Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-29 / 213. szám

6 1991. október 29. Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul - XII. Magyarok deportálása Csehországba Biztató jelek Az otthon maradt magyaroknak először az tűnt fel, Ijogy a kitelepítési bizottság nem járta a. falvrkat. Lévárton az utánunk következő transzportot is kijelölték. Eltelt két hó­nap, de az elhurcolásra nem került sor. A jegyzékből csak a következők maradtak ki: Lűkös Galo János, Jónai Edus, Herceg Pál ágyban fekvő bete­gek, Szobonya Tacskó Pál, Galo Ist­ván, Gergely Béla, Palyi János és a feleségeik, járni alig tudó öregek. Ők otthoni halálra voltak ítélve. Gyermekeik, támaszaik az öreg kor­ban az elhurcolandók listáján szere­peltek. Dolgozni már nem bírnak. Éhen halnak, vagy a betegség kaszál­ja le őket. Az Isten azonban segítségül jött. Elérkezett a hír hozzánk is, Proti­­vínbe, hogy megállt a kitelepítés. Ez reményt keltett bennünk. Ahogy teltek a napok, hetek, kezd­tük megszokni az új környezetünket. Minden héten vasárnap mentünk a templomba. A cseh emberek barátágosak vol­tak hozzánk. Egyelőre mi nem gondol­hattunk arra, hogy hamarosan haza­mehetünk. Csak akkor, ha majd hiva­talosan lehetővé teszik. Reménykedtünk, hogy eljön majd az ideje Addig is tenni kell a dolgunkat. A feleségem fejte a Prásek teheneit. Egészen jó fejőnő vált belőle. Én pe­dig mindennap kétszer, néha három­szor mentem Kropácekhez a bikaistál­lóba. Eleinte sokat kínlódtam a biká­val. Veszélyes állat. De aztán meg­szoktuk egymást. Etettem, itattam, jól gondoztam. Néha úgy éreztem, az én sorsom sem különb, mint ezé a megkötözött állaté az istállóban. A prágai utam után levelet írtam a két nénémnek. Közöltem velük, hogy nem megyek Amerikába. Az édesanyámat nem vihetem. Nem ha­gyom el őt, amíg él. Aki csak miértünk élt. Meneküljek el más országba? Azt nem teszem. Ha édes szülőmet nem vihetem magammal, akkor legyen ott Amerika, ahol van. Intő példa előttem a bátyám, akit az Isten megbüntetett. Amikor a bátyám a háborúban volt, édesanyám és édesapám minden es­te imádkozott érte a szentkép előtt. Száz életveszélyben volt a bátyám. Először tíz lépésről célozta meg egy ellenséges katona. A fejét akarta meg­lőni. A fülét súrolta a golyó. Másodszor a puskája tusát találta el egy robbanó lövedék. Aknára lépett, nem robbant fel. Két hétig egy ukrán asszony rejte­gette. Amíg haza nem jött, a szüleim nem szűntek meg térdre ereszkedve imád­kozni a szentkép előtt. Az Isten meghallgatta őket. A bá­tyám szerencsésen, minden baj nél­kül, egészségesen visszatért a hábo­rúból. Itthon azután hútelen lett a szülei­hez. Otthagyta őket. Elment Kanadá­ba, onnan meg" át az Egyesült Álla­mokba. A szüleim nem imádkoztak érte többet. Csak sírtak és könnyeztek. • Nem volt szerencséje Amerikában. Valaki agyonütötte. Megmenekült a háborúból és ilyen csúfos halállal távozott az élők sorából. Sokszor gondoltam arra, hogy ez az Isten büntetése volt, amiért a szülő­ket elhagyta. Két hét múlva kaptam egy magyar nyelvű újságot Amerikából. Szabad­ság volt a címe. Ilon néném küldte. Mintha csak saját szavaimat olvas­nám, amiket az amerikai követségen mondtam. Az újság megírta, hogy a csehszlo­vák kormány csúnyán megszegte azt a megállapodást, amit a nemzetközi egyezményben aláirt. Arra törekszik, hogy a magyar nemzetiséget kiirtsa a Felvidéken. A kicserélés ürügyével ártatlan magyarok tízezreit deportálják Csehországba. Mint a rabszolgák, ál­datlan körülmények között élnek nők, gyerekek, idős nyomorult, beteg em­berek orvosi segítség nélkül, a legtöbb helyen istállóban, mint a barmok. Az amerikai magyarság panasszal fordult a kongresszushoz, Amerika ne en­gedje meg ezt a népirtást. A nagyhatalmak felfigyeltek. Meg­szűnt a deportálás. Az amerikai követségen gyufája le­hettem annak a tűznek, amelyik az Egyesült Államokban a magyarság ér­dekében fellobbant. És kezdtünk bizakodni, hogy meg­nyílik az út hazafelé nekünk is, sze­rencsétlen száműzött csehországi magyaroknak. A szlovákok meginogtak. Megijed­tek, hogy baj lesz. További magyar házakat nem mertek elfoglalni. Akik már beköltöztek, kezdték érez­ni a büdöset. Nem dolgoztak a földe­ken. A tavaszi szántást, vetést és ültetést elhanyagolták. Nem csak Lévárton, hanem végig a Turóc völgyén minden faluban parla­gon maradtak a földek A Magyarországról áttelepített mát­rai szlovákok nem értettek a földmű­veléshez. Azok otthon bejáró munká­sok voltak, üzemekben, gyárakban dolgoztak vagy erdészeti munkával foglalkoztak. A földdel nem tudtak mit kezdeni. Azt ígérték nekik, hogy itt a kerítés is kolbászból van fonva, csak jöjjenek. Jöttek is boldogan, a legtöbbje csak egy szál ruhában. Nagy lett aztán a csalódásuk. Ők is kezdtek zúgolód­ni. Az ó útjuk visszafelé lezárult. Szlo­vák állampolgárok lettek. Nekik van­nak jogaik. Mi jogfosztottak lettünk. Törvényt nélkülünk, rólunk és ellenünk hoztak. Mert nem tagadtuk meg magyarsá­gunkat. És az ország állampolgárai sem vagyunk. Az amerikai követ mondta: először legyünk állampolgárok, azután más lesz a helyzetünk. Neki lett igaza. Egyelőre azonban még törvényen kí­vüli üldözöttek vagyunk. De a megváltásunk csillaga szeren­csére már kezdett pislákolni. Életünk Protivínben A csehországi Protivínbe érkezé­sünk óta hosszú idő telt el. A kezdet keserveiről már beszámoltam. Az ott­honi utazásom óta másképpen látom a helyzetünket. Felcsillant a remény, hogy előbb-utóbb hazamehetünk. Csak ki kell várni az alkalmas pilla­natot. A világ felháborodása miatt a cseh hatóságok vizsgálatot rendeltek el. Talán nem is tudtak arról, hogy a szlo­vákok milyen túlkapásokat csináltak. A protivíni gazdák megdöbbentek, amikor megtudták, hogy mi nem ön­kéntesek vagyunk. A nyár elején egy bizottság sorra járta a magyarokat. Egy szlovákul jól beszélő tornaijai magyar lány volt a tolmács. Mindenkitől megkérdezték, hogy meg van-e elégedve a körülmé­nyeivel, a munkával, a gazda fizeti-e rendesen a bért, meg ehhez hason­lókat. Ez jó jel. Kezdenek velünk foglal­kozni. Már vagyunk. Nem kerültünk véglegesen a hiánylistára. A városban az emberek egészen más szemmel néztek ránk, mint elein­te. Még vendégségbe is meghívtak. Bennünket egy bolt tulajdonosa ka­rolt fel. A gazdám házával szemben a várkastély irányában volt egy ruhás­üzlet. Egy idős házaspár árusított ben­ne. Ha az utcán találkoztunk, köszön­töttük egymást. Mi, férfiak meg­emeltük a kalapunkat, az asszonyok bókoltak a fejükkel. (folytatjuk) Szabad ÚJSÁG Mai rádió- és tévéműsorok ■ill POZSONY - MAGYAR ADÁSI 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, informá­ciós műsor, benne: hírek, körzeti idő­járás, sajtószemle, riport 16.00: Hí­rek 16.10: Jelenidó. Riportmúsor (ism). 16.50: Pop-rock ritmusban. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Könnyűzene, közben 17.45: Sajtó­szemle. ( KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hang­szemle. 8.20: Válogatott perceink. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Nap­közben. 11.10: Népzene. 11.31: Sze­relem csütörtök. Regény 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 13.05: Klasszikusok délidőben. 13.45: Hit­élet. 14.05: Az olvasás gyönyörűsége. 14.35: Dzsessz. 15.05: Demokrácia. Színmű. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Muzsikáló természet. 16.20: A mi utcánk. 16.40: Test-őrségen. 17.05: A vidék magazinja. 17.25: A Szabó család 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás 19.05: Sport. 19.30: Mese 20.05: Sokszemközt az egész­ségről. 20.35: Zenekari muzsika. 21.05: Vegyes egyedül. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Zenepolitikai ma­gazin 23.45: Kamarazene. 0.15-5.50: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sport. 8.05: Rivaldafény­ben. 9.03: Társalgó. 10.00: Operett­kedvelőknek. 11.03: Helykereső. 12.20: Apró-cseprő gyerekekről. 11.40: Óvodások műsora. 12.00: Asz­tali muzsika. 13.03: Popzene sztereó­ban. 14.00: Nemcsak zene. 14.30: Iránytű. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: RádióMa. 19.03: Táncházi muzsika. 19.30: Popregiszter. 20.00: Más-világ. 21.03: Letűnt a boldog óra már. No­vella. 21.20: Nótakedvelóknek. 22.20: Múfordítva. 23.03: Sport. 23.10: Hi­ánypótló. BARTÓK RÁDIÓ ~ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: A francia hatok műveiből. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Hess, páva! Novella. 10.51: A Philharmonia Zene­kar játszik. 12.05: Operarészletek. 13.00: A Rádiószinház bemutatója 14.09: Rézfúvós kamarazene. 14.32: Éneklő Ifjúság. 14.42: Labirintus. 14.57: Szimfonikus zene. 16.05: Ope­raáriák. 16.36: Hangverseny. 18.00: Nemzetiségi műsorok. 19.25: Eben: Pragensia. 19.52: Romantikus muzsi­ka. 20.41: Társadalom és iskola. 21.00: Zenekari muzsika. 22.00: Mas­cagni: Fritz barátunk. Opera. 23.40: Újabb kincsek a föld alól. 0.10: Évszá­zadok muzsikája MAGYAR TELEVÍZIÓ Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Házi gondozás, ápolás. A beteg pszichés gondozása és megfigyelése. 8.50: Paletták. Álam Jaubert filmsorozata. 9.20: Képújság. 16.35: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 17.00: Képúj­ság. 17.05: Szextetthely. Francia film­sorozat. A végrehajtás. 17.30: Szó­szóló. 18.00: Közlemények, előzete­sek 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyerek­sarok: Terepjáró; Esti mese. 18.45: IS. 19.15: Ez történt akkor... 19.30: Hír­adó. 20.05: Telesport. 20.10: Közle­mények. 20.20: Metropolis játékok. 20.55: A. Guldenburgok öröksége. NSZK tévéfilmsorozat. XIII/8. rész: A nagy csalódás. 21.45: Vállalkozót keresünk! 22.45: Kultúr-Révész. 23.25: Késő esti híradó. 23.30: BBC- h íradó Tv2 6.00-9.00: Napkelte 10.00-13.00: Parlamenti Napló. 14.00: Parlamenti Napló 16.20: Hírek. 16.30: ötről hat­ra. 17.30: Kérdezz! Felelek. 17.45: Gyerekeknek: Atomhangya. 18.15: Telesport. 18.35: Műsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg -19.05: A valle­­casi trafikosnő. Spanyol tévéfilm. 20.55: Kameraszínház. Beszélgetés Székely Gáborral. 21.20: Savaria táncverseny '91, standard táncok dön­tője. 22.00: Híradó 22.25: Sztálintól Gorbacsovig. Angol dokumentumfilm. 23.20: Napzárta, benne: Beszélgetés a filmről. (csehszlovák televízió^] F 1 8.00: Piac, üzlet, pénzügyek. 8.30: Hírek. 8.35: Publicisztikai műsor fiata­loknak. 9.35: Külföldi tudósítóink je­lentik (ism.). 10.05: Szokatlan gyógyí­tási módszerek. Szovjet dokumentum­film. 10.25: Hírek. 15.40: Hírek. 15.45: A bábu. Lengyel tévéfilmsorozat. IX/7 rész. 17.05: Urbanitás. Közlekedés vagy élet? 17.35: Egy üzemről, egy faluról, a nők gondjairól, igazgatókról és polgármesterekről. 18.05: Hírek. 18.15: Piac, üzlet, pénzügyek (ism ). 18.45: Vagyonjegyes privatizáció 18.50: Tévétorna. 19.00: Esti mese. 19.15: Műsorismertetés. 19.20: Időjá­rás-jelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.05: A Dvorák: Vanda Az opera tévéválto­zata. 21.50: Az agy. Csehszlovák do­kumentumfilm. 22.20: Események, kommentárok. 22.50: Talk Show. Ko­runk életérzéseiről. STv 17.00: Kontaktus-stúdió. 18.00: Esti mese. 18.10: Angol frazeológia gyere­keknek. 18.20: Német nyelvlecke. 7. rész. 18.35: Hírmagazin. 19.00: Nem­zetiségi magazin. 19.20: Számítógép­kedvelőknek. 19.25: Műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.05: PAL SE­CAM. Vitamúsor. 20.30: Az acapulcói férfi. Francia film. 22.00: Időszerű események. 22.20: Sporthírek. 22.25: Emlékezés Elvis Presleyre. .^.......­\ mmm OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 21.07: Külpolitikai magazin. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Klub 2. SCREENSP0RT l---* •••'•■* ■! ts-.\ . ' . -. '.Tf -H--' ' . —- -: ~ tíHiZfe/ 9.30: Rögbi. 10.30: Eurobics. 11.00: Rögbi Világ Kupa. 14.00: Ló­erők. 15.00: Golf. 16.10: Autósport 17.00: Sport Franciaországból. 17.30: Ugróasztal Eb. 19.00: Profi szuper­­bike. 19.30: Spanyol futballkörkép. 20.00: Női bowling. 21.00: Ralibajnok­ság. 22.00: ökölvívás. 0.00: Biliárd. SUPER CHANNEL; 15.00: Körözve. 16.00: Hullámhosz­­szon. 18.00: Dráma. 18.30: Wyatt Earp. 19.30: Belpolitikai magazin 20.00: Sport. 21.00: Dokumentumfilm. 21.30: Üzleti élet. 22.00: BBC-híradó. 22.45: Triffidek napja. Amerikai film. 0.00: Kék éj. 0.30: Egyveleg. TELE S ® 19.00: Ruck Zuck. 19.30: Hírek 19.45: Hopp vagy Top? 20.15: Hosz­­szú nyári napok. Amerikai film. 21.30: Hírek. 21.45: A kihívó. Amerikai film. 23.25: Az új bosszúállók. Amerikai sorozat. 0.20: Lou Grant (ism.) , ' * ■ ■ SAT 1 7.00: SKY News. 10.00: MCM-zenés műsor. 10.30: Screensport. 12.00: SKY News. 13.00: MCM-zenés mű­sor. 14.00: Screensport. 15.00: MCM- zenés műsor 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: MCM-zenés műsor. 16.30: ökológiai magazin. 17.00: American English. 17.30: A győzelem útján. 18.00: MCM-zenés műsor. 18.30: SKY News. 19.00: Hírek (németül). 19.20: A szovjet televízió hírei. 19.35: MCM-zenés műsor. 19.55: Műsoris­mertetés. 20.05: Az amerikai termé­szet. 20.30: MCM-zenés műsor. 21.00: Screensport. 22.00: Hírek (franciául). 22.30: El Pasóban nő a láz Francia fim. 23.35: MCM-zenés műsor. 23.50: Az RTL hírei. 0.00: SKY News. 10.10: Az én szülőhazám a hegyek­ben áll. Osztrák film (ism ). 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Tévétőzsde. 13.35: Bingo. 14.00: Rendőrakadé­mia. 14.25: Közkórház. 15.10: Szom­szédok. 15.35: Tévébolt. 15.50: Bo­nanza 16.45: Lottó. Amerikai sorozat. 17.45: Az Addams család. 18.15: Bin­­go. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencse­­kerék. 20.15: Szív küldi szívnek. 21.15: Robin és Marian. Amerikai film. 23.05: Tévétükör. Magazin. 23.45: Szökés­ben. Amerikai krimisorozat 0.35: Bo­nanza RTL PLUS I FS1 9.00: Hírek. 9.05: Szeretni kell (ism ). 10.00: Iskolatévé. 10.30: Laura. Ame­rikai film. 11.55: A természet birodal­mában. 12.05: Hétfői sport (ism.). 13.00: Hírek. 13.10: Mi (ism ). 13.35: Szeretjük Kate-et. 14.00: A Waltonok. 14.45: A holnap mesterei. 14.55: A legszebb gyermekdalok. 15.05: An­­tan-ténusz. 16.05: Ebba és Didrik. 16.30: Mini tárlat 17.00: Mini tv-híra­dó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi. 18.30: A négyöklú trió. 19.22: Tudományos hírek. 19.30: Tv­­híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Uni­verzum. 21.07: Oldalpillantások. •21.15: Kötélpálya a halálba. Amerikai film. 22.25: A fekete szűz. 0.05: MacGyver. 0.50: Hírek. FS2 16.50: Müvészlexikon 17.00: Iskola­tévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Sze­retni. kell. 18.30: Pillanatkép. Video­­show. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hí­rek. 20.15: Igen vagy nem. Játék. 10.10: Versenyfutás a halállal. 11.00: Vásárlók magazinja.11.30: A vadró­zsa. 12.10: Alias Smith és Jones. 13.00: Hírek. 13.05: Egy apával több. 13.30: Kaliforniai klán. 14.20: A Springfield-sztori. 15.05: Farkasok klánja. 15.50: CHiPs. 16.40: Kockáza­tos! 17.10: Játékshow. 17.45: Csillag­tallér. 18.00: A vadrózsa. 18.45: Hír­adó. 19.15: Knight Rider. 2Q.15: Twin Peaks titka. 21.55: Robbanékony. Ma­gazin. 22.55: L. A. Law. Amerikai sorozat. 0.00: Zoltán, Dracula kutyája Amerikai horrorfilm. 1.30: Alfred Hitch­cock bemutatja Amerikai krimisoro­zat. Ha ez az ember meghal. í PRO 7 - : 11.50: Harry csodálatos bírósága. 12.15: Colt a biztonság kedvéért. 13.05: Két kerge bogár rendet teremt 14.45: Rajzfilmek. 15.40: A delfinek titka. 16.35: Káosz a köbön. 17.10: Én, a kém. 18.00: Rajzfilmek. 19.50: Hollywood. 20.15: Willi majd ringatja a gyereket. NSZK filmvígjáték. 22.05: Fandango. Amerikai filmvígjáték 23.40: Szórakoztató műsor. 0.25: Kobra, ön folytassa! 1.30: Vad Pam­pa. 3.15: Szürkület. 3.40: Keringő Amerikával. Amerikai zenés film (ism.). SZÍNHÁZAK MŰSORA • JÓKAI SZÍNHÁZ (Komárom): Mo­hács (11)* THÁLIA SZÍNHÁZ (Nagy­­ida): Ágacska (10.30); (Szepsi): Sze­gény Dániel (19) (Műsorváltozás lehetséges!) Gazdasági és érdekvédelmi napilap. Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94. Főszerkesztő-helyettesek: BÁRDOS GYULA és N. GYURKOVITS RÓZA. Szerkesztőség: 819 11 Bratislava, Martanovicova 25., 12. emelet. Telefon: gazdasági rovat - 210 39 79, kulturális rovat - 210 39 82, sportrovat - 210 39 81. Telefax: 21039 92,21036 00, Telex: 92 516. Kiadja a Gazda Kereskedel­mi Kft Felelős: NESZMÉRI SÁNDÓR, a Gazda Kereskedelmi Kft. elnök—igaz­gatója. Készül a Danubiaprint á. v. 02-es üzemében, valamint a Gazda számítógépes rendszerén, az AGROINFORM, a HOKTRADE Co. Ltd. és a NETCOM Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft támogatásával. Nyomja a Danubiaprint á. v., 851 80 Bratislava, Martanovicova 21. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA. Előfizethető minden postán és kéz­besítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. Index 48 081

Next

/
Oldalképek
Tartalom