Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-11 / 224. szám
1991. november 11. 5 Szabad ÚJSÁG A munkanélküliség — eav más szemszögből „Az egyetlen kapcsolatuk szűnik meg a külvilággal...“ „Több lett a páciense ama bizonyos gyengéd forradalom óta vagy nem?“ - tettem fel a kérdést a minap egy pszichológus ismerősömnek. Tapasztalataim szerint ugyanis a környezetünkre jellemző bizonytalanság sokaknál lelki válságba torkollhat. Az ő esetükben a Murphy által megjósolt „lesz még rosszabb is" valóban bekövetkezett, s csakhamar eljutottak arra a pontra, hogy problémáik megoldásához kívülről, a legvégső esetben szakembernél keresik a kapaszkodót. Az általam megkérdezett pszichológus válasza viszont nem egészen ezt igazolta: „Pácienseim száma nem változott. Akik ma felkeresnek, továbbra is többnyire személyes, családi stb. okokból teszik ezt. Van azonban egy külön kategória: a csökkentett munkaképességűek és mozgássérültek sokkal kétségbeejtőbb helyzetben vannak. Ők a munkahely megszűnésével pl. jóval többet veszítenek, mint mások. Meg kell, hogy váljanak a baráti körüktől, ami sok esetben az egyetlen kapcsolatuk volt a külvilággal. Ezen kívül megszűnik a betegségükre gyógyitóan ható elfoglaltság, s ennek következményeképpen elhatalmasodik rajtuk a feleslegesség érzete...“ Zárkózottan és tehetetlenül Eszembe jutott egy korábbi látogatásom a vágfarkasdi ipari szövetkezetben. A szövetkezet csökkentett munkaképességű dolgozókat alkalmazott. Éveken át cipőfelsőrész készítésével foglalkoztak, később áttértek á^ ágynemű varrására. Ottjártamkor több mint egymillió korona értékű áru hevert raktáron. Az ágyneműn a kereskedelem nyerni szeretett volna, ám a borsos áron kínált portéka néhány hónapon át hiába várakozott, hogy ilyen feltételek között is vevőre találjon. A szövetkezet más felvásárlópartnerek után nézett, de nem járt szerencsével, bár a szemfüles magánvállalkozók kapva kaphattak volna a kínálkozó lehetőségen. A szövetkezet alkalmazta mozgássérültek, munka nem lévén előbb a szabadságukat vették ki, majd felmondást kaptak. A későbbiekben otthonában kerestem fel a szövetkezet néhány egykori dolgozóját. Magukat megnevezni nem akaró, zárkózott emberek fogadtak. Nem szívesen beszéltek gondjaikról, munkájuk elvesztéséről. Akiket nem korlátozott a betegségük, a kisebb kerti munkákban, az őszi betakarításnál, a szüretnél segédkeztek. Úgy láttam, nemigen gondolnak arra, ami ezután következik; mintha abban bíztak volna, hogy rosszabb már nem történhet velük. Magánvállalkozó kerestetik A csökkentett munkaképességűek munkanélkülivé válása több kérdést hagy megválaszolatlanul. Hová forduljon az illető, vajon vannak-e esélyei arra, hogy egy magánvállalkozónál helyezkedhessen el? Mi van abban az esetben, ha szakmájából kifolyólag ó maga lát hozzá valamilyen magánvállalkozói tevékenységhez? A községi és a városi hivatalok nyilvántartják ezeket az állampolgárokat is. Olyan módon nyújtanak nekik segítő kezet, hogy hozzájárulnak a megfelelő képesítés megszerzéséhez, munkahelyet ajánlanak a szá(V. Gy. illusztrációs felvétele) mukra. Abban az esetben, ha valamely szervezet vagy üzem biztosítja a szakképesítés megszervezését, fedezi az ezzel járó költségeket is. Ezt követően hátra van a már szakképzett dolgozó elhelyezése. S itt léphetnek a színre a magánvállalkozók, akikre ma már ugyanazok az előírások vonatkoznak, mint a szervezetekre. Ott tehát, ahol a Munka Törvénykönyv „szervezetről“ tesz említést, a „magánvállalkozó“ is behelyettesíthető. Megfelelő munkakörülményeket A Munka Törvénykönyv idevágó paragrafusa szerint a csökkentett munkaképességű dolgozók számára az egészségi állapotuknak megfelelően ki kell alakítani a megfelelő munkakörülményeket. Ha tehát a magánvállalkozó foglalkoztatni szeretné az ilyen dolgozót, azt is szem előtt kell tartania. Az ilyen speciális munkahelyek létrehozását a községi és a városi hivatalok anyagilag támogathatják. A támogatás Dsszegét a létrehozandó munkahelyek száma határozza meg, s rendsze'int a kiadások ötven százalékáig - legfeljebb azonban negyvenezer <oronáig - terjed. Abban az esetben, ha a munkáltató e támogatásban •észesül, a hivatal beleegyezésével választhat munkaerőt. Ha viszont maga a csökkentett munkaképességű állampolgár szeretne magánvállalkozóvá válni, ugyancsak számíthat a községi vagy városi hivatal anyagi támogatására, hogy megvásárolhassa a szükséges munkaeszközöket és berendezéseket. A segélyre természetesen csak abban az esetben jogosult, ha a hivatal által engedélyezett tevékenységet folytat. A segély általában a költségek ötven százalékát fedezi, s hasonlóképpen, mint a fent említett esetben, nem haladhatja meg a negyvenezer koronát. Ha a polgár megszünteti magánvállalkozói tevékenységét, a községi vagy városi hivatal igényelheti a költségek megtérítését. xxx Valószínűleg nem egy ipari szövetkezet jut majd a vágfarkasdi sorsára. S minthogy a pszichológusok, mint láthattuk, fokozott figyelmet kérnek az egészségileg károsult embertársaink iránt, meg kell tennünk, ha valamilyen módon a segítségükre lehetünk. Várhatóan tovább szaporodnak majd a magáncégek, s lesznek magánvállalkozók, akik csökkentett munkaképességű dolgozókat is alkalmazni szeretnének. Azokról van szó, akik nemcsak a saját hasznukra, hanem mások megsegítésére is élni kívánnak a törvények adta lehetőségekkel. SZÁZ ILDIKÓ Kétperces Szülőfaluban — idegenként... Mindenszentekkor az idén is hazajött. Igen, oda, ahol egykor az anyja a világra hozta. A szülőfalujába. Mert azt nem tudja megtenni, hogy ne látogasson el szülei sírjához. Legalább egyszer évente. Hogy ne rendezze el gondosan a krizantémokat, hogy ne gyújtson néhány gyertyát. S a rövid imát is elmondja mindig. Mert anélkül el nem tudná hagyni a temetőt... Mindenszentekkor az idén is szorongva érkezett. De nem újság ez, már évek óta így van vele. Mert egyszerűen utálja a szülőfaluját. S ez az utálat nagyon fáj neki. Rühelli az egész falut, úgy ahogy van, mindenestül. A falut? Dehogy! Az ott élő embereket. Szóval, ha alaposan belegondol, voltaképpen mégiscsak a falut! Úgy, ahogy van, mindenestülIA falut (az embereket) a gőgösségéért (gőgösségükért), a beképzeltségéért (beképzeltségükért), a nagyképűségéért (nagyképűségükért). Elhidegültségéért. ELHIDEGÜLTSÉGÜKÉRT! Szülei halálát követően egy-két évig még gyakrabban járt haza. Akkor még volt miért. Dehogy, nem valamiféle vagyonéri, jussért! Akkoriban még volt közös téma a barátokkal, ismerősökkel. Úton-útfélen szóba elegyedtek vele, meghívták egy fröccsre a kocsmába. Esetleg éppen jó hazai borocskába a borpincébe, vagy a nyári konyhába. És elbeszélgettek a világ dolgairól, de istenigazából akkor érezték jól magukat, amikor felidézték a régi történeteket, a kamaszkort. Nemritkán egészen a kisiskolás évekig nyúltak vissza a múltba. Már évekkel ezelőtt tapasztalta, hogy romlófélben a baráti kapcsolatok, egyre kevesebb a beszélgetni óhajtó valamikori ismerős, pajtás. Hogy fogyóban a régi közlékenység, a közvetlenség. S szinte egyik napról a másikra utálta meg a szülőfaluját. Dehogy! Dehogy a falut! Az ott élő embereket. Azt a helyet, ahol anyja erre a világra hozta. Nemrégiben még el sem tudta képzelni, hogy egyszer ő is átéli, átélni kényszerül mindezt. Nem hitt a munkatársainak, amikor azok szóba hozták ezt a kényes témát. És most ő is ide jutott. Igen, hogy mindenszentekkor is szorongva kell végigmennie a falun. Amikor pedig ö hazajött. Szorongva kell szembenéznie az emberekkel, mert idegenül bámulnak vissza rá. Így tehát inkább ő sem néz a kézikocsikat tolókra, a virágokat dédelgetőkre, a (volt)szeretteikhez igyekvőkre. Éppen most, Halottak napján kellett ezt minden eddiginél jobban megéreznie. Mert köszönését olyan gyakran fogadta néma fül, elfordított fej, mint még soha. Ezen a dermesztő novemberi estén fagyossá merevedtek a már régóta elhidegült tekintetek... SUSLA BÉLA Mit ér az iskola, ha magyar? Öreg diákok, köszöntelek benneteket. Jöjjetek el minél többször: és minél többen, mert bennetek nyer örök életet iskolánk és válik életté annak minden bölcs tanítása. “ Nem csupán találóak, hanem elgondolkodtatok is a fenti sorok, amelyeket Füleken egy tanterem táblájáról másoltam le, a magyar gimnázium fennállásának 40. évfordulója alkalmából megrendezett diáktalálkozón. Scherer Lajos, az egykori Losonci Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium közkedvelt tanára fogalmazta meg ilyen szépen és tömören gondolatait a vén diákokról és az iskoláról. A füleki találkozóra a több mint kétezer diákból mindössze kétszáz jött el; többségükben azok, akik az ötvenes és a hatvanas években végeztek. Eljöttek Nyugat-Szlovákiából, a keleti országrészből, Csehországból; legkevesebben Fülekről és a Fülek környéki falvakból voltak? Ez az iskola kezdettől fogva a szülőföld szeretetére, és nem utolsó sorban nemzeti kincsünk, az anyanyelv ápolására, megőrzésére is tanított, nevelt. Az elhintett mag a legtöbb esetben termékeny talajba került, az egykori diák később szülőként tért vissza, és gyermeke nevelését is előző iskolájára bízta. Persze, kivétel azért itt is akadt: olyan diákok is végeztek itt, akik idővel nemcsak az intézményről feledkeztek meg, hanem egy évtized múltán sajnos már a gondolataikat sem tudták (?) anyanyelvükön megfogalmazni. Milyen nyelvű iskolába Írassuk a gyereket? Ez a kérdés általában azokban a családokban okozza a legtöbb fejtörést, ahol a szülők nemzetiségi gyökerei nem eléggé erősek. Ahol igen, ott fel sem merül ilyen probléma. „Lehet érvényesülni magyar iskolával is. csak akarat kell hozzá" - mondta tömören a találkozó egyik résztvevője, Földi András mérnök, a rimaszombati szövetkezet elnöke. A többiek is hasonlóképpen vélekedtek. Szepesi Istvánná Virág Sarolta, gyermekorvos: - Prágában a Károly Egyetem gyermekorvosi karán végeztem. Tudomásom szerint az évfolyamom 180 tanulójából csak én voltam egyedül magyar nemzetiségű, és olyan, aki magyar iskolákat végzett. Úgy erzem, hogy semmivel sem kaptam kevesebbet a magyar iskolában, mint diáktársaim, akik az ország minden részéből jöttek. Sót, talán többet; ezt éppen ott, Prágában tudatosítottam. Fiunkat természetesen magyar iskolába írattuk, magyar gimnáziumot is végzett, szintén itt Füleken. Jelenleg Hradec Královéban, a Károly Egyetem A „vén diákok“ egy csoportja gyógyszerészeti karán tanul, és szülői elfogultság nélkül mondhatom: nagyon jól megállja a helyét. Dr. Szivák Árpád, a Tornaijai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanára: - Harminchat évvel ezelőtt végeztem itt, a füleki gimnáziumban, és azóta több alkalommal is visszatértem. Úgy is, mint diák, úgy is, mint vizsgabiztos. Tornaiján egyben pályaválasztási tanácsadóként is tevékenykedem, és elmondhatom, hogy diákjaink megállják a helyüket az életben. A járásunkban nincs olyan szövetkezet, nagyobb üzem vagy intézmény, ahol ne lennének azóta már diplomás volt diákjaink. Ezen kívül vannak elismert biológusaink, atomfizikusaink, kutatóink... Több éves ta(A szerző felvétele) pasztalat alapján állíthatom, hogy tólünk a főiskolákra, egyetemekre jelentkezettek 70-80 százalékát fel is vették, és ez az arány, azt hiszem, önmagáért beszél. Az utóbbi években egy kissé leromlott ugyan, de nem az iskolánk színvonala miatt, csupán abból kifolyólag, hogy nem mindig a legjobb tanulók pályázzák meg az egyetemet vagy a főiskolát. Mivel már legalább húsz alkalommal voltam itt Füleken vizsgabiztos, össze tudom hasonlítani a két gimnázium véqzőseinek színvonalát is. Azt hiszem, méltán lehetünk elégedettek, hisz alig van némi különbség. Az a kevés is abból adódik, hogy néha nálunk, máskor Füleken vannak erősebb évfolyamok. ' Varga Lajosné Torma Katalin, tanítónő: - Jelenleg a Somorjai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában tanítok: a férjem grafikus, szintén magyar gimnáziumot végzett. Fiunk a Károly Egyetemen, lányunk a Nyitrai Pedagógiai Fakultáson tanul,»és az csak természetes, hogy előtte magyar iskolába jártak. A lányunk vőlegénye magyar-történelem szakos tanár. Ha csak a mi családunkat veszem alapút, már ez is eléggé bizonyítja, hogy magyar iskolából is lehet érvényesülni. A somorjai alapiskolákról egyébként bátran ki merem jelenteni, hogy a szlovákiai magyar alapiskolák közül az egyik legmagasabb színvonalú. A gyerekeket igyekszünk minden téren, így a szlovák nyelvből is felkészíteni. De mint bárhol az országban vagy a világon, hozzánk sem egyforma felfogású gyerekek járnak. Nekem különben az a tapasztalatom, hogy amikor a magyar gyerekek szlovák nyelvtudását mérik fel, nem a legjobb, nem is a közepes, hanem a gyengébb tanulókat szólaltatják meg. No de ez már nem iskola, ez már politika... FARKAS OTTÓ
