zélandi sci-fi. VIII/5. rész. 18.45: Számítógép-kedvelőknek. 18.55: Körzeti adás. 19.05: Időjárás­jelentés. 19.10: Számítógépes játék. 19.20: Eladás, vétel, bérlet, szolgálta­tások. 19.22: Műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Küzdelem a tenger­szint alatt. Japán természetfilm-soro­­zat. 20.30: Tandem. Publicisztikai mű­sor. 21.15: Személyesen és sze­mélytelenül. 21.40: Időszerű esemé­nyek. 22.08: Sporthírek. 22.20: Kultu­rális szemle. I OSZTRÁK TELEVÍZIÓ f. MAGYAR TELEVÍZIÓ ;] Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjá­ték. 8.35: Baba-ház. 9.05: Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin (ism.). 10.05: Képújság. 16.00: Dél­utáni egyenleg. 16.00: Tartalékidő. 16.30: Képújság. 16.35: Mozart útja. XIII/12. rész: Mozart Münchenben. 17.20: Teli Vilmos. Francia filmsoro­zat. XXVI/12. rész: A hágó. 17.45: Katolikus krónika. 18.00: Pénzvi­lág.18.10: Gaia. Ökológiai filmújság. Vihar az abortusz körül. 18.40: Mini klip-mix. 19.00: Bűvös hatos. Rózsa György játéka kockákkal és filmekkel. 19.15: Cimbora. 19.35: Esti mese. 19.45: Zengő ábécé. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Soha ne térj vissza. Angol filmsorozat. 111/1. rész (Csak felnőtteknek!). 21.30: Közjáték (ism.). 21.35: Jónás könyve. Tévéjá­ték. 22.25: Az én hetem. 22.45: Mise Rossiniért. Angol film. 0.40: Késő esti híradó. 0.45: BBC-híradó. Tv2 6.00-9.00: NAP Tv. 15.00: Parlamenti Napló. 17.10: Műsorelőzetes. 17.15: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin. 17.40: Gyerekeknek. Nem­igaz mese; Futóverseny; Incselkedök. 18.00: Híradó. 18.14: Pop-rock fehé­ren, feketén. 18.40: Ötöd-ölő. 19.00: A legvidámabb barakk. Magyar doku­­mentumfilm-sorozat. XII/11. rész. 20.00: Telesport. 21.00: Stúdió ’92. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Napzárta előtt... 22.45: Blanche és az éjszaka. Kanadai film. rek. 20.15: A vidéki orvos. 21.00: Újdonságok a mozikban. 21.15: Te­leszkóp. 22.00: Tv-híradó. 22.30: So­ren Kierkegaard-portré. 23.15: Ellen­tétek. 0.15: Halló, Ausztria, halló, Bécs! 0.45: Hírek.-------------;-----— 9.30: Téli olimpia, 1992.10.30: Ameri­kai izom. 12.00: Profi ökölvívás. 14.00: Start! 15.30: Afrikai nemzetek kupája. 16.30: Golf Thaiföldről. 17.30: Nemzetközi sportmagazin. 18.00: Ke­rékpárverseny. 19.00: Sí az USA-ból. 19.30: Jégkorong. 22.00: Ökölvívás az USA-ból. 23.00: Spanyol futballkör­­kép. 23.30: Golf Thaiföldről. 0.30: Rögbi Franciaországból. SUPER CHANNEL ■ .' ’ ■ ■■■■ ■ __ 16.00: Hullámhosszon. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Belső kiadvány. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Dokumentumfilm. 21.30: Em­berek bajban. Sorozat. 22.00: BBC- híradó. 22.45: Tőzsdeszemle. 23.00: Találkozás John Doe-val. Amerikai film. 19.35: Hopp vagy Top? 20.15: Saját szakállára. Amerikai filmsorozat. 21.05: Az inkák eltűnt aranya. NSZK-román film. 23.00: New York védőangyalai. Amerikai krimisorozat. 23.55: Négy ököl és egy forró kemen­ce. Olasz film (ism.). 7.00: SKY News. 9.30: Screensport. 11.00: MCM-zenés műsor. 12.00: SKY News. 13.00: MCM-zenés mű­sor. 14.00: Screensport. 15.00: MCM- zenés műsor. 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: MCM-zenés műsor. 16.30: Ál­latbarátok magazinja. 17.00: Angol nyelvlecke. 17.30: Screensport. 18.00: MCM-zenés műsor. 18.30: SKY News. 19.00: Hírek. 19.20: A szovjet televízió hírei. 19.35: MCM- zenés műsor. 19.55: Műsorismerte­tés. 20.00: 30 perc Ivan Popovic-csal. 20.30: Screensport. 22.00: Hírek. 22.30: MCM-zenés műsor. 22.55: Kul­turális magazin. 23.25: Férfiak maga­zinja. 23.50: Az RTL hírei. 0.00: MCM- zenés műsor. 0.30: Screensport. 1.00: SKY News. ISIT FS1 9.00: Hírek. 9.05: Rendőri felügyelet. Sorozat. 9.30: Osztrák képek (ism.). 10.00: Iskolatévé. 10.30: Strotthof konzul. Német film. 12.00: Tisztelt ház. 13.00: Hírek. 13.10: Konfliktusok. 13.35: A Noé bárkája vállalkozás. 14.05: A Waltonok. 14.50: A termé­szet birodalmában. 15.05: Garfield és barátai. 15.30: An-tan-ténusz. 15.55: Tanácsadó szolgálat gyerekeknek. 16.05: Gyerekek a vidámparkból. 16.30: Vif-Zack. 17.00: Mini Tv-hír­­adó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi. 18.30: MacGyver. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Oldalpillantások. 21.25: Miami Vice. 22.10: Hammett. Amerikai film. 23.45: Mozart-levelek. 0.15: Hírek. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 15.20: Mű­vészlexikon. 15.25: A Rózsaszínű Párduc nyoma. Angol film. 17.00: A vi­lág nagy utcái. Útifilmsorozat. 4. rész. 17.30: Hársfa utca. Családsorozat. 18.00: Rendőri felügyelet. Sorozat. 18.30: Szívem csücske. Showműsor. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hí­10.45: Stan és Pan (ism ). 11.15: Játék (ism.). 11.50: Szerencsekerék (ism.). 12.30: A nap tippje. 12.45: Tévétőzsde. 13.05: Tévébolt. 13.35: Kalifornia napja alatt. 14.30: Varázsla­tos Jeannie. 15.05: Falcon Crest. 16.00: MacGyver. 17.05: Mindent, vagy semmit?! Játék. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencseke­rék. 20.15: A sógun. Amerikai filmso­rozat. 21.15: Három a kislány. Osztrák film. 23.10: Újdonságok és történetek. 0.05: Filmkészítők. 0.20: MacGyver (ism.). 11.00: Kedves Bili bácsi! 11.30: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: A kala­pács. 13.00: Egy apával több. 13.30: Kaliforniai klán. 14.20 A Sprigfield­­sztori. 15.05: Dallas. 15.55: CHiPs. 16.45: Kockázatos! 17.10: Játékshow. 17.45: Játék. 18.00: Fiatalok magazin­ja. 18.45: Híradó. 19.15: A csapat. 20.15: Természetfilm. 21.15: Barbá­rok. Amerikai-olasz'film. 22.55: Kultu­rális magazin. 23.25: Férfiak magazin­ja. 0.00: Szolgálat Vietnamban 0.55: Harc a maffia ellen. 1.40: Szürkület. 2.05: A szenvedély köre. Olasz-spa­­nyol-francia film. 3.50: Uramisten. Magyar film. 5.15: Ifjúsági magazin. 11.15: Perry Mason. 12.50: Colt a biztonság kedvéért. 13.45: Támadás a Rio Morfén. Amerikai western (ism.). 15.10: A szívélyes ügynöknő. 16.05: Óriások bolygója. 17.00: Rajzfilmek. 19.00: A mester. 20.00: Hírek. 20.15: A pusztulás útja. Amerikai sci-fi. 22.05: Az éjszakai sólyom. 23.00: Kék ár­nyak háza. Olasz horrorfilm. 0.45: Maskará­dé. 1.35: Az autóstopos. 2.10: Tömeggyil­kosság San Franciskóban. Amerikai krimi (ism.). 4.10: Események láncolata. Nincs előadás! (Műsorváltozás lehetséges!) Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94. Főszerkesztő-helyette­sek: BÁRDOS GYULA és N. GYURKOVITS RÓZA. Szerkesztőség: 819 11 Bratis­lava, Martanoviéova 25., 12. enteleL Telefon: gazdasági rovat - 210 39 79, kulturális rovat - 210 39 82, sportro­vat - 2l0 39 81. Telefax: 210 39 92, 210 36 00. Telex: 92 516. Kiadja a Gazda Kereskedelmi Kft. Felelős: NESZMÉRI SÁNDOR, a Gazda Ke­reskedelmi Kft. elnök—igazgatója. Készül a Danubiaprinl á. v. 02-es üzemében, va­lamint a Gazda számító­­gépes rendszerén. -Nyotqja a Danubiaprinl GAZDASÁGI ÉS tó. v., 851 80 Bratislava, ÉlffiEKVÉDEl^I NAPILAP fcjartanoyiéoYa 21. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnéL Kül­földi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 813 81 Bratis­lava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk Index 48 081 V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom