Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-15 / 39. szám
1992. február .5.____________________________________________________ Szabad ÚJSÁG________________________ „...hazafiak Európában, európaiak saját hazánkban...” Ellenségkép — kisebbségekről Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én a rendszerváltozás és a kisebbségi kérdés—véleményem szerint — egymástól elválaszthatatlan kettős kérdésköréről szeretnék beszélni. Mind a történemünkben, mind az életünkben mindannyiunknak közös élménye volt az annyit átkozott és annyit változott Közép—Európa. Sokféleképpen jellemezhetjük a térséget. Például úgy, mint azt a területet, amelyik beszorult két határ közé. Ezen két határ egyike az oly sokat emlegetett és általunk oly fontosnak tartott Róma—Bizánc kultúrhatár, és ezen határok másika pedig a Varsói Szerződés határa, az űn. vasfüggöny volt. E térség — megítélésünk szerint — legfontosabb jellemzőinek egyike a felemás polgárosodás, a másik pedig az ún. autochton (ősi, eredeti, bennszülött — a szerk. megj.) kisebbségek léte, egymásba ágyazottsága. A történelemi szociológia felemás polgárosodásnak nevezi azt a mai napig ható folyamatot, amelynek lényege tehát abban fogható meg, hogy a polgárság három alkotóeleme: az értelmiségi polgárság, a tulajdonosi polgárság és a hivatalnoki polgárság nem találta meg egymást, nem alakult ki közöttük közös érdek, és ezek az érdekellentétek akadályozták a társadalom egységes fellépését bizonyos kérdésekben. Mondhatnám azt is, hogy ezzel nem sikerült megteremteni a szellem, a gazdaság és a hatalom egységét, amikor pedig kellett volna. A másik fontos jellemző — mint említettem — a kisebbségi kérdés. Beszédes példa erre a tegnapi Jugoszlávia; aholis nem lehet olyan határokat megvonni, amelyek nemzetállami alapon állnak, mindenkit kielégíthetnének. Ezen autochton kisebbségek két legfontosabb jellemzője, hogy tulajdonnal bírtak és közösséget alkottak azon a területen, ahol születtek. Amikor a kommunizmus került hatalomra ebben a térségben, akkor a két legelső intézkedése az volt, hogy elvette ezektől a kisebbségektől a tulajdont és szétverte ezeket a közösségeket. Földönfutóvá tette azokat, akik mindig is ott éltek, és azután azt mondta, hogy „miben különbözöl attól, aki csak ebben a pillanatban érkezett ide”?! Ebből az alapállásból megkérdőjelezhette mindenféle kollektív jog létjogosultságát, és ha demokrata lett volna, akkor csak az egyéni jogokra kellett volna koncentrálnia, de merthogy nem volt demokrata, azt is eltaposta. Aztán kiderült, hogy ez a világméretű kísérlet kudarcra van ítélve, és a kommunizmus — megítélésem szerint — nem megbukott, hanem tudatos visszavonulásba kezdett. Nem fejvesztett menekülés volt ez, hanem inkább annak a hadseregnek a mozgása, amelyik úgy igyekszik visszavonulni, hogyha fel is kell adnia valamilyen pozíciót, csak olyat adjon fel, amelyekből a megtartani kívánt pozíciót nem fenyegeti veszély. Nem hinném, hogy lenne országa ennek a térségnek, amely ezekre a máig megőrzött pozíciókra számos példát felhozni nem tudna. A magyar demokráciának is vannak ilyen kerékkötői, mint például a régi alkotmány bizonyos elemei, amelyekkel a mai demokráciának kell szembenéznie. Ilyenek a fegyveres erők, a gazdaság és a nyilvánosság bizonyos fontos pozíciói. Meggyőződésünk, hogy most a felemás polgárosodás után egy új, a felemás rendszerváltás veszélye fenyeget. Ahogy halad előre a rendszerváltozás, a rendszerátalakítás folyamata, egyre többen lesznek azok, akik azt mondják, no, most már elég, álljunk meg vagy kicsit menjünk vissza! Súlyosbítja ezt a jelenséget az, hogy akik ezt mondják, azok általában valamiféle hatalmi pozíciót töltenek be. Meggyőződésünk azonban, hogy a közép—európai társadalmak zöme nemcsak hosszú, hanem középtávon is a következetes rendszerváltozásban érdekelt. Ezek az emberek csodálkozva kérdezik: ha az oroszoktól már nem kell tartani, a kommunisták már elmentek, mi gátol minket mégis abban, hogy azon az úton végigmenjünk, amelyet magunknak meghirdettünk? Jelenleg itt érveket találni nem lehet, csak ürügyeket, és egy csinált ellenségkép az, amely a mesterségesen fenntartott koncentrációt továbbra is igazolni hivatott. És ez az ellenségkép gyakran a kisebbségekben ölt testet. Szent meggyőződésünk, hogy kevés nagyobb gaztett van annál, mintha valaki két népet egymással szembefordítani igyekszik. Mert gondolják csak meg, hogy milyen sok embernek kell áldozatos szeretettel viszonyulnia a többihez, hogy két nép között baráti kapcsolat, pozitív prekoncepció alakuljon ki, s elég néhány gazember, és két népet egymással évtizedekre, évszázadokra képes szembefordítani. A kisebbségeknek, meggyőződésünk, küldetésük van ebben a térségben. A kisebbségek egyszerre harcolnak egyéni és kollektív jogokért. Egyéni jogaikat, tehát emberi és polgári jogaikat csakis a tiszta képviseleti demokrácia szavatolhatja. így szövetségesei minden demokratikus erőnek, és ennek révén a térség egészében a rendszerváltás megindulásának kovászai lehettek. A tiszta képviseleti demokrácia azonban csak az egyéni jogok garanciájához elegendő. A kollektív jogokat csak az önszerveződő, civil társadalom szavatolhatja. Tehát amiként a kisebbségek az első fázisban a rendszerváltozás megindításában, a demokrácia elérésében voltak érdekeltek, addig a másik fázisban a rendszerváltozás következetes végigvitelében, tehát a civil társadalom kialakításában érdekeltek a térségben. Magyarország, akárcsak a térség többi országa, gazdaságilag súlyos helyzetben van. A legnagyobb tartalék, amire számíthatunk, az önmagunk. De nem tekinthetünk el a fejlett világ segítségétől sem. Magyarország nem lesz kívánatos terep sem a külföldi befektetők, sem a külföldi politikusok számára, ha körben övezi. Magyarország a harmonikus békében érdekelt, olyan harmonikus békében, amelyet nem fegyverek, nem erő szavatol, hanem legitim szerződések. Legitim szerződéseket kötni azonban csak tisztázott pozíciókból lehet. Tisztáznia kell pozícióját mindkét félnek, tehát meg kell induljon, ki kell alakuljon, be kell hogy végződjön a kisebbségi önszerveződés, és ugyanakkor ki kell hogy alakuljanak e társadalom ezen kisebbségi önszerveződésekkel megegyezni képes és kész demokratikus struktúrái is. Régi demokraták előretekintve azt mondták, hogy a modern társadalmakban az emberek közötti viszonyokat nem a státusz, hanem a szerződés fogja meghatározni. Szent meggyőződésünk nekünk is, hogy ez a szabály ma is aktuális. Akkor leszünk nyugodtak, ha olyan térségben élhetünk, ahol állam és ember, többség és kisebbség, magyarok és nem magyarok viszonyát nem kényszer, hanem jog, nem státus, hanem szerződés határozza meg. Csak akkor lehetünk nyugodt szívvel és lélekkel hazafiak Európában és európaiak a saját hazánkban. Nahimi Péter (Elhangzott az MDF vezetőinek pozsonyi bemutatkozó összejövetelén) Tóthpál Gyula: Dévény Miről ír a Pravda? Sajtószemle Lassan, de biztosan Szlovákia talán legolvasottabb napilapja, a proletár internacionalizmusban fogant Pravda is felsorakozik a szlovák nacionalista sajtótermékek elitje közé. A magát szerényen függetlennek nevező napilap 1992. február elsejei számát böngészve nem is kell a sorok között olvasni, hogy lelepleződjék a lap igazi profilja. A kvázi függetlenség mögött leplezetlen elkötelezettség bújik meg az egykori kommunista párt és a mai Demokratikus Baloldal Pártja mellett. Ez bizonyítja a második oldalon közölt „Rövid információk” (Krátke informácie) rovat is, amelyben percnyi pontosággal közük, hogy a DBP másnap, vasárnap hol tart nagygyűlést, és ezeken a nagygyűléseken kik fogják képviselni pártjukat. Tüzetesen átnéztem a lapot, de sehol máshol nem közölnek ilyen jellegű tájékoztatót más pártok, mozgalmak gyűléseiről. A Szövetségi Gyűlés két képviselője, M. Benőik és P. SerenőeS urak Udvardra (Érsekújvári járás) látogattak az említett napon, ahol az utóbbi elvtársat a szervezők minden bizonnyal Szerencsés úrnak mutatták be, ő pedig magyarul szólt az egybegyűltekhez az párt gyengén összetákolt nemzetiségi politikáját és a programjukban garantált szociális védőhálót hirdetve. Bizonyára elhangzott az is, hogy a szlovákiai szlovák pártok és mozgalmak közül csak nekik van nemzetiségi programjuk, sőt a párt legutolsó közgyűlésén magyar nemzetiségű hölgyet választottak meg alelnöki tisztségbe. Megpróbálják elhúzni a mézesmadzagot a szlovákiai magyarság orra előtt, amely azonban az elmúlt 40 esztendő keserű tapasztalataival felvértezve nem dőlhet be a csábításoknak. Megosztásunkat előmozdítandó hasonló trükkökre számíthatunk a közeljövőben más pártok részéről is. Tudatosítanunk kell egy dolgot: csak saját magunkra számíthatunk, csak a saját képviseletünkre, amiért össze kell fognunk. A többi párt csak a szavazatunkat akarja, a magyarságot képviselni nem tudja. A Pravda is színt vall még ugyanezen az oldalon a figyelmes olvasó előtt a „Nem leszünk a béresek nemzete” (Nebudeme národom bíreäov) cím alatt közölt interjúban. A Zdenka Tóthová képviselőnővel (Zöldek Pártja) folytatott beszélgetésben az újságírónő utolsó kérdését — „...képviselőnő maga magyar, és ezért ellenzi a vízerőmű építését?” — felháborodottan utasítja vissza és közli, hogy ő és férje, akinek a vezetéknevét viseli, ízig-vérig szlovák. Tiszta kép: a bősi vízerőmű kérdése többé már nem jelenthet tudományos vitát, ez nemzeti ügy. Lapozzunk tovább az 5. oldalra, ahol beszélgetést közölnek a szlovák alkotmánytervezetről a kassai egyetem jogi karának szakembereivel. Dr. Ludmila Somorova CSc. egész karának véleményét tolmácsolva elmodta, hogy elképzelhetetlennek tartja a nemzetiségi jogok összefoglalását egy külön fejezetben úgy, ahogy ezt az MKDM (?) beterjesztette és óhajtja. Szerinte ebben a fejezetben és különösen a 8—10. cikkelyekben egyértelműen a politikai anatómia iránti igényüket fogalmazzák meg a magyarok, és ez helytelen. Ebből világosan kitűnik, hogy a népek önrendelkezési joga csak kire vonatkozhat hazánkban. Lapozgatok tovább, a 12. oldalra, ahol Félix Alekszejev, a Pravda moszkvai tudósítója büszkén ír arról, hogy egy felmérés alapján az ukránok népszerűségi listáján a szlovákok igen előkelő helyen állnak. Az első helyen 53 százalékkal az oroszok állnak, őket követik 50,93 százalékkal a bolgárok, 50,72%-ka! a fehéroroszok és szorosan utánuk következnek 48,24 %kai a szlovákok. Ezek az összesített eredmények. Érdekes viszont, írja F. Alekszejev, hogy az oroszok szerint az ukránok és a szlovákok állnak a legközelebb egymáshoz. Mit akar ezzel a tisztelt tudósító úr a Pravda olvasóinak sugallni? Egy nagyon érdekes tanulságot szűrhetünk le a fenti számokból: az ukránok 48,24%-a rokonszenvez a szlovákokkal, akiknek 44 százaléka nem igen kedveli a magyarokat, akik viszont az ukránok által összeállított népszerűségi lista végén kullognak, igaz, rangos társaságban, amerikaiakkal, németekkel. Folytatni, azt hiszem, felesleges. Tehát ilyen most a mi jó öreg Pravdánk. Készülődik a választásokra, mert készülődik a pártja is, a DBP. Nemzeti húrok pengetése nélkül ma már Szlovákiaában egy párt sem számíthat sikerre. Erre fel kell készülnünk! Száraz Dénes
