Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-07 / 247. szám
6 Szabad ÚJSÁG 1991. december 7. BIBLIAI ÖRÖKSÉGÜNK (Gondolatok egy könyv olvasása után) Egy neves francia etnológus és politikus, J. A. de Gobineau a múlt században tudományos módszerekkel bizonygatta, hogy a magyarok embertani szempontból rokonságban vannak a hunokkal. A mi tudósaink elvetették ezt a feltevést, pedig a hun—magyar testvériség gondolata évszázadokon keresztül élt a magyar mondavilágban, az írott emlékekben is. A magyarság Attila örökösének tekintette magát, annak az Attilának, akit sokan Isten akarata végrehajtójának, Isten ostorának hittek. Nemeskürty István a magyarság küldetéstudatának bemutatását nem véletlenül kezdi őstörténetünk eme feltevésével. Akik ismerik az író eddig megjelent munkáit, tudják — vihart kavaró művek ezek. Ilyen legújabb műve is, A bibliai örökség, melyben négy fejezetben, több mint kétszáz oldalon keresi a választ a kérdésre: mivégre vagyunk a világon, mi a küldetésünk — nekünk a múltban a jövőt is megbűnhődő magyarságnak. A nemzet tudomásul veszi önmagát mint közösséget, bizonyos szerepeket Iát maga előtt, melyeket transzcendens értékekként kezel. Nemzetről akkor beszélhetünk, ha már nemcsak az egyén tartozik felelősséggel a közösségnek, hanem a közösség is, de az már az egész emberiségnek. Ebből a szempontból a nemzet nem más, mint küldetésközösség. A könyv címe „A bibliai örökség” azt sugallja, hogy küldetésünk megfogalmazásának elemeit a Bibliában kell keresnünk, mely ugyan „szent könyv”, de egyben az emberiség krónikája, az emberiség történetének a leírása is. így küldetésünknek lehet valláserkölcsi és egyben egyetemes humán megfogalmazása —a kettő nem esik meszsze egymástól. Nemeskürty abból indul ki, hogy annak a törzsszövetségnek, amely magyarságnak tudta magát, és aki ennek a tudatnak a hordozója, valamiképpen el kell helyezkednie a Bibliában (na lám, így már a sumerológusok sem tűnnek annyira délibábot kergetőknek). A Biblia zsidó értelmezése mindegyikünk előtt ismert: a zsidó nép Isten választott népe, akit Mózes elvezet az ígéret földjére. Történelmünk írott emlékeiben — mutat rá írónk — sok utalás van az ezzel párhuzamos magyar felfogásra. A magyar is Isten választott népe, aki a Kárpátmedencébe nem véletlenül vetődött, hanem tudatosan, Isten küldönceként. Árpád elvezette népét abba a Kánaánba, ahol elődeik, a hunok és az avarok is keresték a hazájukat. Az eszme, hogy Isten választott népe vagyunk, benne élt a magyar közvéleményben ezer éven át, ez tartotta népünkben a fennmaradás és túlélés akaratát, a nemzetben való gondolkodást, a más népekkel való sorsközösséget és alkotó együttműködést. A zsidó és a magyar bibliafelfogás párhuzamából azt a következtetést lehetett levonni, hogy a magyarságnak itt valami nagy, történelmi feladata is van. Mi ennek a feladatnak a lényege, pozitív tartalma? Nemeskürty könyvében felvonultatja küldetésünk megfogalmazóinak sokaságát: Anonymustól és Kézai Simontól kezdve Zrínyin, Otrokócsi Fóris Ferencen, Berzsenyin és Széchenyin keresztül Teleki Pálig és Bethlen Istvánig, hogy csak néhányat ragadjunk ki. Ők a művészetek, a tudományok és a politika szókincsével fejezték ki azt, amit a modern szóhasználattal így fogalmazhatnánk meg: értelmesen közvetíteni Kelet és Nyugat között, és ezen belül egyeztető fórummá lenni különböző társadalmi, etnikai és vallási csoportok között, kialakítani egy hatásos együttműködést a Kárpátmedencei néptömörülések javára. Nekünk, a magyarságnak, még földrajzi helyzetünknél fogva is megvan ez a lehetőségünk, amelyet évszázadokon keresztül mint Istentől ránk szabott küldetést hittünk. Ez kifejeződik a könyv borítójának az illusztrációján is: Nagy Lajos király oldalán — egyfelől a nyugati lovagok, másfelől a keleti fejedelmek. Gyönyörű képzőművészeti megfogalmazása a Kelet-Nyugat közötti erőszak és indulat nélküli alkotó közvetítésnek. A könyv fő gondolata fölötti elmélkedés közben az ember ráeszmél arra, hogy mennyire szükséges és időszerű e témával foglalkozni. Sokan borúlátóan figyeljük körülöttünk a történéseket, melyekbe csaknem genetikai információként épültek bele a „magyarságnyomorító” törekvések. Ugyanakkor a nagyobb regionális egységek kibontakozásaiban is benne rejlenek a veszélyek, melyek a magyar szellem és etnikum nyom nélküli elmerüléséhez vezethetnek. Éppen ezért van szükség a küldetéstudat felelevenítésére, hisz nekünk itt nemcsak fennmaradni és túlélni, hanem Széchenyi szavaival, „alkotni, teremteni kell”. Nemeskürty könyvének már az első elolvasása után akaratlanul is levonhatunk néhány fontos tanulságot. A könyv tartalma némiképp semlegesíteni kívánja a magyarság eszmei áramlatait és egyben történetfelfogásunk irányzatait — az egyik oldalon azokat, amelyek Szent István államalkotásából indulnak ki és valamiféle „turáni ködként” fogják fel a korábban induló folyamatokat, azokkal, melyek épp a Szent István előtti őstörténetünk különböző mozzanataira kívánják tenni a hangsúlyt. A könyv írója mintha érzékeltetni kívánná: itt nem másról van szó, mint a tárgy másmás szemszögből való szemléletéről, melyek békésen megférnek egymás mellett, még akkor is, ha az egyik csoportra a „nyugati” kereszténység, a másikra az ősi magyar hitvilág nyomta rá a bélyegét. Ehhez nyomban hozzá kell fűznünk, hogy maga a keresztény eszmeiség is keleti eredetű. Szorosan kapcsolódik ehhez az „Európához való felzárkózás” divatos, de már elcsépelt szóhasználata. Aki nagyobb figyelemmel kíséri a világgazdasági folyamatokat, ráébred arra, hogy Európa előbb-utóbb térdre hull a keleti fejlett gazdaságok előtt. Számunkra tehát már nem elég egyengetni az utat „vissza” Európába (hisz mi ott vagyunk), hanem elfogadni a tételt, hogy Európa kelet felé tart. Nem kell tehát szégyenkeznünk hagyományainkért és ázsiai gyökereinkért. Végezetül nekünk, a szlovákiai magyarságnak a könyv tartalmához hozzá kellene adnunk azt, amit Esterházy János szavaival így fejezhetnénk ki: „a magyar sorsot vállalni súlyos feladat, de vállalja mindenki büszke öntudattal, mert átérzi, hogy egy ezeréves nemzet, amely az egyetemes kultúrának és civilizációnak annyi értéket adott, már azzal is magasabb hivatást teljesít, hogy ott, ahová sorsa helyezte, megőrzi nemzeti mivoltát és sajátosságait”. CSÁMPAI OTTÓ Helytörténeti figyelő Dél-Nógrád községeinek egy része valamikor a Sziráki járáshoz tartozott. A századforduló éveiben a járás 103 171 katasztrális holdnyi területén 32 falu volt, ahol összesen 30 226 ember élt. A lakók legtöbbje — 26 322 — magyar, kisebb részük pedig — 3480 — szlovák nemzetiségű volt. Dél-nógrádi barangolások A terület északon a Széchényi és a Balassagyarmati járással alkotott határt. Északkeleten a Füleki, nyugaton pedig a Nógrádi járással volt szomszédos. Délen és délnyugaton Pest-Pilis-Solt-Kiskun, keleten pedig Heves megye határát érintette. A vidék felszíne nagyobbára dombos. A Cserhát és a Mátra vonulatai határolják ezt a területet. A Cserhát kisebb-nagyobb kúpjai, hosszabb-rövidebb gerincei errefelé is szembetűnőek. A vulkanikus csúcsok mindössze néhány száz méterrel emelkednek ki a homokkős dombvidékből. A legnagyobb kiemelkedések közé tartozik az 547 méteres Szanda-hegy, a Hollókőtől délre elterülő 520 méteres Dobogó-tető, a garábi Nagy-kő (551) vagy a bujáki Sas-bérc (464 m). A vidék legnagyobb vízgyűjtője a Zagyva folyó, amely a járás keleti felét érinti, s felveszi többek közt a Szuha-patak, a Bujáki-patak és a Bér-patak vizét. Nyugaton a Galga folyik át ezen a területen. Elhagyva a Füleki járást, GARÁB falunál érünk az egykori közigazgatási területre. A Sziráki járás községe régi település. Itt épült Magyarország egyik legrégibb premontrei kolostora. A francia eredetű szerzetesrend garábi központját a Kökényes- Radnót nemzetség tagjai alapították 1170 körül. A szerzetesrend itt a XV. századig állt fenn. 1436-ban, amikor a monostor megszűnt, a sági (Ipolyság) premontreiek lettek a község földesurai. A birtokot 1688- ban a besztercebányai jezsuiták kapták meg, s állítólag ők építették a község barokk templomát is. Fényes Elek még tót-magyar faluként emlegeti Garábot, melynek ma csak alig másfél száz lakója van. Közülük többen távolabbi helyekre ingáznak munka után, akárcsak Dél- Nógrád más községeiből is. A hegyek közti falu egyébként kellemes pihenést nyújt az idelátogatóknak. A szomszédos FELSOTOLD áliatkereskedőiről volt híres valaha. A község egyébként a XVIII. században alakult. Néhány éve még több kontyolt oromzatú parasztház állt itt. A műemlék jellegű késő barokk harangtorony 1800 körül épült. A középkorban csak egy Told nevű helysége volt Nógrádnak. Ez 1470-ben a Toldi család birtokában állt. A hagyomány szerint innen származott az a Toldi Miklós, akiről Arany János írt elbeszélő költeményt. Erről Mocsáry Antal monográfiájában is olvashattunk, többek közt az alábbiakat: „Itten lakott azon hajdani erős férfiú Toldi Miklós, a ki a Szántó-vasat egy vágásra keresztül vágta, s kinek Buzogánya most is a Budai Bétsi kapu alatt függ. ” Hogy honnan is származott a hős, mai napig nem tudjuk pontosan. Arany biharinak véli, ám az itteni legenda másképp tudja. ALSOTOLD egyutcás település a Cserhát alatt, a Szuha-patak völgyében. Temploma 1815-ben épült. A temetőben 1788-ban még látható volt az a templom, melyet — az 1762-es Canonica Visitatio szerint — Toldi Miklós épített a XIV. században. A klasszicista Veres-kúriát 1730- ban, a késő barokk Gonda-kúriát pedig 1820-ban emelték. A Szuha-patak partján három apró települést találni egymás mellett. A gazdag iparos múlttal rendelkező CSERHATSZENTIVÁN „mélyen fekszik a hegyek közti völgyben". A XVIII. század elejétől nemes községként szerepelt; 1895-ben Horváth Zoltán épített itt kúriát. A római katolikus templomot 1759-ben emelték. A községben született Bakallár József festőművész. A Dobogó-hegylánc alatt települt KUTASÓ neve 1265-ben fordult elő először okleveleinkben, így Kuthasow alakban. T. Pataki László nógrádi író említi, hogy a Bézma-hegy közelében egykor kútásók laktak, s a falu neve is ebből a főnévből keletkezett. Kutasótól délre, a Szuha- és a Bukáki-patak közt BOKOR falut találjuk. Valamikor errefelé is több vízimalom „üzemelt”. A szlovák lakosságú község késő barokk evangélikus temploma 1727-ben épült. A falu felett, a temetődombon állt hajdan Bokor-vár, amely a XV. században Buják elővárosa volt. Ma már csak néhány kőfalmaradványa látható. Utunkat a Szuha-patak völgyében folytatjuk. KOZÁRD egyutcás kisközség „a Cserhát előhegyeinek szurdokában". Kiss Lajos etimológus szerint a falu neve „a kabarokkal a magyarsághoz csatlakozó kazár néptöredék itt települt csoportjára emlékeztet”. Belitzky János viszont azt állítja, hogy a helynév „Inkább Mén- Marót bihari kazárjainak egy-egy idetelepített” csoportjára vonatkozhat. A falu földje — amint Fényes Elek is írta —„agyagos, szomjas, köves, 1/3-a igen árkos, nehéz munkájú. ” A község műemléke a négyzetes alaprajzú XIX. századi klasszicista harangláb. ECSEG Kozárdtól délre, a Szuhapatak két partján települt, közel a hevesi határhoz. A helység — mint Mocsáry írta — „mintegy hegyekkel körül vagyon foglalva, de délnek szép eherjedt térségre néz”. Földjét, erdejét és rétjét jónak s elegendőnek találta a geográfus. S ehhez még hozzátette, hogy „főképpen nevezetes a bora... ” Az itteni bort egyébként már Fényes Elek is dicsérte. „Szőlőhegye igen híres vörös bort, sőt aszút is terem”. — olvassuk a geográfiai szótárban. Nem csoda, hisz az Aranyhegynek „ Tokajhoz hasonló mikroklímája van." Á község borát ezért már a királyok is elfogadták arany- és ezüstpénz helyett adófizető eszközként. A község határában 1324-ben vár állott. A XV. században azonban már elpusztult az ecsegi Ilona-vár. S hogy a falu ennél régebben is lakott település lehetett, a Várhegyen végzett ásatások igazolják. Tipikus késő bronzkori leletek kerültek elő, s bebizonyosodott, hogy a füzesabonyi kultúra telephelyén fennmaradt erődítés még a bronzkorban épült. Ugyanitt egy ,,««, vörös sánccal erődített, kora Árpád-kori földvár” nyomait is megtalálták. Ecseg már a középkorban vámoshely volt. Római katolikus barokk temploma a XVI. században épült. 1680-ban a falun kívül is volt egy templom, melyet Nagy Boldogaszszony tiszteletére szenteltek, s amint Mocsáry közli: „középszerű nagyságú, de tsuda történetekkel tündöklő hely volt”. A templom közelében fakadt forráshoz, a „szent kúthoz” messzi földről is jöttek a búcsújárók, de amikor a forrás elapadt, a templomot is magára hagyták. A falu ban a XVII. században a Forgáchok építettek kúriát, ezt azonban 1952-ben lebontották. A klasszicista Horváth-kúria 1820-ban épült. CSÁKY KÁROLY Számadás Évzárót tartott a Csemadok Ligetfalui Alapszervezete November 30-án a Csemadok pozsonyi székházának üléstermében tartotta meg évzáró taggyűlését a Csemadok Ligetfalui Alapszervezete. Megélhetési gondoktól és politikai feszültségektől terhelt országunkban a társadalmi szervezetek munkája (így a Csemadok tevékenysége iránt is) távolról sem olyan az érdeklődés, mint amilyent szeretnénk, és mint amit az öntevékeny kulturális együttesek megérdemelnének. Ennek ellenére a Csemadok évzáró taggyűléseit mostanában is érdeklődés övezi. Az emberek kíváncsiak, hogy a nemzeti-nemzetiségi kultúra érdekében az elmúlt évben ki hogyan dolgozott, egy-egy alapszervezet vagy kulturális együttes milyen eredményt mondhat magáénak. Sok ember érdeklődött a Csemadok Ligetfalui Alapszervezete által végzett munka iránt is, s az évzáró taggyűlés alkalmából az ülésterem zsúfolásig megtelt. Jurenka Béla, az alapszervezet elnöke, az elmúlt évet értékelve sokrétű munkáról adott számot. A jelenleg 710 taggal dolgozó alapszervezet tavaly egyebek mellett nyolc kulturális műsort, huszonegy társasutazást szervezett. A diavetítéssel kísért kulturális műsorok keretében előadást tartottak Zrínyi Miklósról, Széchenyi Istvánról, Mozartról és Jászai Mariról. A kirándulások során számos történelmi nevezetességű műemléket tekintettek meg, és jártak Magyarországon, Németországban, Olaszországban és Ausztriában. Az alapszervezet keretében eredményesen dolgozik a Batthyány László Művelődési Klub, amely az elmúlt évben szintén több műsoros összejövetelt szervezett. A Csemadok Ligetfalui Alapszervezetének vezetősége gazdag programot készül megvalósítani 1992-ben is. Ismét több társaskirándulást és előadással összekapcsolt kulturális műsort szervez. Az 1992 májusában sorra kerülő ötnaposra tervezett olaszországi út iránt a tagság részéről már most nagy az érdeklődés. Az évzáró taggyűlést — az 1991-es évről készített számadást — az alapszervezet vezetősége az idei társaskirándulásokon készített felvételek bemutatásával egészítette ki és tette hangulatossá. B. B.
