Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-26 / 212. szám

Márai Sándor Mennyből az angyal Menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincs aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról. Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. Ne beszélj nekik a világról, Ahol most a gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról. Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett - És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország. És elmegy sok ember előtte: A Katona ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta - Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer. Mert Ő sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta - Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják mit is cselekszenek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon. És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt." Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik - Ók, akik örökségbe kapták - Ilyen nagy dolog a Szabadság?... Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor - a gyermek, a szamár, a pásztor - Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég hasad a hajnal, Mondd meg nekik - mennyből az angyal. (New York, 1956) Bencsik András Forradalom volt Hol vannak a hősök, akik karabél­lyal a kezükben szálltak szembe a páncélosokkal? Hol vannak a bát­rak, akik utcáról utcára, sarokról sa­rokra hátrálva, vereségük biztos tuda­tában harcoltak, amíg lőszerük volt, amíg az aknák szét nem tépték felet­tük, körülöttük a vakolatot, hol vannak a Corvin-köz legendás hősei, a Kilián- Iaktanya felkelői, hol vannak a csepeli, sztálinvárosi melósok, akik még akkor is harcoltak, amikor már minden elve­szett, hol vannak a budai vár utcáira káliszappant kenők, a tankokat üres felfordított lavórral (tányérakna!) ijesztgetők, a benzinespalackot fegyverként használók, hol vannak a bukott angyalok, akik még napokig rejtegették zsebükben három mara­dék golyóval a revolvert, hogy végül a hídról a Dunába hajítsák, mert akkor már minden elveszett? Hol vannak az ellenségek és hol vannak az árulók? A gyávák, akik meglapultak otthon, érzelmes regé­nyeket olvastak az óvóhelyeken és rettegtek minden távoli lövéstől, a siet­ve hűségnyilatkozatokat tevők, a más­naptól aljasul hazudozók, a tiszta szándékokat mocsokkal bekenők, a gyilkosok, az utólagos leszámolás­ban és az utólagos megfélemlítésben jeleskedők, hol vannak a mészárosok, a hóhérlegények és a kihallgatok, az új rendre sietve fölesküdök, az igaz­ság pillanatát gyorsan elfelejtők, a múltjukat ma újra elfelejtő kamé­leonok? Hol vannak a tisztátalanok, a már korábban is mocskosok, a gyöngék, akik behódoltak az aljasságnak, akik­nek ötvenhat tiszta szele a számonké­rést, a halálfélelmet hozta el, akik ugyancsak fegyvert markoltak, akik­nek megkönnyebbülést hozott a meg­szállás, akik önmagukat látták igazol­va a lánctalpak csikorgásában, akik boldogan üdvözölték a felélénkülő ha­zugságáradatot, akik konszolidáció­nak nevezték az árulást, akik jogos félelmükben verték vissza a hatvan­nyolcas reformot? Hol vannak a gyerekek, a semmit sem értők, akik kisdobosként az első pohár kakaóval és a kék nyakkendő­vel szívták magukba az árulást anél­kül, hogy tudták volna, mit tesznek, akiknek agyából kimosták a lehetsé­ges kérdéseket, akiknek reflexeiből kiiktatták az önvédelmet, akik mozgal­mi dalokat cseréltek föl popzenére és azt hitték, hogy ők a bátrak, a tiszták, és övék a konszolidált jövő? Hol vannak az elűzöttek és az elme­nekültek, hol vannak a teherautók, a fagyos, átázott hajnalok, az első banánok a lágerben, az első idegen szavak, az első hasonulások mások­hoz, az első elfelejtett otthoni monda­tok, a távolban fölépített mítoszok, a mítoszokból fölépített bárgyú fogad­kozások, az első ajándékcsomagok az otthonmaradottaknak? Hol vannak a megkövesedett gyűlöletek és gya­nakvások, az előbb kényszerből, utóbb önként vállalt távolmaradások és az első óvatos hazalátogatások? Hol van a Trabant-szocializmus fá­radt, hónalj-illatú nyomor-romantikája, a puha-félelem, puha-gyávaság, pu­ha-bátorság, puha-közöny, puha-biz­tonság, lakáskiutalás, társbérlet, tévé­előjegyzés, rádiókabaré, pesti viccek gyáva cinizmusa? Hol van az alkoholba és öngyilkos­ságba menekülő értelmiség, a robottal önmagát megnyomorító, elbutító mun­kásság, a kirabolt, kifosztott, de önma­gát tovább fosztogató parasztság, a megzabolázott egyház, a pénzért mindenre hajlandó művészek, a disz­­szidens tudósok, a korrupt hivatalno­kok megváltó álma? Hol van a nyolcszázezer párttag elveszített becsülete, hol van a mun­kásőrség szürke serege, hol vannak az ifjúgárdisták széldzsekijei, hol van­nak a gumibotok, a tiltott márciusi tüntetések, a kigúnyolt és megvert szamizdatosok kihallgatói és besúgói, hol van az internacionalizmus, hol vannak a szovjet elvtársak, hol van a békemozgalom? Hol van minden nyomorúságunk, bűnünk és árulásunk? Hol van a fölol­­dozás? Hol van apám, anyám és hol van a testvérem? Hol van a barátom, aki az ellenségemmé lett és hol van az ellenségem, aki a szövetségesem ma? Hol van az arcom, hol van a lel­kem, hol van a megnyugvásom? Hol van ötvenhat vakító igazsága, hol vannak az ifjúkommunisták, akik az oroszok ellen harcoltak, hol vannak a ki tudja honnan felbukkant, ki tudja hová eltűnt raccsoló bárók, hol van a kommunista mártír miniszterelnök és gyilkosa, a másik kommunista, akiért egy egész ország, egy egész világ rajongott? Hol van a lapító Szabad Világ lel­­kiismeret-furdalása, hol van Amerika, aki nem mert és nem is akart segíteni, hol van a gazdag Európa, aki hagyott minket elbukni és aki sietve kiegyezett a gyilkosokkal, hol van a pénz, amit a szocializmus kapott, hol van a szám­la, amit még mindig fizetünk, hol van­nak a vörös bárók dáridói, hol vannak az elvtársi kapcsolatok és a szocialista összeköttetések, hol vannak a protek­ciók és a kijáró emberek, hol van a frizsiderünk? Hol vagytok németek, délszlávok, zsidók, magyar románok, szlovák ma­gyarok, ruszinok, jugoszlávok, román magyarok, hol vagy szocialista ember­típus, hol vagy elvtársi-baráti légkör, hol vagy közmegegyezés? Hol vannak a kevesek, a tiszták, hol van az elégtételük, hol vannak a min­dig lázadók, a kétségeikből újra és újra földtámadók, hol vannak a nyo­morgók, a télen ballonkabátosok, az életüket elégetők, a bohócok, a meg­alázónak, a megszállottak, a hitükbe beleőrülők? Hol vagy 1956. október 23-a? Hol vagy hit? Hol vagy igazság? Hol vagy tisztaság? Hol vagy vágyva vágyott, áldott és átkozott forradalom? (Pesti Hírlap, 1991. 10. 22.) In memóriám 1956. október 26., Cs. Kovács László grafikája Címek az 1956. október 31 -ei Magyar Nemzet-bői: Mindszenty bíboros visszatér Esztergomba A Szovjetunió kivonja haderőit Magyarországról KIVONULTAK BUDAPESTRŐL A SZOVJET CSAPATOK Többpártrendszer - Szabad választások Megszüntették a begyűjtést Az állam gondoskodik a hősi halottak családjáról Október 23: nemzeti ünnep Világtörténelmet írunk A magyar nép felkelése egy hét leforgása alatt új lapot írt a világtörté­nelemben, olyan eredményeket ho­zott, amelyeknek jelentősége messze túlterjed a kis ország határain. Har­cunk legfőbb célja, a szovjet csapatok kivonása ténnyé vált, a szovjet páncé­losok elhagyták fővárosunkat és meg­kezdik az ország területének kiürítését is. Ezzel újjáalakult az európai és a világhelyzet, olyan új lehetőségek teremtődtek, amelyek már magukban hordozzák a világméretű kibontakozás csíráit. A Duna-medencében Ausztria mellett most egy második semleges ország jön létre, amely egyaránt jó kapcsolatokat akar fenntartani minden néppel, elsősorban a szomszédos né­pekkel. Ezáltal megteremtődtek a semleges Közép-Európa létrehozá­sának feltételei, ami a jelenlegi helyzetben egyedül oldhatja meg a még rendezetlen nemzetközi kérdé­sek nyugvópontra juttatását. Az, ami nem sikerült az ENSZ tízesztendős fennállása alatt, ami nem sikerült a nagyhatalmak külügyminisz­­tereiriek tanácskozásán, a Szovjet­unió és a Nyugat közötti realitásokon nyugvó megegyezés, most a magyar népi forradalom győzelme következté­ben lehetővé és elérhetővé vált. A magyar nép ezekben az órákban hálatelt szívvel fordul a Gondviselés felé, mert annak segítsége és áldása nélkül nem győzhettek volna fegyve­reink. Tizenkét esztendő után végre ismét szabadon lélegzik fel népünk, megfogyatkozva bár, de törve nem, lát hozzá, hogy az októberi véresen nagyszerű eredményekre alapozva felépítse a maga új, demokratikus or­szágát. Ezekben az órákban köszöne­­tünket nyilvánítjuk külföldi barátaink­nak is, akik a maguk lehetőségeihez mérten támogatták szabadsághar­cunkat. A szovjet csapatok kivonulásával egyidőben valóra vált másik döntő fontosságú követelésünk is: az egypártrendszer megszüntetése és a többpártrendszeren, a szabad, álta­lános és titkos választásokon felépülő politikai élet. A Független Kisgazda­­párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nem­zeti Parasztpárt szervezetei gyors ütemben alakulnak meg mind a fővá­rosban, mind a vidéken. A rend helyreállása után megkezdődnek az előkészületek az általános parlamenti választásokra. E választásokon a nép szabadon, minden külső beavatkozás­tól mentesen dönt majd arról, hogy milyen kormányformában akar élni. Az új ország építését azonban nem odáz­hatjuk el a választásokig, az alapozás munkájához már most hozzá kell lát­nunk. És itt felmerül a kérdés, mennyiben támogathatja a nép a kedden alakult hattagú, szűkebb koalíciós kabinetet? Nem kétséges, hogy a forradalomban megrendült a nép bizalma mindazok­ban, akik az előző kormányban is részt vettek. A történelmi igazság ked­véért azonban mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a szovjet csapatokat nem Nagy Imre, hanem Gerő és He­gedűs klikkje hívta be a fővárosba. Hozzátehetjük azt is, hogy ez a szű­kebb kabinet, ha későn is, de végre magáévá tette a forradalmi követelé­seket, kormányprogrammá deklarálta azokat és a szűkebb kabinet tárgyalt eredményesen a forradalmi mozga­lomra támaszkodva a Szovjetunióval a csapatok kivonásáról. Le kell szö­gezni azt is, hogy a forradalomból születő új ország első és legfontosabb követelménye a szilárd államhatalom megteremtése. Amíg a választásokat meg nem tarthatjuk, a nemzeti taná­csokra, a munkástanácsokra és a kü­lönböző forradalmi bizottságokra tá­maszkodó szűkebb koalíciós kabinet alkalmasnak látszik a szilárd államha­talom megteremtésére. És mi a bizto­sítéka annak, hogy ez a szűkebb kabi­net a néppel fog haladni? Maga a fel­fegyverzett nép, amely immár egy jot­tányit sem enged követelésének való­ra váltásából. De éppen a felfegyver­zett nép kötelessége a rend biztosítá­sa, Budapest közlekedésének megin­dítása, a főváros és a vidék kapcsola­tainak helyreállítása. E feladatokat a szűkebb koalíciós kabinet és a forra­dalmi nép együttesen hajthatják csak végre. A fegyveres harc világraszóló győzelme után kezdjünk immár hozzá a szabad Magyarország megteremté­sének heorikus munkájához. Pethő Tibor (Magyar Nemzet, 1956. október 31.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom