Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)
1991-10-10 / 198. szám
1991. október 10. Szabad ÚJSÁG 5 Az „árboc“ lassan nosztalgia lesz A történelmi Gömör megyét szinte természetes határként veszik körül a dél felé lankásodó hegyek. A táj, az itt élő emberek vendégszeretete, a hegyek alatt megbúvó falvak hangulata számos írót, költőt ihletett már alkotásra; a gömöri emberek kisebb-nagyobb bosszúságairól azonban eddig kevesebbet olvashattunk. Pedig ilyenek is vannak. Hogy csak egyet említsünk: a varázslatosan szép hegyek, amelyeket az átutazó idegen megcsodál, igencsak megnehezítik errefelé a televíziózást. A vidéken meglehetősen gyér A parabolaantennáké a jövő! az átjátszóállomások hálózata, így a Szlovák Televízió vétele helyenként élvezhetetlen. (Ugyanez vonatkozik egyébként a Magyar Televízióra is.) A kép havazik, rosszabb esetben be sem jön. A gyárilag készített, kizárólag egy bizonyos csatornacsoport vételére alkalmas antennák a távoli és kisteljesítményű átjátszóállomások által sugárzott energiát csak gyengén fogják. S mivel új állomások építése eléggé költséges, a posta egyelőre nem tervezi a hálózat bővítését. így az itt élő emberek házilag eszkábált antennákkal próbáltak segíteni a bajon, és általában sikerrel. A színes tvkészülékek elterjedése szükségszerűen még találékonyabbá tette őket. A serkei Kovács Róbert alig múlt hétéves, amikor egy egyszerű huzalantenna segítségével elfogadhatóbbá tette a vételt a családi lámpás rádión. Ma már nehéz megállapítani, hogy ez a korai siker, vagy valóban az érdeklődés és alaptermészete ösztönözte öt később a mélyebb „éterkutatásra“. Szerinte az utóbbi, mert ahogy elmondta, minél több kudarc érte, annál több rádiótechnikai szakkönyvet és folyóiratot olvasott el.- Nemcsak a rádiózás - emlékszik vissza -, hanem minden elektromos gép és berendezés kiskoromtól fogva érdekelt. Később távirányítású hajómodelleket is készítettem, ezekkel versenyekre jártam, szóval ilyesmiket bütyköltem mindig. Természetesen el sem tudtam képzelni olyan pályát, amely nem kapcsolódik Erény-e vagy hiba, nem tudom, mindenesetre a hírműsorokat leszámítva nem sokat hallgatom a szlovák rádiót. A vasárnap délelőtti Humorikont azonban, ha csak lehet, nem szalasztóm el. Friss, időszerű, és ami a fő: ,,európai humorú" ez a műsor, mert dicsérnivaló öngúnnyal meri kifigurázni mondjuk azt, ami ugyanennek a rádiónak a hullámhosszán alig félórával korábban szent és egyedül üdvözítő nemzeti posztulátumként hangzott el. Legutóbb azonban mégsem ezekre az erényekre figyeltem fel a kb. másfél óra során, hanem valami másra. Igaz, ez már kissé áttételesen jutott az eszembe, de azért akárki beláthatja, hogy a párhuzam nem is olyan távoli. A műsor szerkesztői ugyanis - tisztán a humor, pontosabban a vicc kedvéért - eljátszadoztak kicsit egy általuk kitalált ötlettel: törvénybe kéne iktatni, hogy a Föld gömbölyű. Namármost: a stúdióban, profi közreműködőkkel ez az ötlet nagyszerűen kiaknázható, poentirozhatö, s ami ezzel jár: végig kézben tartható a maga valamilyen formában a villamossághoz. A Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gépipari Szakközépiskola elektrotechnikai osztályába jelentkeztem, ahol kerek tíz évvel ezelőtt érettségiztem. Azóta a Középszlovákiai Villamosenergiai Vállalat rimaszombati elosztóállomásán dolgozom. Ami az antennákat illeti, természetesen én is készítettem Yagiantennákat (a hagyományos, többelemes antennák típuscsaládjának neve). Egy hónapig terveztem és szereltem a 16 méter magas árbocot, de szerintem a hagyományos antennák kora lassan lejár. Már csak azért is, mivel tudomásom szerint a nyolcvanas évek végén már pályára kellett volna állítani az első csehszlovák műholdat. Ez ugyan mind a mai napig nem történt meg, de ha fellövik, a Yagi-antennák bizony egykettőre „nosztalgiaantennákká“ válnak. Az ilyen típusú antennákban rejlő további lehetőségeket már én sem kütatom tovább, hanem egy ideje áttértem a műholdvevő berendezések tanulmányozására. Úgy látszik, ennek híre is ment valahogy, mert a nyár végén felkeresett két pozsonyi vállalkozó, akik parabolaantennák behozatalával és felszerelésével foglalkoznak, s megkértek, csatlakozzam hozzájuk. Mivel prospektusukon megmutatták, milyen korszerű,. ráadásul anyagilag nálunk is hozzáférhető berendezésekről van szó, ráálltam az alkura. Beszéd közben bekapcsolja a televíziót, és sorra veszi az egyes csatornákat. Zenés műsorok, rajzfilmek, krimik váltják egysteril, szakmailag ellenőrzött közegében. így lett volna belőle az, aminek valószínűleg eredetileg szánták: teljes mértékig maguk alkotta karikatúra, a műsor egy darabkája, mondjuk az előre behatárolt tízperces terjedelemben. A szerkesztők azonban megfűszerezték valamivel, nevezetesen azzal, hogy: kiléptek az Életbe. Fogták a magnót, és a lehető legkomolyabb képet vágva feltették a kérdést az utca emberének: egyetért-e vajon azzal, hogy törvényt fogadjunk el arról, miszerint a Föld gömbölyű? Ha igen, itt és itt tessék aláírni, célunkat támogatandó. Már a válaszok bekonferálása előtt éreztem: ajjaj, ebből baj lesz. Nem azért, mert a szépen felépített stúdióműsor esetleg kicsúszik a szerkesztők kezéből, hiszen az még emiatt nem törvényszerű: elvégre szabadon ollózhatnak, válogathatnak a válaszok között. Az a teljesen prózai gondolat aggasztott, hogy a megkérdezettek esetleg KOMOLYAN is vehetik a kérdést! S hogy tendenciózus volt-e a vámást. A kép minősége kifogástalan. Újabb csatornaváltás: a képernyőn fekete-fehér árnyalakok jelennek meg, de a cselekmény kivehető. - Ezek kódolt műsorok- teszi hozzá házigazdám magyarázóig.- Kiváltottam ugyan a magánvállalkozói engedélyt - folytatja de csak mellékfoglalkozásban vag^bk antennaszerelő. Nálunk ugyanis egyelőre kevés család engedheti meg magának, hogy műholdvevőt szereltessen fel. Van egy másik szolgáltatásunk is, ám - bár az kevésbé költséges- azt szintén nem igénylik kellő mértékben. Arról van szó, hogy egy háztömböt, egy utcasort, vagy akár egy egész falut is ráköthetünk egyetlen antennára, miáltal a költségek természetesen megosztódnának. A legtöbben tegyelóre a harmadik - ingyenes- szolgáltatásunkat veszik igénybe, a szaktanácsadást. Én azonban ennek is örülök, mert látom, hogy van érdeklődés a múholdvevőantennák iránt, és a megrendelések egyedüli akadálya a pénzhiány. Csakhogy én optimista ember vagyok, és bízom benne, hogy elóbb-utóbb mégis „felfut“ majd ez a vállalkozásunk. Mire befejeztük, az RTL Pluson is véget ért a krimi. Elbúcsúztunk, és útban hazafelé még sokáig visszhangzottak a fülemben Robi szavai: mindössze tizenkétezer, bekötéssel együtt... Mellesleg, ugyanazon okoknál fogva, amelyekről Róbert is említést tett, egyelőre én sem rendeltem műholdvevőt. Majd talán valamikor... mert én is optimista ember vagyok. FARKAS OTTÓ laszok kiválasztása, vagy egyszerűen tényleg minden hasznavehetó riportalany ezt mondta, nem tudni, mindenesetre tény: csakugyan komolyan vették. „Törvénybe iktatni? Hát ha tényleg gömbölyű, miért ne? Hol kell aláírni?" Egy pillanatnyi kétségem nem maradt afelől, hogy amennyiben a músorszerkesztók végigjátszották a játékot, a megkérdezettek valóban alá is írták. Őszintén megvallom: nem is csodálkozom rajtuk. Annyi mindent aláírattak már velük az utóbbi másfél évben tereken, aluljárókban, nagy- és kisgyúléseken, hogy maguk sem tudják, mikor cselekednek hasznosat, és mikor használják fel őket alantas, vagy éppenséggel nevetséges célokra. Aláírtak ók már maticás nyelvtörvényt, önálló Szlovákiát, a magyarok kitelepítését szorgalmazó körlevelet, anélkül, hogy tudták volna, hogy a nyelvtörvény ellenkezik az európai szellemmel, az önálló Szlovákia úgyszintén, és a kitelepítendő magyaroknak ez az ország - pontosabban ez a föld - nemzedékekre visszamenően a hazájuk, az OTTHONUK. Nem csodálkozom hát, sőt így még némi tiszteletfélét is érzek irántuk: ha már ezt nem tudták, legalább azt sejtették, hogy a Föld gömbölyű. VASS GYULA Kétperces 7 A Föld gömbölyű Egy hadifogoly visszaemlékezései „Mindennapi menünk: korpaleves, korpakása" Ő is ott szerepel ama bizonyos listán. A Szovjetunióba elhurcolt polgárok listáján. Személyi adatai: Dávid István, született: 1920. december 24-én Nagymagyaron; hadifogoly Cserepovjecben. Ma is szülőfalujában él, a 108-as számú házban. Ott hallgattam végig élete szomorú történetét. A pesti és a budai előzmények „Ezerkilencszáznegyvenöt február tizenharmadikán estem fogságba Budán. Harckocsizó alakulatnál szolgáltam a magyar hadseregben. Mi akkorra már úgyszólván fegyver nélkül maradtunk, és ki voltunk szolgáltatva az oroszoknak; a német csapatokban volt még némi erő komolyabb ellenállásra. Részembról azonban még a dolog előzményeihez tartozik, hogy tényleges katonai szolgálatom 1944. július 31-én letelt. A „civilnek" azonban nem örülhettem hosszú ideig: a leszerelésemet követően ugyanis pontosan egy hónap múlva megkaptam a „SAS" behívót. Mit tehettem? Ismét menni kellett. Először az erdélyi harcterekre vittek, mert az oroszok akkoriban már oda is bevonultak. Alakulatunk a szó szoros értelmében fölmorzsolódott, harckocsijaink mintegy 80 százaléka teljesen megsemmisült. Elkezdődött a visszavonulás, amely- Szénás, Kecskemét, Dunaföldvár megállókkal - vagy egy hónapig tartott. Éppen Földváron hallottuk Horthy bejelentését, hogy kilépünk a háborúból. Csakhogy már aznap délután fellépett Szálasi: a hadsereget újra össze kell fogni, s tovább kell harcolni! ígérgették, hogy komoly felszerelést,, új harckocsikat kapunk. Ebből persze nem lett semmi, sőt útközben még a meglévő felszerelésünk is odaveszett! Dunaföldvárról kerültem Pestre, ahol valóban állandó volt az életveszély akkortájt. Az utcai harcok éleződtek, röpködtek az aknák, egyre rosszabb volt az ellátás. A vízvezetékhálózatot is szétrombolták; néhány helyen ugyan voltak kutak, ahonnan ivóvizet lehetett hozni, de azokat aztán könyörtelenül belőtték az oroszok. Csakis lopva tudtunk vízért menni! Az élelemről meg annyit, hogy például borsó volt elég a városban, a pesti raktárakban, tehát mindenekelőtt ezt fogyasztottuk. No és az elpusztult lovak húsát ettük... Utána Budára vezényeltek át bennünket, ahol mint az elején mondtam, végül is fogságba estem.“ Indulás - de hová? „Sokan megúszták az egészet, mert ismerőseiktől, barátaiktól civil ruhát szereztek. Akinek azonban mindez nem állt módjában, annak nem volt esélye, összeszedtek bennünket, gyülekezőhelyünk a Rózsadomb és az Olasz fasor volt. Majd ezt követően nekivágtunk - természetesen gyalog- a nagy útnak. Az ismeretlenbe, már akkor sokan sejtve azt, hogy a halálba ... Az első falu nevére pontosan emlékszem: Sóskút. Aztán Dunaföldváron tartottunk egy kisebb pihenőt, ahol rendesebb ételt kaptunk. Mert egyébként fél kenyér meg egy kanálnyi lekvár volt a mindennapi adagunk. Még szerencse, hogy a civil lakosság összehordott valami élelmet számunkra. Kiskunfélegyházán talán egy héten át állomásoztunk. Ott még ámítani próbáltak bennünket: egy magyar százados azt szónokolta, hogy hamarosan véget ér a háború, mindegyikünk mehet majd haza. De amikor tovább kellett mennünk, éreztük, ennek már a fele sem tréfa. És egyszer csak előttünk sorakoztak a marhavagonok... Bennük mindkét oldalon emeletes .ágyak', középütt pedig vécényílás..." Megérkezés Cserepovjecbe „Moszkvától vagy 4-500 kilométernyire telepítettek le bennünket, egy kb. hatvan-hetvenezer lakosú városban, Cserepovjecben. Onnan .ingáztunk': először vasutat építettünk. Minden bizonnyal erre volt a legnagyobb szükség a .birodalomban'. A kosztunk is akkor volt a legtúrhetóbb, ott ugyanis még valóban szükség volt az erőnkre. Rengeteg követ cipeltünk, s a sinaljazás sem éppen könnyű munka! Sokkal rosszabbra fordult a sorsunk, amikor később fakitermelésre vittek bennünket. Szinte nap mint nap korpalevest meg korpakását ettünk. Ha egy kevés csalán is került bele, már azt mondtuk, micsoda jó ebédünk volt ... Meg is lett az .eredménye': amikor ugyanis elhurcoltak, úgy hetven kilós lehettem, amikor meg hazaértem, negyvenöt kilót nyomtam. No de még nem vagyunk otthon... Kis fabódékban laktunk, amelyek fűtése nagyon gyatra volt, márpedig arrafelé bizony szeptember közepe táján már beköszöntenek a hi- > deg, nyirkos napok. Sokan - köztük én is - megbetegedtünk, átfáztunk, gyomorrontást kaptunk. Azt Ígérték, hogy a betegszállítmánnyal hazaküldenek bennünket, csakhogy aztán még egy .vizsgálat' következett, és a hazamenetelböl természetesen nem lett semmi. Sót mi több, betegen kellett tovább dolgoznunk. Igaz viszont, hogy csoportokba osztották a gyengélkedőket, s a rosszabb egészségi állapotúak könnyebb munkát végeztek. így kerültem a cipőkészítő részlegre. Mit .cipőkészítő'? Volt egy fadarab, az volt a lábbeli talpa, azon pedig áthúzva egy keskeny vászon. Ennyi volt az egész! Aztán amint egy kicsit rendbe jöttem, megint visszavittek a fakitermeléshez! Akkor már tényleg kemény hidegek voltak, olyannyira, hogy befagyott az a folyó is - a nevére már nem emlékszem -, amelyen a fatönköket úsztattuk le. Nem volt ritkaság a 25-30 fokos fagy sem! De akkor is találtak számunkra munkát: a jégbe befagyott rönköket kellett kivésnünk... A következő munkahelyen egy kolhoz volt. Ott valamicskét javult a koszt minősége: répa meg káposzta tette olykor változatosabbá. Sosem fogom elfelejteni, hogyan öntöztük a hatalmas káposztaföldet. Vagy kétszázan voltunk kint, mindegyikünk kapott két köcsögöt - úgy hat-hét litereseket -, lementünk a közeli folyóhoz, megmerítettük a köcsögöket, s indultunk velük a káposztásba. Aztán újra viszsza... Ki tudja, hányszor fordultunk naponta. Mindenesetre itt már lényegesen jobban bántak velünk, mint mondjuk a fakitermelésnél, ahol állandóan puskás őr vigyázott ránk, hajtolt a munkába. És az utolsó hónapokra úgy emlékszem vissza, hogy akkor kezdtek velünk úgy bánni, mint emberekkel.“ Hazafelé „Fogságom utolsó napjaiban aztán részt vettem még kisebb alkalmi munkákban is. Például építkezéseken segédmunkásként .. Aztán végre elérkezett az indulás napja. Ismét csoportosan bevagoníroztak bennünket- s irány hazafelé! Mármarosszigeten álltunk meg először, ahol vagy háromnégy napig tartózkodtunk. Onnan indultunk aztán - mintegy harmincán- vissza, Csehszlovákiába. Csap, Kassa, Zsolna... Majd Malacka következett - ahol fogolyként fogadtak bennünket, munkára osztottak be! Addig nem engedtek, amig szülőfalunk elöljáróságától nem hozott valamelyik családtag (vagy ismerős, rokon) igazolást, hogy valóban onnan származunk. Nekem megboldogult öcsém hozta a papírt, hogy nagymagyari vagyok, és oda is akarok visszakerülni! Mindez ezerkilencszáznegyvenhat szeptember hetedikén történt. Ekkor indulhattam végre vissza a szülőfalumba.. Lejegyezte: Susla Béla Róbert ellenőrzi a parabolaantenna sugárzójának szilárdságát (A szerző felvétele).
