Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-20 / 43. szám

6 Szabad ÚJSÁG 1992. február 20. Budapesti anziksz Devizám agyar?! Az elmúlt évben mintegy 700 mil­lió dollárral növekedett a belföldi magánszemélyek devizaszámláinak értéke — mondták az MTI érdeklő­désére a Magyar Nemzeti Bankban. December 31-én 131 milliárd fo­rint — 1,7 milliárd dollár — érték­ben vezettek devizaszámlát a pénz­intézetek. Egy évvel ezelőtt, 1990 végén ez az érték 68,6 milliárd forint volt, mfg 1989. december 31-én még csak 27,5 milliárd forint. így két év alatt majdnem ötszörös a növekedés, igaz, ebben némiképpen szerepet játszanak a leértékelések is. Ennek mértéke 1991-ben 20,8 százalék volt. A legtöbb devizaszámlát az OTP kezeli, 77,5 milliárd forint értékben. Majd az IBUSZ és a Magyar Hitel Bank következik 15,5, illetve 13 mil­liárd forint értékű devizaállomány­nyal. Ezenkívül még számos pénzin­tézet foglalkozik konvertibilis valu­ták őrzésével. Vannak kimutathatatlan vonat­kozásai ezen adatsornak. Ennek jártunk utána. Nincs szó semmine­mű szenzációról, leleplezéséről, törvénytelenségről. Inkább emberi kapcsolatokról. Rokoni kötelékek­ről. Baráti viszonyokról. Ami fön­náll magyar állampolgárok, illetve magyar nemzetiségű román és „ju­goszláv”, valamint „szovjet” állam­polgárok között. Bár a magyar tör­vények a nemzetközi normák alap­ján előnyösen szabályozzák a kül­földi állampolgárok hazai bankbe­tétjeinek kezelését, érdekes ese­tekkel találkozni. E jelzések sze­rint a 700 millió dolláros gyarapo­dás egy része — vajon mekkora lehet ez az arány? — mögött az egykori „szocialista tábor” ma­gyarjai állnak. Akik (s ez az átalá­­nos vélemény...) az anyaországban látják biztonságban — ahogy egyi­kük mondta: motyójukat. * Az M. család a második világhá­ború előtt, illetve alatt elveszett né­met értékpapírjait perelte vissza még az NSZK-korban. Sikerrel. Az örökösök fele-fele arányban élénk itt és Marosvásárhelyt. (Eddig emi­att halogatták követeléseik benyúj­tását.) Döntöttek: a több ezer már­ka, kamatostul, egyelőre egy szegedi bankházba vándorolt. Az M. család nyugalama helyreállt. * A temesvári K. Gy. 1990-ben, a románok nagy jugoszláviai „add el, amid van”-hadjárata alatt összesze­dett némi pénzmagot. Nem sokat teketóriázott: magyar ember valutá­ja magyar bankba való" — állította, s Szegeden élő unokaöccse nevére betette egy számlára. Reményei szerint — azóta ennyit módosult a családi helyzet — néhány hónap múlva megkapja a magyar állampol­gárságot, ugyanis a pénz után elin­dultak ők is világot látni, az anyaor­szágba. * A délvidéki menekültek, áttele­pültek egy része régebben gyako­rolta eme lehetőséget. Mostaná­ban a külföldi magánszemélyek devizaszámláinak értékét növelték oly módon, hogy „átiratkoztak”. Ezt az újabb statisztikai bukfenc követi majd, mivel kihasználják a magyar állampolgárság elnyerésé­nek gyorsításában rejlő lehetősé­geket. Ez az adatsor termé­szetesen nem érinti azokat, akik eleve vállalkozásokba fektették a pénzüket. Viszont a „fordított vi­­lág”-képlet alapján tudni olyan esetről, ami néhány hónapja el­képzelhetetlen volt: a jugó magyar valamilyen oknál fogva (nem kell a képzelőerőre hivatkozni: a napi saj­tó sűrűn taglalja az eseteket) nem lépheti át az országhatárt; segítség Szegedről, Bajáról, Kecskemétről stb. úgy érkezik, hogy a rokon-ba­­rát-ismerős vállalja magára a postás szerepét. * Nem fogalmazta meg senki fia, ellenben a nagy úr, a történelmi kényszer alakján világos a folyamat: a világ magyarjai a devizaszámlákon „egyesülnek”... Kedves Szabad Újság! (Juttassák el kérem azokhoz, ezt a levelet, akiket illet!) Kedves Tóth Miskák, Reiter Pisták stb! Én csak egyet szeretnék ő Uraságuktól kérdezni. Azt hiszik, hogy ez a veszekedés, borzsalkodás a politikai pártok között és a vita, a széthúzás a nagy nyilvánosság előtt, használ a magyar kisebbségnek Szlovákiában? Én azt hiszem, hogy ez a lehető legrosszabb a magyar kisebbségre nézve. Egy: a madár sem piszkít a saját fészkébe és főleg nem ország-világ előtt Kettő: egységben az erő, ha összefognának a magyar politikai pártok, sokkal többre mennének, (lásd az új választási törvényt). Három: inkább azokra a piszkos förtelmekre váiaszolgathatnának nyilvánosan, ami egyes szlovák, újságoknak nevezett förmedvényekben a magyarok elleni kampányszerűen folyik — elsősorban a „Zmena” cí­mű újságra gondolok. Olvassák el kérem azt a szennyáradatot, amivel a ma­gyarok őseit és nagyjait piszkítják és megbecstelenítik. Nem beszélve a szenzációhajhászásról, a pletykákról, amit megír­hatnak a magyarok kisebb-nagyobb vitás dolgaikról, Fülek­től kezdve egészen Ágcscmyőig, beleértve Dél-Szlovákiát is. Nem kímélnek ezek a hiénák senkit és semmit, nem szent előttük senki, bemocskofják Esterházy Jánost, nem kímé­lik Madáchot, de még Petőfit sem. Még Hunyadi Jánost is lerománozzák. Erről, vagyis erre kellene kissé frappánsan nekik megfe­lelni, nem pedig „kardélre hányni” egymást, és a nagyobb hatás kedvéért, még az evangéliumot sem kímélni s azzal élcelődni. Hát szép dolog ez kérem, felnőtt emberek gyere­kek módjára viselkednek? És ennek a meddő vitának még az újságok helyt adnak?! Gondolják, ezzel a magyarság ügye és élete, sérelmei, fájdalmai orvoslásra találnak? Nem, kérem, nem múlnak el, és orvoslásra sem találnak. Ezzel csak példát mutatunk, az olyanoknak mint a „Zmena” szerkesztőgárdája, akik azt mondják, ezek a magyarok egymást sem kímélik, adjuk meg nekik mi is a kegyelemdöfést, s ezzel mi még népsze­rűbbé is válunk. Hát ez kérem, sehová nem vezet, főleg nem előre. Ülje­nek le szépen, kulturáltan és beszéljék meg egymásközt a vitás kérdéseket és ne teregessék ki szennyesüket a „bal­konra”, ország, világ előtt. Tisztelettel a „Szabad Újság” egy hű olvasója U.i.: Ez a levél szól Gálán Gézának és Barak Lászlónak is, akik az „Új Szó” hasábjain keresztül hadakoznak egymás ellen! Statisztika—a kommunizmus bukása után Zuhanás minden téren Az 1991-es esztendő feltehetően azzal vonul be a történelembe, hogy ebben az évben omlott össze a földünk egyhatodán elterülő szovjet birodalom, s romjain, egyebek mellett, kikiáltották Uk­rajna függetlenségét Továbbá a múlt év decemberében döntött a lakosság Kárpátalja különleges önkormányzatáról. Sok fontos, felemelő és lehangoló delkezésre, ezért a megelőző esztendőt esemény történt, amely Kárpátalja szá­mára emlékezetessé tette az 1991-es évet. A területi statisztikai hivatal a szá­mok nyelvén mutatta be, milyen is volt számunkra a mögöttünk lévő esztendő. Ezek az adatok szemléletesen tükrözik, hogy a vidék lakossága a szegénységből miként csúszott át lassan, de annál biz­tosabban a — nincstelenségbe. Gorbacsov még a peresztrojka kez­detében meghirdette egyik legfontosabb célját, miszerint 2000-re minden család­nak önálló lakással kell rendelkeznie. De hol van már Gorbacsov és hol van a pe­resztrojka? 2000 ezzel szemben vészesen közeledik, s mint a statisztika bizonyítja: a közel 1,3 millió lakosú kárpátaljai területen már 28,5 ezer ember áll sorban lakásén. Hetvenöt százalékuk egytől kilenc éve vár arra, hogy lakáshoz jusson, tizenkét száza­lékuk pedig tíz évnél is régebben. Az elmúlt évekhez képest lényegesen visszaesett az egy főre jutó élelmi­szerfogyasztás. És a magyarázat egyálta­lán nem abban keresendő, mintha ki­sebb lenne az emberek étvágya. Lássunk azonban néhány számadatot is (mivel a 91-es év adatai nem állnak egyelőre ren­vették alapul az összehasonlításnál sta­tisztikusaink). Nos, míg 1985-ben egy személy átlag 47,6 kg hústerméket fo­gyasztott , 1990-ben már csak 47,1 kg-ra futotta. 1989-ben 325,5 kg tej és tejter­mék, 282 darab tojás jutott egy személy­re, 1990-ben már csak 323,4 kg illetve 255 darab. Még szembetűnőbb a zöldség­­fogysztás visszaesése: 1986-ban egy kár­pátaljai átlagban 106,3 kg zöldséget evett meg, míg 1990-ben már csak 84,9 kg-ot. A közszükségleti cikkek gyártása te­rén a bevétel elérte a múlt év tizenegy hónapja alatt a 3263,3 millió rubelt, ami nagy előrelépést jelentene az 1986-os 1372,1 millió rubellel szemben. Csak­hogy a változás nem a termelés fokozásá­nak, hanem a csillagászati áraknak kö­szönhető. Az építési beruházások vonat­kozásában az utóbbi idők legterméke­nyebb éve 1988 volt. 1991-ben az építők nem érték el az említett év mutatóinak huszonöt százalékát sem. A legtöbb la­kást 1987-ben adták át 433 ezer négyzet­­méter alapterülettel, 1991-ben már csu­pán 218 ezer négyzetmétert. A közvetlen kapcsolatokból és az árucseréből eredő export pénzértéke a múlt év kilen hónapja alatt elérte a 9,1 millió konvertibilis rubelt. Ez 2,7 millió­val kevesebb, mint az 1990-es év hasonló időszakában. Az import pénzértéke ugyan­akkor 1,5 millió konvertibilis rubellel növe­kedett, és összesen 8,5 milliót tett ki. Jelentősen visszaesett a kolhozok és szovhozok állatállománya. Ilyen szinten csupán valamikor az ötvenes évek végén mozgott. Feltétlenül említésre méltó azonban, hogy 1991. december Tjéig a területen harminckét farmergazdaságot jegyeztek be; ezek száma azóta megsok­szorozódott. Az életszínvonal zuhanásának egyik törvényszerű következménye lett, hogy 1991-ben ugrásszerűen megnőtt a kü­lönböző bűnesetek száma. Az elmúlt év kilenc hónapja alatt a korábbi év hason­ló időszakához képest a növekedés elér­te a 11 százalékot. Minden hetedik bűn­ténynek súlyos következményei lettek. A csoportosan elkövetett bűnesetek száma 34,3 százalékkal nőtt, a lopások száma 19 százalékkal, a rablótámadáso­ké 22,2 a rablásoké 43,1 százalékkal. Erről ugyan a statisztika nem szólhat még, de minden jel arra mutat: az előző évben kimutatott, minden téren tapasz­talható romlás csupán a jéghegy csúcsát jelenti. A kommunizmus bukása és Uk­rajna önállósodása ellenére az igazán nehéz hetek, hónapok, évek — még el­őttünk állnak. KŐSZEGHY ELEMÉR, Ungvár címben szereplő nevet a nép­szerű TV-rajzjilmből vettem át, ezért elnézést kérek minden becsületes, egyenes jellemű Gusztávtól Altúró Guszti(k) itt élnek közöt­tünk, naponként találkozunk velük. Ők azok, akik túlélnek minden társa­dalmi változást, sőt hasznot húznak belőle, akik képesek minden „izmus” kiszolgálására, akik mindig a „spic­cen” maradnak. Életfilozófiájuk: le­felé rúgni, felfelé túrni, temészetesen „al”-t. Ismertetőjelük: gerincük gu­miból van vagy egyátalán nincs, he­lyette testi és lelki támasztószervük a jellemtelenség. Ezek a Gusztik addig is igen ártalmasak, amíg „al”-t túr­nak, de igazán akkor válnak veszé­lyessé, ha hatalomra kerültek. Akkor kellett volna megállítani Al­túró Gusztit! De ez nem történt meg sőt, az egyetem olyan véleményezéssel indí­totta útjára Altúró Gusztit, hogy első munkahelyén, kezdő diplomásként mint fontos káderutánpótlást vették figyelembe. Még meg sem melegedett alatta a szék, máris vezetőképző tan­folyamra küldték. A tanfolyam után persze nem dolgozhatott beosztott­ként, vezető állást kellett biztosítani a részére. Mivel a szakterületén egy szakmailag erős ember volt pozíció­ban, más megoldást kellett keresni, így osztályvezető lett egy szakmailag igénytelen területen. Egy évig dolgozott itt, de nem töl­tötte tétlenül az időt. Teljes erővel ban álló szakmai osztályvezetőt azzal az indokkal, hogy új helyén Guszti kifejtheti zseniális konstruktőri ké­pességeit. Az igazsághoz tartozik, hogy Aláí­ró Guszti addig és azóta sem konst­ruált semmit. Csak aláirt, de azt, amint látjuk, zseniálisan. Azért min­den aláíró életében vannak nehézsé­gek, így itt is akadt némi bökkenő. A konstruktőrosztály mérnökei — akik tényleg konstruáltak már néhány or­szágosan is elismert dolgot — kije­lentették, hogy nem fogadnak el egy olyan vezetőt, aki szakmailag még nem produkált seinmit, csak aláírt a megfelelő helyeken. Ők mondták ki először: Állítsátok meg Altúró Gusztit! Ellenkezésük eredménye nem le­hetett kétséges: pillanatok alatt szél­nek eresztették az egész konstruktőr­gárdát. Valakinek azért dolgozni kel­lett, ezért Altúró Guszti fiatal, kezdő szakemberekkel vette körül magát. Velük el lehetett hitetni ideig-óráig nem létező tehetségét. A konstruktőri munkának irányvonalat kellett adni, ezért Aláíró Guszti teljes erővel meg­célozta az alacsony műszaki színvo­nalú, silány teméket is elfogadó keleti piacot. Ezzel aztán hosszú évekre meghatározta a vállalat műszaki színvonalának elmaradását a nyu­gat-európai színvonaltól Am újabb nehézség jelentkezett. Ne higgyük, hogy olyan könnyű az aláírók élete. Probléma akadt a fránya melősok­­kal Altúró Guszti már hárotnszor jelentkezett a pártba, de nem vették fej mert a műhelyben dolgozó „két­kezi” kommunisták kijelentették, ha egy ilyen jellemtelen, gerinctelen em­bert (honnan tudták.. ?) felvesznek a pártba, akkor az összes melós kom­munista kilép. Ez nagy gond volt, de végül meg­oldódott, mert az aláírás kapcsola­tok révén kialakult baráti és rokoni retyerutyák negyedszerre csak-csak begyömöszölték Altúró Gusztit a pártba. Ó, bár ne tették volna! Sze­gény Aláíró Guszti még be sem vörö­södön kellőképpen, jött a rend­szerváltás! A tyaúristen! Nemcsak A l­­túró Guszti rezeit be, de az egész elvtársi kapcsolatrendszere. Iszonyú félelemben teltek napjai, mert halálo­san megfenyegették Egy elvetemült kollégája azt mondta: „lehet, hogy konstruktőrként kell dolgoznod né­hány évig amíg bebizonyítod szak­mai rátermettségedet”. Márpedig Al­túró Gusztinak a munka egyenlő lett volna a halállal. Néhány hónap után, amikor kiderült, hogy ez a rendszerváltás nem az a rend­szerváltás, Aláíró Guszti is éledezni kezdett kómás állapotából Megérezte, hogy most jött el igazán az ő ideje, mert a kialakulatlan helyzetben sokkal kevesebb átfú­rással sokkal jobb eredményeket lehet elérni, csak tudni kell jól al­­túrni. Márpedig ő azt tud. Sőt, már csak azt tud. Ezért aztán a régi elvtársi vállalatvezetés segítségével lerúgta magáról azt az osztályveze­tői beosztást, ahol az elmaradt vagy igen silány eredményekért egyesek már kezdték emlegetni a felelős­ségre vonást, és beült egy újonnan kreált marketingosztály-vezetői székbe, idegen nyelv tudása nélkül Azért a rendszerváltásnak volt annyi eredménye, hogy néhányon határo­zottan tiltakoztak, és követelték: Állítsátok meg Altúró Gusztit! Mindhiába. Guszti az aláírást ma már olyan mesterfokon produkálja, hogy nem lehet megállítani. Akik a megállítást követelték, már nincse-Állítsátok meg Altúró Gusztit! nek a vállalatnál, akik még marad­tak, azok a privatizáció során fognak „eltűnni”. Altúró Gusztiról pedig időközben kiderül, hogy a kommu­nista rendszerben üldözött volt, és azért nem produkált, mert nem hagy­ták kibontakozni. Fizikailag is szenvedett a kommu­nista rendszer alatt, kétszer is ledobta a ló, amikor pedig az Öreg Bolsevik Bölényekkel történő kávéházi kár­tyázás közben elfogták a piros ultiját, magából kikelve felugrott az asztal mellől, és a lábát törte! A környezeté­vel már sejteti, hogy ő egy régi keresz­tény családból származik, a gyerekeit is megfogja kereszteltetni, eddig csak azért nem tette, mert tartott a „ke­­ménnyebb üldöztetéstől.” Jelenleg a Keresztény Kolping által működtetett menedzserképző tanfolyamra jár tan­díjkedvezménnyel, mert ugye neki, mint a kommunista rendszer üldö­zöttjének ez a minimum, ami dukáL A z eddigiek után azt kérdezni tő­le, hogy van-e bőr az arcán, teljesen felesleges, mert nincs. Nem is ajánla­tos, hiszen hosszú éveken át folytatott aláírásának eredményeként komoly esélye van arra, hogy egy vállalat pri­vatizációja alkalmával a megalaku­ló részvénytársaság igazgatója le­gyen. Ha pedig tovább folytatja az aláírást, ki áldja még mire viszi. Ha nem figyelünk rá, ha nem nézünk a körmére időben, lehet, hogy holnap­után ő maga tiltja meg hogy felkiált­sunk: — Állítsátok meg Aláíró Gusztit! VAJGERT GYÖRGY bevetette altúróságát. Fontos kapcso­latokat épített ki vállalati — minisz­tériumi — oktatási vezetőkkel Azért nehogy valaki átdományos munká­ra, esetleg óraadásra gondoljon, na nem! Pincészetről, ivászatról, lovag­lásról, teniszpartikról van szó! Ilyen fontos előkészítő munka — elnézést: aláírás — után a vállalatvezetés „el­felé buktatta" az Altúró Guszti útjá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom