Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-19 / 42. szám
2 1992. február 19. Szabad ÚJSÁG PRÁGÁSÁN a Liberális Szociális Unió sajtóértekezletén a párt vezetői úgy vélekedtek, hogy a háromtagú szövetségi köztársaság modellje oldaná meg az államjogi elrendezés körüli vitát. A Milovyban folytatott tanácskozásról szólva a pártvezetők azt állították, hogy ott nem vették figyelembe az alkotmányosság elvét. Jlftí NEZVAL szövetségi közlekedési minisztert jó szakembernek tartja a Polgári Fórum képviselői klubja, és elutasítja azt a véleményt, hogy az ágazat problémáiról a miniszter tehet. V éTRNY JENÍKOVBAN a Cseh- Morva Agrárunió harmadik közgyűlésén nagyon rossznak ítélték a mezőgazdaság jelenlegi állapotát, ami akadályozza a privatizáció és a transzformáció természetes menetét. Miroslav Jírovsky elnök szerint a kormányhivatalnokok ama óhaja, hogy világpiaci áron termeljen a hazai mezőgazdaság, megalapozatlan. PETR PITHART szerint az államapparátust csőd fenyegeti. Ezt hetvenkét város polgármestere előtt jelentette ki Tfinecben, mert nem tartja elégségesnek az állami alkalmazottak jutalmazását, akiknek pedig tekintélyre is szükségük lenne. Prágában a 2001 Társaság a Szövetségi Gyűlés szlovákiai képviselőire apellál, hogy azok a lehető leghatározottabban ítéljék el a csehszlovák—német szerződés tervezetét. Ezt Helmut Kohl február végi látogatása során írnák alá, s ezt követően ratifikálná a parlament. POZSONYBAN az SZNT bizottságaiban elfogadták azt a javaslatot, hogy az állami és közigazgatási szervek foglalkozzanak a névtelen bejelentésekkel is. Z lÍNBEN folytatódott Stanislav Deváty pere. Rudolf Vesely, Zlín egykori polgármestere perelte, aki 800 ezer korona kártérítést és nyilvános bocsánat kérést követel, amiért Dcváty őt jogtalanul StB-ügynöknek nevezte. Az ügyet meghatározatlan időre elnapolták. PrÁGÁBAN közzétett információ szerint a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt a legközelebbi parlamenti választásokon szövetségi pártként Csehországban és Szlovákiában is indul, mert „felelősséget vállalnak a közös állam fennmaradásáért”. A pártvezetés nem tartja kizártnak, hogy Zdenék Jifínsky és Petr Kuéera, miután kiváltak a Polgári Mozgalomból, e párt listáján indulnak. VáCLAV HAVEL vasárnap, március 8-án, a BBC élő adásában válaszol a hallgatók kérdéseire. Az érdeklődők a 004 200 4410-es telefonszámon csehül, szlovákul és angolul tehetnek fel kérdéseket az elnöknek — ingyen, de röviden és a telefonszám közlésével. ICyjovBAN Miloslav MareCek elutasította, hogy két orvos megvizsgálja. Az 56 napja éhségsztrájkoló Mareéek mától minden kapcsolatot meg akar szakítani környezetével. P RÁG ÁB A, a szövetségi belügyminisztérium címére eddig mintegy 200 ezer olyan igény érkezett, hogy végezzék el a feddhetetlenségi vizsgálatot. Eddig mintegy 10 ezer kérvényezőt elégítettek ki, és kb. százan kértek a pozitív eredmény után jogorvoslatot. BoHDAN DVORAK, az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubjának (KAN) elnöke Prágában megkérdőjelezte a Csehszlovák Televízióban uralkodó állapotokat, ahol a politikai adások kulcsfontosságú pozícióiban — mintegy 90 százalékban — az egykori párttagok megőrizték helyüket. Ami a közelgő választások előtt nagyon visszatetsző! UsTÍ NAD LABEMBEN egy Ford Sierra típusú gépkocsi teherautóval ütközött. Négy utasa közül senki sem sérült meg, az anyagi kár 80 ezer korona. OsTRAVÁBAN csaknem két évi nyomozás után sikerült elfogni azt a két büntetett előéletű bányászt, akik 1990. március 23-án Ostravában elkövetett betöréses rablás során halálos sérülést okoztak egy 32 éves ügyvédnek. Jelzés nélküli híranyag: CSTK Február 25-étől: Ha kedd, akkor tőzsde Pozsonyban tegnap hivatalosan is megkezdte működését a Pozsonyi Nemzetközi Árutőzsde. Ahogy a PNA Rl elöljáróságának elnöke, Igor Nopp elmondta, tudomásuk szerint ez az első ilyen tőzsde a maga nemében Csehszlovákiában. A tőzsde megindítását hosszas és alapos előkészítő munka előzte meg, beleértve a brókerek kiképzését és a tőzsdeközpont berendezését is Pozsonyban a Dru2ba kollégium épületében. A tőzsde alkalmazottainak képzését, valamint a tőzsdei tevékenység megszervezését a Moszkvai Nemzetközi Árutőzsde tapasztalatainak hasznosításával bonyolították le. Szavazások után... (Folytatás az 1. oldalról) is jóvá még ebben a választási időszakban. Tegnap délelőtt aztán jóváhagyta végre a Szövetségi Gyűlés a nagyprivatizációs törvény módosítását, s így lehetővé válik megakadályozni a különféle manipulációiét a vagyonjegyes privatizáció során. Ugyancsak jóváhagyták azt a módosítást, amely leegyszerűsíti a tulajdonjog átruházást abban az esetben, amikor privatizálással új tulajdonosa lesz egy vagyonnak. Az újonnan megalakított kereskedelmi társasági szerződés megkötését követően nem kell külön bejegyeztetni az új tulajdonost. A Szövetségi Gyűlés — a Nemzetek Kamarája szlovák részének .jóvoltából” — nem hagyta jóvá az alakotmánytörvény három cikkelyének módosító ja-Az Együttélés vitte sikerre (Folytatás az 1. oldalról) lunkat nem értük volna el — mondta Boros Zoltán. — Délután újra összeült az egyeztető bizottság. Önök milyen szerepet játszottak benne? — Közülünk senki nincs a bizottságban, de azt mondtuk a tagoknak, ha nem születik számunkra elfogadható döntés, nem szavazzuk meg a törvénymódosítást. — Miért nem választották a kisebbik rossz elvét? — Mi már sokszor mérlegeltük, mi a kevésbé rossz számunkra — mondta Batta István —, és ezúttal sikerült megértetnünk képviselőtársainkkal, hogy a döntő időszak előtt elkobzott földekre kiterjedő kárpótlás nélkül számunkra nem igazán elfogadható a törvény. — A késő délután megismételt szavazáson egyetlen új módosítójavaslat jóváhagyása után a parlament elfogadta a földtörvényt Mit jelent ez számunkra? — A Tt. 229/1991-es földtörvénye ó.paragrafusának 2. bekezdése most Calfa villámlátogatása (Folytatás az 1. oldalról) ződést. Kozirev az aláírás alkalmából hangsúlyozta a szerződésnek azt a részét, amely megállapítja, hogy a Varsói Szerződés haderőinek inváziója Csehszlovákiába 1968-ban erőszakos cselekmény volt az egykori Szovjetunió részéről. A szerződés aláírását történelmi pillanatnak nevezte. Jifí Dienstbier kijelentette, hogy a szerződés véget vet a totalitárius rendszerek diktálta kapcsolatoknak. Megjegyezte, hogy Oroszor-Hatékony kisebbségi politizálást (Folytatás az 1. oldalról) bizottságba. Feladatuk, a választási előkészületek összehangolása lesz. • Nemrég hír adta tudtul, hogy az Együttélés tárgyait a roma mozgalmak képviselőivel is. D. Z. A.: ök kerestek fel bennünket, mivel mozgalmunkban, illetve most már a koalícióban látják érdekeik megfelelő képviseletét. Mozgalmunk programjában amúgy is szerepel a romák érdekvédelme. Megjegyzem ez a kérdés az Országos Tanács legutóbbi ülésén, Nagycétényben is napirendre került. Koalíciós partnerünk is helyeselte az esetleges választási együttműködést, pontosabban az itt élő romák ügyének képviseletét. • Napvilágot látott olyan vélemény is, hogy az Együttélés elzárkózik a Magyar Polgári Párttal való együttműködéstől... Alkotmánybíróság elé viszik Kezdetben ez a tőzsde általános árutőzsdeként működik majd konkrét árumennyiségekkel, később azonban át akar térni tipikusan tőzsdei árukra és fel akarja lendíteni a klasszikus tőzsdei üzletkötéseket. A tőzsde vezérigazgatója, Igor Krejcí szerint alapcéljuk a brókercégek létesülésének fellendítése, a kereslet és a kínálat erős koncentrálása, valamint a segítségnyújtás a fizetési-elszámolási kapcsolatok intézésében. Február 25-étől kezdődően minden hét keddjén lesz tőzsdenap Pozsonyban, később azonban — az igényeknek megfelelően — akár gyakrabban is. (Folytatás az 1. oldalról) résztvevői felhívták az illetékes minisztériumok figyelmét, hogy megoldatlan helyzet alakult ki a földek visszaadása terén, mivel a közjegyzőségek és a földhivatalok a jelenlegi munkamódszerekkel nem képesek a törvényben meghatározott határidőn belül rendezni a polgárok kérelmét. A Csallóközi Városok és Községek Társulása tegnap az alábbi nyilatkozatot adta ki a bősi vízerőmű építésével kaDcsolatban: vaslatát, melynek értelmében kialakítható lett volna az új, leendő Szövetségi Gyűlés struktúrája. Alexander Dubéek, a parlament elnöke is fontosnak tartotta leszögezni, előbb arra kell javaslatot tenni, milyen viszonyban álljon a Szövetségi Gyűlés a köztársaságokkal, s erre vonatkozóan még a kormánykoalíció tagjai közt sincs összhang. Dubéek szerint megmutatkozott, hogy az alkotmányozás sokkal nehezebb tevékenység, mint azt hitték, s e három cikkely elfogadása ugyan segített volna konszolidálni a politikai színteret, de ajánlása ellenére nem szavazták meg. (Ezt a szavazást követően azonban újra összeült a parlamenti egyeztető bizottság, azzal a szándékkal, hogy olyan kompromisszumot találjon, amely mindegyik politikai erő számára elfogadható.) már így hangzik: „Hasonló módon kell eljárni azokban az esetekben is, amikor a természetes személyeknek egyedi előírások alapján keletkezett igényük arra, hogy a mezőgazdasági vagyonukat kivonják a konflskáció alól, amennyiben nem voltak külön előírások alapján elítélve. Ila ez a vagyon már a döntő időszak előtt a földreform-előírások értelmében másnak kiosztásra került, a jogosult személyek igényeit a 12. paragrafus értelmében kell rendezni” Ez az új szöveg tehát egyértelmű: abban az esetben is jár a csehszlovák állampolgárnak a kártérítés, ha a háború után, de 1948. február 25-e előtt konfiskálták a földjét s azt más valakinek a tulajdonába adták. A harcot mi tulajdonképpen azért folytattuk, hogy ezt így mondja ki a törvény. Az pedig, hogy a módosítás során ebből a szakaszból kikerült a „magyar nemzetiségű” kitétel lehetővé tette, hogy a törvény a német nemzetiségű csehszlovák állampolgárokra is vonatkozzon. —ts— A Csallóközi Városok és Községek Társulásának 1992. február 18-án tartott ülésén a jelen levő városi és községi polgármesterek megvitatták a bősi erőmű építésével összefüggő problémák megoldásának helyzetét is, s az alábbi okok miatt elégedetlenségüket fejezték ki: — A szövetségi és a szlovák kormány máig sem vette figyelembe a csallóközi polgármesterek álláspontját, amelyet az 1991. február 3-án kelt petíciójuk tartalmazza. Ebben tiltakozásukat fejezték ki a bősi vízerőmű építésének folytatásával kapcsolatban. Negatív álláspontjukat azután 1991. július 2-án egy nyilatkozatban ismét megerősítették, amelyet a lakosság az 1991. július 3-a és október 6-a között tartott tiltakozó akcióival és demonstrációival támogatott — Az ideiglenes megoldás szerinti építkezésfolytatás gátolja a szakértői csoportok munkáját, amelyeknek az Európai Közösség szakértőivel egyetemben átfogóan meg kellene vizsgálniuk a bősi vízerőmű környezeti hatását. —A negatív álláspont és az érintett városok és községek jogerős fellebbezése ellenére a Pozsony Vidéki Járási Környezetvédelmi Hivatal vízjogi döntést adott ki az építkezés ideiglenes megoldás szerinti folytatására és az erőmű üzembe helyezésére. Az építési munkálatok folytatódtak is, miközben ötnek a variánsnak az ökológiai és gazdasági hatását nem vizsgálták meg — A Szövetségi Gyűlés 1991. október 3-án kelt 200-as számú határozata ellenére nem láttak hozzá a határozatban kitűzött feladatok teljesítéséhez, nevezetesen az eddig elvégzett munkák minőségének ellenőrzéséhez, az erőmű környezed hatásának felméréséhez, valamint az elvett földek és erdők tulajdonosai vagyonjogi és restitúciós igényeinek rendezéséhez — A Magyar Köztársaság Országgyűlése, valamint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlése környezetvédelmi bizottságának 1991. október 9— 11-én tartott tanácskozásán született pozitív eredmények ellenére nem kezdték meg a közösen kitűzött feladatok teljesítését, amely mindkét fél számára elfogadható megoldáshoz vezetne, mégpedig azért, mivel a csehszlovák fél hozzálátott a bősi erőmű ideiglenes megoldás szerinti üzembe helyezésével kapcsolatos munkák elvégzéséhez, amelyet egyoldalú megoldásnak tekintünk. Tekintettel arra, hogy a Csallóközi Városok és Községek Társulása az illetékes szervek, főleg a Szlovák Köztársaság kormánya és az egyes minisztériumok részéről nem lát semmilyen hajlandóságot arra, hogy a bősi erőmű sorsáról való döntés során figyelembe vennék az érintett terület lakosságának álláspontját, a polgármesterek arra kényszerülnek, hogy az egészséges környezethez való jog megsértésének ügyében — a 23/1991-es számú törvény értelmében — a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Alkotmánybíróságához fordulnak. Dunaszerdahely, 1992. február 18. PÁZMÁNY PÉTER titkár A szociális feszültségek enyhítése szág és Csehszlovákia most folytathatják a két ország nemzetei közti több száz éve tartó kapcsolatokat. Csehszlovákia történelmében ez az első szerződés Oroszországgal. Alapját az a szerződés képezi, amelyet a múlt év őszére készítettek elő Csehszlovákia és a volt Szovjetunió közt, de sohasem írtak alá. Az új szerződés aláírására valószínűleg ez év márciusában kerül sor, amikor Václav Havel elnök Moszkvába látogat. (Folytatás az 1. oldalról) Tudomásul vették a Szlovák Monopóliumellenes Hivatal munkatársainak jelentését, amelyben a privatizációs befektetési alapok létesítői közötti gyanús összefonódásokra mutattak rá. Megállapítást nyert, hogy a jelentés több félrevezető információt tartalmaz. A kormány tagjai jóváhagyták az SZK idei évre szóló Általános Egyezményének tervezetét. Az egyezménytervezet elsődleges célja, hogy enyhítse a gazdasági és főleg szociális jellegű feszültségeket. Ebben a kormány garanciát vállal az aktív foglalkozáspolitikai módszerek alkalmazásával kapcsolatosan. Az inflációellenes gazdaságpolitika mindenekelőtt a reáljövedelmek csökkenését hivatott megelőzni. A kormányülésv szünetében tartott sajtóértekezleten Camogursky bírálóan szólt a Szlovák Monopóliumellenes Hivatal által kidolgozott jelentésről. Véleménye szerint a hivatal munkatársai nem megfelelő forrásokból merítették információikat. Megjegyezte, hogy a jelentésben például nem szerepelnek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetői, akik a privatizációs befektetési alapok grémiumainak a tagjai. Újságírók kérdésére válaszolva elmondta: a bősi vízerőmű felépítéséről kötött csehszlovák—magyar szerződés magyar részről való felbontása nem szabad, hogy a visegrádi hármak megegyezésének széteséséhez vezessen. Hangsúlyozta: a szövetségi és szlovák kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Bős miatt ne romoljon meg a lengyel—magyar—csehszlovák együttműködés. Meghívó A Csemadok zselízi alapszervezete, a Zselízi Városi Művelődési Központ és Zselíz város polgármestere meghívja az érdeklődőket a zselízi vegyeskar megalapításának 10. évfordulója alkalmából rendezendőjubileumi hangversenyre, amelyre 1992. február 21-én, pénteken 18 órai kezdettel kerül sor a város művelődési házában. NEMZETISÉGI EST A NEMZETIBEN 1992. február 26-án 19 órai kezdettel az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes tánckara és az eperjesi Alekszandr Duhnovics Ukrán Állami Színház táncstúdiója a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház balett-társulatának a vendégeként lép fel a fővárosban. Jegyelővétel a Szlovák Nemzeti Színház pénztárában naponta 10-től 18 óráig. Devizapiaci árfolyamok D. Z. A.: A két mozgalom egyezsége alapján nem zárkózhatunk el további pártok vagy mozgalmak elől. Szükségesnek tartjuk viszont a nyílt és őszinte eszmecserét. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt két év minden mozzanatát át kell értékelni. Egyeztetnünk kell álláspontunkat az esetleges további partnerekkel azokról a dolgokról is, amelyekkel ez az ország nemzeti kisebbségeit — elsősorban politikai és elvi szempontból — megrövidítette. Azt is tudatosítani kell, hogy az EPM és az MKDM választási szövetsége a csehszlovákiai magyarok többségének rokonszenvét élvezi. Tudni kell azt is, hogy egy további féllel való együttműködést mindkét érintett félnek, tehát az EPM mellett az MKDM-nek is jóvá kell hagynia. Ezt felelősségteljesen és józanul gondolkodva mondjuk. g-j-Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. február 19-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában ' Angol font 50,35 51,37 50,86 49,03 52,17 50,60 Ausztrál dollár 21,63 21,07 21,85 20,68 22,38 21,63 Belga frank (100) 84,90 86,62 85,76 82,68 87,96 85,32 Dán korona 4,51 4,61 4,56 4,38 4,68 4,53 Finn márka 6,40 6,52 6,46 6,17 6,65 6,41 Francia frank 5,14 5,24 5,19 5,00 5,32 5,16 Görög drachma (100) 15,15 15,45 15,30 14,09 15,63 14,86 Holland forint 15,52 15,84 15,68 15,12 16,08 15,60 ír font 46,69 47,63 47,16 45,00 48,36 46,68 Japán jen (100) 22,48 22,94 22,71 21,91 23,23 22,57 Kanadai dollár 24,11 24,59 24,35 23,40 24,96 24,18 Luxemburgi frank (100) 84,90 86,62 85,76 81,82 87,94 84,88 Német márka 17,46 17,82 17,64 17,18 18,10 17,64 Norvég korona 4,46 4,56 4,51 4,33 4,63 4,48 Olasz líra (1000) 23,27 23,75 23,51 22,67 24,11 23,39 Osztrák schilling 2,48 2,54 2,51 2,45 2,57 2,51 Portugál escudo (100) 20,32 20,74 20,53 19,41 21,03 20,22 Spanyol peseta (100) 27,89 28,45 28,17 27,12 28,82 27,97 Svájci frank 19,34 19,74 19,54 19,01 20,07 19,54 Svéd korona 4,81 4,91 4,86 4,67 4,99 4,83 USA-dollár 28,73 29,31 29,02 28,32 29,72 29,02