Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)
1991-10-31 / 215. szám
4 Szabad ÚJSÁG 1991. október 31. Jogi tanácsok A devizajogszabályok reformja A hatályos devizatörvény Devizák esetében a felajánlási kötelezettség teljesítve van a devizák ellenértékének valamelyik csehszlovák devizapénzintézetnél koronában vezetett számlára történt átutalásával. A felajánlási kötelezettség alá tartozó devizaértékekért a devizapénzintézet a felajánlás, illetve a számlázás napján érvényes árfolyam szerinti koronaösszeget fizeti ki. Ha a devizapénzintézet a felajánlott devizaeszközöket elutasítja, arról igazolást ad ki, melynek birtokában a devizabelföldi jogi személy azokkal belföldön és külföldön egyaránt - beleértve a kereskedést is- szabadon rendelkezhet. Nem vonatkozik a felajánlási kötelezettség azokra a devizaeszközökre és aranyra, amelyekkel a devizakülföldi személy - betétként- hozzájárul belföldi székhelyű vegyes vállalat alaptőkéjéhez. A törvény végrehajtási utasítása előírhat olyan eseteket, amelyekben a felajánlási kötelezettség nem érvényesül. Indokolt esetben a devizabelföldi jogi személy a felajánlási kötelezettség alól devizahatósági engedéllyel mentesíthető. A csehszlovák devizagazdálkodás nem engedheti meg magának, hogy a devizabelföldi személyek a megszerzett devizaeszközöket maguknál tartsák. A devizabelföldi jogi személyek a felajánlási kötelezettség hatálya alá nem eső („szabad“) deviza eszközeiket és az aranyuk idegen pénznembeli ellenértékét kötelesek devizapénzintézetnél vezetett devizaszámlára befizetni. A devizaszámlán elhelyezett devizaeszközökre nem vonatkozik a felajánlási kötelezettség és a tulajdonosuk - a kereskedés kivételével - azokkal szabadon rendelkezhet. A törvény 13. §-a alapján a devizapénzintézetek - a csehszlovák korona ellenében - a devizabelföldi jogi személyeknek, a devizatörvénynyel vagy más általánosan kötelező erejű jogszabállyal keletkezett pénzbeli kötelmeik teljesítésére, devizaeszközöket kötelesek biztosítani. Ez a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a belföldi a pénzbeli kötelme esedékessége napján érvényed1 árfolyam szerint befizeti a korona-ellenértékét, a devizapénzintézet pedig devizaeszközöket utai át a devizakülföldi személynek. A devizaeszközök biztosításának feltételeit és az átutalással kapcsolatos eljárást a Csehszlovák Állami Bank hirdetményei részletezik. A devizabelföldi jogi személy devizahatósági engedély nélkül szerződéssel kötelezheti magát devizakülföldivel szembeni pénzbeli teljesítésre, ha van elegendő devizaeszköze a devizaszámláján, illetve ha van elegendő csehszlovák koronája. Az utóbbi esetben nem mellőzhető a devizahatósági engedély külföldi ingatlan és külföldi értékpapírok megvásárlásához, továbbá devizakülföldi által devizaeszközökben nyújtott hitel elfogadásához. A törvény IV. része a devizabelföldi természetes személyek jogállását taglalja. A devizabelföldi természetes személyek jogai és kötelezettségei némiképp eltérnek a devizabelföldi jogi személyekétől. Bejelentési kötelezettséget számukra a lakóhelyük szerint illetékes tagköztársaság pénzügyminisztériuma írhat elő. A belföldi természetes személyek az 5000 korona ellenértéket meghaladó devizaeszközeiket kötelesek- devizapénzintézetnél vezetett devizaszámlára elhelyezni vagy- devizapénzintézetnek, csehszlovák korona ellenében, megvételre felajánlani. Ez a kötelezettség nem érinti a devizapénzintézetek által nekik hat hónapnál nem régebben eladott vagy kiadott devizaeszközökre. Az 5000 korona ellenértéket meg nem haladó devizaeszközöket - a kereskedés esetét kivéve - szabadon felhasználhatják. A devizaeszközök devizaszámlán való elhelyezését, illetve felajánlását, továbbá az arany felajánlását a devizabelföldi természetes személyek ugyanolyan határidőben kötelesek teljesíteni, mint a devizabelföldi jogi személyek a felajánlási kötelezettségüket. Ha a devizapénzintézet elutasítja a devizabelföldi természetes személy által felajánlott devizaeszközök megvételét, arról köteles igazolást adni. Az elutasított devizaeszközök korlátozás nélkül felhasználhatók. A devizapénzintézet nem vizsgálja, hogy a devizaszámlára történő elhelyezésre, illetve a felajánlási kötelezettség teljesítésére megszabott határidőt megtartották-e, és a devizaeszközök származását sem kutatja. A devizabelföldi természetes személy kérelmére a devizapénzintézet köteles részére kamatozó devizaszámlát nyitni. Ez a számla olyan pénznemben kamatozik, amilyenben vezetik. A devizaszámlán elhelyezett devizaösszegeket a számla tulajdonosa vagy felhatalmazása alapján más devizabelföldi személy - a kereskedés kivételével - korlátozás nélkül felhasználhatja. Devizabelföldi természetes személy devizahatósági engedély nélkül kötelezheti magát szerződéssel devizakülföldivel szemben külföldi pénznemben való teljesítésre, ha vannak a. , devizaeszközei devizapénzintézetnél vezetett számlán, b. , a devizatörvény 20. és 21. §-ai alapján szerzett devizaeszközei, c. , a devizafjénzintezet által elutasított devizaeszközei, d. , külföldi tartózkodása során szerzett devizaeszközei. Ezeken az eseteken kívül a szerződéskötés, néhány kivételtől eltekintve, csak devizahatósági engedély alapján történhet. A devizabelföldi természetes személy devizakülföldivel szemben fennálló pénzbeli követelését, valamint külföldi vagy belföldi ingatlanát csak devizahatósági engedéllyel ruházhatja át ingyenesen devizakülföldire. Ugyanez érvényes az ezekről a dolgokról devizakülföldi javára történő lemondás esetén is. Nem szükséges engedély halál esetére való rendelkezéskor. A devizatörvény V. részében találhatók a devizaértékeknek, a csehszlovák koronának és más értékeknek az országba történő behozatalára és az országból való kivitelére vonatkozó előírások. Itt devizaérték alatt a törvény 1. és 2. §-aiban meghatározott dolgok értendők. Dr. LENGYEL LÁSZLÓ-_______________________________________________________________________* Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul - XIV. Magyarok deportálása Csehországba Életünk Protivínban Az új gazdámat Rezábek Alojznak hívták. A háza közel volt a miénkhez, azaz Prásekéhez. Nagy háza volt, hatalmas gazdasági udvarral, körben magas kőfallal. Az udvarban a ház végében állt a csűr, mellette a tehénistálló, a sertésól, a tyúkól és külön istállóban a lovak. Amikor én Rezábekhez beálltam, ott volt már két férficseléd. Az egyik cseh, a másik német származású volt. Mindkettőnek Franto volt a neve. Az idősebb az állatokat gondozta, a fiatalabb kis alacsony vézna emberke a határbeli munkát végezte. Őt mali, azaz kis Frantónak nevezték, hogy a másik Frantótól megkülönböztessék. Nekem vele kellett dolgoznom. Magyar a némettel. A sors jól akarta így. Az új gazdám csak névlegesen volt gazda. Agglegény volt, alig lehetett otthon látni. A gazdálkodással nemigen törődött. Az anyja volt a parancsnok. Egy 65-70 körüli kövér asszony. Velük élt a gazda nénje is. A létszámot kiegészítette még egy fejőnő, aki nem lakott ott, hanem valahol a városból jött minden hajnalban fejni a teheneket. Ez lett az új helyem. Ide kellett beilleszkednem. A német cseléddel, a kis Frantóval dolgoztam együtt. Minden reggel, néha már négy órakor mentünk a mezőre takarmányért a teheneknek. Akármilyen idő volt, mindig friss takarmányt hoztunk. Én vágtam a lóherét, Franto utánam villával szedte és rakta fel a szekérre. Otthon a csűr alá álltunk. Volt ott egy nagy szecskavágó. Villanymotor hajtotta. A szekérről a lóherét egyenesen a szecskavágóba adagoltuk. Utána vittük a tehenek elé. Az első alkalommal, amikor láttam, hogy ídjy etetik az állatokat, szörnyülködtem és azt hittem, hogy mindjárt felpuffadnak a tehenek. De nem puffadt fel egy sem. Rájöttem, hogy azért nem, mert a lóherét mindig frissen a kaszálás után azonnal szecskának vágva adták az állatoknak. A takarmány így nem pállott be. Mert az volt a veszélyes. Akkor a marha könnyen felfúvódott. Mi otthon erre nem vigyáztunk, s gyakran megesett a baj. Most megint tanultam. A közös munka során a kis Franto meg én összebarátkoztunk. Egészen jól megértettük egymást. Néha kézzel-lábbal is beszéltünk. Franto elmagyarázta nekem, hogy ő a német okkupáció alatt a városi téglagyárban volt mester. A háború után elkezdődött a bosszúállás. Annak lett az áldozata. Pedig ő nem politizált, csak dolgozott. A felesége cseh nő volt. De az nem számított. Ő német származású, ez éppen elég ok volt arra, hogy lefogják. Sikerült megszöknie. Rezábek elbújtatta. Amikor megszűnt az üldözés, előjött és azóta hálából Rezábeket szolgálja. Egy a sorsom Frantóval. Magyar és német üldözött. Mindketten a politika áldozatai vagyunk. Pedig mi nem politizáltunk. Dolgoztunk reggeltől estig. Bűnhődnünk kell azért, mert magyar és német édesanya szült bennünket. Én is elbeszéltem Frantónak, hogyan kerültem ide a családommal. De nem csak mi, hanem minden magyar. Elárultam neki a titkos tervemet, hogy innen haza akarunk menni minél hamarább. Csak még nem tudom, hogyan valósítsam meg, mert ha engedély nélkül távozunk, akkor a csendőrökkel visszahozatnak. Franto azt javasolta, hogy beszéljem azt meg a panyival, azaz a gazdasszonnyal. Ha ő a hatóságnak nem jelenti, hogy elmentem, akkor nem keres senki. Most már tudtam, hogy Franto az én emberem. Segíteni fog a tervem megvalósításában. Egy nap munka után bekopogtattam a gazdasszonyhoz. Kérleltem, hogy engedjen el, ne jelentsen fel. A családommal együtt haza akarok menni a falumba. Nekem is van földem, házam, jószágom, mi kényszerűségből vagyunk itt. A panyi gondolkozott egy kicsit. Nekem az volt az érzésem, mintha már várt volna erre a találkozásra. Nem volt meglepődve. Jóságos kék szemeivel szánakozva nézett rám. Ő nem bánja, ha elmegyek, nem jelenti a csendőrségnek, de van egy kikötése, szerezzek magam helyett egy másik embert, mert neki nagy szüksége van még egy munkásra. Figyelmeztetett, a hatóság akkor is megtudja, hogy lelépek, ha ő hallgat rólam. A menekülésben ne reménykedjek. Ennek ellenére a szabadulásom kapuja egy kis résnyire megnyílt. De még sok szenvedésbe telt, amíg sarkig kitárult. Vasárnaponként mise után a városi és a környékbeli magyarok a templom előtti téren mindig megálltak egy kis beszélgetésre. Ez volt az egyetlen alkalom egymás tájékoztatására, ügyeink megbeszélésére. A következő vasárnap elmondtam, hogy volna egy hely az én gazdámnál. Jónai Ferenc boldogan kapott a lehetőségen. A városhoz hat kilométerre egy tanyán dolgozik a feleségével. A gazda nem jól bánik velük. Örülnének, ha más gazdához kerülhetnének. Nq, ez nekem kapóra jön a tervem megvalósításához. És segítenék Jónai Ferencéken is. De én sem nekik, sem másnak nem árultam el a szándékomat. Egyedül Franto, az én német sorstársam tudta a tervemet. Nélküle nem sikerült volna a szökés. Mindennap, amikor együtt mentünk a zöld takarmányért a mezőre, a vasút mellett haladtunk el. Ha fütyült a vonat, mondtam Frantónak: Figyeljed, nekem fütyül a vonat! Engem hív! És bizakodva mosolyogtunk. A családom szöktetése A tervem az volt, hogy először idős édesanyámat küldöm haza. Ő lesz a hírnök. Előkészíti a házfoglalókat, hogy mi is hamarosan megérkezünk. Meg azután azt is megtudjuk, hogy viszonyul a hatóság az engedély nélküli visszatelepüléshez. Egy batyuba beleszorítottuk mindazt, amire édesanyámnak szüksége lehetett. Elvittem az állomásra. Megvettem a gyorsvonáti jegyet Tornaijáig. A lelkére kötöttem, hogy a jegyre jól vigyázzon. Ha az nála lesz, a vonat akármerre megy is, hazaviszi. Ne félj fiam, biztatott kedvesen, de mikor beérkezett a vonat, mint egy kis vézna madárka remegett, ahogy felsegítettem a kupéba. Rábíztam a kalauzra, Prágában mutassa meg neki, hogy melyik vonatra kell átszállni. A vonat már messze járt. Én még mindig bámultam utána. A két sín összefutott a szememben. Édes Istenem, kezdődik minden elölről. De mennyire más ez az út. Visszafelé visz. Haza, És nyár van. Egy hét múlva megjött a levél. Mennyire vártuk! Mindennap lestük a postást. A háborúból várták így a levelet remegve, mint ahogy most mi. Ez is háború, a mi kis háborúnk. Szegény édesanyám az előőrs. A harcvonalba küldtem. Vajon mi van vele? Megíratta a levélben, hogy elfoglalta a kis szobát. Amikor délután Rejdovjánék hazamentek, ő már bent ült, és közölte velük, hogy ott is marad. Kitört a botrány, de őt nem bántották. A Rejdovján család tagjai egymást szidták, veszekedtek, hogy minek kellett nekik odaköltözni. Az eredmény az lett, hogy a Rejdovján fia a feleségével otthagyta a házunkat és visszament Telgártra, a saját falujába. Az első csatát megnyertük. Az otthonunk kis szögletét visszafoglaltuk. Ez a mi harcunk legnagyobb eredménye eddig. Eltelt pár hét és én csendesen előkészítettem a feleségem és a két gyermekem menekítését is. Azután már csak arra vártam, hogy a gazda, Prásek ne legyen otthon, de a tehéngondozó cseléd se. Az a nap is elérkezett. Egy táskába becsomagoltuk a legszükségesebb holmikat. A feleségem és a két gyerek köznapi ruhában, mint ahogy szoktak lenni, szépen kimentek a kapun. Nem volt a kezükben semmi, mintha sétálnának egy kicsit a városban. Mentek egyenesen az állomásra. Én egy kis idő múlva a pakkot a biciklimre tettem és karikáztam utánuk. Egyszerre érkeztünk. Megvettem a jegyet, és őket is, mint édesanyámat, feltettem a gyorsvonatra. A kalauzt megkértem, hogy legyen a segítségükre a prágai átszállásnál. Ott maradtam egyedül. Mi lesz ezután? Amikor este elérkezett a .fejés ideje, a tehéngondozó zörgetett az ajtónkon. Kiabált, hogy panyi, panyi, magyarszki panyi, de hiába. Szaladt a gazdához, hogy nincs otthon a magyar asszony. Prásek meg szaladt Rezábekhez, az én gazdámhoz. Erre én számítottam. Aznap korán leléptem a munkahelyemről. Elmentem Kolafához. Gergely Sándor volt a cselédje. Először Bene Pali dolgozott nála. Akkor jóba lettünk. Bíztam benne. Most az ő segítségére van szükségem. (folytatjuk) 1
