Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-04 / 3. szám
1992. január 4. Szabad ÚJSÁG 5 Negyedéves a Galántai Magyar Tannyelvű Magángimnázium Nem látatlanban bírálni — látni kell VALLÁSOKTATÁS AZ ISKOLÁKBAN Tavasszal Rómába utazik az osztály • Szőnyeg és párnázott székek, ezúttal a tanulóknak • Itt már ideológiai harcról van szó • Fogadóórák, óralátogatások minden érdeklődő számára Kíváncsiskodók és kételkedők egyaránt szép számmal kísérték figyelemmel a Csehszlovákia első magángimnáziumának megalapítását megelőző erőfeszítéseket Az ellenzők azzal érveltek, hogy az iskola létrehozói elvonják a jó pedagógusokat a „húzóerőt”, s így igyekezetük káros hatással lesz az állami iskolákra. Időközben egyesek véleménye megváltozott az ellenérveket halmozók viszont továbbra is népes tábort mondhatnak a magukénak. A nyolc évfolyamos Galántai Magyar Tannyelvű Magángimnázium immár negyedéves múltra tekint vissza. Szeptemberi látogatásunk óta mind a pedagógusok, mind a tanulók szeme előtt élesedtek az eddig csupán képzeletükben épülő létesítmény kontúrjai. Nem elég látatlanban bírálni, körül kell nézni. A magángimnázium a Galántai Magyar Tannyelvű Gimnázium harmadik emeletén működik. A harmincöt tanuló második otthona a világos, virágokkal gazdagon díszített tanterem. Az állami gimnázium „ősdiákjai” az első napokban kíváncsian nézték a hatodikos csöppségeket, akik párosával, példásan lépegetve mentek délben az ebédlőbe. „Nicsak, milyen helyes kicsik! Nem emlékszel, mi is libasorban jártunk a folyosón?” — a nagyok be-betekintenek az osztályba. Egy apróra szabott tantestület képe rajzolódik ki előttünk. Hiszen hol egyebütt találhatók párnázott székek és több polcra való könyv? A „kis gimisek” látogatásunkkor éppen nyelvtanórára készülődnek. Ksvártva belép a magyartanár, Gál István, az osztályfőnökük. A sűrű jelentkezések, példás feleletek eleinte az egykori bemutatóórákra emlékeztetnek. A kép csupán akkor változik, amikor a mögöttünk ülők suttogását halljuk. Á, biztosan már a délutáni focin jár az eszük, vagy csónakot hajtogatnak a pad alatt. Meglepetésszerű viszont, hogy a két kislegény a táblánál álló gyerek feladatát beszéli meg. Vitatkoznak, majd az okosabb enged a meggyőző érveknek. Az órát ezek után már más szemmel figyeljük. A gyerekek arcán őszinte érdeklődés tükröződik, s a pedagógus humorral, játékkal veszi át a példákat, könyvre itt alig van szükség. Néhány percnek tűnik az óra, s a szünetben a tízóraizó gyerekekkel az iskoláról beszélgetünk. „Másképpen beszélnek velünk a tanárok. Más az osztályunk is, szebb és melegebb mint a régi, persze nem a központi fűtéstől! — magyarázzák a különbséget, majd amikor a polcon sorakozó tankönyvekre kérdezünk rá, egymást túlharsogva magyarázzák: ’’Nekünk nem kell cipelni a tankönyveket, otthon is és itt az iskolában is van egy. A régi iskolából hoztuk, s az év végén majd visszaadjuk őket. A tantárgyak közül melyik a legértékesebb? Hát az informatika! „Én később latint is fogok tanulni, mert orvos szeretnék lenni” — mondja az egyik kislány. De van itt leendő lelkész, gyógytornász, mérnök, sőt három légikisasszony is. Nekik szintén jól jön majd a választott angol vagy német nyelv. Dunaszerdahelyi, vezekényi, nagymácsédi, jókai, nyírvásárhelyi, nádszegi és más községekből, városokból «kezeit gyerekek gyűrűje vesz körül. Felszabadultak és közlékenyek. Az utazásról, a Vágsellyei Vegyészeti Szakközépiskola diákotthonában lakók a délutáni foglalkozásokról mesélnek. A távolról érkezett, kassai kisdiákot minden hétvégén más és más osztálytársa látja vendégül. De készülődni kell a következő órára, s így Gál Istvánnal, az osztályfőnökkel, magyar—szlovák szakos nagymácsédi tanárral folytatjuk a beszélgetést. Milyen a tiszta egyes? Az osztályból nyíló tantestületi irodában beszélgetünk. „Akarta a szülő, s nyilván a gyerek is kedvet érzett ahhoz, hogy a mi iskolánkat válassza. Májusi közös talákozásunkat majd az évnyitót most október végén egy közös szülői értekezlet követte. Itt pedagógusok, gyerekek, szülők, nagyszülők találkoztak, hogy elbeszélgessenek. Naponta többször is érdeklődnek gyerekeik előmenetéről, az iskola munkájáról. Ennyit mondanék tehát a velük való kapcsolatunkról. Valamennyi érdeklődő felvételi vizsga nélkül vált tanulónkká. Csupán a későbbiek során tudódott ki, hogy a harmincöt gyerekből huszonnyolc tanult tiszta egyesre. Az eredmények viszont mások voltak. Sok gyerek itt tanult meg „tanulni”. Évikével például eleinte gondok voltak, nehezen vette fel azt a munkatempót, amit a többi tanuló diktált neki. Időközben a gyerekekben kialakult egyfajta életritmus és munkatempó. Most már azt mondhatom, öröm és élvezet velük foglalkozni. Sokszor meglepnek jártasságukkal, s kérdéseikkel engem is próbára tesznek. Egyfajta egészséges versengés áll fenn közöttük. A kérdőívben arra voltam kíváncsi, mennyire tudják felismerni azokat a gyerekeket, akik bomlasztóan hatnak az osztály közösségére, s ellenkezőleg, kik azok a tanulók, akiknek szívesen fogadják el tanácsait, akiknek véleményével egyetértenek. Furcsa, de az észrevételeik meglepően azonosak az enyémekkel." „Elköltözünk vagy maradunk?” Tóth Lajos, a magángimnázium igazgatója: „Nagy örömmel töltött el, hogy a szülők és gyerekek olyan elvárásokkal fordultak hozzánk, amelyeket harmincéves pedagógiai gyakorlatom során az iskolákban csak részlegesen sikerült elérnünk. Ezeknek lelkiismeretesen eleget kell tegyünk, ami csak akkor és úgy sikerülhet, ha ehhez megvannak a megfelelő körülményeink. Tegyük fel, hogy egy másik épületbe költözünk, egy exkluzív galántai óvodába. Ez viszont csak az egyik megoldás. A másik ennél sokkal tartalmasabb és bonyolultabb. Ez mind bennünket, mind a négyéves állami gimnáziumot érintené. Fölöttébb nagy gond ugyanis az állami gimnázium számára, hogy a kisszámú jelentkezés folytán nincs módjuk kiszűrni azokat a tanulókat, akik nem odáválók. Tehát a terveink a következők: az állami gimnázium két osztályát lecsökkenteni, hiszen a meglévő 43 helyre csupán 64 jelentkező volt. A két osztály mellett futna a magángimnázium nyolc osztálya. Egy négyéves előképzéssel így a magángimnázium kapna egy kitűnő osztályt, a nyolcéves iskolából jelentkezők közül ki lehetne választani a legjobbakat. Ezzel több tanár nem ért egyet. Az iskola megreformálásáért tovább folyik a harc. Támadások érnek bennünket, amelyek elsősorban tájékozatlanságból erednek. Sok oktató nem lát különbséget a jelenlegi és a régi rendszer között, saját érdekeit nem képes a gyerekek érdekei mögé helyezni. Hangsúlyozom, itt ideológiai harcról van szó. Mit szeretnék? Ha gyermekeinkben sikerül a tudás, a tanulás iránti vágyat felébreszteni, ha a kiapadhatatlan miértek sokaságára logikus és kielégítő választ adunk nekik, akkor nyert ügyünk van. Tudvalévő, hogy keresztény szellemiség nélkül a nevelés ma már elképzelhetetlen. Tanulóink közül huszonkilencen katolikus és négyen református vallásoktatásban részesülnek. Az órákra a délutáni tanítás keretében kerül sor. Gyerekeink délután három óráig tartózkodnak az iskolában. Ez csak akkor sok, ha több feladatot visznek haza. Ha már az iskolában elsajátították a tananyagot, a kései hazaérkezést nem érzik olyan fárasztónak. Nem akarjuk rájuk zúdítani a feladatok sokaságát. Nem titok, magyar értelmiséget, „elitet” szeretnénk nevelni. Ennek érdekében minden tőlünk telhetőt meg akarunk tenni. Az elmúlt héten nagy örömmel tapasztaltam a Magyarok Világszövetségének Konferenciáján, hogy iskolánk nem csak a szlovákiai és a magyarországi magyarok körében ismert. Munkánkat figyelemmel kísérik a brazíliai, kanadai, svédországi, hollandiai, belgiumi magyarok is, s erkölcsi és anyagi támogatásukról biztosítottak bennünket. A római magyar nagykövet meghívására a magángimnázium hamarosan Rómába utazik. Már csak a szebb időt várjuk, hogy elindulhassunk! A munkanélküliek, szociális gondokkal küszködő szülők gyermekei esetében tandíjmentes oktatást ajánlunk fel. Anyagi támogatáson kívül gyermekeink számára lehetővé válik, hogy a jövőben a nyugati államokban mélyíthessék el ismereteiket az idegen nyelvek területén." A magángimnázium mostantól fogadónapokat tart mindazon szülők, tanulók, pedagógusok, támogatók és érdeklődők számára, akik az iskola szellemért, oktató-nevelő munkájáról, színvonaláról szeretnének meggyőződni, többet tudni. Lehetővé teszik, hogy részt vegyenek a tanítási órákon s elbeszélgessenek a gyerekekkel, pedagógusokkal. Érdeklődni a galántai 0707-57-80-as telefonszámon lehet SZÁZ ILDIKÓ Nem titok, magyar értelmiséget, „elitet” szeretnénk nevelni — tudjuk meg Tóth Lajostól, a magángimnázium igazgatójától Ján Greá felvétele (Národná obroda) Eredetileg azt a elmet akartam adni e rövid írásomnak: „Legyen, vagy ne legyen?” — mármint vallásoktatás az iskolákban. Közben a probléma megoldódott, polgárjogot nyert a hittantanítás oktatási intézményeinkben, s ez tette szükségessé a bevezető mondatok megváltoztatását. Nem véletlen, hogy a jelentős társadalmi változások időszakában — sok egyéb politikai kérdés mellett — előtérbe kerül az állam és az egyház kapcsolata, a tudomány és a vallás viszonya is. így volt ez az 1918-ban, az I. Csehszlovák Köztársaság megalakulásának időszakában, így 1939- ben, 1968-ban s így van ez most is. Ha fellapozzuk az I. Csehszlovák Köztársaságban megjelent pedagógiai folyóiratokat, szaklapokat, szinte valamennyi számban találunk az iskolák államosítására, az állami és felekezeti iskolák közötti különbségre, a tanítók anyagi helyzetére, a tanítóknak főiskolákon való képzésére, valamint az egyház és az állam szétválasztására és a hittanításra vonatkozó cikkeket. „A korszellem háborgása felvetette az állam és az egyház elválasztásának feladatát. Hírlik, hogy a kormány készülődik e kényes feladat megoldására, és ennek folyamányaként a törvényjavaslatban bentfoglaltatik azon rendelkezés is, hogy az iskolákban sem rendes, sem rendkívüli tantárgyként nem szerepelhet a vallásoktatás, mert ez a családok körébe utaltatik... A nevelésnek és a vallásnak a célja egy és ugyanaz. Miért ne férhetnének meg tehát a népiskola szelíd, csendes hajlékában? Pedig, ha a népiskolának nevelési célja valódi embert nevelni, akkor nemcsak az észt, amely a tudásnak, hanem a szívet is nevelni kell, mely a hitnek anyja. Csak is így érünk ama célhoz, mely a tökéletesedés körül kulminál. Mert mit ér az arany ész a rozsdás szív mellett? Hold, mely világít, de nem melegít. Minden tudásnak, műveltségnek az emberiségre nézve, csak akkor van becse, ha az valláserkölcsi alapon nyugszik. A szív nemesítésének fontos és hathatós tényezőjét, a vallást miért akarják hát a népiskolából kiakolbítani...” panaszkodnak az elemi iskolai tanítók 1921-ben. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a hittanítást illetően is a tanítóság két nagy táborra oszlott. A nagyobbik rész amellett állt ki, hogy igenis legyen az iskolában hittanítás. A második csoport ellenezte ezt. Mivel érveltek az utóbbiak? „Az iskola célja” az embert emberré tenni, olyanná, mint amilyenné lett", de az úgynevezett vallásos felekezeti nevelés által ép ennek ellenkezőjét értük el: az embereket kiforgatták eredeti mivoltukból s nemcsak Istenhez nem vittük közelebb, de embertársainktól is mind jobban elidegenedtek. A vallás által tökéletesíteni az embert? De hiszen ez Isten művének a lekicsinylése s a vallástalanságnak legnagyobb fokú megnyilvánulása. Hát, amit az Isten teremtett, lehet az tökéletlen? Tökéletlenné az ember kezében válik, amikor belőle holmi finom szörnyszülöttet akar faragni. Mert ez is volt eddig a felekezeti vallásos nevelésnek a célja. A régi iskolákban csakis vallási dolgokkal tömték a gyerekek fejét. Elérték azt, hogy a különböző felekezetű emberek gyűlölték egymást, ahelyett, hogy mindig jobban megszerették volna... Európa valláserkölcsösen nevelt népe már századokkal ezelőtt a vallás nevében, majd a közelmúltban az emberszeretet hamis örve alatt halomszám gyilkolta egymást. Pedig eddig az iskolában tanították a vallást, s így nem csupán az ész, de a szív is megkapta a maga nevelését" olvashatók ilyen és hasonló gondolatok a szaklapokban az első világháború utáni években. S hogyan érveltek azok, akik a hittantanítás mellett kardoskodtak? „Az iskolák államosításával kapcsolatban követelik némelyek a hitoktatás megszüntetését. Magában véve ez az államosítástól egészen független, hisz iskolamonopólium mellett is lehet vallásoktatás. Teljesen önálló az a kérdés: kívánatos-e a vallásoktatás az iskolákban? Köteteket lehetne erről írni, de az csak az alapelveknek széleskörű bizonyítása volna: a lényeget röviden is el lehet mondani... Vallás nélkül az emberiség egésze nem tudna boldogulni. Ezért a független erkölcs hívei úgy járnak, mint vezérük, Kant. A vallást az ajtón kidobta, az ablakon beengedi, mert nélküle nem boldogul... S mivel a vallások legfenségesebbike a kereszténység, világos, hogy a keresztény vallás az erkölcsösség legfenségesebb támasza... Azt megengedem, hogy szocializmus, demokratizmus, s más eféle kényszerboldogító tanok nélkül boldogabb lehetne az emberiség, de hogy vallás nélkül boldogabb volna, azt maga Rousseau is visszavonta... Az állam érdeke követeli a vallásra nevelést, mert ez nevel csak igazán jó polgárokat, tehát köteles az állam ezt az által támogatni, hogy ott végezteti, ahol legkönnyebben lehetséges: az iskolában” írta dr. Példy a Magyar Tanító 1921. jún. 1-i számában, kifejezve a felekezeti tanítók túlnyomó többségének a véleményét. Nagyon érdekes Molnár János tanítónak a Magyar Tanító 1921. jún. 1-i számában A vallás és a népiskola címen megjelent írása, íme néhány mondata: „A hit a bizonyos 4 év alatt (Az első világháborúra céloz (a szerző megj.) éppen ott ingott meg, ahol az egyház szempontjából a legbiztosabbnak, legrendíthetetlenebbnek látszott. A vallásos világnézetűeknél. A tudományos világnézetűek hite nem ingott meg, mert sohasem inghat meg. Az nem fövényre van építve. A vallásosan neveltek nem volnának vérszomjasok? Ugyan, hát kik csinálták a keresztes háborút? Még a gyerekeket is vágóhídra vitték. Kik az inkvizíciót? A vallásháborúkat? A királyokat nem vallásosan nevelték? Erkölcs kell, van is. Már mikor milyen. De ezt kikényszeríti magának a társadalom, hiába rugdalózunk ellene. Erkölcsre csak szoktatni lehet. Vallástanítással nem lehet erkölcsöt nevelni, legfeljebb fanatizmussal, de az aztán — meginog. Nem lennének tehát az emberek vallástanítás nélkül sem erkölcstelenek, nem is lehetnének." Az I. Csehszlovák Köztársaság fennállásának húsz éve alatt bizonyos kiegyensúlyozott viszony alakult ki az állam és az egyházak között, de az államhatalom mindig megtalálta a módját annak, hogy érvényesítse akaratát a közoktatásban is. Jól szemlélteti ezt dr. Kósa Kálmán miniszteri osztályfőnöknek a Néptanítók Lapja 1939. évi 13. számában, a visszacsatolt felvidéki magyar tanítókhoz intézett felhívása: „... Kivétel nélkül minden tanítónak és tanárnak legelső kötelessége kiirtani a volt csehszlovák államnak természetszerűleg az iskolában is polgárjogot nyert azt a liberális-materialista világszemléletét, amely az értelmi képzés mellett elhanyagolhatónak tartotta az erkölcsi nevelést, annak minden állandó, maradandó értékeivel együtt...” Társadalmunk jelenleg a nagy változások korát éli. Ezek a változások érintik oktatási-nevelési rendszerünket is. örvendetes a szülők és pedagógusok részéről megnyilvánuló érdeklődés, s jó lenne, ha írásban is, konkrét észrevételekkel, javaslatokkal hozzájárulnának iskolarendszerünk jelenlegi problémáinak megoldásához. GYÖMBÉR BÉLA
