Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-15 / 12. szám

Szabad IJSÁf. POZSONYBAN egy esetlteges vá­lasztási koalíció lehetőségéről folytatott tárgyalásokat Ján Holéík, a Demokrata Párt és Martin Porubjak, a PDU — NYEE elnöke. Megegyeztek a szoros együttműködésben a szlovák parla­mentben is,a gazdasági transzformáció sikeres végrehajtása érdekében. PAVOL WEISS, a Nemzeti Liberá­lis Párt elnöke sajtótájékoztatóján töb­bek közt kijelentette, ha a szlovákiai vasutak önállósulnának, pénzügyi hely­zetük sokat javulna. Keményen bírálták a továbbélő egyenlősdit a bérezésben, mely nem teremti meg az igazi munka­erő-piacot és csak az „agykiáramlást” mozdítja elő. VáCLAV KLAUS az észak-morva­­országi régióban indul képviselőjelölt­ként a közelgő választásokon. Ezt teg­nap jelentette be a Slezská Ostrava-i helyi PDP-szervezet. M iloS ZEMAN feltehetőleg a szociáldemokrata párt jelöltjeként indul a júniusi választásokon. Korábban ugyan nem kötelezte el magát, de ami­kor jelenlegi mozgalma, a Polgári Moz­galom szakított vele, mégis vállalta a szocdemek által felajánlott lehetőséget. H at „LUSZTRÁCIÓS” per van folyamatban Prága 7. kerületi bírósá­gán. A bírói szenátus elnöke szerint a legelső ítélet negyed év múlva várható, s ha valamelyik ügyben a felperes javára születik ítélet, megkérdőjelezhetővé vá­lik az egész ún. lusztráció. Az SZNT bizottságai tegnapi ülé­sükön többek közt a katonai hírszerzés­ről készülő törvényjavaslattal foglalkoz­tak. Vladimír Őeéetka képviselő élesen bírálta a tényt, hogy törvény ugyan még nincs, de a katonai kémelhárítási alaku­lat már egy éve működik. A nemzetgaz­dasági bizottság a rendőri és fegyőri kö­telékben működő egyénekre vonatkozó sajátos törvénytervezeteket vizsgálta meg és hagyta jóvá. Ennek alapján a pozitívan „lusztrált” egyén továbbra is maradhat a rendőrség kötelékében, csak vezető tisztséget nem tölthet be. N yITRÁN képregény-kiállítást rendeztek a hazai képregény-alkotók munkájából. A Nyitrai Állami Képtár­ban megnyitott kiállítás a maga nemé­ben az első Csehszlovákiában. K iosztották a siovensky spi­­sovateí könyvkiadó nívódíjait. 1991-ben Vincent Sikula prózaíró „Ornament” c. műve, Mila Haugvá verseskötete, Ivan Kadlefík és Peter Strauss esszékötete, valamint Alexandra Ruppeldtová mű­fordítása részesült elismerésben. A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS gazda­sági bizottságainak együttes ülésén vitá­ra került a kormány mezőgazdasági és élelmezési politikáját megalapozó ta­nulmány, valamint konkretizálni próbál­ták az esedékes állami támogatásokat is. Miroslav "iyi a vita során bírálta az eddi­gi piacszabályozási alap elveit, mivel az az őstermelésre szinte semmilyen hatás­sal nem volt, és hangsúlyozta, a mező­­gazdasági szerkezetváltás nem korláto­zódhat arra, hogy egyes ágazatokat a hegyvidékeken visszafejlesztenek, hisz nyílt titok, hogy épp ezek kapták az álla­mi támogatások SÓ százalékát, holott a piaci termékeknek csupán 21 százalékát állították elő. B rÜNNBEN nemzetközi sörkiállí­tást rendeznek május 21-től 28-ig. A látogatókat, az aranyló nedű kedvelőit bizonyára csábítja majd az a szabadtéri rendezvény, ahol különböző stílusú sö­rözőkben kóstolhatják sorra az ország minden tájának, de a külföldi résztvevők söreit is. A SZLOVÁK GARANCIABANK egyezményt írt alá a hasonló rendelteté­sű osztrák Finanzierungsgarantie Ge­sellschaft kft.-vel, mely lehetővé teszi a számítógépes adatnyilvántartást és az osztrák tapasztalatok hasznosítását. A FÜGGETLEN MAGYAR KEZ­DEMÉNYEZÉS tegnap egy választási koalíció kialakításának szükségességé­ről tárgyalt a Demokrata Párttal. A ta­nácskozás után A Nagy László és Ján Holéík pártelnökök hangsúlyozták, hogy szükséges egy jobboldali demokra­tikus politikai blokkot kialakítani a vá­lasztásokra, mivel Szlovákiában fenn áll a balratolódás veszélye. Mindkét párt megegyezett abban, hogy saját politikai pártján belül a fentiek szellemében fejt majd ki hatást, és a jövőben is folytatja a megbeszéléseket. Jelzés nélküli híranyag: CSTK Botladozó gazdasági ösztönzés (Folytatás az 1. oldalról) ben kialakult kedvezőtlen helyzet. Mint ismeretes, a szlovákiai államkassza 5 mil­liárd koronás hiánnyal zárt. Hozzáfűzte, hogy Jozef Danéo pénzügyminiszter a kormány következő üléséig előkészíti azt a dokumentumot, amely a költségvetési eszközök felhasználása ellenőrzésének és szabályozásának szigorítását szolgáló esz­közöket rögzíti majd. A kormányfő felhívta a figyelmet arra is, hogy lemaradás történt a gaz­daságfejlesztés ösztönzésére kidolgo­zott program megvalósításában. A költségvetési támogatás hiányát e te­kintetben főleg az illetékes ágazati mi­nisztériumok érzik meg. Dotációra a jövőben sem számíthatnak, mivel erre egyszerűen nem jut az államkasszából. A következő parlamenti választások kapcsán Úarnogursky megjegyezte, hogy az SZNT Elnökségének legkésőbb március 18-án ki kell hirdetnie a válasz­tások időpontját. Emlékeztetett arra, hogy a jelenleg érvényben levő törvény értelmében legkésőbbi időpont június 6-a. Mint mondta, az említett két dátu­mot azonban módosítani kellene abban az esetben, ha más választójogi törvényt vagy választási rendszert hagynak jóvá. Ján Őarnogursky a belügyminisztert idézve hangsúlyozta, hogy február köze­péig el kell fogadni a választási törvényt, hogy szavatolják a választások folyama­tos előkészítését. Szerinte az előkészületek két esetben bonyolódhatnának: ha az államfői ja­vaslatot fogadnák el, amelynek értelmé­ben például át kellene dolgozni a szava­zókörzetek listáját, illetve ha más vá­lasztási rendszert dolgoznának ki a Szö­vetségi Gyűlés, és mást a Szlovák Nem­zeti Tanács tagjainak megválasztására vonatkozóan. Kiküszöbölik-e a hibákat? (Folytatás az 1. oldalról) kezletén Pavel Dellnga, a Szlovákiai Földművespárt elnöke. A törvényben szerinte is sok hiányosság van. Megje­gyezte, hogy a földművesek körében tapasztalható feszültség rányomhatja bélyegét az élelmiszer-termelés ered­ményeire is. Delinga például a jogkö­rök és felelősség felosztását nevezi problematikusnak. E szerint a szövet­kezetek elöljáróságát a törvény értel­mében nagy felelősség terheli, a jogok­kal viszont a transzformációs tanácsok rendelkeznek majd, amelyeknek érdekei nem biztos, hogy megegyeznek a mező­­gazdasági termelés érdekeivel. A törvény a jogosult személyek szé­les skálájára vonatkozik, azonban már ma világos, hogy a szövetkezeti va­gyonban való részesedésre azok a tu­lajdonosok kapnak legtöbb lehetősé­get, akik már ma rendelkeznek a föld­­tulajdonhoz való jogukat igazoló ok­mányokkal. Melléfogott a bizalmi ember (Folytatás az 1. oldalról) több éve együttműködünk vagyonjogi bűncselekmények kiderítésében. Nem rendőr, de információira mindig tá­maszkodhattunk. Jó kapcsolatai vannak az alvilággal Csehországban és Szlováki­ában egyaránt. Ezen felül más körülmé­nyek is arra vallanak, hogy Szlovákiában szintén nyomoznunk kell.” Zdenék Krejcí — aki ugyancsak részt vesz a holeSovi fegyverlopás ki­vizsgálásában — a következőket nyi­latkozta: „Ha ugyanolyan bejelentés érkezik, mint a nagysurányi akció előtt, hasonlóan fogunk eljárni. Hi­szen fegyverekről van szó, amelyeket bárhol bevethetnek. Minden törvé­nyesen zajlik. Kérésemre az ügyész a brünni körzeti katonai bírósághoz for­dult, és az rendelte el a házkutatást. A helyszínen aztán segítséget kértünk a helybeli rendőröktől. A polgár, aki iránt érdeklődtünk, idézést kapott, és járt is a rendőrőrsön. Ő vezetett ben­nünket a házhoz, ahol 22.30 és 1 óra között ejtettük meg a vizsgálatot egy kí­vülálló személynek, a Nagysurányi Vá­rosi Hivatal munkatársának jelenlété­ben.” A múltban külföldiek is kaptak ki­képzést a holeSovi rendőriskolában. „Úgy tíz évvel ezelőtt — ha jól emlék­szem — például Angolából is érkeztek, de arabokról nem tudok. Az angolaiak bár HoleSovban, de az iskolán kívül levő diákotthonban laktak. Gyakorlati felké­szítésük egy kiképzőközpontban folyt, itt is étkeztek. Nem valószínű azonban, hogy közük volna a 70 géppisztoly és a 12 pisztoly ellopásához. Azóta sok vál­tozás történt az iskola felépítésében, il­letve a fegyverek elhelyezésében” — mondta Josef Neleáovsky, az oktatási intézmény rangidős jogásza. A SZNEP „leleplező” sajtóértekezlete Visszaélnek a privatizálással A Szlovákok Nemzeti Egységpártja tegnapi sajtóértekezletének beveze­tőjében Ján Král alelnök azzal keltette fel az újságírók érdeklődését, hogy bejelentette: ezúttal olyan érdekes leleplező információkat tudhat­nak meg, amelyeket a sajtó mind ez ideig még nem közölt. Ján Veselovsky pártelnök a privati­zációval kapcsolatos visszaélésekről szólt. Ezúttal Pozsony-Ruíinov polgár­­mesterét és önkormányzati hivatalát vette célba. Állítólag a ruZinovi Damica művelődési ház privatizálása esetében történt visszaélés. A kultúrházat privati­zálni kívánó vállalkozót a helyi szervek kijátszották, mivel az épületet a Demok­ratikus Szlovákiáért Mozgalmat képvise­lő igénylőnek akarták juttatni. Állítása igazolásául Veselovsky egy hamisított privatizálási okmányt is felmutatott, és feltette a kérdést, hogy vajon az ilyen és hasonló visszaéléseket az illetékes bűnül­döző szervek figyelmen kívül hagyják-e. Közölte: pártja kezdeményezni fogja, hogy ügyészségi vizsgálat induljon az ügy­ben, amely csak egy a sok hasonló közül. Veselovsky elmondta, hogy a SZNEP alapjában véve nem ellenzi a privatizá­lást, csupán módjával nem ért egyet, mert annak révén az országot kiárusít­ják a külföldi vállalkozóknak. Szó volt a nagysurányi „MoSnovról”, vagyis a nagy port felvert házkutatásról is. A pártelnök szerint a rendőri szervek tör­vényellenesen jártak el, mivel a házkuta­tási parancs csak egy családra szólt, az átkutatott házban viszont két család la­kik, és mindkettő lakását átkutatták. Ve­selovsky mindebben azt vélte felfedezni, a házkutatás csupán ürügy volt arra, hogy kellemetlenséget okozzanak valakinek, aki nem szimpatizál a kormánypártiak­kal. A károsult ugyanis a SZNEP támo­gatója. A pártvezér megvádolta a belügy­minisztériumot. Mint mondta, a tárca ahelyett, hogy apolitikus lenne — ahogy azt a demokrácia megkívánná —, inkább pártérdekeket szolgál. (gaál) Nyilatkozat 1992. január 14-én a Kereszténydemokrata Néppárt budapesti székházában találkozót tartott a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Ke­reszténydemokrata Néppárt legfelsőbb vezetése. A Kereszténydemokrata Néppárt részéről megjelent szakértők körében ott volt dr. Surján László elnök, a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozga­lom küldöttségének vezetője pedig Bugár Béla elnök volt. A találkozón véleménycserére került sor, melynek keretében a szlovákiai ma­gyar vendégek tájékoztatót adtak a parlamentben végzett munkájukról, bel- és külpolitikai elképzeléseikről, a két párt jelenlegi és jövőbeni együttműködésével kapcsolatos elképzeléseikről. Külön hangsúlyt adtak a regionális együttműködés, valamint a közös oktatási és továbbképzési elképzeléseik fejlesztésének. A felek megállapodtak abban, hogy kapcsolataikat a jövőben is az európai kereszténydemokrata normák szintjén kívánják koordinálni. 1992. január 15. „Felfrissített” tudnivalók (Folytatás az 1. oldalról) gépes nyilvántartásba. Olyan eset is megtörtént, hogy az ezerkoronás bélye­get a postán bélyegezték le, nem pedig a regisztrációs helyen. Ebben az esetben nem lehet szó érvényes regisztrálásról, ugyanis a posták csak a vagyonjegyköny­vek és a bélyegek árusításával foglalkoz­nak, később pedig „leadóhelyként” fog­nak működni a befektetési alapok, illet­ve a vállalatok részvényeinek megrende­lése során a privatizálás egyes fordulói­ban. A vagyonjegyes privatizálás első hul­lámára nyilvántartásba vett befektetési privatizálási alapok végleges jegyzékét a Vagyonjegyes Privatizálási Központ új­ságjában hozzák nyilvánosságra, amely a regisztráló helyeken és a postákon legkésőbb az úgynevezett előforduló megkezdése, tehát 1992. február 17-e előtt mindenkinek a rendelkezésére áll majd. Tegnapi információk szerint január 14-éig a Szlovák Köztársaságban mint­egy 370 ezer személy regisztráltatta va­gyonjegykönyvét. A Pozsonyi Számítás­­technikai Vállalat adatai szerint a leg­nagyobb érdeklődés a fővárosban és környékén van (70 ezren kapcsolódtak be), a második helyen Kassa (28 ezer), a harmadikon Nagyszombat (15690), a negyediken pedig Trencsén áll (15100). A legkisebb érdeklődés a Losonci, a Rozsnyói, az Ólublói, a Szvidniki és a Nagykürtösi járásban mutatkozott, ahol eddig megközelítőleg 1300—3000 pol­gár kereste fel a regisztráló helyeket. Kind már vallott... (Folytatás az 1. oldalról) hangban Jifí Bemát döntött. Egyébként az ezredes is úgy vélekedett, hogy nem volt indokolt a védelem elfogultsági ki­fogása. Ugyancsak Jifí Bemát döntése nyomán Prágából Táborba „helyezték át” a tárgyalás helyszínét. A tárgyalás a vádirat felolvasása után azon károsultak leveleinek ismertetésé­vel folytatódott, akik a vádlottakkal szemben kártérítési igénnyel álltak elő. Ezt követően a bíróság FrantiSek Kinek hallgatta meg. Az egykori belügyminiszter egyebek között azt mondta, hogy nem érzi magát bűnösnek. Vallomása szerint 1988. ok­tóber 13-án nevezték ki a belügyi tárca élére, tisztségéből pedig 1989. novem­ber 29-e után hívták vissza, amikor in­farktust kapott. Vélekedése szerint a legnagyobb hibát akkor követte el, ami­kor elfogadta a belügyminiszteri bár­sonyszéket, mivel — mint mondta — nem volt politikus, hanem rendőr. Rá­mutatott, hogy feladatainak ellátása so­rán az őt irányító kommunista pártfőtit­kárnak, illetve a CSKP KB Elnökségé­nek döntései szerint járt el. Szavai szerint az állampolgárok „el­szigetelésének" elrendelése és megszer­vezése csupán a belügyminisztériumi munka századrészét tette ki. Emlékez­tetett arra, hogy a CSKP KB Elnöksége elutasította az ellenzékkel való tárgya­lást, tagjai pedig — többek között Mi­roslav Stépán, Ladislav Adamec, Jan Fojtík és Ivan Knotek — azt hajtogat­ták, hogy az ellenzéket el kell hallgattat­ni, be kell tiltani, el kell nyomni. FrantiíSek Kind cáfolta, hogy felelős­ség terhelné az Állambiztonsági Testület dokumentumainak megsemmisítésében. Mint mondta, utasításával azt szerette volna elérni, hogy „osztályozzák” a Szö­vetségi Belügyminisztérium anyagait, és csak a „lényegeset hagyják meg”. A vád­irat szerint azonban fontos dokumentu­mok is megsemmisültek, köztük az átB titkos munkatársainak, az ügynökeinek és bizalmi embereinek aktái. A bíróság ma Karel Vykypélt hall­gatja meg. Egyre több a közúti baleset 1991 — szomorú rekordok éve Közúti balesetek tekintetében 1991 rekordévnek bizonyult. Csehszlovákiá­ban 135 554 baleset történt az év fo­lyamán, az anyagi kár 1,327 milliárd koronát tett ki. A balesetek során éle­tét vesztette 1808 személy, 7122 súlyo­san, 30233 pedig könyebben megsé­rült. A korábbi évekhez viszonyítva csak a halottak és a könnyű sérültek száma csökkent némiképp. Az anyagi károk 1990-hez képest 65 százalékkal emelkedtek. A legrosszabb hónap a közutakon az elmúlt év decembere volt, amikor 17656 baleset történt, ez minden idők legszömyűbb havi statisztikája. Akik azt hiszik, hogy péntek és 13-a a legfeke­tébb napja egy hónapnak vagy évnek, azoknak álljon itt: december 18-án volt hazánkban a legtöbb közúti baleset. Szám szerint 1508 (az éves napi átlag 371), melynek során 15 ember vesztette életét. A baleseteket elsősorban gépko­csivezetők okozták, de őket a sorban a gyalogosok és a kerékpárosok követik. 1991-ben több mint 10 ezer baleset történt alkoholfogyasztás következté­ben, ez a korábbi évhez képest 7,8 szá­zalékos növekedés. Az elmúlt évben több volt a közúti baleset Csehország­ban, mint Szlovákiában, ahol azonban szembetűnő volt a halottak magas szá­ma. Az országos átlag 1000 baleset ese­tén 48 halott, Szlovákiában tavaly 1000 balesetnél 63 személy vesztette életét. A régiók közül Prága „vezet”. A tavalyi balesetek során életét vesztett 1808 személy közül 503 volt a gyalogos, 489 a gépkocsivezető, 391 az utas, 281 a kerékpáros, stb. Riasztó az a tény, hogy 944 egyén halt meg teljesen vétlenül a tavalyi balesetek során. Beíratás A Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága felhívja a tisztelt szülők figyel­mét, hogy a gyermekek első osztályba történő beíratása 1992. január 17-én, pénteken 15 és 18 óra, illetve január 18- án, szombaton 8 és 14 óra kö­zött lesz az iskola épületében (Pozsony, Duna utca 13). Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. Január 15-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,70 51,72 51,21 49,38 52,52 50,95 Ausztrál dollár 20,88 21,30 21,09 19,92 21,62 20,77 Belga frank (100) 88,76 88,52 87,64 84,56 89,84 87,20 Dán korona 4,61 4,71 4,66 4,48 4,78 4,63 Finn márka 6,55 6,69 6,62 6,33 6,81 6,57 Francia frank 5,24 5,34 5,29 5,10 5,42 5,26 Görög drachma (100) 15,50 15,82 15,66 14,45 15,99 15,22 Holland forint 15,87 16,19 16,03 15,47 16,43 15,95 ír font 47,55 48,51 48,03 45,87 49,23 47,55 Japán jen (100) 22,23 22,67 22,45 21,65 22,97 22,31 Kanadai dollár 24,43 24,93 24,68 23,73 25,29 24,51 Luxemburgi frank (100) 86,76 88,52 87,64 83,70 89,82 86,76 Német márka 17,87 18,23 18,05 17,59 18,51 18,05 Norvég korona 4,54 4,64 4,59 4,41 4,71 4,56 Olasz líra (1000) 23,67 24,15 23,91 23,07 24,51 23,79 Osztrák schilling 2,54 2,60 2.57 2,51 2,63 2,57 Portugál escudo (100) 20,66 21,08 20,87 19,75 21,37 20,56 Spanyol peseta (100) 28,07 28,63 28,35 27,30 29,00 28,15 Svájci frank 20,11 20,51 20,31 19,78 20,84 20,31 Svéd korona 4,90 5,00 4,95 4,76 5,08 4,92 USA-dollár 28,07 28,63 28,35 27,65 29,05 28,35

Next

/
Oldalképek
Tartalom