Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-09 / 223. szám
1991. november 9. 7 Szabad ÚJSÁG Az utcán, a téren, a szlovák parlamentben Diadalra jut-e az „agresszív kisebbség”? avagy kisebbség-e egyáltalán, akit az utóbbi időben, főleg október 28-át követően annak nevez a szlovák és csehszlovák politikai reprezentáció, illetve sajtó, hogy nyugaton szalonképessé tegye önmagát? Kisebbség-e, vagy csak „pionítja” annak a politikai „élcsapatnak”, mely a most vagy soha elve alapján kenyértörésre akaija vinni a dolgokat? 1991. november 8-án az alábbi szöveg körözött a legfelsőbb szlovák törvényhozási testületben: A Szlovák Köztársaság szuverenitásának nyilatkozata Mi, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői mint a Szlovák Köztársaság polgárainak törvényes (legitim) képviselői, akiket az első szabad választásokon választottak meg két évvel az 1989-es novemberi forradalom győzelme után, mely megszüntette a totalista hatalmat, abban az időben, amikor Közép- és Kelet-Európa minden nemzete megszabadul a leigázottság és a kényszerű centralizmus igájától, saját államiságot épít ki és új típusú demokratikus államok közösségeit építi ki, tudatában minden nemzet elidegeníthetetlen és természetes jogának az önrendelkezésre, melyet nemzetközi dokumentumok rögzítenek és a jelenleg érvényes „a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Alkotmánya”, valamint a csehszlovák államszövetségről szóló 1968-as alkotmánytörvény értelmében ezennel ünnepélyesen kijelentjük: 1. A Szlovák Köztársaság szuverén állama az önálló szlovák nemzetnek és a Szlovákia területén élő nemzetiségeknek. A Szlovák Köztársaság szuverenitása polgárainak — származásukra, nemzetiségükre, felekezetűkre vagy politikai meggyőződésükre való tekintet nélkül — természetes joga. 2. A Szlovák Köztársaság szuverenitásának hordozója és képviselője annak legfelsőbb törvényhozó testületé — a Szlovák Nemzeti Tanács. Csak a Szlovák Nemzeti Tanácsnak mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai politikai akarata képviselőjének van korlátlan joga teljes mértékben kibontakoztatni az állam szuverenitását, esetleg szerződés alapján átruházni annak egy részét más államszövetségre, vagy nemzetek feletti közösségre. 3. E deklarációval a Szlovák Köztársaság polgárai kifejezik akaratukat, hogy saját sorsukról teljes mértékben maguk döntsenek mint a nemzetközi jog alanyai, akiknek jogukban áll együttműködni más nemzetekkel. Felhívással fordulunk minden nemzethez és államhoz, hogy jóakarólag fogadja e deklarációt és nyújtson a Szlovák Köztársaságnak kinyilvánított szuverenitása megvalósításában segítséget és ismerje el azt. Speditőriroda NEMZETKÖZI FUVAROZÓKAT keres. Egyéni vagy közepes autóparkkal rendelkező vállalkozók számára nagy mennyiségű rakományt biztosítunk nagyon előnyös áron. Bővebb tájékoztatás a 0706/81554 -es telefonszámon. SZUP-375 A PONY GmbH nagykereskedelmi cég széles választékban : PODNIKA TÉLÉ! ! KUPON VHODNOTÉ \ 500 Kcs ; pouzijte pri odbéru zbozí u nas kínál. Nagyobb megrendelés esetén kedvezményt adunk! Tel./Fax: 05/78 65 48 Skácelova 18 612 00 BRNO SZÚP-361 I Vystaven: 24.10.1991 i Platnost: 14 dní • Uplatnéno dne....... podpis • Platí pri odbéru nad 10 000 Kcs Ehhez a szöveghez támogató aláírásokat gyűjtöttek a honatyák és a honanyák, miközben folyt a vita a parlamentben arról, legyen-e szuverén Szlovákia. Az egyértelműen nemzeti színű szlovák politikai erők — a Meéiarféle Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a Demokratikus Baloldal Pártja, a Szlovák Nemzeti Párt mellé — most odaállt a Kereszténydemokrata Mozgalom (a Hykisch-féle elképzelés tükre a fenti deklaráció), talán még maga Frantiáek MikloSko parlamenti elnök is, aki hosszabb ideje nem egészen „egyértelműen” viselkedik már. Magam is tanúja voltam egy alkalommal, amikor arról elmélkedett, a szlovák nemzetnek a „felnőtté válásához” van szüksége arra, hogy szuverén, teljes jogú nemzetté váljon. S mert hogy akkor éppen csupa kisebbségi parlamenti képviselővel tanácskozott, ehhez kérte a megértésüket, áttételesen pedig a magyar kisebbség megértését. Támogatásukat egyenesen kérni nem merte, gondolom, ahhoz túl intelligens, hogy feltételezte volna, cserében majd elnéző és ugyanúgy megértő lesz az ő — most országosan még relatív többségi — nemzete velünk szemben. Nos, akkor, amikor azon a zárt körű, nem publikus beszélgetésen hallgattam őt, az az érzésem támadt, ő már nem is a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalmat képviseli, hanem a közvetítő a NYEE és a KDM között, és egyetlen dolog van, amitől tart: hogy másfél (se) éven belül kirobban Szlovákiában a második kormányválság, mely után teljesen nyilvánvalóan egy nagy nemzeti koalíció venné át a hatalmat, és meg sem állna az ország a teljes elszakadásig. Az, hogy a tegnapi parlamenti ülés félbeszakadt, hogy szerdán folytatódjék, ezen a vonalon nem jelent változást. Továbbra is a Miklo§ko-féle lavírozás éldegél. A nyílt és egyértelmű döntés helyett a dolgok maszkírozása, kendőzése, ideoda magyarázgatása. Nyertünk(?) öt napot, öt nap: sok, vagy kevés? Ha azt vesszük, hogy most tartja kongresszusát a KDM, ahol végképp el kell dőlnie, mit fog képviselni ez a politikai erő, lehet sok ez az öt nap. Ha azonban azt nézem, amit én személy szerint ezen az őszön már nem mindig tartok „magyar győzelemnek” a parlamentben — történetesen, hogy az EPM—MKDM 14 képviselője szavazataival segít megtartani ezt a kormányt —, mert általa Mitől félt bennünket J. Carnogursky? Vigyázat, a liberalizmus veszélyes! Ahogy a hírügynökségek beszámoltak róla, dr. Ján Carnogursky részt vett a Centessimus Annus pápai enciklika kibocsátásának 100. évfordulója alkalmából rendezett szemináriumon. A rendezvényen felszólalt és arról értekezett, hogy a liberalizmus a társadalmat ismét zsákutcába vezetné. Ezek a kijelentések néhány meghökkentő kérdést vetnek föl: A szlovák kormányfő nincs tisztában a liberalizmus eszméivel? Vagy fel kívánta robbantani a kormánykoalíciót? Hiszen a KDM-en kívül a további három partner mind magáénak vallja a liberális eszmekört. A legtöbb szakember hajlik arra a nézetre, hogy a liberlizmus nem ideogológia, hanem technika, mely nélkül egy modern társadalom nem tud meglenni. A demokrácia önmagában nem képes biztosítani egy modern társadalom működését. Már Charles Tacqueville megállapította, hogy a demokrácia a diktatúra előszobája. A többség ugyanis leszavazhatja a kisebbséget, s azután erre a demokratikus döntésre hivatkozva megfoszthatja akár jogaitól is. Mosolyognunk kell, ha a szlovák kormányfő a kereszténységet akarja szembeállítani a liberális eszmékkel, mert — csak hazai talajon maradva — a magyar liberálisokról aligha lehetne azt mondani, hogy istentagadók lettek volna. Széchenyi István, vagy Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Berzeviczy Gergely vagy a liberalizmus alapeszméit kidolgozó, Eperjesen nevelkedett Eötvös József az általuk vallott nézetek és hitük között nem láttak ellentmondást. De lássuk csak, mi ellen hadakozik Szlovákia első embere? Bibó István ezt nálamnál tömörebben ki tudja fejteni: „Sokat elemezték a demokratikus liberalizmusnak mindezeket az elveit. Megállapították, hogy ezek különböző gondolkodóktól és intézményi előzményekből indultak ki, s mi sem könnyebb, mint végső elméleti következményekig kiélezni őket, s ennek alapján ellentmondásokat találni közöttük. De a lényeg nem absztrakt elvek deduktív következményeinek az összeütközése, hanem az, hogy mindeme elvek alapján állt össze a francia forradalmat követő évszázadban a liberális demokratizmus összefüggő intézményláncolata, melynek tagjai gyakorlati működésükben fogaskerékszerűen kapcsolódnak egymásba. Ennek a láncolatnak a tagjai: a) a népszuverenitáson alapuló szabadon választott törvényhozó testület, mely az ún. parlamentáris rendszerben ellenőrzi és megbuktathatja a kormányt, az ún. elnöki rendszerben pedig ugyanezt a garanciát a kormány határozott időre szóló választása jelenti; b) az ellenzék megengedettsége és többségre jutása esetén kormányra jutásának lehetősége; c) az alkotmányozó és törvényhozó testületben és azon kívül a gyülekezési, pártalakítási, sajtó- és gondolkodásszabadság; d) a bírák függetlensége és a kormányzati aktusok valamiféle bírói ellenőrzése. Ez az intézményláncolat az egyetlen politikai rendszer a történelemben, mely a szabadság számottevő mennyiségét, a kormányváltozás erőszakmentességét és a közélet nyíltságát aránylag stabil módon biztosítani képes. Elmondhatjuk, hogy ez az európai emberiség legjelentősebb találmánya, jelentősebb a természettudományi és műszaki tudományoknál, s az európai zenén kívül talán az egyetlen olyan teljesítmény, melyet más kultúrák nem fedeztek fel, s amelynek áldásos és hasznos voltához kétség nem fér. (Kiemelés tőlem. —B. Z.) Amióta ezt feltalálták, mindent megtettek ellene kezdetben a monarchiák, később pedig a monarchiák által hanem kényszerül nyűt állásfoglalásra és színvallásra a kormány legerősebb tagja, a Camogursky-féle Kereszténydemokrata Mozgalom, akkor ez az öt nap lehet kevés is. Nevezetesen arra, hogy összeszedjük magunkat. Mi, kisebbségiek. Hogy Mikloákóval együtt mi se lavírozzunk már tovább, elvégre nekünk szinte mindegy, melyik politikai erő nem biztosítja továbbra sem a jogainkat. S ha már taktikára mag stratégiára van szükségünk: azon gondolkozzunk. Azon, hogyan ne legyen itt is Jugoszlávia, és hogyan lehetne bennünket is megkérdezni arról, mi legyen velünk. Mert az aligha biztató perspektíva, ha a pozsonyi sajtóközpontban az egyik szlovák újságíró kolléga — éppen a fent vázolt péntek délelőtti parlamenti vitának talán a közepén — azt kérdezi magyar kollégájától, a szintén újságírótól: „No mit gondolsz, mikor költöztetjük a magyarokat Magyarországra?” Pedig a szuverenitás még el sem kezdődött. A szlovák szuverenitási nyilatkozat elég régóta készül. MikloSko úr szerint a szlovák nemzetnek azért van szüksége rá, hogy teljesjogú, felnőtt nemzetté váljon. Tehát ő is tudja, nemzete még nem az, aminek lennie kellene. Akkor pedig a még kisebbek védelmét rögzítő törvényes garanciákra is szükség van. Erről mikor lesz szó a szlovák parlamentben? gyott űrt betöltő, hatalomkoncentrációra törekvő politikai rendszerek.” (Bibó István: Válogatott Tanulmányok IV, Bp 1990; 749—750. o.) További tévedése a miniszterelnöknek, hogy úgy véli, a liberalizmus intelektuális védelmet biztosít a volt kommunisták számára. A fentiekből is nyilvánvaló, hogy ez súlyos tájékozatlanság. Báró Eötvös József, aki John Stuart Millnél színvonalasabban foglalta össze a liberális politika gondolatait, már 1854-ben a következőket fogalmazta meg: ,A lényeg, mire nézve a communismus minden követője egyetért, abban áll, miszerint az állam czéljául a teljes egyenlőséget, s eszközül e czélja az egyén föltétien alárendelését az államnak tekintik. S miután az egyén teljes alávetése az állam hatalmának csak úgy lehetséges, ha az államot korlátlan hatalommal ruházzuk fel, és mivel az általános egyenlőség elvét akkor lehet leginkább megközelíteni, ha az alól csupán egy személy van kivéve, következik: hogy a despotizmus nemcsak ellentétben nincs a communismus elveivel, sőt szükséges eredménye ennek, s oly forma, melynek elvei annak leginkább megfelelnek. Nem a communista elvek győzelme, hanem csupán az lehetetlen, hogy ezen elveket valaha más valósítsa, mint az absolutismus. S azért a communismus győzelme mindenkor egyszersmind a despotismusé leend." (A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, I. Bp., 1870; 447. o.) Ha tehát valaki a liberalizmus eszméi ellen akar harcolni, akkor a francia forradalom előtti politikai viszonyokra áhítozik, mégha ezt nem tudatosítja is. A következtetések levonását bátran bízhatom tisztelt olvasóimra. Balassa Zoltán
