Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-16 / 13. szám
6 1992. január 16. Szabad ÚJSÁG Csak a kisebbség érdekét védő koalíciót tartjuk elfogadhatónak (Kérdéseinkre Duray Miklós, az EPM elnöke válaszol) — Szlovákiában a tömegtájékoztató eszközökben, a politikai körökben, de még kormányszinten is téma volt mostanában, hogy esetleg idő előtti választásokat írnak ki Egyes szlovák lapok a tévé e témával foglalkozó adását már a választási kampány részének minősítették. Az Együttélés Politikai Mozgalom szerint mekkora esélye van az idő előtti választásoknak, illetve egy ilyen választás milyen politikai következményekkel járna? — Én azt gondolom, nem lesznek idő előtti választások, hiszen a két évvel ezelőtt elfogadott választási törvény alapján júniusban kell lennie a parlamenti választásoknak, tehát már csak öt hónap van hátra addig. Most már nincs értelme kiírni időközi választásokat, mert nem lenne mód a felkészülésre. Szlovákiában még nincs választási törvény, a szövetségi feltehetőleg január végén készül el, nem hiszem hát, hogy meg lehetne szervezni az időközi választásokat. Ami a kérdés másik részét ületi — hogy milyen helyzetet teremtene az időközi választás —: szerintem ha lenne is, csak Szlovákiában lenne, mert sem a szövetségi, sem a cseh törvényhozási szervekben nem tapasztalható hasonló törekvés. Egy szlovákiai időközi választás pedig ilyen körülmények közt felgyorsítaná Szlovákia jogi különválását. —Ősz óta figyelhettük — a fent elmondottak ellenére —, hogyan folyt a választási kampány a parlamentekben. Most mintha csendesebbé, mégis erőteljesebbé vált volna a választási hadjárat. Hogyan készülnek a magyar politikai erők a választásokra, hogyan az Együttélés? Gondolkoznak Önök egy esetleges választási koalíción? — A választási kampány ősszel tulajdonképpen elkezdődött. Néhány politikai erő már akkor úgy nyilvánult meg, hogy a tulajdon választási pozícióit próbálta meg javítani. Elsősorban a baloldal, tehát a volt kommunista párt utódpártjai csaptak át látványos, de nem konstruktív gazdaságbírálatba. Felrótták, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet nem jó, a reform következményei pedig nehezen elviselhetők. Arról persze nem beszéltek, hogyan jutottunk el idáig, megnyilvánulásaikkal viszont elérték, hogy Szlovákiában a tömegek egy jelentős része velük ért egyet. A legutóbbi közvéleménykutatási adatok szerint például a lakosság 17 százaléka kedvezően ítéli meg őket, ami az utóbbi két év legkiugróbb sikere a Demokratikus Baloldal Pártja esetében. A többi parlamenti párt közül azok, amelyeknek új választói tábort kell szerezniük, szintén próbáltak előkampányt folytatni. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom például elnökének a képével ragasztotta tele Szlovákia egyes vidékein a kirakatokat, melyeken Vladimír Meőiar boldog új évet kíván a választóknak... A kampány tehát elkezdődött, de még sok a bizonytalanság. Nincs választási törvény. Kötelező érvényű választási koalíciók sem kötődtek, bár „meg nem támadási szerződések” már születtek. A végleges választási politikai paletta csak a közeli hetekben-hónapokban alakul ki. — Úgy látom, Csehországban a jobboldali, egyértelműen reformpárti politikai erők törekednek választási győzelemre, s a kellő népszerűségük is megvan, míg Szlovákiában a balra tolódás sem zárható ki a választások után. Személy szerint nekem az a véleményem, Szlovákiában mindez annak a következménye, hogy sem a cseh politikai erők, sem a szlovákok nem tudták beváltani azokat a szociális ígéreteket, amelyeket az 1990-es választásokon — még Polgári Fórumként, illetve a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom égisze alatt — tettek. Egyik politikai erő sem tudta igazán érvényre juttatni az ígért szociális piacgazdaság bevezetése során a szociális tényezőket A Klaus vezette Polgári Demokrata Párt most már nem is ezt az irányvonalat követi, holott a Polgári Fórum részeként még ő is erre tett ígéretet — Azt hiszem, a problémák az elmúlt húsz évben gyökereznek, de nem általában a kommunista rendszerben, hanem a husáki politikában. Csehszlovákia föderációs húsz évében Husák érdeméből érvényesült egy olyan preferencia Szlovákiával szemben, mely jelentett egy gazdasági fellendülést, de ennek a fellendülésnek nem volt meg a strukturális fedezete. Ezt a külterjes gazdasági fejlődést piacgazdasági viszonyok közt nem lehet fenntartani, ebből fakadóan nagyobbak a szociális feszültségek most Szlovákiában. Ha Szlovákiában ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatják, amely Csehországban többé-kevésbé elviselhető szociális következményekkel jár, Szlovákiában növeli a feszültségeket. Szlovákia tehát most issza meg annak a levét, ami a rendszerváltást megelőző húsz évben a területén gazdasági fejlődésnek mutatkozott. — Az Együttélés Politikai Mozgalom országos mozgalom. Ebből következik, hogy kétféleképpen kell politizálnia a gazdaságot érintően, hiszem más a helyzet Csehországban, más Szlovákiában, ugyanakkor az Együttélés gazdasági programja is leszögezi, hogy „a környezetkímélő szociális piacgazdaságot” támogatja. Szlovákiában ezt a vonalat hogyan tudta támogatni a mozgalom, illetve mennyire helyez rá hangsúlyt a politizálásban? — Le kell szögezni, az Együttélés nem tud országos gazdasági programot megvalósítani, csak támogatni tudja azo-Gyökeres György felvétele kát a tervezeteket, amelyek segítik a piacgazdaság kibontakozását és van pozitív lecsapódásuk a nemzeti kisebbségek által lakott területeken. A környezetkímélő szociális piacgazdaság elveit próbáltuk belevinni az országos politikába, emellett azt akartuk elérni, hogy a nemzeti kisebbségeket közvetlenül érintő kérdésekben kérjék ki a kisebbségek véleményét is. Be kell vallanom, e szempontok tiszteletben tartását (és érvényesítését) csak részben sikerült elérni, mert az érdekek és a vélemények rendkívül megoszlanak az országban. Beleillik a programunkba a magántulajdon védelme és a vállalkozások támogatása, a parlamentben tehát ilyen szellemben szavaztunk bár csak részleges sikereket értünk el. Tisztességtelen lenne azt mondanunk, hogy sikeresek voltunk, mert csak részben voltunk azok. A volt magántulajdonosok — benne a kisebbséghez tartozók egy része — visszakapta volt tulajdonát, és az most már védelem alá esik. Nem sikerült mindent visszajuttatni a volt tulajonosoknak, de nem mondtunk le arról, hogy a kárpótlásokkal a kisebbségek esetében egészen negyvenötig menjünk vissza. Mindenkinek tudatosítania kell, ez nem egyszerű kérdés, és nem is gazdaságpolitikai probléma. Ez tisztán politikai kérdés. Lehet, hogy nem sikerül elérni a háború utáni kollektív bűnösség anyagi következményeinek kiküszöbölését, de mi nem állunk meg a csehszlovák törvényhozó testületek szabta korlátoknál, nemzetközi fórumokhoz is elmegyünk, hogy jogorvoslást és kárpótlást szerezzünk azoknak, akiket sújtottak az 1945-ben és azután foganatosított diszkriminatív rendelkezések. Nekünk, itt élő magyaroknak van annyi előnyünk mondjuk a szlováksággal szemben, hogy Magyarországon jóval korábban indult el a gazdasági rendszerváltás, így a piacgazdaság pozitív hatásai nálunk hamarabb csapódnak le, mint náluk. Ennek ellenére be kell vallani, hogy sajnos elég nagy a kiábrándultság, a passzivitás vállalkozóink között, mindenki fél attól, hogyha elkezd egy vállalkozást, belebukhat és elveszíti azt a kevéske pénzét is, amije van. Ezt meg lehet érteni, de ezen, sajnos, egyetlen politikai mozgalom sem segíthet. — Úgy tudom, az Együttélés Politikai Mozgalomnak konkrét elképzelései voltak a szövetkezetek átalakításáról, és ebben a kérdésben a magántulajdonon alapuló szövetkezést támogatta, mely a két háború közt itt, Dél-Szlovákiában létezett is. Ez a mostani transzformációs törvény megfelelő alapot teremt egy ilyen természetes átalakulásra? — A szövetkezeteket átalakító törvény lehetőséget ad arra, hogy a tulajdonosok szövetkezetévé alakuljanak, olyan szövetkezéssé, amelyben a magántulajdon és tulajdonosok játsszák a döntő szerepet. Számunkra az jelenti a fő elégtételt, hogy olyan törvényt sikerült meghozni, mely azokat is védi, akik nem rendelkeznek konkrét földvagyonnal, de ezekben a szövetkezetekben dolgoztak, és a ledolgozott éveik alapján részesedhetnek a vagyonban a szövetkezetek átalakításánál. Mi ezt azért tartjuk fontosnak, mert a mai szövetkezetek tagsága az elmúlt évtizedek alatt átalakult, legtöbbjük ma már nem földtulajdonos, hanem bérmunkás a szövetkezetben. S nagyon fontosnak tartottuk, hogy a szövetkezetek átalakításánál ne teremtsük meg a nincstelenek és földnélküliek nagy táborát, ami szociális és gazdasági bizonytalanságba taszítaná főleg a falusi emberek ezreit. — Végezetül arra kérnék választ hol tartanak a magyar mozgalmak a koalíciós megbeszélésekben? Január 6-án a Pesti Hírlapban interjú jelent meg Tóth Károllyal, a Független Magyar Kezdeményezés főtitkárával, aki ott elmondta: az FMK azért nem lépett ki a kormánykoalícióból, mert abban az esetben az ellenzéki magyar mozgalmak már nem támogatták volna a kormányt, s az bonyodalmakat okozott volna; másrészt elmondta: koalíciós tárgyalások folynak a magyar politikai mozgalmak közt — kivéve a Magyar Néppártot, mert azt csak decemberben jegyezték be — ősz óta. Tóth Károly állítása szerint tehát az EPM és az MKDM az FMK miatt támogatja a szlovák kormánykoalíciót, másrészt: folynak a koalíciós megbeszélések, csak a hazai magyar és nem magyar tömegtájékoztatási eszközök hallgatnak róla, vagy nem akarják közzétenni... Mi a helyzet valójában? — Teljesen más a helyzet. Az Együttélés képviselői, akik a Szlovák Nemzeti Tanácsban egy parlamenti klubot alkotnak a magyar kereszténydemokratákkal, nem az FMK miatt döntöttek úgy, hogy konstruktív ellenzékiként fognak politizálni. Ennek legfőbb oka, hogy nem érdekünk — sem politikai mozgalmainknak, sem a magyar kisebbségnek — egy folyamatos kormányválság előidézése vagy fenntartása. A kormányválság ugyanis csak azoknak lenne jó, akik a zavarosban akarnak halászni. Nekünk a polgári társadalom és a jogállam megteremtése az érdekünk. Egy állandó válság peremén billegő kormánnyal nem lehet konstruktív, sem ad hoc tárgyalásokat folytatni; egy ilyen kormány mindig zsarolható. A további ok: ha Szlovákiában állandó kormányválságok lennének, akkor a szlovák önállósulási folyamat is elszabadulna. így mindenképpen kordában tartottan, rendezettebben és elviselhetőbben zajlik. Nekünk is érdekünk az, hogy ha mégis lenne leszakadás, az ne egyik napról a másikra következzen be. Elsősorban ezért támogattuk a szlovák kormányt olyan kérdésekben, amelyek a támogatásunk nélkül esetleg megpecsételték volna a sorsát. így kiegyensúlyozottabb politikai légkör jött létre az országban. Más okunk a kormány támogatására nem volt. Ami a magyar politikai erők közti tárgyalásokat illeti: ősszel kezdődtek, de nem koalíciós tárgyalások voltak, henem a nézetek egyeztetését és ismertetését szolgálták. Az Együttélés és az MKDM közt erre nem lett volna szükség, mert a képviselőink együtt politizálnak a parlamentben. Szükség azért volt rá, mert a Független Magyar Kezdeményezés kormánypártként politizál és sok olyan kérdést, amely a kisebbség számára kardinális fontosságú, másként ítél meg kormánypárti szemszögből. Ezeken a tárgyalásokon nem a nézetek közeledésére került sor, inkább csak eszmecserére. Ami pedig a koalíciós tárgyalásokat illeti: ezeket érdemben leghamarabb februárban kezdhetjük el. Az Együttélés intéző bizottsága január 4-én kijelölt egy négyfős csoportot, mely előtárgyalásokat folytathat, de az országos tanács fogja megszabni azokat a feltételeket, amelyek megléte esetén szó lehet a koalícióról. Olyan koalíciót szabad csak kötnünk, amely a nemzeti kisebbségek érdekeit szolgálja, mind a Szlovák, mind a Cseh Köztársaságban. Csehországban is elkezdtük a tárgyalásokat, a liberális demokratákkal, a Csehszlovák Néppárttal, a Kereszténydemokrata Párttal, tehát egy olyan politikai vonallal, amely közel áll a mi felfogásunkhoz. Szlovákiában azokkal szeretnénk ismerkedő, esetleg választási koalíciós tárgyalásokat folytatni, akik egyértelműen felvállalják a nemzeti kisebbségek érdekeinek védelmét, de nem kötöttük ki előre, hogy ezeknek a pártoknak melyeknek kell lenni. — Köszönöm a beszélgetést NESZMÉRI SÁNDOR K> FILADELFIA te® cDdtwisdata s kínáljuk külföldről behozott használtruha készletünket kiskereskedőknek Svájci ruhák: női.férfi 70 korona/kg Holland ruhák: gyerek 110 korona/kg női,férfi 90 korona/kg dzsekik 130 korono/kg Nagyobb mennyiség vásárlása esetén kedvezményt nyújtunk érdeklődni a kővetkező telefonszámon lehet 0709/902 21 az Ön megbízható partnere a vagyonjegyes privatizációban. Több befektetési privatizációs alap (IPF) ígér biztonságot a vagyonjegy-tulajdonosoknak, és mutatkozik be a tőkepiac jó ismerőijeként. A mi alapunk még többet kínál — nos, hogy mit??? Azok egyike, amelyek ötvözik — a pénzpiac ismeretét — a külkereskedelmi tevékenység sokéves gyakorlatát neves világcégekkel, a hazai termelés és a kiviteli lehetőségek Figyelembevételével. Ezért képes szakszerűen és sokoldalúan megítélni az Önök vagyonjegyeinek konkrét hazai vállalatokba való előnyös befektetési lehetőségét. Önnek családja van, munkája, hobbija, a napnak pedig csak 24 órája. Ezért gondjainak egy részét bízza a COSMEXINVEST társaság szakembereire, akik értenek az üzlethez a pénzpiacon. Elég, ha vagyonjegyes könyvecskéjének jegyeire a vagyonjegyes privatizáció első fordulójában beírja azonosítási számunkat — IŐO: 173 333 42, vagy a COSMEXINVEST azonosítási számát tartalmazó regisztráltatott vagyonjegykönyvét már ma elküldi címünkre — mi postafordultával igazoljuk az átvételt, és ettől kezdve AZ ALAP ÖNNEK DOLGOZIK! Vagyonjegykönyvét a COSMEXINVEST részvényeivel együtt kapja vissza. Az Ön vagyonjegyei + az IPF COSMEXINVEST = közös haszon Részletes tájékoztatás: Ing. Schragge, Ing. Gertler, Ing. Ardamica telefon: 07/230829,230917,238003, fax: 07/ 238020 vagy személyesen a következő címen: Nevádzová 8,827 99 Bratislava, 5. emelet SZÚP-505