Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-09 / 171. szám
1991. szeptember 9. 5 Szabad ÚJSÁG Leleplezte Éva Petrásová a ,,Meciargate“-t? Farkas vagy áldozati bárány? Belpolitikai életünk zűrzavarában olykor valóban nehéz eligazodni. S a kérdőjelek nemhogy fogynának, de szinte napról napra több van belőlük. A közvéleményt továbbra is élénken foglalkoztatja Vladimír Meciar exminiszterelnök esete. Vajon ki is tulajdonképpen az egykori kormányfő? Összeesküvő vagy áldozati bárány volt? Kinek volt rá szüksége a funkcióban? Ezekre a kérdésekre - és másokra - próbált meg válaszokat keresni Éva Petrásová a közelmúltban megjelentetett brosúrájában, melynek a következő címet adta: „A Meciar ügy; hogy is volt valójában?“ « Tekintsük dióhéjban át a könyvecskét az eredeti fejezetek szerinti tagolásban. Előszó A szerző - egyebek között - ezzel kezdi mondanivalóját: Vitathatatlan, hogy Meciar jelentős személyiséggé vált a CSSZSZK politikai életében 1989. november 17-e után. Csakhogy ellentétekkel teli személyiséggé. “ Petrásová, mint mondja, az igazságot keresi: néhány adattal, ténnyel, amelyek természetesen a kérdések egész sorát szülik. Azt is azonnal az írás elején hangsúlyozza, hogy a felvetődő kérdéseket nem válaszolja meg, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, mert nem akarja ráerőszakolni az olvasóra saját véleményét. Mindenki próbálja meg megtalálni maga számára a választ. Amit az újságokban olvashattunk A könyv legterjedelmesebb része, amelyben a szerző idéz Vladimír Meciar felszólalásaiból, interjúiból, illetve a kormányfőről szóló és vele kapcsolatos írásokból. Mindezek közé természetesen beiktatja saját véleményétgondolatmenetét is. íme néhány szemelvény ebből a részéből. „Vladimír Meciar, az SZSZK belügy- és környezetvédelmi minisztere, politikai hovatartozás nélküli, 1942. július 26-án született Zólyomban..." (E. P.: „A nemzeti megértés kormányának szlovákiai belügyminiszteri székébe az akkori miniszterelnök, Milan Cic tehát vállalati jogászt ültet: Vladimír Meciart, a nemsovái Skloobalból. Nem, ez egyáltalán nem volt véletlen. Ez a két úr már régebben ismerte egymást... "). A NYEE Koordinációs Központjának mindez nagyon jól jött. Mind Fedor Gál, mind pedig Ján Budaj tudta, hogy áll a dolog. Meciar legyen belügyminiszter, de a NYEE semmiféle konkrét információkat nem szolgáltat neki! Majd pedig következtek az ún. szabad parlamenti választások. S ezzel együtt Ján Budaj csúfos ügye - és bukása. (E. P.: „Minden más államban megismételték volna ilyen fiaskót követően a választásokat..."). ÖSTK-hír, 1990. 6. 15. „A választások eredményeit figyelembe véve 'szerdai ülésén a NYEE Szlovákiai Tanácsa az SZK kormányának összeállításával Vladimír Meciart bízta meg." Az SZK kormányának programnyilatkozatából, Szlovák Nemzeti Tanács, 1990. 6. 29.: „Tevékenységünket a polgárok érdekeinek akarjuk és fogjuk alárendelni. Az ö anyagi és szellemi jólétüket, valamint életük teljességét tekintjük legszentebb célunknak... “ Majd következtek a további fantasztikus ígéretek: a gazdaság fellendítése, az egészségügyi ellátás korszerűsítése, a közművelődés előtérbe he-' lyezése... Vladimír Meciar tervezget, szépen szónokol, vasárnap esténként a szó szoros értelmében különelőadásokat tart a televízióban. Csakhogy az idő múlik, s eljön 1990. október huszonkettedike: az SZK Kormánya válságba kerül. Ezzel együtt természetesen Meciar is. Népszerűsége úgyszólván napról napra csökken. 1991. március elején a szó szoros értelmében percről percre támadták, mígnem április 23-án a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége visszahívta funkciójából! Milyen volt? Milyen lett? Mint már említettük, Vladimír Meciar Nemsováról került fel Pozsonyba, s lett részese a szlovákiai politikai életnek. 1973-tól 1990 januárjáig a Skloobalban tevékenykedett - vállalati jogászként. Részletek volt munkatársaik véleményeiből: Nemsová, 1991. május 1.; Ján Motola, az üveggyár egykori igazgatója: „Mióta ismerem Meciart? 1973-ban jött hozzánk. Addig Dubnicában dolgozott olvasztárként. Csakhogy Pozsonyba kezdett járni főiskolára, jogot tanult. S mivel előző munkahelyén műszakoznia kellett, állást akart változtatni. Talán két alkalommal járt nálam, azelőtt sodem ismertük egymást. Végül felvettem őt... ... Már akkor láttam, sok energia rejlik benne. Miután befejezte tanulmányait, megegyeztünk abban, hogy egyedül marad a jogi részlegen. Minden munkát győzött... ... Mindig megtalálta a megoldáshoz vezető utat... ... Érdekelte őt a politika is... ... Ahogy jómagam Meciart ismerem, nem hiszem, hogy rosszat akart volna a nemzetnek. Nem tudom, megtalálta-e a helyes utat, s megfelelő munkatársakat... ... Véleményem szerint kár, hogy a CSSZSZK nem használta ki azt az energiát és képességeket, amelyekkel Meciar rendelkezik..." Darina Bútorová, az igazgató titkárnője: „Itt mindig normális ember volt. Sosem utasította vissza senkinek sem a segítségnyújtást. Mindenki becsülte őt... ... Akkor sem ivott, amikor alkalma volt rá, amikor valamit ünnepeltünk..." A szerző természetesen több alkalommal felkereste Meciart. Például 1991. május 9-én is. Vladimír Meciar: „A társadalom jelenlegi negatív képéből meg kell találni a kiutat, meg kell találni a megoldást... Azokban az emberekben, akik lázadoznak az igazságtalanság ellen, azokban valami jó rejlik... A kérdés tehát a következő: Hogyan lehet megoldani? És aztán sor kerülhet a társadalmi változásra..." És felkereste őt május 24-én is. Meciar: Már régebben sejtettem - tavaly októbertől hogy visszahívnak funkciómból. Csak idő kérdése volt, mikor indul be a gépezet. Hosszú ideig tartott, nem voltam sem süket, sem vak, hogy ne láttam volna, mi történik körülöttem... Az egész aktus úgy ment végbe, hogy nem is tudtam róla, amikor leváltottak. Felhívott Miklosko úr, hogy menjek a Szlovák Nemzeti Tanácsba. Amikor megkérdeztem, milyen okból, azt válaszolta, nincs mit társalognia vélem - és lecsapta a kagylót. Az SZNT-be nem mentem el, mert egyéb kötelességeim is voltak. A visszahívásomról szóló iratot akkor hozták a titkárságomra, amikor nem voltam jelen! A rádióból tudtam meg, hogy Carnogursky az új szlovák miniszterelnök... Távozásom búcsúszavak nélkül ment végbe... éz megfelel azok színvonalának, akik megmaradtak funkcióikban... Zárszó helyett — néhány kérdés Éva Petrásová: „Az olvasó elé terjesztettem néhány adatot, amelyek összefüggésben vannak a volt szlovák miniszterelnökkel. Ezek olvasása után lehetséges, hogy kérdéseket tesznek fel. Néhány bennem is megfogalmazódott: 1. Vajon ez év április 24-én miért nem ment ki Vladimír Meciar Pozsonyban az Sznf-térre, ahol több mint 100 ezer ember gyűlt össze a-támogatására? Annyira nem volt beteg! (...) 4. Mire volt jó Meciar úr tavaly októberi összetűzése Andráé belügyminiszterrel? (...) 6. Miért lakik még mindig az SZK Belügyminisztériumának szállójában? Állítólag rossz állapotban lévő lakásokat ajánlottak fel neki. Most, hogy már nem miniszterelnök, hirtelen lakást kínálnak neki a villanegyedben? (...) 8. És ismét felvetődik bennem a kérdés: ÁLDOZATI BÁRÁNY, VAGY MEGJÁTSSZA AZ ÁLDOZATI BÁRÁNY SZEREPÉT? Hiszen már régóta tudnia kellett, milyen sorsot szabtak a nemzetközi monopóliumok Csehszlovákiának. Régóta ismernie kelleti a piacgazdálkodás játékszabályait... Nagyon jól kellett tudnia, hogy a nemzetnek (amely tulajdonképpen még nem is nemzet) teljesíthetetleneket ígéri" SUSLA BÉLA így kezdődött... Idén májusban hazánkba látogatott Hites Kristóf atya Amerikából. Akik látták, elmondták: töpörödött, de segítőkész kis öregember a volt bencés gimnáziumi oktató. Az alkalmon kapva kaptak cserkészeink (mivel már akadnak elég szép számban), és meghívták őt maguk közé. így jutott el Kristóf atya Dunaszerdahelyre. (Ezt a látogatást megelőzően már járt Komáromban is.) Elbeszélgetett a gyerekekkel, s minden jel arra mutatott, nagyon megkedvelte őket. Olyannyira, hogy kijelentette: két szlovákiai magyar fiú számára lehetőséget tudna biztosítani egyéves amerikai tartózkodásra. A fiúk angol nyelven tanulnának Kalifornia valamelyik bencés gimnáziumában. A szállás és a teljes ellátás biztosítva lenne egy meg nem nevezett alapítvány jóvoltából; kizárólag az útiköltség terhelné a gyerekek szüleit. Az ajánlatnak nagyon megörült a dunaszerdahelyi Cserkészszövetség. Hirdetést tettek közzé, miszerint angol nyelvtudással rendelkező fiúk jelentkezését várják. Talán mondani sem kell, hogy jelentkezők akadtak bőven. A dunaszerdahelyi Cserkészszövetség intéző bizottságának jócskán akadt dolga. A választás végül egy tizenhat éves fiúra, Ritter Józsefre esett. Mint a mesében... Jóska nagyon megörült a hírnek. Angol nyelvtudását igyekezett tovább bővíteni. Félt az ismeretlentől, de úgy gondolta, ezt a lehetőséget nem lenne szabad elszalasztania. Aztán a sors úgy hozta, hogy személyesen is meg: ismerkedett Kristóf atyával. Az amerikai úr mesélt az országról, elmagyarázta Jóskának, milyen iratokra lesz szüksége a kiutazáshoz. Megegyeztek, hogy a fiú a lehető legrövidebb időn belül postázza az okmányokat. Minden szépen és jól indult. Közben azt is megtudta, hogy Komáromból öt középiskolai tanuló közül választják majd ki a társát. Az angol nyelvvizsga után meg is született a döntés. Érdekes módon a másik jelölt nevét (nem cserkészről van szó), a Komáromi Városi Hivatalban nem tudták megmondani, a dunaszedahelyi Cserkészszövetségen pedig a mai napig nem tudják, ki az a fiú... Váratlan fordulat Az élet folyt tovább. Jóska szorgalmasan magolta az angolt, hogy odakint helytálljon. A másik fiúról semmi hír nem érkezett. Mígnem aztán egy napon Hodossy Gyula, a dunaszerdaheíyi Cserkészszövetség elnöke asztalán fel nem csengett a telefon. A vonal túlsó végén a Magyar Pedagógusok Szövetsége képviseletében a galántai gimnázium igazgatója jelentkezett, és közölte Hodossy Gyulával; az amerikai úttal ne foglalkozzanak, az a pedagógusszövetségre tartozik. A cserkészszövetség ugyanis nem hivatott arra, hogy ilyen komoly dolgokban döntést hozzon. Ez volt az egyik pofon. A másik: megtudták, hogy az öt komáromi fiú iratait automatikusan postázták Amerikába, miközben Ritter József okmányai otthon maradtak... Menteni, ami menthető! Óriási volt a dunaszerdahelyiek csalódása. A cserkészszövetségnek nem volt más választása, mint külön postázni Józsi papírjait. Talán még rendbehozható a dolog, vélték egyesek. Mit ad Isten, a „nagy sietségben“ az okmányok nem ajánlva lettek feladva, semmi garancia nincs tehát, hogy eljutnak a címzetthez. Egy lehetőség maradt: telefonon azonnal összeköttetésbe lépni Kristóf atyával, és mindent megmagyarázni... Nos, bármennyire is hihetetlen, amikor fel akarták ott hívni, nem és nem tudták elérni. Naponta többször is próbálkoztak, míg végre kiderült, hogy a szám - a levelet is postázó titkárnő jóvoltából - tévesen lett lejegyezve ... Jóska itthon marad... Világos volt mindenki számára, hogy itt már nincs mit tenni. A telefonszámot ugyan sikerült kinyomozni, de ez már nem segített Jóskán. Az öt fiú iratai már Kristóf atya íróasztalán feküdtek. Ma már eldöntött dolog: az öt komáromi fiú közül végül az egyik Amerikában, Jóska pedig folytatja tanulmányait régi iskolájában. Sajnálom, de... Hodossy Gyula ottjártamkor elmondta: „Naponta több mint száz levelet postázunk, képtelenség lenne mindegyiket átellenőriztetni, milyen bélyeg van rajta. Már tettünk lépéseket annak érdekében, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő. A titkárnőnek felmondtunk. A fiút mi is nagyon sajnáljuk, de sajnos, ami megtörtént, az megtörtént...“ S ami a dologban különösen furcsa: senki nem tud semmit. A komáromi fiú neve a mai napig ismeretlen. A cserkészszövetség máig sem érti, miért avatkozott be az ügybe a Magyar Pedagógusok Szövetsége. Jóska pedig már végképp semmit sem ért... BOROS ILDIKÓ Kiben bízhat az ember? Egy elszalasztott lehetőség
