Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)

1991-11-14 / 227. szám

1991. november 14. 5 Szabad ÚJSÁG A temetői gyertyák világánál Vállalkozói szellem helyett - „kísértetjárás“? A fólia, amely a Dunát hivatott elszigetelni... Dr. Kvét: „A Csallóközben ma is nyugtalan a föld“ Megismétlődhet a csicsói gátszakadás? Ritkán látható, misztikus árnyalatú rózsaszín alkonypírban fürdött a táj, amikor megérkeztem Pelsócardóra. az alig több mint másfél száz lakosú falucskába. A szélén lévő temető mel­lett elhaladva döbbentem rá, hogy a lehető legalkalmatlanabb időpont­ban érkeztem Halottak napja lévén, a sírkert telis-tele volt az elhunyt hoz­zátartozók emlékének adózó, ünnep­lőbe öltözött emberekkel. A gyertya­lángok világa összeolvadt az égen pompázó kozmikus derengéssel. Az egész olyan látványt nyújtott, mint egy misztikus festmény. „Felszentelt“ tanácsterem Meghatottan hagytam magam mö­gött a holtak hajlékát, és bementem a faluba, hogy lássam az élők világát. A barátságos völgyben megtelepedő két házsort egy lassú folyású pata­kocska választja el egymástól. A java­részben átépített családi porták drót­kerítései mögött még számos helyen látni a parasztmúlt emlékeit; csűröket, méheseket, pajtákat. A közösség temploma egy dombte­tőn árválkodik. Gyommal, dudvával benőtt kőlépcsőn baktatok fel a lelaka­tolt, bevert ablakú, omladozó szen­télyhez. Nem tudtam mire vélni ezt az egész környékre kiterjedő elhanya­goltságot, ezért később Grán János polgármestertől elsőként erre kértem és kaptam magyarázatot:- A szóban forgó terület, a temp­lommal együtt az evangélikus hit­község tulajdona. A lakosság, néhány család kivételével ehhez a felekezet­­hez tartozónak vallja magát. A temp­lom mégis mintegy húsz esztendeje árva: az emberek nem jártak a vasár­napi istentiszteletekre. Hamarosan megindul azonban a felújítása. Addig is - amíg újra látogatható nem lesz a templom - a polgármesteri hivatal, tanácstermében gyúl(het)nek egybe a hívők közös imádkozásra. Az elmúlt vasárnap volt az első ilyen összejöve-Orök életében a földet művelte. Amikor fiatalabb volt, látástól vakulá­­sig járta a szenei szőlőhegyet, a gyö­nyörű, dimbes-dombos tájat. Persze, nem tétlenül. Kora tavasszal alaposan beletanult a vetésbe, nyáron a tűző napon kapálta a kukoricát, s a termés betakarításából is sok-sok éven ke­resztül kivette a részét. Most már azonban nem nagyon bír. De nem is csoda. Hiszen túl jár a hetvenen, rá­adásul néhány évvel ezelőtt komolyan megbetegedett. Igen, a lába... Nem­régiben azonban felépült annyira, hogy a háztájiban még mindig elmo­toszkál. Amikor kezdetét vette a földtulajdon rendezésének folyamata, Sípos Rozá­lia is jelentkezett. ..Mindenki futott a szövetkezetbe, hát én is elmentem. Nem tettem mást, csak a sajátomat követeltem. Nem, azt nem mondhatom, hogy valami óriási területről van szó. Mindössze 1104 négyszögölről, vagyis máskép­pen kifejezte: 0,39 hektárról. No de hát miért is hagytam volna annyiban a dol­got? Elvégre, ami a miénk, az a miénk." Ezerkilencszázötvenkettöben lett a tulajdonuk az említett földterület. Igen, a tulajdonuk. Az övé, valamint megboldogult férjéé. „Pontosan emlékszem, Bokrosné­­től vásároltuk. Szépen, mindig ponto­san dolgozgattunk, úgy törődtünk ve­le, mint ahogyan azt szüléinktől láttuk­tel, amelyet tulajdonképpen istentisz­teletnek is nevezhetünk. Szegény tehát az eklézsia... .... maga „harangoz“ a polgár­­mester? Csakugyan: vajon mennyi pénzzel rendelkezik a falu életét szer­vezni és irányítani hivatott önkor­mányzati hivatal? f A hatvan százalékban nyugdíja­sok lakta Pelsócardón mindössze öt­venöt-hatvan aktív munkaerővel szá­molunk. Az adójukból befolyt 13 szá­zalékos részesedés mindössze 122 ezer koronát tesz ki. Ehhez kaptunk még a minisztériumtól - a csatornahá­lózat, a víztisztító állomás stb. építé­sére kért 290 ezerből - 37 ezer koro­nát. Tehát - egyszerű matematika -159 ezer koronából kellett az idén gazdálkodni. A helyi adózásra tett ja­vaslatomat a képviselőtestület elvetet­te, mondván, ne terheljük tovább ezt az amúgy is szegény népet. A vétó szépen hangzik ugyan, csakhogy ez a pénz nem az én magánvagyonomat gyarapította volna. A település műkö­dőképességét kell biztosítanunk vala­hogyan, és ebből részt kell vállalnia az itt élő közösségnek is. Kiürült a buksza-Az idén mire költötték ezt a ke-'' véske pénzt?- Felszámoltuk a falu szélén ékte­lenkedő szemétlerakatot, majd meg­szerveztük a háztartási hulladék rend­szeres elszállítását. Egy család részé­re ez ötszázhúsz koronát jelentett vol­na, de ebből háromszázhúszat átvál­lalt az önkormányzat. Sajnos, vannak, akik még ilyen kedvezmény ellenére sem hajlandók igénybe venni ezt a szolgáltatást; továbbra is „vad sze­­métlerakatokat“ próbálnak létrehozni Pedig immár 500 korona bírságot ró­hatunk ki rájuk ezért. Megvásároltuk továbbá a patakmeder kikövezéséhez szükséges betonlapokat; magát tanultuk. Sajnos, nem örülhettünk a földecskénknek hosszú ideig. Csu­pán két éven keresztül műveltünk... A szövetkezetesítés bennünket sem került el. A mi talpalatnyi földünk is a közös birtoka lett. Kezdetben az egységes földműves-szövetkezeté, később pedig az állami gazdaságé. Eleget sopánkodtunk, de természete­sen nem tehettünk semmit." Úgy is mondhatni, hogy az ügyben - az ö esetükben is - az első konkrét lépésekre csaknem négy évtizedet kellett várni. Ami pedig hatványozza a bosszankodást, az a mostani renge­teg pontatlanság, az ügyintézésben uralkodó káosz. Rózsi néni dolgát is alaposan megnehezítette mindez „Az egész dolog tisztánlátásához még mindig vissza kell mennünk a múltba. Ugyanis amikor szegény férjemet elvesztettem, az összes do­kumentumot elvittem a községházára. Tehát a szóban forgó földterületről szóló adásvételi szerződést is. Ott volt az illetékesek előtt minden: kitől vásá­roltuk a földet, mikor, mekkora a kiter­jedése... Csakhogy a férjem részét nem iktatták be a hagyatékba. Most pedig egy nagy ugrás - a jelenbe. Amikor tavasszal elmentem a szövet­kezetbe, azt mondják nekem, hogy csak a terület feléért fogom kapni a haszonbért, mert a másik fele nem a miénk. Hát már hogyne lenne a mi­énk, dühöngtem. Hiszen közösen vá­sároltuk a férjemmel annak idején, a munkát tavasszal kezdjük majd. Fel­újításra vár még a régi vízvezeték­hálózat, tavaly ugyanis négy hónapon keresztül tartálykocsikkal kellett szállí­tani falunkba a vizet. „Lóvá tett“ színjátszók- A kultúrával vajon hányadán áll­nak a községben? —A jelenlegi helyzettel sajnos nincs mit dicsekednünk. Van egy könyvtá­runk, és volt egy rövid ideig „működő­képes“ ifjúsági klubhelyiségünk...- Ennyi az egész?- Igen. Bár azt is el kell mondanom, hogy a színjátszásnak nagy hagyomá­nya volt a községben - egészen a múlt év végéig.- Miért csak addig?-Ennek konkrét oka van. Tavaly egy háromfelvonásos színművel ne­veztünk be a Czabán Samu Kulturális Napok keretében Rozsnyón lebonyolí­tott színjátszó versenybe. Sajnos, az első bemutatkozásunk után „leállítot­tak“ bennünket. Még arra sem mélta­tott minket a főszervező - a Csema­­dok járási választmánya -, hogy leg­alább telefonon értesítse a társulatot a további fellépések menetrendjéről, vagy az eredményről. Azóta se nézett felénk senki a Csemadok háza tájáról. Úgyhogy hiába is próbálkoznék, nem tudnám újra „rászedni“ az embereket hasonló akcióra. A régi lelkesedésnek egy időre biztosan vége... A polgármester - aki főállásban egyébként mozdonyvezető - ezzel be is fejezte kesernyés mondókáját, hogy a temetőbe siessen gyertyát gyújtani. Egy darabig vele tartok; útközben még elmondja, hogy ezt a haldokló kis­községet egykoron mostani lélekszá­­mának a duplája lakta. Sok az üres, kihalt ház, s a friss vállalkozó szellem „betörése“ helyett itt legfeljebb az ősök kísérleteinek számonkérö jele­nése várható... KORCSMÁROS LÁSZLÓ tessék, a szerződésen ott szerepel mindkettőnk neve. Ók erre azzal ér­veltek, hogy amikor a férjem meghalt, az ö részét nem vették be a hagyaték­ba. De hát erről nem én tehetek, érveltem tovább. Végül is azzal zárult a vitánk, hogy tovább szükséges in­tézni a dolgokat. Pontosabban: hogy nekem kell tovább intéznem. Olyan ügyekben, amelyek szerintem magá­tól értetödóek. Ezek után mentem a községházára, vagyis a városi hiva­talra, a közjegyző után. Egy szó mint száz: a hagyatékot most sikerült csak elintéznem, s azt ráírattam a gyereke­inkre. Úgyhogy már - végre - az egész területet elismerik. örömöm azonban korai volt. Meri elkönyvelték ugyan az egész területet, gabonát azonban csak a feléért adtak. Arról van szó, hogy mint az elején említettem, a földet nem akarom ki­venni. Ki dolgozna rajta? Abban egyeztünk meg, hogy az ellenszolgál­tatást gabonában biztosítják. Erre az évre megkaptuk, csak hát nem az egész mennyiséget: összesen két má­zsát. Az olyannyira vitatott másik félre mindössze százhatvanegynéhány ko­ronát adtak. Magyarázatként csak annyit mondtak, hogy jövőre minden bizonnyal másképpen alakul a hely­zet, mert a törvényben módosítások lesznek... De hát mikor tisztázódnak végre ezek a dolgok? Talán a törvény­hozók tudják a legkevésbé... “ SUSLA BÉLA A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrend­szer pártolói a mai napig előszeretettel hivatkoznak az 1965. évi pusztító du­nai árvízre, amely több mint 6 milliárd korona kárt okozott az országnak. Az energiatermelés és a hajózhatóság mellett a vízmű építésének egyik leg­főbb indokaként hangoztatják az ár­­vízvédelmet, tehát a hasonló kataszt­rófák végleges kiküszöbölését és megelőzését, pedig az 1965-ös árvíz - másra is felhívta a figyelmet. Neve­zetesen arra, hogy geológiailag meny­nyire labilis, szeizmológiailag mennyi­re érzékeny területen folyik az óriási létesítmény építése. Halljuk, mit mond erről dr. Radan Kvét, a Brünni Földta­ni Intézet munkatársa: „Az árvízről készített légi felvételek­ből, mint mozaikkockákból lehetett összerakni a szóban forgó terület föld­tani képét is. Ennek alapján jól látható, hogy a földkéreg itt egymástól vi­szonylag elkülönült blokkokból áll, amelyek önálló testekként viselked­nek. A Csallóköz különben földtanilag igen fiatal vidék, gyakorlatilag a ne­gyedkor legkésőbbi üledékei alkotják. Konkrétan: több tucat méter vastagsá­gú kavicsréteg, amelyet a Duna a Po­zsony alatti szakaszon terített szét. Ebből kifolyólag a Csallóköznek ideálisan sík területnek kéne lennie, vagy legalábbis csupán jelentéktelen szintbeli eltérésekkel attól. Az említett felvételek elemzéséből azonban egyértelműen kiderül, hogy ez nem így van; a síkság egymástól elhatárol­ható területekre tagolódik, amelyek magasságkülönbsége 10-20 centimé­ter. Ez a különbség a terepen gyakor­latilag észrevehetetlen, azonban mégis jelez valamit. Mégpedig nem mást, mint azt, hogy a függőleges, egyenetlen földmozgások ebben a ré­gióban napjainkban is folytatódnak.“ Dr. Kvét a továbbiakban konkrét mérések eredményeivel támasztja alá állítását. Ezek szerint két ilyen földtani egység egymáshoz viszonyí­tott függőleges elmozdulása egy évti­zed alatt elérheti a 2, száz év alatt pedig a 20 centimétert. Hangsúlyozza ugyanakkor: semmi garancia nincs ar­ra nézve, hogy e mozgások intenzitá­sa egy évszázadon belül nem változik meg. Fejtegetését így folytatja: „E csaknem negyedméteres- rosszabb esetben még ennél is nagyobb - magasságkülönbség óha­tatlanul megmutatkozik majd a felvíz­csatorna medrének alján is. A me­derfeneket szigetelő fólia szétszakad, aminek elkerülhetetlen következmé­nye lesz egy, az 1965. évihez hasonló méretű árvíz. Hogy erre száz vagy húsz év múlva kerül-e sor, azt ma nehéz lenne megjósolni. És akkor még nem is beszéltünk a fólia normá­lis körülmények közötti tartósságáról. Jogos az aggodalom, hogy az adott közegben - amelyet a talaj ásványi összetétele, a geotermikus viszonyok, a vízben található vegyi anyagok, ill. mikroorganizmusok határoznak meg- destrukciója más külső hatások nél­kül is bekövetkezhet." A professzor ezek után a Csallóköz tektonikai viszonyainak függvényében mondta el véleményét a vízmű üze­meltetésének várható veszélyeiről: „A Csallóköz területén több tektoni­kus törésvonal metszi egymást. A két legmarkánsabb közülük kelet-nyugati irányú, amelyekkel gyakorlatilag de­rékszögben találkozik néhány másik. E vonalak környéke egyértelműen földrengésveszélyes övezetnek tekint­hető; meggyőzően bizonyítja ezt az 1763. július 28-ai komáromi földren­gés, amely a város épületeinek túlnyo­mó részét romba döntötte, s amelynek több tucat emberélet esett áldozatul. A Csallóközben jelenleg több hasonló epicentrum is található, így a földren­gés valószínűsége itt akár egy évtize­den belül sem kizárt. Márpedig ez elkerülhetetlenül a felvízcsatorna csu­pán kavicsból álló töltésének átszaka­dását okozná. S mivel abban a víz több méterrel a környező terep felett folyik majd, a gátszakadást követő árvíz gyorsabban terjedne és pusztí­­tóbb méreteket öltene, mint negyed­századdal ezelőtt Csicsónál...“ (A Svobodné Slovo nyomán: - ss) A felvízcsatorna medre - ma (Vass Gyula felvételei) Válasz helyett Nagyon örülök, hogy Korcsmáros László, a Szabad Újság munkatársa közel két év után méltónak találta a rozsnyói Csemadokot és Együttélést, hogy ellátogasson oda és lapjában véleményt mondjon tevékenységé­ről (Ne középiskolás fokon!, Szabad Újság 208. sz., 1991. okt. 22.). Sajnálom azonban, hogy az ebben az időszakban irántam táplált ellenszenvének kinyilvánításához éppen ezt az eszközt használja és ürügyként két szer­vezetről mond megalapozatlan, hamis, több esetben érthetetlen, homályos ítéletet. Nem tartom jónak, hogy az ilyen indíttatás­sal papírra vetett sorokra tételesen válaszol­jak. Vannak az említett szervezetekben tes­tületek, amelyek felé ezt megtehetem, és bármikor szívesen meg is teszem. Ambrus Ferenc Rozsnyó, 1991. október 31. „...és elmentem a szövetkezetbe“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom