Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)
1991-10-18 / 205. szám
Szabad ÚJSÁG 1991. október 18. UJVÁRY ZOLTÁN: Szülőföldön hontalanul - IV.-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------\ Magyarok deportálása Csehországba A Felvidék magyar falvaiból 1946/47 telén a csehszlovák kormány több mint hetvenezer embert deportált Nyugat- Csehország területére. Azokat, akik nem vallották magukat szlováknak. Akik nem tagadták meg magyarságukat. Akik szolgasorban is hűek maradtak őseikhez, a magyar nyelvhez és a magyar múlthoz. A kálvária útján a megaláztatás, s szenvedés minden stációját megjárták. Testüket megtörték, de hitükben nem tudták megnyomorítani őket. A deportált magyarok kálváriáját családja sorsán egy földműves mondja el. Másfél évtizedes kapcsolatunk alatt beszélgetéseink viszsza-visszatérö témája volt az elhurcolás. Élete végéig nyomta a megaláztatás emléke. Évek óta megbékélve nyugszik a temetőben. A szárazság komoly károkat okozott Legalább a cukorrépa elkel Araszolva haladtak a gépek... (A szerző felvétele) Az elhurcolás Novemberben egy pénteki napon fát árultam a tornaijai piacon. Mellettem úgyszintén fát árult Pali komám a lévárti tanyáról, meg Tóth Lajos keresztapám is. Mindhárman vevőre vártunk. Egyszer csak megjelenik Blaskó Károly, a jegyző. Odaszól nekem, hogy menjek vele. Nem mondta, hogy hova, én meg nem kérdeztem. A városháza nagytermébe vezetett. Leültetett a fal mellé, hogy csak várjak nyugodtan. Odament az asztalhoz, ahol katonák meg civilek, a kitelepítési bizottság tagjai ültek. Hogy miről beszélgettek, nem hallottam, de nem is értettem volna, mert szlovákul folyt a tárgyalás. Csak azt láttam, hogy a mi jegyzőnk egy katonatiszttel beszél, aki élénken hadonászik a kezével. Kis idő múlva jön Blaskó. Mondja, hogy elmehetek, ne kérdezzek tőle semmit.- Hát akkor minek hívott ide, Blaskó úr? Faggatózásomra végül megmondta: Lévárt neve ezután szlovák lesz. Meg van pecsételve a falu sorsa. Magyarok ki, szlovákok be. Az elhurcolásra ítélt első csoportot a falunkban hamarosan kijelölték. Ebben Lévárton a következő családok voltak: Szögedi László feleségével és két gyermekével,' Radnóti János feleségével és két gyermekével, Galo Györgyné két fiával és egy leányával, Galo Gergely István feleségével. A falut katonaság szállta meg. Az összes ki- és bevezető utakat katonai járőrök lepték el. A kiírt családokat fölpakolták a teherautókra. Bevitték Tornaijára a vasútállomásra. Ott aztán átrakták őket tehervagonokba. Éppen úgy, mint háború után a zsidókat. Ók a fasizmusnak, mi a szocializmusnak lettünk kiirtásra ítélt népe. Egymás után több csoportban vitték a családokat a Turóc-völgyi falvakból. Úgy gondolták, hogy az első transzportok után megadják magukat a magyarok, aláírják a szlováknak valló papírt. De hiába próbálkoztak, a magyar embereket nem tudták megtörni. Inkább vállalták az elhurcolást, még a halált is, de senki nem mondta ki a száján, hogy ő nem magyar. így kezdődött a szlovákiai magyarok- kálváriája, elűzetése a szülőföldről. És most elmondom az én családom elhurcolásának történetét. Az elhurcolást megelőzte egy megalázó orvosi vizsgálat. Hogy a világ előtt igazolják magukat, a kitelepítési bizottság orvost küldött a faluba. Nem egyedül jött. Vele voltak azok, akik intézték a hivatalos dolgokat és kimondták a verdiktet, hogy annak mennie kell, aki nem beteg. Az orvost Kleinnek hívták. Zsidó volt. Tornaiján lakott. Életben maradt a koncentrációs táborban. Szerencsésen hazakerült. És most ó küldi vagonokba az embereket. Neki muszáj volt csinálni, nem tehetett mást. A bizottságban ő volt az egyetlen, aki szánakozott rajtunk. Klein úr megvizsgált mindannyiunkat, mind az ötünket, öttagú volt megkezdődik a családom. Édesnyám, a feleségem, a lányom, a kisfiam és én. Hála Istennek, egészségesek voltunk. Az orvos kiállította rólunk a papírt. Közölték velünk, hogy a következő transzporttal minket visznek, öt napot adtak arra, hogy felkészüljünk az útra. A kövi és a pandzsári szlovákok ott kóvályogtak a faluban. Lesték, mint a sas, mikor lehet a bárányra lecsapni. Fillérekért felvásárolták a búzát, árpát, zabot, kukoricát meg mindent. Amit nem vihettünk magunkkal, adtuk, legalább kaptunk egy kis pénzt. Sokan szélhámosok áldozatai lettek. Szlovák emberek jelentek meg az elhurcolásra kijelölt házaknál. Befolyásos hivatalos személyeknek adták ki magukat. Azt ígérték, ha kapnak húszezer koronát, elintézik, hogy ne kelljen a családnak elmenni. A hiszékenyek csapdába estek. Leszámolták a pénzt, azután soha többé nem látták az illetőket. Az én gazdaságomban volt akkor két heréit ló, három tehén, két üsző és egy nagy fiaskocám. Az egyik tehenem vemhes volt. Nyomott vagy hat-hét mázsát. Ezt elhajtottam Kövibe. Bruszik Marci jó barátom gondjaira bíztam. A borja és a haszna az övé. Ha hazajövünk, az anyatehenet visszaadja. Ha egy évig nem térnénk haza, övé a tehén is. Megőrzésre neki adtam oda a szekeremet is. Nemrégen csináltattam Köviben Nandrázsi András kerékgyártó mesterrel. A licei kovácsmester vasalta meg. Az új lószerszámot is a szekérre tettem. A fias kocámat Bruszik sógora vette meg Köviból kétezer koronáért. A két ló, a két tehén és a két üsző az istállóban maradt. A portán maradt a vetögép, a szecskavágó, eke, borona, és a fuvaros szekerem is. A pincém tele volt krumplival. A padláson vagy ezer darab cserépedény volt, az is mind ottmaradt. Nagy lelki gyötrelmek között teltek a napok. Ládákat csináltam deszkákból. Azokba pakoltuk a szükséges holmikat. A ruhákat, ágyneműket, edényeket. A bútorokat és a sparhétót is előkészítettük. Aztán elérkezett az idő. Megjöttek a teherautók. Az átkos 1946. januárjának utolsó napján nagy hatkerekű katonai teherautók dübörögtek be a mi kicsiny falunkba. Az egyik jött egyenesen az én házam elé. Megállt a kapu előtt. Én nem nyitottam ki. Zárva volt, nehogy azt higgyék, hogy várom őket. Egy katona leugrott a platóról. Kitárta a nagykapu két szárnyát, aztán a sofőr farral betolatott az udvarra. Azután a többi katona is leugrott az autóról, nekiestek a ládáknak, bútoroknak, poggyászoknak, és sietve pakolták a ponyva alá. Álltunk az udvaron. Néztük a szomorú jelenetet. Cudar hideg volt, csak úgy ropogott a hó. Édesanyám jajolt, a feleségem meg a gyerekek is sírdogáltak. Édesanyám 75 éves, a lányom 16 éves, a fiam 6 éves volt. Én magamban azt mondtam: Uram, Istenem, legyen meg a te akaratod. Utoljára még bementem az istállóba. Megsimogattam a két hűséges lovamat, a teheneimet és a két szép üszőtinót. (folytatjuk) Az Ipolybalogi Ipoly Mezőgazdasági Szövetkezet földjeire hatvan valahány napig nem hullott említésre méltó eső. Hiába kémleltük Inám határában, a Káposztások dűlőben, a gazdaság egyik répatáblája szélén a traktorosokkal, gépkezelőkkel az eget, langymelegen sütött a nap, kék volt az ég, nyoma sem látszott fellegnek. Törik a répa és a gép- Szinte csontkemény a talaj - panaszolta az ásókombájn nyergéből lekászálódó Bolgár István -, rendkívül nagy a veszteség. Félbe törik a répa, a földben marad, vagy csak jókora hanttal együtt szakad ki... Ha kedvezőek lennének a feltételek, a tizenöt hektáros tábláról már régen begyűjtötték volna a termést, így viszont jó, ha estig végeznek... Figyelem az araszolva haladó gépeket. Birkóznak a talajjal. S munka közben nem csupán a répa, a gép is meghibásodik. Szakad a répa, törik a gép! Ingerültek az emberek, hisz kora reggeltől estig dolgoznak, hatkor kezdenek, s ha csak nem muszáj, délután ötig meg sem állnak. Este aztán a karbantartó csoporton a sor, hogy másnap reggel ismét indulhassanak a gépek. Panasz panaszt ér A munkások véleményt mondtak a gépekről is. A helyrepofozott orosz kombájn bivalyerős ugyan, de durva, valósággal megnyomorítja a répafejeket. A német meg francia meg túl finom, az adott viszonyokat nem igen bírják az alkatrészeik... A balogi szövetkezet a Nagykürtösi járás legnagyobb cukorrépatermesztő gazdasága. Bodonyi Jánostól, a közös elnökéből is szinte dőlt a panasz.- Az idén mintegy 330 hektáron 12 500 tonna termésre számítottunk. Aratás óta nem esett, kőkemény a föld. Az öntözés sem segítene, csak tovább tömörítené, rontaná kötött talajainkat. Az unió létrejöttének körülményeiről, okairól, tevékenységi köréről és céljairól kérdeztem Pavol Horansky mérnököt, az SZMÉU hivatalának elöljáróját.- Még tavaly ősszel, amikor a szlovák kormány a gazdasági reformtervezetről tárgyalt, felmerült egy mezőgazdasági-élelmiszer-ipari kamara létrehozásának gondolata. A kormány a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumot, valamint az ágazatban tevékenykedő szervezeteket, szövetségeket kérte fel a kamara tervének kidolgozására. Ez meg is történt, de, mint tudjuk, idén július 9-én a Szlovák Nemzeti Tanács a tervezetet elutasította és átdolgozásra visszaadta. Viszont azt is nagyon jól tudjuk, mekkora zűrzavar uralkodik a mezőgazdasági termékek piacán. Ez ösztönözte a javaslat alkotóit, hogy a kamaráról szóló törvény elfogadásáig olyan szervezetet hozzon létre, amely kitölti a keletkezett űrt.- Kik a tagjai az uniónak és milyen a szerkezeti felépítése?- Az alapító közgyűlésen 35 regionális unió - amely a járási előkészítő bizottságokból jött létre - és 22 szövetség, társulás, valamint unió vett részt. Köztük például a Szlovákiai A szövetkezet tagja a répatermesztők egyesületének termését a rimaszombati cukorgyár vásárolja fel. Általában hat hét alatt végezni szokott a répabetakarítással, most azonban ez nem megy, jócskán elhúzódik. A gazdaság 380 mázsás hozamot tervezett, ám ezt - mosí már biztosan tudják - nem sikerül elérniük: a veszteségük hektáronként 20 mázsa. Zökkenőmentes a felvásárlás Mit tehet még mindehhez hozzá Szecsi Sándor, az agronómusalelnök?- A répafej egy hányadát feletetjük az állatainkkal, a fennmaradó mennyiséget pedig télire lesilózzuk... A szerződés értelmében a cukorgyár, 15 százalékos cukortartalom elérése esetén, 950 koronát fizet egy tonna répáért. A pótalkatrészek méregdrágák, de ha nem akarjuk félreáll itani Földművesek és Mezőgazdasági Vállalkozók Társulása, a Burgonyatermesztők Társulása, a Húsipari Szövetség, a Szlovákiai Földműves-szövetkezeti Szövetség, a Cukorgyártási Unió, a Szlovák Mezőgazdasági Bank, az Otcina biztosítótársaság és még sorolhatnám. Az unió elnöke Pavol Koncos mérnök, alelnökei Tibor Doboly mérnök és Viliam Kompas mérnök. Az elnökség 16 tagból áll, amelyben két magántermelő is helyet kapott. Az alapító közgyűlésen megválasztották továbbá a felügyelótanácsot és a döntőbíróságot. Hangsúlyozni szeretném, hogy a belépés teljesen önkéntes és az unió nyitott minden jogi és fizikai személy számára.- Mi az unió célja hosszútávon és a közeljövőben?- Az unió fő küldetését az alapszabályzat hatodik cikkelye fogalmazza meg, amely kimondja, hogy az uniónak meg kell védenie tagjai gazdasági, társadalmi érdekeit, részt kell vennie az állam mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és a vidékkel kapcsolatos politikájának formálásában, valamint megvalósításában, s az egyenlőség elve alapján teret kell biztosítania az összes tulajdonforma fejlődése számára. További feladata a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek piamunkaeszközeinket, kénytelenek vagyunk a sokszor csillagászati árat is megfizetni. A szövetkezet, az ipolynyéki, kőkeszi és a szlovákgyarmati állami gazdasággal egyetemben a répát az ipolykeszi körzeti gyüjtőtelepre szállítja. Itt a közös érdekeiré Buris Antal figyel. Árgus szemmel figyeli, hogy mintavételkor még véletlenül se tévedhessen kárukra a cukorgyár képviselője.- Idáig zökkenőmentes az átvétel - összegezte tapasztalatait -, semmiféle visszaélést nem tapasztaltam.- Folyamatos a termény elszállítása is - toldotta meg szavait Villám Mária, a cukorgyár képviselője - a mai napig nem volt komolyabb fennakadás. A telepet éjszakánként őr vigyázza, az esetleges fagyok elöl pedig fóliaponyvával védjük a halmokat..- Annyi gond, zűrzavar után már ez is öröm: legalább a cukorrépa körül nincs fennakadás. cának megteremtése, felkutatása, irányítása itthon és külföldön, beleértve a termék- és terménytőzsdéken, a vásárlással egybekötött kiállításokon való részvételt. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy állandóan tájékoztassuk az állami központi szerveket mindarról, ami az ágazatban történik, és azt is, hogy véleményünket figyelembe vegyék a döntéshozatalnál. Ezzel akarunk beavatkozni az állami szervek hatáskörébe, csupán a kölcsönös tolerancián alapuló együttműködést szeretnénk szorgalmazni.- Mit jelent ez a gyakorlatban?- Konkrét lépésekről talán még korai lenne beszélni, az elnökség ugyanis október 23-án, első ülésén határozza meg a tulajdonképpeni munkatöltetet. Annyi azonban bizonyos, hogy az első feladatok között a kvóták megállapítása szerepel majd. A kvótákat mindenekelőtt a szövetségi állami szerveknek kellett volna meghatározniuk, hiszen az állam felel a lakosság élelmezéséért. Ez azonban mindeddig nem történt meg. A termelőknek viszont minél előbb szükségük van ezekre az irányszámokra. Munkánkat egyébként az elkövetkezőkben mindig a pillanatnyi helyzet határozza meg, ahhoz alkalmazkodunk és a legégetőbb problémák megoldására összpontosítjuk figyelmünket.- Az agrárkamara létrejötte mennyiben befolyásolja majd az unió munkáját? Egyes elképzelések szerint a kamara megalakulását követően az unió beleolvadna ebbe a szervezetbe. Nagyobb azonban annak a valószínűsége, hogy egymás mellett léteznek majd. Hiszen a kamara döntéshozó szervezet, amelynek tevékenységét a törvény szabályozza, az unió viszont alulról szerveződő érdekvédelmi társulás. V. KRASZNICA MELITTA ZOLCZER LÁSZLÓ Mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet alakult Nyitott, önkéntes unió „A Szlovákjai Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Unió szlovákiai hatáskörű, pártokon kívül álló, független érdekvédelmi intézmény, amely tevékenységével a szlovákiai mezőgazdaság és élelmiszeripar gyarapítását tűzte ki célul, szem előtt tartva tagjai vállalkozói érdekeit, az állami szervekkel, valamint más szubjektumokkal szemben, és aktívan működik az önkormányzati szférában“ - hangzik az október 10-én megalakult unió alapszabályzatának első cikkelye.
