Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-15 / 12. szám

4 Szabad ÚJSÁG 1992. január 15. M€N€DZS€RKfllfiUZ Hogyan kell talpon maradni (3) A mottó: sokkal nehezebb egy üzletet, egy vállalkozást talpon tartani - mint indítani. Előző számainkban Mark McCormack egy sor gyakorlati tanácsot ad a talponmaradáshoz: gondolkodj kicsiben, ne kössenek gúzsba a szabályok; ne vezess szokványosán; alkalmazz magadnál oko­sabbakat, kudarcra Ítélt és nyerő vezetői filozófiák. És íme néhány újabb jótanács... Változatok az alkalmazottak kezelésére A következetes, kiszámítható vezetés eleve fölvet egy további látszólagos ellentmondást. Ez a vezetés „művészi" összefüggéseit testesíti meg. Nevezete­sen: mi történik akkor, amikor az elvet „élő személyiségekre“ kell alkalmazni. Az utóbbi években sokat Írnak és beszélnek az emberközpontú vállalatok sikereiről. Ezek a vállalatok gyakran hangoztatják a „csapatszellem" és a „válla­lati család" fontosságát. „Előbb az emberek, s csak azután a profit" - ilyen és hasonló jelszavakkal élnek. Számomra is nyilvánvaló - vélekedik McCormack -, hogy a vezetők embereket irányítva vezetnek. Ebben a megközelítésben azonban eleve benne van az a feltételezés is, hogy az emberekből mindig ki lehet hozni teljesítményük legjavát pusztán a pozitív motivációval is. Nos, én ebben nem hiszek, és úgy vélem, osztják ezt a nézetemet azok is, akik egyébként szeretnének ebben hinni. Ennek csak akkor lenne értelme, ha mindenki egyforma lenne. A valóságos életben azonban nincs két ember, akit teljesen egyformán lehetne motiválni ugyanazokkal a dolgokkal. Még olyan ember sincs, aki mindig egyenletes teljesítményt nyújtana. A legállandóbb teljesítményű embereknek is megvannak a maguk hullámvöl­gyei és csúcsai. A beosztottakkal való bánásmódot illetően McCormack négy általános filozófiát dolgozott ki: 1. Kizárólag az értékük szerint fizesd meg őket; 2. Az arra érdemesek érezzék fontosnak magukat; 3. Dönthessenek önállóan és felelősséggel; 4. El kell választani a hivatalt és a társasági életet. Tóth Pesta István: ,, Kijártam az élet iskoláját“ f Eltes korban bizony már döccen az emlékezet. A százszor ezerszer átolvasott gyűrött jegyzökönyvlapok azonban hűen őrzik ma is a sok évvel ezelőtt lezajlott eseményeket. Az okiratok félelmetes titkokat lepleznek, takarnak... A luka­­nyényei Tóth Pesta István és felesé­ge még két esztendeje sem igen mer­te volna elmondani életük egynémely „sötét" fejezetét... Fuss, menekülj! Az A 094-40. számú rab emlékezik Börtöntörténet Tóth Pesta István édesapja volt az idő tájt a templombíró Lukanyényén. Aratáskor Isten lelkiismeretes szolgá­jáért detektívek érkeztek a faluba. A pap nem volt odahaza, s a feldühö­dött polgárok megdobálták a fogdme­­geket. Mindez a „demokráciacsinálók" malmára hajtotta a vizet.- Most legalább lecsaphatunk a szövetkezetesítés ellen ágálok ellen - határoztak valakik valahol -, mert az csak természetes, hogy a „rebellis csuhást" a nagygazdák, a magyarok védelmezik... A férfiak éjszakánként felváltva őrizték rövid idő alatt rendkívül meg­szeretett lelkipásztorukat. A detektí­­veknek csupán csellel sikerült elfog­niuk. Egy nap Leszenye határában letartóztatták, és sikerült is elrabolni­uk. Aztán következhetett a megtorlás. Természetesen amúgy szocialista módra! December kilencedikén vagy 40 autón csendőrök özönlöttek el a köz­séget. A Tóth portára is hat fegyveres rontott be. István az állatokat etette.- Tegye le a villát - rivallt rá egyi­kük szlovákul -, velünk kell jönnie!- Maga rosszabb, mint egy szekér trágya - támadt rá a vizsgálótiszt -, mert az legalább a földnek hasznos. A gyüjtőlágerbe hurcolt papra vo­natkozólag szerettek volna tőle (is) terhelő bizonyítékokat kicsikarni. De István nem tudott a lelkiatyára rosszat mondani. Erre „nekivadultak“ a pri­békek ... Sokáig vallatták: többször agyba­­föbe verték, ütötték, ahol érték. Fele­sége bátyjával reggelente egy deci rumot meg egy kanál zsirt nyelettek le. Tóth Pesta István hallotta a jajveszé­keléseit. Egy álló hónapon át kínozták szegényt, még az állkapcsát is össze­törték. A „megpuhitott", szinte magatehe­tetlen emberekkel aláíratták a hamis, valótlan dolgokat taglaló jegyzőköny­vet. Egy idő után a papot is a cellájuk­ba hozták.- Plébános úr - faggatták az embe­rek -, mi történt Pozsonyban? A lelkipásztor szelíden szólt:- Semmi különös - jegyezte meg halkan -, ki lehetett bírni! Kirakatper álbűnösökkel Kinek-kinek értéke szerint Kezdő korában nagyon kevés embert tekintenek igazán értékesnek a vállalat számára. A többségüket túlfizetik. Ha viszont megalapozott és körültekintő volt a kezdő emberek kiválasztása, akkor ez befektetés az egyénbe és a jövőbe. A mi vállalatunknál - hangsúlyozta McCormack - ezzel szemben nem fizetjük jól a kezdőket. A kezdő ember előbb bizonyítson! Ha azonban bizonyítottak és beváltak, akkor nagyon jól megfizetjük embereinket. Mivel én magam is olyan szerencsés voltam, hogy már fiatalon sok pénzt kerestem, nincsenek pszicholó­giai fenntartásaim azzal szemben, hogy a nálam dolgozó fiatalok jól keressenek. Mielőtt azonban erre sor kerül, azt akarom, hogy jó teljesítményt mutassanak fel, és érdemeljék ki a pénzt - vélekedik. A fizetések megállapításakor el kell választani a személyes elemektől az igazi értéket és a valós teljesítményt. Legalább ennyire fontos - és ez nagyon sokszor sajnos nincs így -, hogy maguk az alkalmazottak is tudatában legyenek ennek a megkülönböztetésnek, és tisztán lássák munkájuk értékét. A fontosság tudata - a pozitív és a negatív motiváció Nagyon -fontos, hogy az arra érdemes, tehetséges alkalmazottak kifut­hassák magukat, fontosnak érezhessék magukat, és elismerjék teljesítmé­nyüket. Viszont legalább ennyire lényeges, hogy a gyengén teljesítők ne érezzék, ne érezhessék fontosnak magukat! Az is fontos, hogy az elismerések nyilvános­ság előtt, a munkatársak és a külvilág számára is érzékelhetően szülessenek meg. A dicséretek kiosztása közben is fontos azonban, hogy a jutalmazottak átérezzék ebben a helyzetben is a vállalati csapatszellem, a „mi" tudat jelentőségét. Vagyis meg kell adni a kellő elismerést a jó egyéni teljesítményért, de eközben is arra kell ösztönözni az embereket, hogy magukénak érezzék a vállalat ügyét. A dicséretekkel nem kell takarékoskodni. Azt azonban nem szabad hagyni, hogy az emberek a babérjaikon pihenjenek, és úgy érezzék, hogy egyheti jó teljesítmény több hétre is elengendó. Vannak alkalmazottak, akiket úgy lehet motiválni még jobb teljesítményekre, hogy apróbb hibáikra figyelmeztetjük őket. Ezt a módszert McCormack negativ motivációnak nevezi. Mint sok más vállalatnál, Így a mi cégünknél is egyszerre több feladatkört látnak el az alkalmazottak. Eképpen, ha valamelyik vezetőm nagyon fönn hordja az orrát, mert valamilyen kiugró teljesítményt ért el, időnként olyan feladattal bízom meg, ahol a dolgok nem mennek olyan jól. Ha meg nagyon elkeseredett valamelyikük valamilyen kudarc miatt, könnyű találnom olyan feladatkört, amely­nek kapcsán bebizonyíthatom neki, hogy jól végzi a dolgát - mondja McCor­mack. Azok az emberek, akik igazán törődnek azzal, amit csinálnak érzelmi hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozása közepette dolgoznak. A vezetés és a teljesítmény egyenletességét úgy lehet mégis megoldani, hogy feltöltjük némileg ezeket a völgyeket, és lefaragunk egy picinykét a csúcsokból. Az is McCormack-i módszerek közé tartozik, hogy az alkalmazottakat kissé bizonytalanságban tartjuk még akkor is, ha ennek időnként méltánytalan bánásmód az ára. Úgy gondolom, fontos, hogy az emberekben tudatosítsuk a hibáikat, még akkor is, ha ez időnként találgatásokra ad okot - vélekedik a Nagy Menedzser. Légy résen A megállapodott vállalatok egyik legnagyobb ellensége az önelégültség. Éppen ezért a vezetőnek állandóan résen kell lennie. Egy csapat, egy vállalkozás akkor veszíthet csatát, amikor emberei túlságosan magabiz­tossá, önteltté válnak. Mint munkaadó azt kívánom, hogy alkalmazottaim érezzék: megmérettetnek, állandóan bizonyítaniuk kell, hogy megfelelnek-e a cég számára. Ezért, ha úgy látom, valamelyikük túlságosan elégedett és elbizakodott, megdicsérem, de ugyanakkor megemlítek még valamit: például megkérdezem, az adott ügyben ki kapta a külföldi képviseleti jogokat, vagy miért nem intéztünk valamit másképpen, okosabban, célravezetőbben? Az ilyen kérdések után a reális embereim úgy távoznak, hogy szinte magukat okolják, amiért nem gondoltak az ügylet általam felvetett összefüggéseire. Mindenesetre az ilyen beszélgetések után sokkal kevésbé önteltek az emberek. Vannak persze helyzetek, amikor mindennek éppen az ellenkezőjét kell tenni. Van úgy, hogy az embereket hagyni kell teljesedjenek ki, biztatóan vállon kell őket veregetni, és segíteni kell nekik, hogy Derspektivában lássák a dolgokat. (M. M.) A férfi (és családja) tragédiája 1947 telén, egy vasárnap délben kezdődött: ebédeltek épp, amikor szomszédjuk valósággal rájuk törte az ajtót- Pista, menekülj! - kapkodott leve­gő után a futástól kifulladt ember - fegyveresek szállták meg a falut. A csendőrünk üzent, hogy értesítselek téged meg Boldog Józsit is... Az erdő felé fussatok! Tóth Pesta István nős volt, három leánygyermek édesapja. Saját birto­kukon gazdálkodott. Akkoriban már állandó félelemben élt a család. A szülök kézhez kapták már a nemzetükhöz ragaszkodókat „megillető", kegyvesztett „hontala­noknak" kijáró, kitelepítésről értesítő „fehér lapot.“ Édesanyja addig makkegészséges volt. Szerette szülőföldjét, foggal-kö­römmel ragaszkodott lakóhelyéhez. A vészterhes napok túlságosan pró­bára tették szervezetét: az izgalmak­ba, rettegésbe belebetegedett, s a szi­ve hamarosan fel is mondta a szolgá­latot. ... István a települést körülzáró csendőrök elől egy szlovákok lakta faluba, Erdőmegre menekült. Aztán, amikor a fegyveresek összeszedték a falucskában rekedt szerencsétlen áldozatokat, és akár a vágóhídra szánt barmokat, nyitott teherautón el­szállították valamennyit, hazasomfor­­dált. Élete párja a padláson rejtett vackot készített számára. Két nap múlva elő­merészkedett erről a búvóhelyéről is. A faluban cirkáló, „szökevények" után kajtató csendőröket az édesapja meg­vendégelte, „leszerelte", ezért „hiva­talosan" senki sem firtatta, miért is marad(hatot)t a fia odahaza. Apja nem írta alá a reszlovakizálást jelentő „hűségnyilatkozatot."- Ha törvényes úton nem kellek a csehszlovák államnak - jelentette ki -, becstelen módszerrel nem leszek az állampolgára! A megpróbáltatásoknak azonban ezzel korántsem szakadt vége... Kulák is, magyar is... A következő esztendő vége felé, 1950. december húszadikán új papot kapott a falu: az előd Magyarországra szökött. L. K. hitéhez és anyanyelvé­hez hú, végtelenül igazságszerető (és talán túlságosan szókimondó?), be­csületes ember volt, prédikációit ál­lamellenesnek nyilvánították, bűnnek számított az is, ha valaki néhány szót váltott vele... Időközben édesapját is előkeritet­­ték. Házkutatást tartottak, felforgattak, szétdobáltak mindent. Szülejét hu­­szadmagával elhurcolták. Mennie kel­lett K. doktor úrnak is, pedig nem is volt katolikus. István csak két hét múltán láthatta viszont édesapját. A lelkileg is megtört családfő a néhány nap alatt éveket öregedett, megfázott, gyógyíthatatlan prosztatagyulladást kapott. És búsko­morságba esett... A 3/III vádirat Kicsit később, '52 január harmadi­kén megszólította a községi bíró:- Estére gyere a községházára, meg kell alakítani a szövetkezetét.- Nem megyek én sehová - vála­szolta azonnal -, nekem saját földjei-Mariska néni gondosan lejegyezte életük sorsfordulóit (A szerző felvételei) met kell művelnem. És semmiféle be­lépési nyilatkozatot nem irok alá. A birtok a miénk, nem loptunk egyet­len parcellát sem, keményen megdol­goztunk minden talpalatnyi földért... Másnap korán reggel hat detektív rontott rá. Pisztolyt szegeztek a mellé­nek, a többiek meg géppisztolyt fogtak rá, autóba tuszkolták, s elhurcolták. Vele együtt vitték Tóth Sándort, meg a Sulyok pusztáról az evangélikus (de szintén gazdálkodó) Ploch Pált is. A foglyok Kékkőbe, majd Beszterce­bányára kerültek, egy közös helyiség­be. Teltek, múltak az éveknek tűnő órák, de senki sem szólt hozzájuk, s persze enni sem kaptak. Később mégiscsak elkezdődött „ügyük" kivizsgálása. A vádlottak kirakatperére Pozsony­ban került sor. Tóth Pesta Istvánt a 3Ts III. 73/52. számú ítélet szerint „államellenes szervezkedésért és hivatalos személy elleni erőszakért" ítélte el a „tisztelt" bíróság. Pedig a szóban forgó időben Nagykürtösön utat épített Több év börtönbüntetést kapott, tel­jes vagyonelkobzásra ítélték, s örök időre kitiltották szülőföldjéről, a járás területéről. A büntetést Lipótváron kezdte letöl­teni. Itt a Mindszenti per elítélt áldoza­taival is találkozott. 1952 karácsonya előtt a jachimovi uránbányába szállí­tották Szerencse a szerencsétlenség­ben: sógorával közös helyiségbe ke­rült. Keményen dolgozott, szinte vért iz­zadt. Nyelte a tüdőromboló port, a fe­jére meg állandóan csöpögött a víz. A fejtési tervet rendszerint 150 száza­lékra teljesítette. Azonosítási törzsszáma „A 094-40“ volt. Ezerkilencszázötvennégy május el­sején az 1600 rab közül négyükre rámosolygott a szerencse: amnesztiát kaptak, feltételesen szabadlábra ke­rültek, haza mehettek. „Jól dolgozik" állt személyi lapján a bejegyzés „de mélyen vallásos ér­zelmű, és még mindig nincs helyes nézete a szocialista rendszerről." Amikor a fejére olvasott ítéletet ki­hirdették, feleségét a gyermekekkel Csehországba deportálták. Mária lá­nyuk már férjnél volt. Az urának nagy kegyesen megengedték, hogy velük tarthat. A csonka család végül is Jelcov­­ban, egy állami gazdaságban teleped­hetett le. István a szabadulása után ide ment hozzájuk... Szülőföldjükre, a járásba, llléshá­­zára 1961. december 23-án érkeztek vissza. Lukanyényei lakásukban a szövetkezet csirkehizlaldát létesített. Az időközben, munka után, estén­ként, éjszakánként átépített, helyrepo­fozott lakásukba 1968. október tizen­ötödikén költözhettek. Rehabilitálási kérelmüket 1972. II. 18-án a besztercebányai kerületi bíró­ság - az ügyiraton JUDr. Jozef Surmik név szerepel -, „indokolatlan" meg­jegyzéssel elutasították! Talán most majd teljes jogorvoslást kapnak, szenvedéseiket azonban alig­ha tudják elfelejteni. Az István ellen vallott hamis tanúk közül többen él­nek, s naponta találkozik velük. Vajon nem háborog a lelkiisme­retük? Nincs bűntudatuk? (Tóth Pesta István felesége gondo­san lejegyezte egy füzetbe életük tör­ténetét.) ZOLCZER LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom