Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)

1991-09-30 / 189. szám

6 1991. szeptember 30. Hazai gazdasági körkép Fellendülést - leépítéssel- Paradoxonnak tűnik, de való igaz, hogy Szlovákia ipartalanítását tartom feladatomnak - jelentette be legutóbbi sajtótájékoztatóján Járt Holéik szlovák ipari miniszter. Célkitűzése azonban korántsem olyannyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy pl. a pozsonyi Slovnaft a litvínovi vegyüzemnél 400 koronával, az osztrák ingolstadti, illetve schwechati olajfinomítónál pedig 300 koronával drágábban képes csak előállítani egy tonna benzint. A szlovákiai vegyipar egyébként is 20 százalékkal volt kénytelen csökkenteni a termelést, miközben 15 százalékkal emelte dolgozóinak bérét, termelési eszközei pedig 70 százalékban (!) elhaszná­lódtak. Szlovákiának azonban általában meg kell szabadulnia az energiaigé­nyes iparágaktól, amelyek ráadásul nem értékesítik hatékonyan a nyers­anyagokat. A miniszter szerint Szlovákia iparának ezért gyökeres szerkezetvál­tásra és megújulásra van szüksége - méghozzá külföldi töke bevonásá­val, amely egyelőre mindössze 2 százalékos arányban van jelen ebben a nemzetgazdasági ágazatban. Tovább csökken a termelés A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes jelentése szerint az idei év első 8 hónapjában 17,8 százalékkal volt kisebb a csehszlovák ipar teljesítménye, mint a múlt év ugyanezen időszakában. A kiske­reskedelmi hálózat pedig 38,8 százalékkal adott el kevesebb árut. Megálljt a sztrájknak? Mint ismeretes, a múlt héten kedden Pilzenben úgy döntött a Moz­donyvezetők Szövetsége, hogy október elsejére országos figyelmeztető vasutassztrájkot szervez. A Szakszervezetek Cseh és Szlovák Szövet­sége azonban egyoldalú lépésnek tartja, hogy a mozdonyvezetők ilyen szélsőséges módon kívánnak érvényt szerezni követeléseiknek - egye­bek közt, hogy Jiri Nezval szövetségi közlekedésügyi minisztert azonnal váltsák le, s nevezzenek ki helyette egy szakmailag megfelelőbbet. A vasutasokhoz nem csatlakoztak a polgári légiforgalom lebonyolítói sem, akiket - mint azt szakszervezetük vezetői közölték - a vasutasok nem is tájékoztattak szándékukról, sem elégedetlenségük okáról. Egy biztos: a mozdonyvezetők, szóvivőik szerint, nem hajlandók semmilyen kompromisszumos megoldásra. Ha időközben nem kerül sor mégis valamilyen megegyezésre, akkor holnap valószínűleg néhány órára megbénul az ország vasúti forgalma. Honda + Jawa? Állítólag együttműködésről tárgyal a világhírű japán Honda cég és a csehszlovákiai Jawa vállalat. A tárgyalásokat a Jawa azért kezdeményezte, hogy japán partnere segítsen termékei műszaki színvonalának emelésében, hiszen ellenkező esetben aligha áll­hatná a versenyt a nyugati piacon. A Hondának viszont azért lehet érdekes ez a kapcsolat, mert a motorkerékpár-gyártás terén ez lenne az első kelet-európai bázisa. Tanoncok zsebpénz nélkül A szakemberképzés manapság már mindenkinek sok pénzébe kerül: szülőnek, magánvállalkozónak és állami vállalatnak egyaránt. A 315/1991-es számú Tt. rendeletből - amely a szakmunkástanulók pénzbeli és egyéb ellátását szabályozza - kiderül, hogy a jövőben a tanulók már nem zsebpénzt, hanem a szakmai gyakorlat ideje alatt elvégzett munkájukért jutalmat kapnak. Mindez azonban még sok tisztázatlan kérdést von maga után. így pl. az a tanuló, aki munkájával - annak jellege miatt - nem hoz létre konkrétan kimutatható anyagi hasznot, nem kaphat jutalmat sem. Vajon igazságos lesz-e ez a jutalmazási módszer? A jutalom nagyságát majd a szakmunkásképzők igazgatói szabják meg - állítólag a diákok munká­jának minősége és tevékenységük hatékonysága szerint. Az is kérdés, hogyan tudják majd szemmel tartani minden diákjukat az iskolaigaz­gatók? Kelendő a bizsu A jabloneci bizsu nem véletlenül világhírű. Gyártója, a Jablonex Részvénytársaság ez idő tájt a világ több mint 100 országába exportálja üveg- és bizsutermékeit. Ez utóbbi alkotja exportjának 7 százalékát. Miért drága a tejpor? Egyre több kisgyermekes család elégedetlenkedik: drága a tejpor, már-már megfizethetetlen! A panasz jogos, s végre reagált rá a szlovák egészségügyi minisztérium is. Dr. Luboá Tesar, a gyógyszerészeti főosztály vezetője a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának a minap elmondta, hogy utánanéztek a dolog­nak, és kiderült: a tejport gyártók ez év májusában 25 koronát kértek egy doboz Sunarért, szeptemberben viszont már 30,90 koronát. Ehhez az árhoz még természetesen hozzátesz (5,5 százalékot) a forgalmazó, vagyis a Medika vállalat, s így válik drágává a tejpor. A másik fajta, a Feminar ára még nagyobb arányban növekedett, hiszen januárban 16,10 koronába került, ma pedig 36 koronába. A főosztályvezető szerint a szlovákiai egészségügy e szárított tejter­mékeken - amelyeket nem befolyásol a tej felvásárlási ára - nem keres semmit, hiszen vásárlási áron adja, tehát annyiért, amennyiért a Mediká­tól veszi. Milliárdok - fegyverekért A 15 hazai, fegyvert exportáló vállalat nem panaszkodhat arra, hogy nincs kereslet portékáikra. Együtt ugyanis 8 milliárd korona értékben szállítanak hadiipari termékeket külföldre. Minderről a Szö­vetségi Külkereskedelmi Minisztérium szakértői számoltak be a par­lament honvédelmi és biztonsági bizottságának közelmúltban tar­tott ülésén. s___________________________________________________________________J Szabad ÚJSÁG 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, informá­ciós műsor, benne: hírek, körzeti idő­járás, sajtószemle, sport. 16.00: Hí­rek. 16.10: Sportmagazin. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Slágerról slá­gerre, közben 17.45: Sajtószemle. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hang­szemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napköz­ben. 11.10: Hagyományápolók. 11.37: A Talmud könyvei. 12.00: Déli Króni­ka. 12.30: Ki nyer ma? 13.05: Klasszi­kusok délidében. 14.05: Irodalmi szol­gáltató műsor. 14.35: Népzenei feldol­gozások. 15.05: Kóruspódium. 15.30: Zenei Tükör. 16.00: DélutánL Krónika. 16.15: Vonószenekar játszik. 16.30: Nyitnikék. 17.05: Eco-mix. 17.30: Filmslágerek. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 19.40: Népdalok. 20.05: Agora. 21.05: Húszas stúdió. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Beszélgessünk! 23.00: BBC-krónika. 23.30: Operaári­ák. 23.45: Dzsessz. 0.15-4.20: Éjfél után. 4.30: Zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37 Sport. 8.10: Rivaldafény­ben. 9.08: Derűre is derű. Hangjáték. 9.30: Operettrészletek. 10.10: Gyulai Gál János szerzeményeiből. 10.45: Magyarán szólva (ism.). 11.05: Hogy tetszik lenni? 11.35: Sanzonok. 12.00: Nóták. 13.08: Slágermúzeum. 14.00: Kívánságműsor. 17.00: RádióMa. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Popregisz­ter. 20.00: Garázs. 20.30: Nótakalen­dárium. 21.03: Albumajánlat. 22.06: Rockújság. 23.03: Maximális sebes­ség nincs... 23.15: Az Apostol és a Gemini együttes felvételeiből. 0.15-4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIC 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Szimfo­nikus zene. 10.10: A hét zeneműve. 10.40: Hangverseny. 12.05: Beetho­ven: III. szimfónia. 13.00: Kilátó (ism.). 13.45: Labirintus.14.00: Kamarazene. 14.20: Fuvolaművészek felvételeiből. 14.50: Meyerbeer: A próféta. Opera. 18.30: Törd a fejed! 18.45: Utazás Matériába. 19.05: Angol nyelvlecke. 19.35: Búvárharang. 19.50: Kamara­zene. 20.55: Mozart és Magyaror­szág. 21.30: Operaáriák. 21.40: Hol­nap közvetítjük. 22.00: Bach kantátái. 22.30: Bach: Magnificat. 23.00: Sza­vak csapdájában. 23.30: A hét zene­müve (ism.). 0.10: Világhírű zeneka­rok felvételeiből. MKMAOYtB TELEVÍZIÓjjifi Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Angol nyelvű oktatási magazin. 9.00: Képúj­ság. 15.00: Parlamenti Napló. 17.20: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi ma­gazin. 17.45: Képújság. 17.50: Katoli­kus krónika. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok; Cimbora; Jó éjszakát kíván Disney. 18.45: IS. Magazin. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.05: Erzsébet-dij 1991. 20.10: Reklám, közlemények. 20.20: A magányos futó. Amerikai film. 21.40: Szeresd a hétfőt! Pop, rock, jazz a javából. Közvetítés az Arany János Színházból. 22.25: Tíz után... 22.50: Videovilág. 23.35: Késő esti híradó. 23.40: BBC-híradó. Tv2 6.00-9.00: Napkelte. 16.25: Hírek. 16.35: Délutáni filmajánlat. Tom, Dick és Harriet. Angol tévéfilmsorozat. XII/9. rész: Vidéki élet. 17.00: ötről hatra. 17.30: Kérdezz! Felelek. 17.45: Gyerekeknek: Mese a fiúról, aki félni tanult. 18.10: Calyp-show. 18.35: Mű­­sorelózetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Tanamera. Angol-ausztrál té­véfilmsorozat. VII/3. rész. 19.50: A hét műtárgya. 20.00: Telesport. 21.00: Stúdió '91.22.00: Híradó. 22.25: Nap­zárta előtt... 22.50: Egy rendkívüli nő. Olasz-francia film (ff.). F 1 9.00: Hírek. 9.05: Külföldi tudósítóink jelentik (ism.). 9.35: Fekete fény. Té­véjáték. 10.45: Énekszóval, muzsiká­val. 11.25: Hírek. 15.15: Hírek. 15.20: Publicisztikai műsor gyerekeknek. 16.20: Gösta Berling története. Svéd tévéfilmsorozat. VI/1. rész. 17.20: Hí­rek. 17.30: Sporttükör. 18.30: Képek a prágai általános kiállításról. 18.50: Tévétorna. 19.00: Esti mese. 19.15: Műsorismertetés. 19.20: Időjárás-je­lentés. 19.30: Tv-hiradó. 20.05: Szon­dák. Publicisztikai magazin. 20.50: Esernyóváros. Szlovák film. 22.05: Események, kommentárok. 22.35: Jan Novák: Aesopia. Görög regék táncváltozata. 23.30: Hírek. STv 17.15: A ló szeme. Svéd film. 18.00: Esti mese. 18.10: Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20: Hav! IV/4. rész. 18.45: Kulturális magazin. 19.15: Szá­mítógép-kedvelőknek. 19.20: Időjá­rás-jelentés. 19.25: Műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Friedemann úr, a törpe. Tévéjáték. 20.50: Andy Warhol. Dokumentumfilm. 21.20: Né­hány perc zene. 21.30: Időszerű ese­mények. 21.55: Sporthírek. 22.05: A kalábriai fiú. Olasz film. 7.00: SKY News. 10.00: MCM-zenés műsor. 11.00: Screensport. 13.00: SKY News. 14.00: MCM-zenés mű­sor. 15.00: Utazási magazin. 15.30: MCM-zenés műsor. 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: MCM-zenés műsor. 17.05: Állatbarátok magazinja. 17.30: A győzelem útján. 18.00: MCM-zenés műsor. 18.30: SKY News. 19.00: Hí­rek (németül). 19.20: A szovjet televí­zió hírei. 19.35: MCM-zenés műsor. 20.15: A főnök. Amerikai krimisorozat. A hatodik áldozat. 21.15: MCM-zenés műsor. 21.30: Screensport. 22.00: Hí­rek (franciául). 22.30: MCM-zenés műsor. 22.35: Terminátor 2. Arnold Schwarzenegger-rel a kulisszák mö­gött. 23.20: Férfimagazin. 23.50: Az RTL hírei. 0.00: Bruce Lee a Super­man ellen. Hongkongi kungfufilm. 1.20: SKY News. 1.40: A farkasember. Amerikai horrorfilmsorozat. Két magá­nyos barát. 2.05: SKY News. , -í,j. ...m jz OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Hírek. 9.05: Szeretni kell (ism.). 9.30: Osztrák képek (ism.). 10.00: Iskolatévé. 10.30: A királyért és a ha­záért. Angol film. 11.55: Akkoriban... 12.00: Irodalom és szabadság. Maga­zin. 13.00: Hirek. 13.10: Jogi esetek (ism.). 13.40: Túlélők. 14.10: Jack Clementi. 15.05: Garfield és barátai. 15.30: An-tan-ténusz. 15.55: Tanács­adó szolgálat gyerekeknek. 16.05: Black Beauty újabb kalandjai. 16.30: Ding dong. 17.00: Mini tv-híradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi. 18.30: Falcon Crest. 19.22: Tudo­mányos hírek. 19.30: . Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Oldalpillantások. 21.25: Hun­ter. Amerikai krimisorozat. A negyedik férfi. 22.15: Silkwood. Amerikai film. 0.20: Bécsi dzsesszfesztivál. 1.20: Hírek. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 16.50: Mű­vészlexikon. 17.00: A világ hét csodá­ja. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Szeretni kell. 18.30: Drops. Játék. 19.00: A tar­tományok mai napja. 19.30: Tv-hír­­adó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Teleszkóp. 21.15: Az ünnep után. Do­kumentumfilm. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Háromdimenziós animáció. Dokumentumfilm. 23.15: Disputa. 0.15: Halló, Ausztria, halló, Bécs! 0.45: Hírek. 14.00: Argentin futball. 15.00: Kickboksz Svájcból. 16.00: Sport Franciaországból. 16.30: Nemzetközi sportmagazin. 17.00: Birkózás az USA-ból. 18.02: Start. 19.00: Túraautó-bajnokság. 19.30: Spanyol fut­­ballkörkép. 20.00: Belső sáv. 21.00: ökölví­vás. 21.30: Porsche Carrera Kupa. 22.00: Golf. 23.00: Rögbi Franciaországból. 10.00: Evangélisták félórája. 10.30: Egyve­leg. 13.30: Dokumentumfilm. 14.00: Egyve­leg. 16.00: Hullámhosszon. 18.00: Honey West. 18.30: Wyatt Earp. 19.30: Belföldi magazin. 21.00: Dokumentumfilm. 22.00: BBC-híradó. 22.50: Álom az aranyról. Ame­rikai film. 0.00: Kék éj. 0.30: Egyveleg. TELE 5 18.35: Hulk. 19.00: Ruck Zuck. 19.30: Hí­rek. 19.45: Hopp vagy Top. 20.15: Az igazság Frank Mannatáról. Olasz film. 22.00: Éjszakai őrjárat. Amerikai sorozat. Hamis nyom. 10.10: Cirkuszfesztivál (ism ). 12.05: Sze­rencsejáték. 12.45: Tévétözsde. 13.35: Új­donságok a moziban (ism ). 14.00: Úrmacs­kák. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszé­dok. 15.35: Tévébolt. 15.50: Daniel Boone 16.45: Cagney és L3cey. 17.45: Három fiú és három lány. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: Törvetö John, az orvostudor. 21.15: A szép kaland. NSZK filmvígjáték. 23.00: Hírek 23.10: Új­donságok és történetek 23.55: Cagney és Lacey (ism.). 0.45: így láttuk (ism ). 0.50: Törvetö John, az orvostudor. RTL PLUS 9.05: Versenyfutás a halállal. Amerikai so­rozat. 9.45: Gazdagok és szépek Amerikai sorozat. 10.10: Az Angyal visszatér. 11.00: Vásárlók magazinja. 11.25: A vadrózsa. 12.10: AI Mundy 13.05: A kalapács. 14.30: Kaliforniai klán. 14.20: A Springfield-sztori 15.05: A farkasok klánja. 15.50: CHiPs. 16.40: Kockázatos! 17.10: Játékshow. 17.45: Csillagtallér. 18.00: A vadrózsa. 18.45: Híradó 19.15: A csapat. Amerikai sorozat. 20.15: A főnök. Amerikai krimisoro­zat. A hatodik áldozat. 21.15: Örült külde­tés. Hongkongi akciófilm 22.35: Terminátor 2. Arnold Schwarzeneggerrel a kulisszák mögött. 22.55: Kulturális magazin. 23.20: Férfimagazin 23.50: Hírek 0.00: Bruce Lee a Superman ellen. Hongkongi kungfufilm. 1.20: Forma-1 1.40: A farkasember Ame­rikai horrorfilmsorozat. Két magányos barát 10.10: A bűvész (ism ). 11.05: Bret Mave­rick. 11.50: Egy görög meghódítja Chicagót. 12.15: Bili Cosby-show 12.40: Kemény, de szívélyes. 13.30: Perry Mason. 15.15: Rajzfilmek 16.10: Egy fiú a másik csillagról. 17.05: Káosz a köbön. 17.45: Colt a bizton­ság kedvéért. 18.35: Rajzfilmek. 20.15: Ke­mény emberek. Olasz-francia knmi. 22.00: Nyereményjáték. 22.10: Éjjeli telefonáló Amerikai krimisorozat 23.05: Embertől em­berig, Olasz western 1.10: San Francisco utcáin (ism ) 2.00: Lady Chatterley szerető­je (ism ). 3.45: Az autóstopos Amerikai sorozat. 4.15: Josephine és a férfiak. Angol filmvígjáték. ( SZÍNHÁZAK MŰSORA ) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Gelle): Ágacska (10) (Műsorváltozás lehetséges!) Gazdasági és érdekvédelmi napilap. Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94. Főszerkesztő-helyette­sek: BÁRDOS GYULA és N. GYURKOVITS RÓZA. Szerkesztőség: 819 11 Bratislava, Martanoviőova 25., 12. emelet Telefon: gazdasági rovat-21039 79, ktdturális rovat-210 39 82, sportrovat- 210 39 81. Telefax: 210 39 92,210 36 00, Telex: 92 516. Kiadja a Gazda Kereskedelmi Kft Felelős: NESZMÉRI SÁNDOR, a Gazda Kereskedelmi Kft elnök—igazgatója. Készül a Danubiaprint á. v. 02-es üzemében, valamint a Gazda számítógépes rendszerén, az AGROINFORM, a HOKTRADE Co. Ltd. és a NETCOM Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft támogatásával. Nyom­ja a Danubiaprint á. v., 851 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA. Előfizethető minden postán és kéz­besítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz dacé, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. Index 48 081 Í1SÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom