Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-28 / 188. szám
1991. szeptember 28. Szabad ÚJSÁG A magyar középiskolai oktatás Csehszlovákiában (1918 -1938) A húszas évek első felében az államnyelv oktatása a nemzeti kisebbségek valamennyi középiskolájában és tanítóképzőjében törvényesen kötelezővé vált. Ezt az 1923. június 8-án elfogadott 137/1923. sz. te. 1. paragrafusa mondta ki kötelező érvénnyel. Az idézett törvény 2. és 3. paragrafusai azonban azt is kimondták, hogy a köztársaság középiskoláiban az egyes nemzeti kisebbségek nyelvének oktatása is bevezethető akár kötelező, akár fakultatív tantárgy formájában, s ennek elrendelése az iskolaügyi miniszter hatáskörébe tartozik. Az államnyelv oktatását valóban valamennyi magyar középiskolában bevezették, a magyar nyelv oktatásának rendszeresítésére azonban tudomásunk szerint a köztársaság egyetlen cseh, szlovák vagy egyéb tanítási nyelvű tanintézetében sem került sor. A húszas évek folyamán a Felvidéken tovább folyt a magyar tanítási nyelvű középiskolák leépítése. Az évtized közepén, konkrétan az 1925/1926-os tanévben a magyar középiskolai hálózatot a következő iskolák és tagozatok alkották: 1. Klasszikus gimnáziumok és tagozatok: Komáromban teljes magyar tanintézet 8 osztállyal, Eperjesen és Rozsnyón szlovák iskolák csonka magyar tagozatai egy-egy osztállyal; összesen tehát 10 gimnáziumi osztály 491 tanulóval. 2. Reálgimnáziumok és tagozatok: Ipolyságon és Rimaszombatban teljes magyar tanintézetek 8—8 osztállyal, Érsekújváron, Kassán és Pozsonyban szlovák iskolák teljes magyar tagozatai 11—12—16 osztálynál, Léván a szlovák iskola csonka magyar tagozata egy osztállyal, valamint Beregszászon a rutén iskola teljes magyar tagozata 8 osztállyal, Ungváron a rutén iskola csonka magyar tagozata 2 osztállyal; összesen tehát 66 reálgimnáziumi osztály 2530 tanulóval. 3. Reform-reálgimnáziumi tagozat: Losoncon a szlovák tanintézet teljes magyar tagozata 12 osztállyal, 476 tanulóval. III. rész 4. Tanítóképző intézet: Pozsonyban teljes magyar tanítóképző 4 osztállyal, valamint Pozsonyban a szlovák tanítóképző mellett működő magyar nyelvű abituriensi kurzus egy osztállyal; összesen tehát 5 osztály 115 tanulóval. A felsorolt adatok összegezése után kitűnik, hogy az 1925/1926-os tanévben a felvidéki magyarságnak volt 4 önálló középiskolája és 5 teljes tagozata, ami valójában 9 teljes magyar középiskolát jelentett, s volt még néhány csonka tagozatként létező középiskolai osztálya az eperjesi, lévai, rozsnyói és ungvári szlovák, valamint rutén iskolák mellett. Ezekben a középiskolákban, teljes és csonka tagozatokon összesen 93 osztályban folyt az oktatás, az azokat látogató tanulók száma pedig 3612 fő volt. Az ezt követő két tanév folyamán megszűntek az eperjesi, lévai, rozsnyói és ungvári iskolák csonka magyar tagozatai, viszont az 1927/1928-as tanévtől a pozsonyi állami szlovák tanítóképző mellett magyar párhuzamos osztályt is nyitottak, egyelőre csak minden második évben, majd az 1932/1933-as tanévtől évenként. így a Csehszlovák Köztársaság fennállásának tizedik évfordulójára — az 1927/1928-as tanév végére — kialakult a felvidéki magyarság többé-kevésbé véglegesnek mondható középiskolai hálózata, amely a későbbiek folyamán alig módosult. Az említett 1927/1928-as tanévben a Felvidéken összesen már csak 10 magyar középiskola és tanítóképző — illetve tagozat — működött, 9 Szlovákiában, egy pedig Kárpátalján. Említést érdemel még, hogy a szóban forgó 1927/1928-as tanévben Csehszlovákiában összesen 4438 magyar nemzetiségű diák tanult különböző középiskolákban, ebből azonban csak 3226 járt magyar iskolába, ellenben 1212 fő már idegen — leginkább csehszlovák — tanítási nyelvű iskolákat látogatott. Csehszlovákia fennállásának második tíz évében ez az állapot jelentősebb mértékben már nem váltóTöbb lehetőség Nagykaposon Magyar osztály a szakmunkásképzőben Az idei tanévkezdéskor sok nagykaposi és környékbeli szülő, valamint tanuló óhaja teljesült. Az Ungvidék központjában lévő Középfokú Energetikai Szaktanintézetben — az idén először — magyar osztályt is indítottak. A140 elsős közül negyvenen ebben az osztályban kezdték az új tanévet. • Igazgató úr, az iskola vezetősége mikor döntött úgy, hogy magyar osztályt nyit és milyen meggondolásból tette ezt? — kérdeztük Michal Posypánkától, az iskola igazgatójától. — A környék magyar iskoláinak vezetősége még januárban levéllel fordult hozzánk ilyen irányú kérelemmel. Kérésüket — ami persze a szülők kérése is volt — a városi önkormányzat is támogatta. A NYEE és az Együttélés képviselőivel személyesen is felkerestek, végül is megállapodást kötöttünk. A felsőbb szervek jóváhagyásával ebben a tanévben megnyitottuk a kombinált zott. Vegyük kissé közelebbről szemügyre a szlovákiai és kárpátaljai helyzetet például az 1933/1934-es tanévben, s vizsgáljuk meg, hol működtek magyar középiskolák és tagozatok, illetve milyen volt azok látogatottsága! Az egyetlen klasszikus gimnázium Komáromban működött 624 tanulóval; magyar reálgimnáziumok voltak Ipolyságon 276, Kassán 646, Pozsonyban 631 és Rimaszombatban 306 tanulóval, valamint ott volt még Érsekújvárott a szlovák reálgimnázium teljes magyar tagozata 568 tanulóval; Losoncon a szlovák reform-reálgimnáziumnak volt teljes magyar tagozata 349 tanulóval. Pozsonyban magyar tanítónőképző működött 160 tanulóval, míg a szlovák állami tanítóképző magyar tagozatát — ugyancsak Pozsonyban — 126 diák látogatta. Kárpátalján az egyetlen magyar tanítási nyelvű középiskola a beregszászi rutén reálgimnázium teljes magyar tagozata volt 559 tanulóval. A magyar középiskolai hálózat tervszerű és fokozatos leépítésének tényéhez sajnos nem férhet kétség. Elvégre az impériumváltástól szinte megszakítás nélkül csökkent a magyar középiskolák száma és azok látogatottsága. Új magyar középiskola, esetleg tagozat felállítását a csehszlovák iskolaügyi hatóságok elvből nem engedélyezték, bármekkora is lehetett az irántuk megnyilvánuló társadalmi igény. DR. POPÉLY GYULA (A befejező részt keddi számunkban közöljük.) Válasszunk magunknak csillagot ... (igazgatót). Névdilemma Hallom, hogy a pozsonyi Duna utcai magyar iskola fel szeretné venni valamely ismert személyiség nevét. Szép gondolat. Legyen példaképük a fiataloknak, ismerjék meg alma materük névadójának életét és munkásságát, s igyekezzenek annak szelleméhez igazodni. Vannak, akik Esterházy János nevét ajánlják, s erre is csak azt mondhatom, méltán. Ám akadnak olyanok is, akik szerint csak felesleges kellemetlenségeket zúdítana az iskolára ez a név, amelyet annyiszor és oly negatívan pertraktált a szlovák sajtó. Nem volt olyan bűn, amelyet pibentagyú, tájékozatlan, vagy egyszerűen csak elfogult, magukat újságírónak valló egyének rá ne kentek volna; volt soviniszta, irredenta, Horthy-bérenc és sorolhatnánk tovább a jelzőket. Hogy ennyi „reklám" után micsoda szálka lenne a nevét viselő tábla egyesek szemében, és mit művelnének vele vandál kezek, könnyen elképzelhető. Azt hiszem, lenne egy áthidaló megoldás. Nevezzék el az iskolát Bibó Istvánról. Hogy semmiféle szálak nem fűzik őt Pozsonyhoz? Ez aztán igazán nem jelent akadályt. Honi tájainkon az ilyesmi szinte hagyománynak számít, átúr, Hviezdoslav, Gabiik és mások nevét is olyan helységek viselik, ahol jómaguk soha az életben nem jártak. Hja, az más — vethetné ellen valaki. De Don Bosco sem fordult meg hazánkban, mégis több újonnan létesült egyházi iskola viseli a nevét. S ez dicséretes is, hisz csak jó származhat abból, * ha a torinói szentből sugárzó végtelen türelemnek és szeretetnek akárcsak morzsáit is továbbvinnék a róla elnevezett iskolák növendékei. Aztán meg legyen egy kis örömünk is. Képzelem, hogy a magyar vonatkozású témákat hetente fő csemegeként tálaló Zmena munkatársai hogy felkapnák a fejüket a Duna utcai iskola új nevének hallatára! Fodor és Linczényi kisasszony milyen hévvel ostromolná a könyvtárakat, hogy megtudja, ki is az a Bibó? Buzgalmuknál csak kutatómunkájuk eredménytelensége miatti felháborodásuk lenne nagyobb, amikor kiderül, hogy a könyvtárak névjegyzékeiben ez a név nem is szerepel. Laco Zrubee Bibó magánéletéből szeretne kimazsolázni valami szaftos kis sztorit, amely jól beillene botránykrónikáiba. Mekkora csalódás, hogy a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban Bibó István név alatt csupán egy „A rákoskeresztúri egykori Podmaniczky-Vigyázó kastély története” című mű szerepel! Zru bee úr mégsem törne le, kikölcsönözné a könyvet, hátha rábukkan valami hasznosítható kis pikantériára, a nemesi családok történetében mindig akad ilyesmi. Ferkoék családi kupaktanácsa Roman Kalisky bevonásával hangyaszorgalommal tanulmányozná Bibó István műveit, én húsz oldalt, te húsz oldalt alapon, hogy leleplezhesse és könyörtelenül a nyüvánosság elé teregethesse a szerző átkos irredentizmusát Vagy bármijét. Nem mindegy? Kontextusukból kiragadott mondatokat illesztgetnének össze mozaikként, hátha kijön belőle valami kompromittáló. S bár nem kételkedem abban, hogy fent nevezettek még ebben a maximálisan elfogulatlan, kristálytiszta szellemben is tudnának találni valami kikezdenivalót, azt is tudom, hogy ezt a bűvészmutatványt csak véres verejték árán lennének képesek megejteni. Sőt, meggyőződésem, hogy műveit olvasva valahol, akár bevallatlanul is, tisztelni kezdenék Bibó tárgyilagosságát, szókimondó bátorságát, pengeélés logikáját, szakmai és emberi korrektségét. S hogy miért éppen Bibó? Mert rólunk írt, akik ebben a térségben itt élünk egymás mellett, s tette ezt olyan páratlan objektivitással, ahogy előtte, sőt utána sem senki. Következtetései az előítéletekről, azok társadalmi összefüggéseiről, a társadalomban létező diszkrimináció okairól egyetemes érvényűek. Tanulhatunk pártatlanságából, toleranciájából, bölcsességéből, emberségéből. Ráfér mindnyájunkra, kivétel nélkül, ebben a sok baj sújtotta, szomorú Közép-Európában. VOJTEK KATALIN Iskolaigazgató-választás ’91 tanítási nyelvű osztályt. • Hogy értsük azt, hogy kombinált, tehát nem teljesen magyar tanítási nyelvű osztály indul? — Nem. Csupán a humán tantárgyak, valamint a matematika oktatása folyik majd magyar nyelven. A szaktantárgyakat szlovák nyelven oktatjuk. Természetesen olyan tanárokat és szakoktatókat biztosítottunk, akik mind a két nyelvet az oktatásnak megfelelő szinten bírják. • Milyen szakképesítést nyújt ez az ún. kombinált tanítási nyelvű osztály? — Gépek és berendezések javítótechnikusa képesítést. • Biztosított-e a majdani technikusok elhelyezése? — Még vannak üzemek, amelyek szerződésileg támogatják oktatásukat, ezáltal jövőbeni alkalmazásuk is biztosított. A többieknek önállóan kell majd munkát szerezniük. (katócs) Alaposan felkavarta az iskolák légkörét a tavaszi miniszteri rendelet, miszerint a már négy éve tisztséget betöltő egyéneknek egy bizonyos időre el kell (kellene) búcsúzniuk az igazgatói, helyettesi „bársonyszékektől”, amelyek főleg nemzetiségi iskoláink viszonylatában nem voltak mindig kényelmesek. A búcsú — az ellentmondásos rendelet miatt — nem volt egyértelmű. Ha az ember alaposan átolvasta, talált benne kiskaput, amelyen nyugodt egykedvűséggel átsétáltak egyesek. „Aki időt nyer, életet nyer” —jelszó jegyében a rafináltabbak rá is találtak erre a kiskapura és azokra a csoportokra, klikkekre, amelyek egyedüli célja az elmúlt esztendők alatt kikönyökölt előnyös pozíciók megőrzése, valamint a lanyha munkastílus folytatása. Érthető tehát, hogy ezek a csoportú lások a legvégsőkig kitartottak a régi igazgatók mellett, és saját, az évek hosszú során gondosan építgetett pozíciójuk megmentése érdekében ellenálltak a bizonytalan, esetleg munkaigényesebb változásoknak. A változásokért kiáltók maroknyi csoportja pedig kisebbségben maradt és lázadóknak niylváníttatott. Most pedig jogosan félnek a megtorlásoktól, a kegyetlen órarendtől, a létminimum határát súroló alapóraszámtól. Igazságtalannak tűnik egy olyan rendelet, amely diszkriminálja a régi igazgatókat, helyetteseket. De igazságosnak tűnik az a rendelet, amely négyéves időtartamban határozza meg az igazgatói mandátumokat. Hosszabb idő alatt az ember elfásulhat, közömbössé válhat a változások iránt. Szakmai szempontból is indokolt a négyéves periódus, mert az igazgató négyórás órakötelezettsége nem elegendő hosszú éveken keresztül a szakmai fejlődéshez. A tanárképző főiskolákon, egyetemeken pedig egyelőre nem képeznek igazgató-igazgatóhelyettesi szakpárosításra növendékeket. Továbbá az is közismert, hogy a bokros igazgatói teendők, gyűlések is gátolják az órákra való becsületes felkészülést. És ugyebár a miniszteri rendelet ál-Prutkay Péter: Nagytakarítás tál érzékenyen érintett igazgatók már leszolgálták a négy esztendőt igazgatói minőségükben. Csakhát ki tudja, mit hoz a holnap, milyen rendeletek lesznek jövőre és főleg milyen összetételű kormány fogja ezeket a rendeleteket kibocsájtani a választások után. A kivétel idén csak egy évre szól, ezért esedeztek sokan. Persze, nem mindenki, mert többen belátták, hogy a mostani békés elvonulásuk megfelelő szakmai bizonyítás esetében kitűnő alapként szolgálhat a négy év múlva soron következő választásokon. Persze, a legdemokratikusabb és legobjektívabb választási forma a pályázat, amely bizonyos mértékig megakadályozhatja a klikkek kialakulását és befolyásuk gyakorlását. A járási iskolaszékek az iskolatanácsokkal közösen indokolt esetben idén is kiírtak pályázatokat. Ezek győztesei viszont korántsem lettek igazgatók, hiszen az iskolatanácsban az eredményt nem kellett elfogadni, sőt sok esetben arra használták fel, hogy a régi igazgató nélkülözhetetlenségét bizonyítsák, és kivételt kérjenek számára. Hivatkozva azokra az elévülhetetlen érdemekre, hogy az iskola kívül ragyog, új a tető, rendezett a park stb. Az iskolatanács szakmán kívüli tagjai csak ezt látják. De hogy belül valami romlásnak indult, erről nem esik szó. Az ördögi kör lezárult, a pályázatok győztesei, akik pszichológiai vizsgálaton is átestek, meghurcoltatottak, de a régi igazgató megmaradt. SZÁRAZ DÉNES
