Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)

1991-12-07 / 247. szám

1991. december 7.

3

Szabad ÚJSÁG

A demokratikus állam legitimitásának alapelve

Kinek van joga az önrendelkezésre?----------------------------------------------------------------------,

Napjaink és térségünk kölcsönös időszerű problémája a népek, nemzeti kisebbségek önrendelkezési elvének érvényesítésére irányuló törekvés. Az önrendelkezés elvének alkalmazása kérdések sorát veti tel, s olykor úgy tűnik, hogy az ennek következtében kialakult válságok megoldásánál - Bibó István szerint - „a nemzetközi államközösség bénultsága“ tapasztalható. E helyen az önrendelkezés elvével kapcsolatos néhány kérdés felvetésére teszünk kísérletet, tekintettel a nemzeti kisebbségek helyzetére.

\__________.___________________________________________________________/

Az önrendelkezés elve a demokratikus állam alakulásának és legitimitásának alapelve. A tömegtársadalmak kialakulása, a szabadságjogok kiterjesztése tette lehetővé az egyén akaratának politikai megjeleníthetőségét. Az egyén akaratán nyugvó demokratikus legitimáció (törvényesség) a választójog általánossá válásával fokozatosan kiszorította az ,,Isten kegyelméből való“ monarchikus-feudális legitimitást. A népek „rendelkezhetnek önmagukkal“, eldönthetik, milyen államformában éljenek és milyen államalakulathoz tartozzanak. Az önrendelkezés elve szorosan kapcsolódik a nemzetek kialakulásának történetéhez, a „minden ember szabadságát és egyenlő emberi méltóságát“ hirdető népszuverenitás elvéhez. A monarchikus-feudális legitimitás az első világháború után omlott össze, s a nemzeti önrendelkezés elve vált az új rendező elvvé, majd a második világháború után a gyarmati népek felszabadulása kapcsán élte át újabb reneszánszát, s került sor nemzetközi elismerésére.

Ki „önrendelkezhet“?

A népek önrendelkezése az államok kölcsönös kapcsolatait vezérlő elvek egyike, a nemzetközi jog alapformája, az egyetlen nemzetközileg elismert területrendezési elv. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya szerint a szervezet célja, többek között, hogy „a nemzetek között a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog elvének tiszteletben tartásán alakuló baráti kapcsolatokat fejlessze...“ (1. cikk., 2. bekezdés). Az 1975 augusztusában aláírt helsinki záróokmány kapcsán az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vevő államok kölcsönös kapcsolataikat vezérlő tíz alapelvröl nyilatkozatot tettek közzé, ,, amelyek mind első rendű fontosságúak“. A Vili. pontként a népek egyenjogúságát és önrendelkezési jogát fogalmazzák meg. A további elvek között található az államok szuverenitásának és egyenlőségének a tiszteletben tartása, az erőszaktól való tartózkodás, a határok sérthetetlensége, az államok területi épsége, a belügyekbe való be nem avatkozás, a viták békés rendezése, az emberi jogok tiszteletben tartása. Ezek az elvek szorosan összefüggnek egymással, részben fedik egymást, azonban sokszor homályosak, egymásnak ellentmondóak, mihelyt gyakorlati érvényesítésükre kerül sor. A jogszabályok nem felelnek arra a kérdésre, hogy ha összeütközésbe kerül egymással pl. a szuverenitás és az önrendelkezési jog tiszteletben tartásának kötelezettsége, melyiket illeti meg az elsőbbség.

,,A Föld mintegy 200 államában több mint 2000 népcsoport él,... s az országok több mint 90 százaléka soknemzetiségű vagy soktörzsú“1. Ezzel kapcsolatban Bibó István megállapítja, hogy „a legtöbb nemzetközi politikai vita nem akörül forog, hogy a szuverenitáshoz, területi sértetlenséghez, függetlenséghez, önrendelkezéshez való jogok fennállnak-e, hanem akörül, hogy kinek van joga (kiemelés GY. I.) egy bizonyos területi vonatkozásában a területi sértetlenségre hivatkozni, vagy akörül, hogy egy ugyanazon ügyben az egyik fél a területi sértetlenségre hivatkozik, a másik az önrendelkezési jogra, az egyik fél

a beavatkozás tilalmára, a másik fél az alapvető emberi jogok érvényesítésére, az egyik fél a függeflenség és szuverenitás sérthetetlenségére, a másik fél a ... fontosabb egyetemes érdekekre“2. Tehát ki lehet az önrendelkezési jog alanya, ki „önrendelkezhet“, milyenek az önrendelkezési jog érvényesítésének feltételei?

„A csekély lakosságú területek önrendelkezési igényének jelentkezése az ENSZ-et 1968-ban olyan határozat meghozatalára késztette, mely különbséget tett az „önrendelkezéshez és függetlenséghez való elidegeníthetetlen jog“ és az „ENSZ-képesség“ között. A teljes jogú ENSZ-tagság elnyerését meghatározott lakosságszámhoz kötötte. Egyes szakértők szerint az ENSZ-képességhez szükséges lakosságszám legkevesebb 30 ezer fő“3.

Tartalom és értelmezés

A nemzetközi jog tankönyve a hatályos dokumentumok alapján a népek önrendelkezési jogának tartalmát a következőképpen összegzi:

„1) Minden népnek joga van az önrendelkezésre, Ezen belül:

a) önálló állam alapítására vagy egy meglévő államhoz való csatlakozásra,

b) saját politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszerének szabad megválasztására,

c) természeti kincseinek és erőforrásainak szabad felhasználására.

2) Minden állam köteles tiszteletben tartani a népek önrendelkezési jogát.

3) Ha valamely állam erőszakkal foszt meg egy népet önrendelkezési jogának gyakorlásától, megsérti az erőszak alkalmazásának tilalmát is. Ennélfogva az ilyen népeket felszabadulásukért folytatott küzdelmükben más államok támogathatják...“4.

Tény az, hogy nincs nemzetközileg elfogadott meghatározás a népek önrendelkezési jogára, ahogy maga a „nép“, a „nemzet“ mint az önrendelkezési jog alanya, sincs meghatározva.

Az önrendelkezés elvének, a nemzetnek és a demokratikus szabadságeszmének máig tartó szoros kapcsolata van. Az önrendelkezés Heinz Kloss szerint a következő értelemben használható:

„1) Belső, demokratikus önrendelkezési jog értelmében:

az állam polgárainak joga, hogy maguk alakítsák ki társadalmi - politikai berendezkedésüket és maguk irányítsák kormányzati rendszerüket.

2) Belső, etnopolitikai önrendelkezési jog értelmében:

egy nem többségi, nem domináns nép (nemzet, nemzetiség, etnikum) önkormányzati joga, hogy az adott állam keretében maga irányítsa politikai, gazdasági, kulturális ügyeit. Lényegében megegyezik a kisebbségi - nemzetiségi jogok (személyi és területi önkormányzat) rendszerével.

3) Külső, etnopolitikai önrendelkezési jog értelmében:

egy nép (nemzet, nemzetiség, etnikum) joga, hogy maga határozza meg állami hovatartozását, nemzetközi jogi, illetve államjogi státusát.

4) Külső, külpolitikai önrendelkezési jog értelmében: valamely állammá szerveződött közösség joga a függetlenségre és a szuverenitás nemzetközi gyakorlására.

... Az állammá szerveződött népek demokratikus önrendelkezési jogának és külpolitikai önrendelkezési jogának érvényesülése mereven nem választható el az önálló államiság nélküli népek etnopolitikai önrendelkezési jogától“5.

„A kisebbség szabadsága“

Ez véleményünk szerint érvényes a nemzeti kisebbségek esetében is. Az önrendelkezés elve a szabadságeszme megvalósulásának belső rendezőelve. A kisebbséghez tartozó egyének, s a kisebbségek mint csoportok szabadságának feltétele az, hogy élhessenek önrendelkezési jogukkal. A nemzetközi jog normáinak, elveinek tiszteletben tartása mellett a nemzeti kisebbségek tekintetében általában a „belső önrendelkezésről“ kisebbségi önkormányzatról, korlátozott kisebbségi önrendelkezésről beszél. A kisebbségek önrendelkezése az államon belüli önkormányzaton keresztül valósulhat meg, mely az önkifejezés, önigazgatás, önmeghatározás lehetőségét jogi keretek között szabályozza, a kisebbségek identitása megőrzésének és jogegyenlőségük megvalósításának leghatékonyabb eszköze. Az önkormányzat, az autonómia két alapvető formáját különböztetjük meg, aszerint, hogy egy közösség (közjogi személy) vagy egy földrajzi térség viszonyában beszélünk róluk, különböztetjük meg a személyi autonómiát a területitől.

„A személyi vagy területi elv alkalmazását az ország nemzetiségi viszonyai (a lakosság területi megoszlása, földrajzi elhelyezése stb.) döntik el. A területi autonómia... létrehozása nagy létszámú, tömbtelepülésű nemzetek és nemzetiségek esetében indokolt“6. „A személyi autonómia vagyis a közösséghez kötődő nemzetiségi jogok rendszere többnyire kis létszámú, szórványtelepülésű nemzetiségek számára biztosítja az azonosság megtartásának a lehetőségét. Általában ott alkalmazzák, ahol a kisebbségek világos területi elhatárolódására nincs mód“7. A kisebbségi integráció utóbbi típusát gyakran nevezik kulturális autonómiának. „A kisebbségek... egyenjogúsága szempontjából az a legkedvezőbb helyzet, ha a területi elv és a közösség elv egymást kiegészíti“8; így differenciáltan biztosítani lehet a jogegyenlőséget az önazonosság megtartását az önigazgatást a tömbben és a szórványban élő kisebbség számára is.

Ellentmondó (?) folyamatok

Az égető globális problémák megoldása sürgető feladatként veti föl a mielőbbi integráció létrehozásának szükségességét. Tanúi lehetünk annak, hogy egyidejűleg két egymásnak látszólag ellentmondó nemzetközi folyamat zajlik, egyrészt nemzetközi és regionális együttműködés, integráció jön létre, az államok lemondanak szuverenitásuk egy részéröl, másrészt erősödnek a nemzeti és kisebbségi önrendelkezési törekvések. ..... A magasabb integráció útjában... az akadály nem az önrendelkezés elve, hanem a népek önrendelkezésének, akaratának jelenlegi tényleges iránya és tartalma, az a tény, hogy a közösségi tudat jelenlegi állapotában az önrendelkezés elsősorban nemzetállamok alakítására irányul, s csak lényegesen szerényebb mértékben nemzetfeletti integrációk, mégkevésbé egyetemes világméretű integráció kialakítására“9.......A tapasztalat... azt mutatja, hogy az integráció útja nem a nemzetállam fázisának az átugrásán keresztül, hanem a nemzeti keret külső stabilizálódásán és belső szabadságtartalmának a megnövekedésén át vezet“'0.

Hatalmi kérdés (is)

Úgy tűnik, hogy a nemzetté válás előtti szakaszban lévő nemzetek nem tudják átlépni a nemzetek fölötti integráció elérése érdekében a nemzetállam fejlődési szakaszát. Látnunk kell azt is, hogy a nemzetállamok zöme az eddigi tapasztalatok alapján ezek között képtelen az emberi és kisebbségi jogok betartásával megnyugtatóan rendezni a kisebbségek helyzetét. „Az önrendelkezési jog két alaptípusa - a megosztó és az egységesítő - különösen a gazdaságilag és társadalmilag elmaradott területeken veti fel a célszerű államnagyság kérdését. A teljes elszakadás lehetőségének követelése az egyik oldalon, az ésszerű, életképes gazdasági-politikai egységek igénye a másikon - a dilemma a nemzeti önrendelkezési mozgalommal egyidős“".

„Egy nép nemzeti önmeghatározásra irányuló törekvése ma különösen nem választható el egy állam, egy térség, az egész világ helyzetének sokrétű realitásaitól. Az önrendelkezési elv érvényesítése végső soron hatalmi kérdés, az erőviszonyok függvénye, ugyanakkor a nemzetközi béke és biztonság elsőrendű érdekében alárendeltje is“’2.

Senki sem tiltakozott...

A NEW YORK TIMES amerikai napilap tudósítója, Henry Kamm 1991. december 3-án beszámolt napilapjában arról, hogy Jozef Tiso katolikus papnak, aki a Hitler által létrehozott Szlovák Állam élén állt, szülőhelyén, Bytcában ez év októberében emléktáblát avattak. Senki nem tiltakozott ez ellen, annak ellenére sem, hogy Jozef Tisót 1947-ben mint háborús bűnöst kivégezték a Vatikán pedig politikai álláspontjai miatt megfosztotta öt a monsignore címtől.

A szerző több személyiség véleményét idézte Megemlíti, hogy a CSSZSZK köztársasági elnöke, Václav Havel egyértelműen háborús bűnösnek tartja Tisót, akit igazságosan ítéltek el szerinte, bár Havel elnök nem ért egyet a halálbüntetéssel mint olyannal. Tiso rehabilitálásának kísérleteit a köztársasági elnök nagyon veszélyesnek tartja, az viszont biztos, hogy ebben sok szlovák nem ért egyet az elnökkel, teszi hozzá az amerikai újságíró.

A jelenlegi bytcai pap, Dominik Brnák azt állítja, „Tisót megilleti az emléktábla, mert nagyon sokat tett Szlovákiáért. Ha majd a helyzet megnyugszik, emlékművet is állítanak neki és múzeumot is berendeznek“.

A szlovák miniszterelnök, Ján Carnogursky azt mondja, a Tiso elleni bizonyítékokat újra tanulmányozni kell, és hogy Tisót „sokan olyan embernek tartják, aki megfékezte Szlovákia még nagyobb mértékű elnémetesítését“. A beszélgetés közben az újságírónak úgy tűnt, Ján Carnogursky nem tartja bűnösnek Tisót a 90 000 szlovákiai zsidó közül 75 ezernek a haláláért.- A zsidótörvényeket a kormány Vojtech Tuka elnöksége alatt hozta meg, most azonban senki nem beszél Tukáról, csak Tisóról" - hangsúlyozta a beszélgetésben Ján Carnogursky. Viszont a német nácik által felügyelt összes ország közül csak Szlovákia emelte törvényerőre a zsidóüldözést.

Henry Kamm leírja: csodálkozik azon, hogy Szlovákiában olyan sokan elhiszik azt a legendát, Tiso elnök oly sokat tett a zsidók megmentéséért, hogy Tel Avivban végül emlékművet állítottak neki. Sokan vannak Szlovákiában - írja még a lap -, akik Tisót mártírnak tartják, sőt kérik a Vatikánt, hogy avassa szentté Tisót. Sok szlovák állítja, a diktátor kivégzéséért a kommunisták felelősek, akik nem tártak objektív történelmi tájékoztatást a nép elé. Úgy, mintha nem léteznének személyes és konkrét családi tapasztalatok, emlékek vele kapcsolatban, és mintha az egyetlen információforrásul kizárólag a kommunista akták szolgálnának... (CSTK)

Fotó: Gyökeres Gy.

GYURCSÍK IVÁN

FORRÁSOK: 1. Joó Rudolf: Nemzeti és nemzetiségi önrendelkezés, önkormányzat, egyenjogúság; Kossuth, Budapest 1984 (továbbá csak J. R ), 5. oldal; 2. Bibó István: A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai, önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntőbíráskodás; In: Válogatott tanulmányok, 4. kötet. 1935-1979, Magvető, Budapest 1990, továbbá csak B. I.), 291. ólai; 3. J. R., 34. oldal; 4 Nemzetközi jog, Tankönyvkiadó, Budapest 1989, 55. oldal; 5. J. R., 28-29. oldal; 6. J. R. 270. oldal;!. J. R., 271. oldal; 8. J. R., 272. oldal; 9. B. /., 382. oldal; 10. B. I., 382. oldal; 11. J. R., 31. oldal; 12 J. R., 34. oldal.