Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
6 1992. február 22. ____________Szabad ÚJSÁG Tanítása ma is időszerű (400 éve született „a népek tanítója”) Hazánk és az egész civilizált világ az idén március 28-án ünnepli Jan Amos Komensky születésének 400. évfordulóját. A nagy pedagógus, akit az utókor „a népek tanítója” megtiszteld címmel tüntetett ki, hazánk szülöttje volt, s tanítása máig is időszerű. Pedagógiával foglalkozó könyveiben kialakította a maga sajátos, korát sokban megelőző oktatási és nevelési rendszerét. A neveléstudomány története Komensky legjelentősebb művének a Nagy didaktika (Didactica magna) című művét tartja. Mint ismeretes, a didaktika a neveléstudománynak az oktatás elméletével és módszertanával foglalkozó ága. Komensky a Nagy didaktika című művében azonban nem csupán oktatáselmélettel és módszertannal, hanem a nevelés, valamint az oktatásszervezés elméletével is foglalkozik, ezért a Didactica magna tulajdonképpen nem a mai értelemben vett didaktikai szakkönyv, hanem inkább általános pedagógika. Komenskí életművében vannak olyan pedagógiai alapelvek, melyek máig sem veszítettek időszerűségéből. Melyek Komensky tanításának ezen alapvető, s minden vonatkozásban korszerűnek minősíthető alapelvei? 1. A pedagógiai realizmus sikeres és szükségszerű szembeállítása a középkori verbalizmussal és formalizmussal. 2. tanításának az egész emberiségre vonatkoztatott demokratikus jellege, 3. az anyanyelven történő oktatás és tanulás szükségességének kihangsúlyozása, 4. a szemléletesség elvének következetes alkalmazása az oktatás és a nevelés folyamatában. Komensky pedagógiai realizmusa és demokratizmusa a cseh testvérek elnevezésű protestáns egyház eme kiváló papi személyiségét nem csupán korának, a 17. századnak legkiválóbb pedagógiai szakértőjévé, hanem az általános neveléstudomány történetének máig is egyik legkiválóbb pedagógus-óriásává avatta. Pedagógiai realizmusa a társadalmi viszonyok pontos, reális ismeretéből és újító szándékából ered. A középkori oktatásban alkalmazott verbális és formalista módszereket, melyek akadályozták a fogalmak és a tárgyak reaális értelmének elsajátítását. Komensky következetesen elvetette és követelte, hogy a tanulók „ne csupán szavakat tanuljanak, hanem tanuljanak mindazon dolgokról is, melyeket a szavak jelentenek”. Ez tulajdonképpen a gondolkodás fejlesztésének követelménye, amely nélkül lehetetlen a dolgok és fogalmak reális és hatékony megértése, a dolgok, fogalmak és jelenségek közti összefüggések logikus kikövetkeztetése és alapos megértése. Bár a 17. században szinte utópiának tűnt, mára — a civilizált államokban — megvalósult az oktatás demokratizmusa, melyet Komensky úgy fogalmazott meg, hogy az oktatás folyamatába be kell kapcsolni a legkülönfélébb társadalmi rétegek gyermekeit, tekintet nélkül nemükre, nemzetiségükre, fajukra és felekezetűkre. Komensky tanítása szerint ugyanis az ember csak akkor válik emberré, ha jártas mindazokban a tudományokban, melyek az egész emberiséget szolgálják. A nagy pedagógus lelkes híve volt a „pampaediának” azaz az ember egész életére kiterjedő művelődésnek. Szerinte nem lehet meghatározni azt az iskolatípust, vagy művelődési folyamatot, melynél az ember abbahagyhatja a tanulást, az önművelést. <5 maga az ember egész életen át tartó művelődésének hét fokozatát határozta meg, azaz hét „iskolát”. Ezek a következők: a születés, a csecsemőkor, a gyermekkor, a serdülőkor, az ifjúkor, a felnőtt kor és a halálra készülés iskolája. Hazánkban mindenki számára adott a folyamatos tanulás lehetősége, hiszen még a nyugdíjas korú idős emberek közül is sokan látogatják „a harmadik kor egyetemét” ("univerzita tretieho veku"), melynek keretében tetszés szerint választott tudományágakból szerezhetnek bővebb ismereteket. Elszomorító viszont, hogy Komensky hazájában ebből az egész életen át tartó tanulásból ki vannak zárva a nemzeti kisebbségek. A középiskolai érettségi bizonyítvánnyal rendelkező magyar fiatalok nem tanulhatnak tovább az anyanyelvükön a felsőoktatási intézményekben, mivel magyar oktatási nyelvű felsőoktatási intézmény — sajnos — hazánkban nem létezik. De a jövő távlatait figyelembe véve nem kielégítő a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok,szakközépiskolák és főleg szaktanintézetek száma sem. A huszadik század utolsó évtizedében, a harmadik évezred küszöbén Komensky hazájában ez hihetetlennek és érthetetlennek tűnő tény! Amikor Komensky a permanens művelődés szükségszerűségét hangoztatta a társadalom legszélesebb rétegei számára, jól tudta, hogy az csak akkor válik lehetségessé, ha a középkorra jellemző latin nyelvű oktatás helyett mindenütt bevezetik az anyanyelvükön történő oktatást, Ezért, arra hivatkozva, hogy minden ember saját anyanyelvén érti meg legjobban a különféle tudományágakból szükséges ismereteket, lelkes híve és hirdetője lett az anyanyelven történő oktatás szükségességének. Komensky jól ismerte a latin nyelven folyt oktatás verbális és formális jellegét, amikor az oktatók csupán a szavakon lovagoltak, s nem érdekelte őket, hogy a tanulók tisztában vannak-e a szavak igazi értelmével. A Komensky születése óta eltelt négy évszázadban az anyanyelvi oktatás megvalósult az összes civilizált államban. Megvan ez a lehetőség — alap- és középfokon — hazánkban is. Rendkívül elszomorító valóság, hogy az itteni magyar nemzetiségű szülők jelentős hányada megfosztja gyermekét attól az előnytől, melyet az anyanyelven történő tanulás biztosít. Komensky egyébként híve volt annak is, hogy az anyanyelvén kívül mindenki idegen nyelvet (nyelveket) is elsajátítson. Ebben az ember műveltségének kiteljesedését, meghatványozódását látta. „A nyelvek arany kapuja nyitva áll" (Janua linguarum aurea reserata) című művében kifejtette, hogy az idegen nyelvek tanulásának legfontosabb alapfeltétele az anyanyelvi ismeretek tökéletes elsajátítása. Szinte forradalminak nevezhető az a megállapítása, hogy a nyelvtanulás nem csupán a szavak mechanikus elsajátításából áll. Az igazi nyelvtudás akkor jön létre, ha a tanuló a szavakból összefüggő mondatokat tud alkotni, hogy gondolatait a leghelyesebb, legcsiszoltabb módon kifejezhesse. Komensky ennek a követelménynek hangoztatásával megelőzte korát, hiszen tulajdonképpen a társalgásközpontú nyelvoktatás alapjait fektette le a 17. században! Komenskyra emlékezve feltétlenül meg kell még említenünk, hogy egyik úttörője volt a szemléletesség elve meghonosításának az oktatás és a nevelés folyamatában. A szemléletesség elve az oktatásban az a törekvés, hogy a tanulók bármely tantárgyban az érzékszervi érzékelés (látás, hallás, tapintás stb.) és az agyban lezajló észlelés (felfogás) egymást kölcsönösen kiegészítő folyamata által jussanak el a teljes megismerésig, a szerzett ismeretek emlékezetben tartásáig ("bevéséséig"). Komensky rajzokkal illusztrált Orbis pictus (A világ képekben) című műve vált a vizuális (szemmel érzékelhető) oktatás iskolapéldájává. Viszonylag kevesen tudják, hogy az édesanya által otthon történő nevelés, valamint az óvodai nevelés alapjait kifejtő Informatórium Skoly matefské című Komensky-mű is nagyrészt a szemléltetés elvének következetes érvényesítésére épül. Hiszen az édesanya, a szülő, napjainkban az óvodai tanítónő elsősorban a saját példája által nevel, viselkedése, magatartásformái, (jó és rossz) szokásai a gyermekek számára a szemléltetés hatékony „eszközeivé” válnak. Komensky, mint pap, természetesen hitt abban, hogy a világmindenséget Isten teremtette. Ezért a természetet a szemléltető oktatás legterjedelmesebb és legtökéletesebb „tankönyvének’ tekintette, hiszen a világ (emberek, állatok, növények), a föld mélyében rejtőző kincsek, a hegyek, völgyek, tengerek, folyók legalaposabban magában a természetben ismerhetők meg. Hozzánk magyarokhoz különösen közel áll Komensky, akinek gondolatrendszere belső alakulása és egész életműve szempontjából meghatározó volt magyarországi tartózkodása. Sárospatakon nyílt először lehetősége arra, hogy nagyszabású új elképzeléseit valóra váltsa, s egyáltalán szembesítse az iskolai élet konkrét valóságával. Soha többé ilyen kedvező körülményei nem adódtak, mint a nagyvonalú és bőkezű Lorántffy Zsuzsanna jóvoltából, aki vállalni merte a hatalmas anyagi befektetést igénylő, bizonytalan végeredményű, sőt felekezeti-teológiai veszélyeket és politikai problémákat sem kizáró pedagógiai kísérletet egy minden eddig létezőtől teljesen különböző iskolatípus létrehozására. SÁGI TÓTH TIBOR Szakembert bárhol nem kapni A Tiszacsernyői Vasutas Szakközépiskola a Bodrogköz- Ungvidék egyik legjelentősebb szakközépiskolája. Ilyen nagyságú és irányzatú intézmény legközelebb csak Kassán található, nem csoda hát, hogy nemcsak a járás, hanem az ország távolabbi területeiről is jelentkeznek ide a továbbtanulni vágyó alapiskolások. A magyar alapiskolából idekerülő gyerekek nehéz helyzetben vannak: a tanítás szlovák nyelven folyik, s bizony az alapiskolás, aki júniusban még magyar nyelvű bizonyítványt kapott, szeptemberben rádöbben, milyen keveset is ér az a szlovák nyelvtudás, amivel alma materja útjára bocsátotta. Ezért aztán megesik, hogy a szlovákul csak dadogó magyar kisdiákot a szlovákul tanító, de magyar pedagógus anyanyelvén segíti ki... Erről és az iskola egyéb problémáiról beszélgettem Krejza Ferenc mérnökkel, a Vasutas Szakközépiskola igazgatójával. • Hány diákja van az intézménynek? — Most kb. ötszáz nappali tagozatos diák jár ide. Többnyire a vasút részére készítjük fel őket, speciális vasutas szakmákra, mint pl. vonatjegy-ellenőr, vagyis kalauz, vasúti pénztáros stb. De vannak gépészeti irányzatú szakmák is: kocsi- és géplakatos, fémmegmunkáló, autómechanikus. • Milyen képesítést nyernek az itt végzettek? — A három éves szakokra járók tanonclevelet szereznek. A négy éves, .érettségivel végződő szakok végzősei a tanonclevél mellé érettségi bizonyítványt is kapnak, pl. a gépkarbantartó vagy a villanyszerelő szakon. • Élnek a diákok a főiskolai továbbtanulás lehetőségével? — Igen, vannak diákjaink villamosmérnöki karon, vagy a Zsolnai Közlekedési és Távközlési Főiskolán is. • Mennyire „férfias” a vasutas szakma? — Egyáltalán nem mondható, hogy férfias lenne. Sokkal több a lány, főleg a speciálisan vasutas szakokon. Például a mostani három harmadik osztályban alig van néhány fiú. • A fiúk inkább a technika iránt érdeklődnek... — Igen, kalauznak nem szívesen mennek. Talán az is közrejátszik, hogy ezen a vidéken a lányoknak nincs valami nagy választási lehetőségük. • Mekkora a felvételizők száma, van túljelentkezés? — Tavaly ötvennel többen jelentkeztek, mint amennyit föl tudtunk venni. Az iskolaügyi reformok keretében ugyan nagyobb önállóságot kaptunk, a diákok költségeit viszont valakinek fedezni kell. Temészetesen nem a szülőknek, hanem azoknak az üzemeknek, amelyekkel a diákok szerződést kötöttek. Ezen a területen viszonylag jól állunk, a vasút fedezi a taníttatási költségeket. Sok iskola van, ahol az üzem a megkötött szerződések ellenére sem tud fizetni... • Mekkora az egy főre eső taníttatási költség? — Ez jelenleg kb. ezer koronát tesz ki, tehát aránylag alacsony, mivel vannak iskolák, ahol ez az összeg a kétezer koronát is eléri. • Sokan látogatják iskolájukat a vidék távoli falvaiból is? — Igen, Szirénfalváról és Nagyszelmencről is bejárnak, ez van legmesszebb a mi vidékünkről, de vannak tanulóink Eperjesről, Poprádról, Iglóról és Rozsnyóról is. • Milyen elhelyezést tudnak biztosítani a diákoknak? — Eddig egy lakótelepi háztömböt foglaltunk el, de kaptunk hatmillió korona támogatást, amelyből megvásároltuk a Vasútépítő Vállalat egyik munkásszállóját. Éppen most költözködünk. • Hogyan állnak az anyanyelvi oktatással? — Mostanáig nem volt magyar nyelvű oktatás. Egyrészt a szülők részéről nem volt ilyen igény, másrészt a vasutas szakmában a szlovák minden hivatalos előírás nyelve. Mondjuk, egy forgalmistának elengedhetetlen a szlovák nyelv ismerete. De a következő tanévben szeretnénk bevezetni a magyar nyelvű oktatást is. • A tanulók nagy része magyar nemzetiségű. Szinte egyik napról a másikra át kell állniuk... — így igaz. Sajnos, az alapiskolákban igen alacsony szinten áll a szlovák nyelvoktatás. • Milyen tantárgyakat tanulnának magyarul a gyerekek? — Szerintem azzal, hogy a tantárgyak egy részét magyarul, egy részét szlovákul oktatnánk, nem könnyítenénk meg a gyerekek helyzetét. A legjobb megoldásnak a magyar osztályok létrehozását tartom. Hogy milyen szakok iránt lesz a legnagyobb érdeklődés, azt csak egy felmérés mutathatja meg. • Mi a hivatalos szervek álláspontja a magyar osztályokkal kapcsolatban? — A kerületi iskolaügynek nincs kifogása ellene, feltéve, ha elegendő magyar képzettségű pedagógust tudunk biztosítani, a Szövetségi Közlekedésügyi Minisztérium pedig, ahová mi tartozunk, nem hiszem, hogy kifogásokat támasztana. • Hogyan állnak a magyar szakképzettségű pedagógusokkal? — Főiskolai végzettségű nincs, mert nálunk ugye nem létezik magyar szakfőiskola, de vannak magyar középiskolát végzett tanítóink és szakoktatóink. Magyar nyelv és irodalom szakosunk nincs, mert eddig nem volt rá szükség, de remélem, ez nem lesz gond. • A vasutat még nemrégiben is a legbiztosabb munkahelyek egyikének tekintették, de már változott a helyzet. El tudnak majd helyezkedni a diákok az iskola elvégzése után? — Sajnos, ez egyáltalán nem biztos. Az üzemek gazdasági helyzete már nem engedi meg, hogy szerződést kössenek minden egyes diákkal, nem tudnak foglalkoztatni minden végzőst. Az első évfolyamnak kb. az egyharmada már állami költségen tanul, a többiekét még az üzemek fedezik. • Vagyis meglehet, hogy jó néhány itt végzett szakember olyan helyre kerül majd, amelynek nem sok köze lesz a vasúthoz? — Nem vagyok jós, de azt mondom, hogy két év múlva a vasútnak nem lesz szakmunkása. Mindenáron takarékoskodni szeretnének, igyekeznek a minimumra csökkenteni a létszámot. Egy idő múlva azonban az idősebbek nyugdíjba mennek, szakemberpótlásra lesz szükség. Egy kocsilakatost nem lehet az utcáról felszedni... Tóth Ferenc Tóth Ferenc felvétele
