Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-11 / 173. szám
1991. szeptember 11. Kiművelt emberfő , ,A közértelmesség azon jel, melynél fogvást a bölcs a nemzeteket mázsálja. “ „A tudományos embertő mennyisége a nemzet igazi hatalma... Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat stb. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő emberi agyvelónél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzeteknek több vagy kevesebb szerencséje." A XIX. század magyar társadalma legjelentősebb alakjától származnak ezek a szinte szállóigeszerű kijelentések. Annak a Széchenyi Istvánnak a tollából, akit a köztudat szerint legnagyob politikai ellentele, Kossuth Lajos nevezett ki a legnagyobb magyarnak. S illene is rá a jelző, mondta róla egy másik méltatója, ha minden magyar hasonlítana abban Széchenyihez, amiben ó a legnagyobb volt, tudniillik, hogy eszmék és tettek senkinél nem tartoznak úgy egybe, mint nála. Közéleti pályájának kezdetét szinte képszerűen kimerevíthetnénk (mint ahogy készült is róla ilyen képzőművészeti alkotás): 1825-ben az alsótábla ülésén, ahol a magyar nyelv művelését célzó tudós társaság alapításáról volt szó, felállt az akkor még huszárkapitány Széchenyi István, s a hagyomány szerint az alábbiakat mondta: ,,Magam is kész vagyok a nemzetiségért mindent megtenni. Ha feláll egy olyan intézet, amely a magyar nyelvet kifejtse, birtokaim egyévi jövedelmét ajánlom fel céljaira..." így indult nemcsak Széchenyi István közéleti pályája, hanem a magyar társadalom fejlődésének az a reformoknak nevezett korszaka, melyben a nemzeti kultúra soha nem látott mértékű színvonalon fejlődött. Nagy nemzeti intézményeink (Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház, Magyar Tudományos Akadémia) ekkor kezdik, illetve bontakoztatják ki tevékenységüket. S mindhárom intézmény létrehozásában van szerepe a Széchenyi családnak. Igaz, országgyűlési ajánlata hirtelen a közélet fényébe emelte Széchenyi Istvánt, de az csak saját korábbi pályájához viszonyítva igaz, a családi hagyományok igencsak az ilyen cselekedetek felé orientálták. A Széchenyi család már korábban is sokat áldozott a nemzeti kultúra fejlődéséért. Apja Széchenyi Ferenc 1802- ben, majd 1818-ban a nemzetnek ajándékozta könyv- és kézirattárát, majd éremgyűjteményét, ezzel megalapozva a Magyar Nemzeti Múzeumot. Széchenyi István korábban a katonai pályán jeleskedett a Napóleon elleni háborúban többször kitüntette magát, különösen a népek csatájának nevezett lipcsei Gsatában, 1813-ban. A katonai pályát azonban nem tekintette életpályának (sérelmek is érték) s különösen külföldi utazásai, Wesselényi Miklós barátsága (vele utazott külföldön) voltak azok a tényezők, s természetesen a családi hagyományok, melyek a nemzet szolgálatába állították minden erejét. Leghívebben Naplójában vallott ezekről a céljaikról, a kor szellemének megfelelően patetikus hangnemben, de igaz és őszinte szándékkal: Életemmel, véremmel szeretnék segíteni rajta (ti. hazáján), s osztozván vele együtt szenvedve sorsában... A legnagyobb vonzódást érzem arra, hogy a népet, melyet hőn szeretek, oktassam, emeljem, emberré neveljem." Pályájának kezdetén igen erősen működött benne az a szándék, hogy nemzetének műveltségét emelje, hogy, az ö szavával a közértelmesség terjedjen. Minden jelentős írásában tetten érhető ez a nevelési szándék, ha a tartalom némelykor kizárólag gazdasági kérdéseket tárgyal is. Legjelentősebb műveiben mély elemző erővel taglalja az állapotokat, de soha nem reked meg az állapotok föltárásánál, mindig tanácsot ad, tehát a nevelői szándék tetten érhető. A Hitelben látjuk először feltűnni körvonalait annak a reformpolitikának, melyet aztán Széchenyi következő két művében, a Világban és a Stádiumban bővebben kifejtett, a számos hírlapi cikké_ ben, beszédében és a későbbi vitairat " jellegű könyveiben (Kelet Népe, Politikai programtöredékek 1847) is kiegészített s megvilágított. Másrészt szakítás volt az a program mind a kormányzat, mind az ellenzék eddigi politikájával, de sok tekintetben az egész közfelfogással is. A közjogi sérelmekre alig vetve ügyet, a nemzetet arra kezdte tanítani Széchenyi, hogy boldogulását önerejéből keresse, a kormányzat hibái helyett saját hibáinkat, elavult intézményeinket jelölte meg, mint bajaink tulajdonképpeni kútforrását, a haladás és boldogulás eszközeiül az ország gazdasági életének és szervezetének új alapokra fektetését s a közműveltség emelését ajánlotta. A múlt iránti rajongást sokszor maró gúnnyal illette, különösen a Hitel c. művében, s a jövőbe mindig bátran tekintett. Művei a kor tiszta romantikus stílusában íródtak, szinte szépírói tehetségről árulkodnak. Romantikus körmondatai mégis áttekinthetőek, hiszen Széchenyi mindenkor, mégha szenvedélyhangulatban is, ennek megfelelő írói eszközökkel is, de az értelemhez akart szólni. A Hitel kapcsán írja Kemény Zsigmond, de tulajdonképpen Széchenyi minden művére jellemző:,,Egy lángésznek ragyogó és szabálytalan műve, egy higgadt izgatónak a lelkesedése és költői képzelet virágai közé takart vakmerő kezdeményezése, az eszmékben s később az intézményekben nagy forradalmat idézett e/ő.“Széchenyi nyelvi leleményessége sőt nyelvújítói igyekezete is figyelmet érdemlő (az ön szavunkat is neki köszönhetjük). Munkái mellett egyre több erejét a gyakorlati gazdasági tevékenység kötötte le, de a művelődés, az anyanyelv ápolásának ügye élete végéig A 2. forduló kérdései: 1. Milyen intézményt neveztek el apjáról, Széchenyi Ferencről, s milyen célokat szolgál ma ez az intézmény? 2. Mi volt megalakulásakor a neve a Magyar Tudományos Adadémiának s mi volt a legfontosabb küldetése? 3. Melyik művében található a legismertebb Széchenyiszállóige: „Sokan azt gondolják Magyarország volt: - én azt szeretném hinni lesz! Mikor jelent meg ez a könyv, és kinek ajánlotta? Szabad ÚJSÁG C Kultúra D Könyvismertetés Gyere, kicsim!... Gyere! fontos volt számára. Különösen az anyanyelv ápolásának kérdését kísérte figyelemmel. Mikor 1827-ben megindult az Akadémia szervezése, abból aktívan kivette részét, sőt az 1830- ban kinevezett vezetőségben az elnöki tisztséget töltötte be. Egyik legjelentősebb akadémiai beszédét 1842-ben az Akadémia díszülésén mondotta. Később ezt a beszédét annyira fontosnak tartotta, hogy külön is megjelentette. Itt elmondott gondolatai, különösen a magyar nyelv törvénybeiktatása körüli bonyodalmak kapcsán ma is aktuálisnak tűnhetnek. Az alább közölt részletek Széchenyi szépírói stílusára is fényt vetnek, nemkülönben nyelvi leleményességére. „Törvényeink egy hajszállal sem rendeltek többet, mint hogy a holt latin szó helyébe az élő magyar lépjen és a közigazgatás nyelve azon faj nyelve legyen, melytől nem csak az ország vévé nevezetét, hanem mely az alkotmányos létnek is törzsöké. És most kérdem, s hazánk fő heveseitől kérdem: ugyan annál maradtak-e, mit a törvény parancsol, ti., hogy a latin szó helyébe lépjen a magyar, vagy kalandoztak-e ezen határon néha túl! Régibb intézetek s egyesületek körébe, hol nem magyar volt a szó, mert alkotóik sem valának magyar ajkúnak, ugyan nem tolta-e a magyarság máról holnapra itt-ott be! Ugyan hány szent szónoklat nem vala elvileg s parancsra intézve magyar nyelven olyan hallgatókhoz, kiknek tizedrésze sem vehetné azt be lelki táplálékul? De ugyan feleljünk egyedül azon egynemű kérdésre, mely körül forog a csalódás, de nekem legalább úgy látszik, mintha rögtön le kellene esni a legvakbuzgóbb szemeiről is a fátyolnak, hogy valljon: ha valaki magyarul tud, magyarul beszél, innen következik-e mikép neki azért már magyarrá is kellett volna átalakulnia? Mert ha így, ám akkor fordítsuk legutolsó fillérünket minden tétova nélkül nyelvmesterekre, sót legyünk rögtön magunk is mind azokká, hadd tudjon csevegni magyarul az egész világ, s meg lesz mentve s feldicsőítve fajtánk. Nyelvet, nemzeti sajátosságot, ily felette könnyű szerrel azonban, én legalább úgy hiszem, még csak biztosítani sem lehet, annál kevésbé szilárdabb, tágabb alapokra állítani, minthogy - és itt különös figyelemért esedezem - a szólás még korántsem érzés, a nyelvek pergése korántsem a szívnek és eképp a magyarul beszélő, sőt legékesebben szóló is, korántsem magyar még. “ KOVÁCS LÁSZLÓ # A Lánchíd kiadó 1990-ben újra kiadta dr. Tornyai János „Gyere, kicsim!...Gyere!“ című kisregényét, valószínűleg azért, mert a könyv vezérgondolata, a harc az abortusz ellen, napjainkban is aktuális téma. A harmincas évek második felében íródott kisregény közérthető nyelven, szinte meseszerűen íródott. Érdekessé teszi a kicsi gyerekek beszédének visszaadása, szokatlanná az érzelmek kifejezésének aprólékosan leírt képszerű módja, de mindamellett hasznos olvasmány lehet serdülőkorú lányok és fiúk számára, mert a családi életre való nevelés hiányzik az iskolai oktatásból, nem beszélve arról, hogy sok fiatal a családban sem kap kamatoztatható útravalót. Egy édesanya szomorú élettörténetét írja meg a szerző, akinek bűne, hogy eldobja magától gyermekét, romlásba dönti az egész családot. Ó maga betegségben meghal, férje szomorúságában egy repülöverseny áldozata lesz. Egyetlen lányuk sok hányattatás után Rózsika mamánál köt ki, aki nagy szeretetben neveli, s így kedves, tehetséges, óvónői végzettséggel rendelkező fiatal lánynyá cseperedik az árva. Élete rendeződik, férjhez megy és a regény végén már maga tanítja járni kisfiát. Bár az árva leány életútjának leírása teszi ki a könyv nagy részét, ő mégiscsak mellékszereplő. A főhős az édesanyja, aki őrangyalként óvja és figyeli minden lépését az égből. Halála után az Úr színe elé kellett járulnia, aki fejére olvasta bűnét, hogy Isten akarata ellen szegült, amikor kényelemből nem tartotta meg gyermekét. Ezért vezekelnie kell úgy, hogy lelke az emberlakta vidékek fölött bolyong és a lányok, leendő édesanyák, és asszonyok leikébe ülteti a kötelességtudat magvát, hogy ellen tudjanak állni az ördög kísértésének. Szolgálataiért az édesanya elnyeri jutalmát, az Úr újra kegyeibe fogadja, férje leikével egyesítvén egy csillagot alkot az Isten, hogy az égen tündökölve az ó akaratára figyelmeztessen. A másik főszereplő Komáromy báró, akinek sorsa „érdekes módon“ összefonódik az édesanya sorsával. Az ő lelkét is megérinti az Úr, akinek sugallatára a Gyermek- és Csecsemővédelmi Egyesület elnökévé választják meg, így széleskörű tevékenység folyik a gyermekek védelmében, és Isten akarata teljesülni látszik. A könyv legérdekesebb részei az Úr beszélgetései a mennyben az édesanya leikével, melyek folytán az megérti, mi az Úr nagy Művének célja, hogy annak működéséhez még a legkisebb szerkezetre (emberkére) is szükség van a Földön. „A legkisebb szerkezet téves működése veszélybe sodorná az egészet, s a hiba csak nő, ha ki nem javítom.“ A leírlak után a könyv talán túl naivnak tűnik a mai olvasó számára, mégis úgy gondolom, hogy a könyvbéli édesanya története intő példa számunkra, mindenesetre elgondolkodtató, és kell, hogy a sok Vörös Rózsa-sorozat mellé egy ilyen témájú könyv is kerüljön gyermekeink könyvespolcára. A könyv megvásárolható a kegytárgyakat és vallási témájú könyveket árusító helyeken. CSERI EDlt órán keresztül, látványos és szórakoztató műsort nyújt a M;: jípfip indez csupán 1 40 Kilométerre POZSONYTÓL-INFORMÁCIÓ: 00427/243 2*9 " MINDEN m NAP A GÄNSERNDORFI Iá#» AUSZTRIÁBAN ::
