Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)

1991-09-10 / 172. szám

1991. szeptember 10. Szabad ÚJSÁG 9 APozsony-vidéki járás mezőgazdasági üzemei között az Újfalusi Me­zőgazdasági Szövetkezetnek (nemrégiben természetesen még Efsz) az utóbbi években viszony­lag biztos hely jutott - a lemarado­­zók sorában. Még akinek egyéb­ként esze ágában sem volt páni­kot kelteni, általában az is úgy vélekedett az említett kis - mind­össze 1176 hektárnyi - mező­­gazdasági üzem jövőjéről, hogy napjai meg vannak számlálva. Csődbe megy még a tavalyi év végén, de legkésőbb az idei elején. Tavasszal azonban Újfalun is őrségváltásra került sor. A „kar­mesteri pálcát“ Földes Péter mérnök vette a kezébe, aki Zel­­man Lászlót váltotta fel az elnöki székben. A fiatal, de már többévi tapasztalattal rendelkező szak­ember bőrében akkortájt nem so­hússzal csökkentettük a létszá­mot. Az a nézetem, hogy a tagság bízik a fellendülésben. Néhányan közülük részt vettek annak idején a blokádban, de fegyelmezetten és a fő cél érdekében: mi, mező­gazdasági dolgozók is itt vagyunk, tessék már végre felfigyelni ránk! Közben normálisan folyt a munka. Persze, azt is kénytelen vagyok hozzáfűzni, hogy úgy tűnik, azóta sem figyelnek ránk jobban. Lega­lábbis ez ideig nem nagyon vettük észre.- Hogyan jellemezné röviden szövetkezetük növénytermesz­tését, valamint állattenyész­tését?- Húzóágazatunk továbbra is a növénytermesztés marad. Első­sorban is a gabonafélékre és a hüvelyesekre összpontosítunk. Nálunk nincsenek jó kukoricater­­mö talajok, tehát nem erőltetjük ennek a növénynek a termeszté-Tizén hét milliós adóssággal indultak A lemaradozók közül az élmezőnybe? kan szerettek volna lenni (sőt még ma sem irigylik öt a beosztottai), hiszen ilyen állapotok között 17 millió korona „mínusszal“ indul­ni... Határozottan állítja azonban, hogy az év végére vagy tízmilliót lefaragnak a hiányból.-Természetesen, ha minden jól kijön - fűzi hozzá. - Az első félév folyamán hatmilliót fizettünk vissza a kölcsönökből. Hitelt egy koronát sem vettünk fel. Vélemé­nyem szerint az a szerencsénk, hogy mintegy fél évvel korábban „felébredtünk“, mint sok más szövetkezet dolgozói. Persze, majd a jövő mindezt megmu­tatja ...- Igen, a jövő. Egy gondolat erejéig térjünk vissza azonban a nemrégiben befejeződött ara­táshoz. Milyen volt az idei az újfalusi szövetkezetben?- Ami a gépi felkészültséget és ellátást illeti, sajnálattal kell meg­állapítanom, hogy egyik leg­gyengébb az utóbbi években. Tény, hogy a gabona szinte min­denütt egyszerre érett a környé­ken, s hogy a betakarítási munká­latokat akadályozták a gyakori esőzések. De hát mindez egyálta­lán nem szolgálhat mentségül partnereink, a Slatinanyi Gép- és Traktorállomás dolgozói számá­ra. ígéretükkel ellentétben ugyanis mentek el mindenhová, ahová éppen hívták őket. Minket pedig teljesen cserbenhagytak, így maradt a négy saját kombáj­nunk, tehát tulajdonképpen ezek­kel végeztük a munkák jelentős részét. Azt is el kell mondanom, hogy az idei aratás folyamán a gépek kihasználtsága meg sem közelítette ez előző évi szintjét. A terméshozamokkal azonban aránylag elégedettek lehetünk. Búzából és őszi árpából egyaránt elértük a 6 tonnás átlagos hektár­hozamot. A tavaszi árpát sörárpá­nak termesztettük, s abból öt ton­na termett egy hektár átlagában. Elsősorban is a minőségre töre­kedtünk, s örömmel nyugtázha­tom, hogy a szövetkezetünk ter­ményeit felvásárló üzemek nem csalódtak bennünk. Például a tervnek megfelelően értékesí­tettünk 125 vagon élelmiszer­­ipari búzát, s szeptember-október folyamán ugyanúgy beszolgáltat­juk a sörárpát is - kiváló minő­ségben.- Milyen az általános, min­dennapi kép a szövetkezetben?- Amikor a szövetkezet élére kerültem, a legrosszabbak voltunk a járásban. Ennek ellenére még mindig tudunk rendesen fizetni. Nem fizetünk hússal, gaboná­val... Jelenleg 149 tagunk van: sét. Érdemes talán megemlíteni, hogy a részleg dolgozói átlagban 41 hektárnyi területet művelnek fejenként - és ez végképp nem kevés. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy állattenyésztésünk komoly krízisben van. Beszüntet­tük a sertéshústermelést. Lega­lábbis egyelőre: reméljük, hogy ideiglenes megoldásról van szó. Ha megoldódnak az ágazat óriási problémái, mindenképpen újból beindulunk ezen a téren is. De óriási változásra van szükség! A szarvasmarha-tenyésztésről pedig mindössze annyit, hogy- mint az már szinte köztudomású- ma nehezebb egy tehenet elad­ni, mint egy családi házat vásárol­ni. Jelenleg 400 fejőstehenünk van. Ezzel szemben nincs gon­dunk a kacsatenyésztéssel - és főleg a kacsa értékesítésével. Tu­lajdonképpen monopolhelyzetbe kerültünk a nyugat-szlovákiai ke­rületben. Árusítjuk a kiskacsákat, de hizlalásra is eladunk. Jelenleg is nap mint nap szállítjuk - és árusítjuk a kacsákat, egészen Ko­máromig. Ha háromszor ennyi lenne, az is elkelne!-Itt a szép, új ebédlő és konyha. Egyáltalán kihasznál­ják a szövetkezet tagjai?- Sajnos, nem. Pedig mennyi pénzt fektettünk bele! Nem fő­zünk, mert egyszerűen nincs ér­deklődés az üzemi koszt iránt. 1Mo meg naponta tizenöt koronával kellene dotálnunk egy ebédet. És ez - valljuk meg őszintén - a szá­munkra egyáltalán nem üzlet. Az éttermet természetesen kihasz­náljuk, szinte minden második hé­ten lakodalmat tartanak ott, külön­böző rendezvények színhelye... Azért valami megtérül...- Hogyan látja On a szövet­kezet jövőjét?- Először is minden adóssá­gunkat törleszteni kell! Ez a to­vábbi előrelépés alapfeltétele. Nézze, itt aztán igazán össze kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. Nincs mese! Ahol csak lehet, spó­rolni kell. Ez van, ezt kell szeretni. Például jelenleg nincsenek mun­karuhák tagjaink számára. Ponto­sabban nincs belőlük elég. Vagy: jóval kevesebbet költünk üzema­nyagra, mint az előző években. Nem javíttatjuk oly gyakran gép­kocsijainkat. Most is két lerobbant Skodánk vesztegel a garázsok­ban. Kevés a szappan, a tisztító­­szer. De hát mit tehetünk? A jövő év folyamán talán sikerül törlesz­­tenünk az összes adósságunkat. Talán... Az eddigi menet legaláb­bis ezt mutatja. Most erről az útról aztán igazán nem térhetünk le. Mert ha mellékvágányra kerülünk, nem hiszem, hogy megmenekül­hetünk SUSLABÉLA Mégis tartoznak valahová... Gyermekek a kastélyban A tallósi Esterházy-kastély több mint kétszáz éve tekint ablakaival az öt körülvevő parkra. Gróf Esterházy Ferenc főkancellár saját használatára építette a kastélyt, amely 1763-ban vált Magyarország első árvaházává. Tallóst viszont az egyik oldalról a Kis- Duna, a másik felén pedig a Feketeviz határolja, s a sok szúnyog miatt a vi­déket egészségtelennek tartották. Az árvaházat Szencre helyezték át, pon­tosabban helyet cserélt az ott működő első magyar fenyítóházzal (mai meg­felelője a börtön). A kastély sarkaiban, A kastély homlokzata ablakmélyedéseiben még sokáig ott őrizte a gyermekek sírását és neveté­sét, majd lassan ebek harmincadjára került. Két asztalon és egy kínai por­celánvázán kívül csupán egy csillár maradt a régi bútorok közül, amelyben a madarak raktak maguknak fészket. Később - 1967-ig - mezőgazdasági szakmunkásképző kapott otthont ter­meiben, ezt követően újra gyermekek otthonává vált. Az utolsó padban Gágyor József tizenkilenc éve áll az iskola élén, s ugyanennyi idő óta te­kinthető a legnagyobb szlovákiai ma­gyar bentlakásos kisegítő iskola lelké­nek, pszichológusának, a gyermekek bizalmasának. Bevezetőben elmond­ja, hogy a bejáró és az itt lakó hatvan gyermeken kívül, akik szüleik jóvoltá­ból kerültek ide, ugyanennyi állami gondozottat nevelnek - élő szülök ár­váit. Az idén már kilencéves alapiskola azon gyermekek bentlakásos intéz­ményeként szolgál, akik eredményei nem felelnek meg a „normális" alap­iskola követelményeinek, s akiknek így az igyekezetük koronázta sikerél­mény, s a gyermeki szivnek oly jóleső dicséret végképp kimaradt életükből Akiknek ott szüntelenül a társaik élce­lődéseit, a tanárok egyre fogyó türel­mét kellene eltúrniök, s akiknek ott mindig az utolsó padban lenne a he­lyük... A kisegítő iskola éppen az ö felkarolásukra jött létre. „A tudás minden atomjáért meg kell küzdenünk...“ Könnyű szeretni az ügyes, szép, okos gyereket. Sokkal nehezebb vi­szont azt, akiről nem mondható el, hogy annyira okos, annyira szép, aki­hez mindig türelemmel kell fordulni. „Lássam hogyan bánsz a kis embe­rekkel, s megmondom, milyen ember vagy" - mondja Gágyor József, majd így folytatja: - A rendes alapiskolától eltérően itt tizenhárom gyermeknél már osztályt lehet „felezni“, hiszen (A szerző felvétele) ezek a gyermekek több törődést, gon­dosabb foglalkozást igényelnek. A ki­segítő iskolában a tudás minden kis atomjáért meg kell küzdenünk. Itt a pedagógus lelkiismeretén múlik min­den. Meg is tesznek mindent a gyer­mekekért, pedig az eredmények ke­vésbé látványosak. Egy átlagos gye­rekből ugyanis lehet bármi, a jó szak­embertől kezdve az orvosig. A mi örömünk tetőfoka viszont az, ha ne­veltjeinkből becsületes munkás válik, aki megállja a helyét és meg vannak a munkájával elégedve. Hadd tegyem hozzá, hogy ezek a gyerkekek nehe­zen tudnak előrehaladni, képességeik korlátozottak. Minél korábban kerül­nek hozzánk, annál hosszabb ideig lehet nevelő hatást gyakorolni rájuk. Ha már túl sebzettek, zárkózottak, nehezen boldogulunk. Mint egy nagy család Százhúsz gyermek és hatvanhat „szülő", azaz pedagógus, nevelők, gyermekfelügyelők alkotják a kastély nagy családját. Az iskolában, mint má­sutt, délelőtt rendes oktatás folyik, csökkentett tananyaggal, speciális tankönyvekből, végenincs gyakortás­­sal, ismétléssel. Még az ilyen gyermek feje sem bögre, amelyet egyszerűen tele kell önteni; nem ismeretek halma­zával kell elárasztani öt, hanem meg kell szerettetni vele a tudást, tudás­szomjat kell ébreszteni benne. Ennek kapcsán a többi pedagógus nevében is szól Gágyor József, amikor a tan­könyvek hiányosságairól beszél. A tananyagot is még jobban egyszerű­síteni kellene. De térjünk vissza az iskola napirendjéhez. Délután a gye­rekek tornáznak, részt vesznek az ügyes kezek szakkörének munkájá­ban, az olvasni kívánók pedig az isko­la gazdag könyvtárát keresik fel. A Galántai, Dunaszerdahelyi, Komá­romi, Érsekújvári, Pozsony-vidéki, Lé­vai, Nyitrai járásból érkező gyermekek tehát szabad perceiket is a kastélyban töltik. Az intézmény eddigi költségve­tése négy és fél millió korona volt, amelyből futotta kirándulásokra is, va­lamint a kastély renoválására. A szülök segítsége Ennél az iskolatípusnál különösen fontos a szülőkkel való szoros együtt­működés. Arról a hatvan szülőről van most szó, akik a hétvégeken hazavi­szik gyermeküket, vagy rendszeresen érdeklődnek iránta. Az ó teherviselé­sük, gondoskodásuk mindenképpen elismerést érdemel. Ók azok, akik ér­tékelni tudják az iskola szerepét és fontosságát gyermekük életében, akik időben felismerték gyermekük hiá­nyosságait, az iskolával közösen vál­lalták azok orvoslását. Le is mérhető mindez a gyermekek igyekezetén, ra­gaszkodásán. Amikor Pitykő Taksonyban nyaralt A nyár mindig fájdalommal érkezik azok számára, akiket az intézetből nem visznek haza. A legszebb kas­tély, a legszebb kerttel és fákkal is egy idő után börtönnek tűnhet, s a gyer­mekeknek összeszorul a szívük, ha látják, hogy többi társukat hazaviszik a szülök, ismerősök. Ilyenkor van óriá­si csábereje a kerítésen túli világnak, s éjszakánként szökési tervek érlelőd­nek. Egy szöszke legény például csaknem minden nap kiállt a kerítés­hez, és az utat nézte. Várt. Hosszú napokat, tieteket, s amikor már nem bírta tovább a várakozást, útnak in­dult, hogy felkeresse édesapját. Mit szeretett volna? Talán a szemébe nézni, némán felelősségre vonni, hogy miért feledkezett meg róla. Csodák csodájára a fiú néhány nap múlva visszatért. „Na mi az, találkoztál az apuval?“ - kérdezték tóté amikor be­lépett. „Persze, persze - válaszolta keserű arccal, majd hozzátette szem­lesütve: ...csakhogy annyira részeg volt, hogy nem tudtam vele beszélni sem.“ Ennél valamivel vidámabb esetre is volt példa az intézetben, amikor Mudrochék csemetéje barátot szerzett az intézetben: Pityköt, a vir­gonc kisfiút. Az elpanaszolta pajtásá­nak, hogy ö még sosem kirándult, ót soha senki sem látogatja meg. A Mud­­roch család fiuk kérésére Taksonyba vitte nyaralni a kis Pityköt. A véletlen úgy hozta, hogy a párkányi nagyma­mának éppen ekkor jutott az eszébe az unokája, s úgy döntött, magához veszi. Megjelent az intézetben egy tanitónó kíséretében, s F>ityköt keres­ték, aki Taksonyban nyaralt. A kisfiú rövidesen a nagymama kezét fogva ment Párkányba, hogy ezentúl az ot­tani kisegítő iskolát látogassa. Az inté­zeti ágyat a nagymama dunnái váltot­ták fel. Már neki is volt családja, már ö is tartozott valakihez... xxx A kastély fái alatt, a lugasokban han­­cú rozó fiúk és lányok éjszakánként néha talán „kis hercegekké" válnak és saját csillagról álmodnak, ahol min­den apró és számukra olyan egysze­rűen elérhető Nem vágynak olyan nagyon sokra. Csak egy csillagra, ahol nem ók keresnek barátokat, de csen­des mosollyal várják, hogy valakinek rájuk is szüksége legyen, hogy ók is tartozzanak valahová. SZÁZ ILDIKÓ :.':;«8888888888888888888B

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom