Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-31 / 264. szám
1991. december 31. Szabad ÚJSÁG ZSAKBAMACSKAS VENDEGOLDAL Mottó: Olyanok a kecskerímek, mint ahogy a kecske ri: mekk' Száz sornak is egy a vége, mondják, menjek a fenébe, unalmas a száz sor, ne írjak már máskor. Juszt is írok, fityiszt nektek, engem biz' el nem kergettek, rajtam nem fog szitok, átok, továbbra is sziporkázók. Zöldpaprika és köpönyegforgatás Nekem Meciar mindig gyanús volt. de a leggyanúsabbá akkor vált, amikor megtudtam róla, hogy üzemi jogászkodása idején tízóraira rendszerint három zsömlét fogyasztott el együltében, paradicsom, liptói túró és paprika kíséretében. Egykori kollégája, (mellékesen egy szőrösszívű volt apparatcsik), akitől ezt az információt szereztem. semmi gyanúsat nem látott ebben a tízórai-ügyben. De nem így egy sokat próbált hatvannyolcas! En nyomban tudtam, miről van szó: Meciar nem véletlenül ette ezt a sokatmondó összetételű tízórait. Vegyük csak sorra: három zsömle, mint három a magyar igazság. Piros paradicsom, fehér liptói túró, zöldpaprika - megkaptuk a magyar zászló színeit. Meciar tehát magyarpárti érzületeit élte ki tizóraizás közben Most valaki azt vethetné ellen, hogy a liptói, nemzeti hovatartozása mián, kilóg a sorból. Ezen, mint sokat próbált hatvannyolcas. aki tudja, mi fán terem a konspiráció, csak vérfagylalóan mosolyoghatok. (Nem is tudok másképp.) A liptói az ellenség megtévesztésére szolgált. Hogy most ezen ismeretek birtokában szeretni fogom-e Meőiart, azt majd 1 a mindenkori politikai konstelláció dönti el. Elgondolkoztató azonban a magyarpárti érzelmeket kifejező táplálék további sorsa: bekebelezése, salakosítása, a továbbiakról már nem is szólva. Hja, egy politikus sok mindenre rákényszerül. A köpönyegforgatás pedig, mint ezt már számtalanszor bebizonyítottam, jellegzetesen magyar tulajdonság. Duray Miklós, Ján Őarnogursky, Jozef MarkuS és Duka-Zólyomi Árpád tízóraijának összetételéről most gyűjtöm az információkat. Vizsgálódásaim eredményeit következő heti elkötelezett acsargásaimban közlöm Szilveszteri vendégünk: az Új Szó A VENDÉG (baját el)LÁTÓ: Vojtek Katalin Szilveszteri oldalunkon az Új Szó munkatársai szerepelnek. Hogy kik, találja el a kedves Olvasó. Érdemes találgatni, mert a sikeres megfejtők között szerkesztőségünk zsákbamacskát sorsol ki. Beküldési határidő: 1992. január 15-e. Kultúra es pocegodor A múltkor, hogy a korán támadt est sötétjében hazafelé ballagva épp azon gondolkodtam, milyen megközelítésből magyarázzam meg a honi nézőknek, hogyan értelmezzék a budapesti tévé „Főzőcske okosan: mit tegyünk a maradékkal?" című, nemrég sugárzott műsorát, hirtelen iszonyatos gyorsasággal zuhanni kezdtem lefelé. Még annyi időm sem maradt, hogy segítségért kiáltsak, amikor a lábam földet ért. Dehogy földet! Valami nyúlós, tapadós, poshadt közegben találtam magam, mindenütt orrfacsaró bűz terjengett. „Üdvözlünk a honi kultúra berkeiben!“ - süvöltötte felém valaki és máris karon ragadtak ismeretlen kezek, húzva beljebb a sötétbe. Távolabb, ahol halvány köd derengett, emberek beszélgettek. Mintha csak rám vártak volna, mert amint közel értem hozzájuk, megszólalt egy hang: „Végre megjött. Kezdhetjük!“ És megkezdődött az iszapbirkózás. Egymás után felismertem a mocsárban mozgó, egymást alábuktatni igyekvő alakokat. A kivételt képező békés kevesek némelyike csak dagonyászott, volt, aki a bütykeit áztatta, de olyan is •akadt, aki szájvíznek használta a poshadt, bűzlő, iszapos löttyöt. Ott volt az egész komáromi színház súgóstul, Pék Zoliék a tévéből, Grendel Lajos vezetésével minden szlovákiai magyar író és költő, az egész Együttélés, MKDM és FMK, mint vendég pedig az „István, a király" egész szereplőgárdája. Nem tetszett a dolog, el akartam menni, de nem engedtek. Erős karok ragadtak meg, s amikor már kilencedszer buktatták fejemet a víz alá, belémnyilallt az iszonyat: ki magyarázza meg ezentúl a honi nézőnek, mit látott a „Főzőcske okosan“ című műsort nézve!? Istenem, a jövő héten az uborkasavanyításról lesz benne szó! Micsoda téma! Nem!!! Ilyen veszteség nem érheti a lapot, az olvasókat, a tévénézőket, az egész univerzumot! Egyszerre csodálatos erő költözött belém, egyetlen mozdulattal kiszabadítottam magam kínzóim karmai közül. Most itt vagyok a szobámban, egy jó meleg fürdő után, pokrócba csavarva, forró teát kortyolgatva nézem a tévét, a „Főzőcskét". Mégis csodás az élet! Rendhagyó találkozás az aforizmával Nem szokásom kollégát meginterjúvolni, de Szűcs Béla kollégának is rendhagyó, ö ugyanis szinkópás újságíró, nála a kihagyás húsz évig tartott. Szűcs Béla otthonában fogadott. Jellegzetes agglegény-interiór. A pedánsan rendetlen szoba zsúfolásig van könyvekkel, a szőnyegen néhány összetört női szív hever. A plafonon érdekes absztrakt mű, két hatalmas lábnyom látható. • Igazán eredeti műalkotás az ott a plafonon. Mirónak nézem, vagy talán Vasarely?- Nem, egyik sem. Sajnos, maga a műalkotás nem került fel a plafonra, ahogy szerettem volna. Alkotás közben ugyanis, ahogy itt az íróasztalom mellett gondolkodom, gyakran meredek a plafonra és szerettem volna, ha ilyenkor valami színes képen akadna meg a szemem. A kép feltevése azonban nehézségekbe ütközött, végül a mester már a plafonon próbálkozott, onnan ered az a két hatalmas lábnyom. Szerencsétlenségére a képpel együtt lezuhant, állítólag jelenleg is kórházban ápolják. • Szóval egy kis szakmai baleset. Ahogy elnézem ezt a rengeteg könyvet, csupa aforizmagyűjteményt látok, ráadásul nemcsak magyarul írottakat, hanem különböző nyelvűeket, Hát te ilyen poliglott vagy, Béla bátyám?- Ezeket hatvannyolcas bajtársaim küldözgették szerte a nagyvilágból, ahová szétszóródtak. Az egyik például Ausztráliában csinált karriert, mint báránygyapjú-ollózó, ebben volt gyakorlata, idehaza újságíróként is rengeteget ollózott, ebben szinte mesteremnek tekintem. A tőle kapott könyv pápua nyelven Íródott, de van busman és kokinkínai aforizmagyüjteményem is. • Tehát te pápuául és kokinkínaiul is olvasol?- Nem, olvasni nem tudom ezeket a könyveket, csak nézegetem őket, igyekszem kitalálni, mit jelenthetnek az egyes mondatok, így születnek az aforizmáim. • No de a magyarul írottakat olvasod is, nemde?- Igen, de ezek is főleg fordítások, GB. Shaw, Montaigne, de la Mettrie, Oscar Wilde híres mondásai. Ezeket modernizálom, csiszolgatom-farigcsálom, így születnek az eredeti szűcsbélás sziporkák és pattogatott gondolatok, amelyeket a közeljövőben „Szűcs Béla válogatott paralogizmái" címen gyűjteményben jelentetek meg, s ezzel egyidőben folytatásokban az Új Szó vasárnapi számában. • Szóval, csak tiszta forrásból, Béla bátyám, ugyebár?- Igen, de a forrást inkább ne áruld el az olvasóknak, hadd higgyék, hogy magamtól sziporkázom és pattogok. Inkább elmondanám néhány idegenbe szakadt hatvannyolcas tanulságos és izgalmas külföldi karrierjét. • Majd máskor, Béla bátyám, most rohannom kell, türelmetlenül vár rám a hazai politikai élet krémje, A-tól Z-ig, őket is meg kell interjúvolnom. Köszönöm a beszélgetést. Micisapka és oktatásügy Akik rendszeresen olvassák cikkeimet, jól tudják, hogy nem szeretem a töltött káposztát. Akik rendszeresen olvassák cikkeimet, azt is tudják, miért. Tisztán oktatásügyi szempontból. A töltött káposzta ugyanis, telítettsége révén, nehezíti az agyműködést és ez negatív kihatással van ifjúságunk szellemi teljesítőképességére, ahogy ezt a magyarországi felvételik siralmas eredményei is bizonyították. Kedves szülök, itt nem segít a siránkozás, holmi igazságtalanságok sunyi felemlegetése! Itt tettekre van szükség! Le a töltött káposztával! Tudom, hogy ezért Liba úr, a Nyitrai Pedagógiai Főiskola teljhatalmú dékánja, aki engem meghitten ismer, csak eddig nem tud róla, holott bizalmas információim vannak arról, hogy ő is rendszeresen olvassa cikkeimet, majd KRIPTOKOMMUNISTÁNAK BÉLYEGEZ ENGEM De ez nekem kófic. Hogy ki a kriptokommunista, hadd ne beszéljek róla. Mindenesetre engem ez nem rettent el. Én akkor is kiderítem, mi akadályozza a honi magyar oktatás sikeresebb kimenetelét. A múltkor micisapkában, villanyszerelőnek álcázva próbáltam bejutni az oktatásügyi miniszter irodájába. A minisztérium folyosóján HÁROM SÖTÉT ALAK SZEGŐDÖTT NYOMOMBA. Lépcsőn le, lépcsőn föl és ők csak jöttek utánam, lerázhatatlanul. A hatodik emeleten elfúló lélegzettel megálltam: jöjjön, aminek jönnie kell! Akkor üldözőim közül a legmagasabb szorosan mellém lépett és tekintetét arcomba fúrva VÉSZJÓSLÓ HANGON megkérdezte: „Bocsánat, nem tudja, merre van az illemhely?“ Rekedten suttogtam vissza: „Hát... talán a folyosó végén, általában ott szokott lenni.“ Erre mindhárman szótlanul megfordultak és sietve távoztak a folyosó túlsó vége felé. Ez az érthetetlen (vagy inkább sötéten gyanús) incidens olyannyira megrázott, hogy jövetelem eredeti céljáról teljesen megfeledkezve egyenesen hazamentem. DE NEM ADOM FEL! Akik rendszeresen olvassák cikkeimet, rövidesen meggyőződhetnek róla. Addig is: le a töltött káposztával! Mi lesz a libamájjal? Ma lesz a Café Politicusban a politikusok és újságírók Vacsorázzunk együtt, mi, akik számítunk valamit elnevezésű, népszerű libamájas rendezvénye. Engem is meghívtak, amin egyáltalán nem csodálkozom, de azért jó lesz vigyázni. Még egy gyors főpróba a tükör előtt: 1. számú, protokolláris, fültöl-fülig mosoly 2. számú mosoly - mindentől el vagyok ragadtatva 3. számú mosoly - szerényen öntudatos 4. számú mosoly - kisebbségi Stimmel, mehetünk. II. Az 1. számútól már szájzuggörcsöt kaptam, bedobom a 4. számút, lazításul. No nézd csak, hogy vonul ez az izé, ez a Z„ még csak nem is mosolyog! Hja, ő nem kisebbségi! De most rám néz! Most! (1. számú mosoly) Nem viszonozza, elnéz a fejem felett. Micsoda hólyag! A. kezet fogott velem, Z-vel pedig nem. Óriási! De csitt, fanfárok jelzik Vladimír Meciar érkezését. Meciar MEGSZÓLÍT ENGEM: „ön itt?“ Én: Igenis, pardon, itt bátorkodom szerénykedni, alázatos szolgája, méltóságos uram. A kisebbségnek is kell egy kis hely a nap, akarom mondani, a luszter alatt, ha már idevetett a sors keze, itt élned s halnod kell, ugyebár, he-he-he. Meciar: „Helyes. Mi nagyon szeretjük a kisebbségeket. Minél kisebbek, annál jobban szeretjük őket. Mi az egészen kicsi kisebbségeket szeretjük." Meciar az egyedül rá jellemző energikus határozottsággal, barátságosan a vállamra csap. Nekitántorodom a libamájas tállal érkező pincérnek. Libamáj le, Meciar el. Z: Ezek a kisebbségiek mindig összekutyulnak valamit! Most mi lesz a libamájjal!? Négykézlábra ereszkedve összeszedegetem a szétgurult libamájakat a szőnyegről és mindenkinek teszek egyet-egyet a tányérjára. Persze, előzőleg lefújom, zsebkendőmmel megpucolgatom mindegyiket. Kemény magyar daccal, öntudatosan. Hadd lássák, hogy a kisebbség is hasznossá tudja tenni magát!
