Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-19 / 180. szám
1991. szeptember 19. Szabad ÚJSÁG 5 Véletlennek köszönhető monológ „Egy szál ingben vittek el...“ Boldogfa főutcáján végigbiciklizve - hát mit mondjak - csalódtam egy kissé. A falusi hétköznapokat, amelynek látogatásomkor még igencsak kedvezett a kora őszi időjárás, egészen másképpen képzeltem el. Kicsit több nyüzsgéssel, bevásárolni igyekvő, illetve az üzletből hazafelé tartó emberekkel. Nem ilyen kép fogadott: ember egy sem, csupán a gázpalackok sorakoztak a telephely előtt, mivel éppen a csere napja volt. Az egyik porta előtt végül mégiscsak sikerült felfedeznem egy idős bácsit. Lefékeztem mellette jónéhány kilométert lefutott bringámmal, és szóba elegyedtünk. Úgyhogy tulajdonképpen a véletlenen múlott, hogy éppen Szabó Kálmán élettörténetével ismerkedtem meg ezen a napon - de nem bántam meg. Néhány pillanaton belül benn vagyunk a konyhában, s az idős ember komoran idézi a múltat. indult, ruhát és valami kis elemózsiát kapva a hóna alá.) „Persze, az nem maradhat ki a történetből, hogy amikor elhurcoltak, velem jött a helyi községi elöljáró, Mészáros Sándor is. Ám amikor - még szombaton - tőle érdeklődött a feleségem, azt állította, hogy nem tudja, mert öt kitették a kocsiból a szenei malomnál. Pedig velem jött egészen a községházára. A két csendőrt egyébként Töröknek és Korennek hívták, s az előbbi értett valamics-; két magyarul. Az ő segítségével mondtam el a hétfői kihallgatáson, hogy itt valami félreértés van, mert eszem ágában sem volt bármennyit is letagadni az összesen huszonnyolc hektáromból.“ (Visszaugrik a múltba, hogy érthetőbb legyen az egész ügy. Az említett 20 holdat még a szülei örökölték 1921-ben. Az édesapja 1951. januárjában halt meg, és tulajdonképpen ezen a napon ,,A sajátomat igénylem vissza ..." Ezerkilencszázötvenkettö „örökre emlékezetembe véstem a következő dátumot: 1952. szeptember 6. Ezen a napon vittek, jobban mondva hurcoltak Szencre, s csuktak le három napra. Azzal a jogtalan váddal, hogy letagadtam a „birtokomból“ 20 magyar holdnyi földterületet. Azon a bizonyos napon - amely tulajdonképpen kihatott egész további életemre - kukoricát hoztam haza a földekről. A kapuban már vártak rám a csendőrök. Erélyesen parancsba adták, hogy azonnal kössem ki az ökröket, és indulás. Egy szál ingben és papucsban vittek el; persze, egy szóval sem említették, hová megyünk. Végül is a szenei községháza udvarán kötöttünk ki. Ott szó szerint belöktek egy gödörbe, ott tartottak fogva. Szombati napon történt mindez, a kihallgatásomra pedig hétfőn délután került sor..." (A család - Szabó Kálmán felesége és idős nénje, Ilma néni - természetesen aggódott, hová is vihették a gazdát. A véletlenen múlott, hogy vasárnap délelőtt egy boldogfai asszony meglátta öt a községháza udvarán. Vitte is a hírt, a feleségnek meg a nőnének, s az asszony rögvest útnak (A szerző felvétele) kezdődött Szabó Kálmán kálváriája.) „Addig a napig ugyanis csakis és csupán az apám meg a néném intézkedett mindennemű földügyben. Halálát követően váltam a rám eső rész gazdájává. Tapasztalatlan voltam ezekben a dolgokban, egyszerűen megfeledkeztem arról a bizonyos húsz holdról! Persze, azokban az években nevetséges volt ilyen kifogással előállni. A gépezet beindult, eljöttek a csendőrök, és túl azon, hogy elhurcoltak, feldúlták a lakást, széttúrták a kazlat az udvarban, végigkutatták az istállót, a kamrát, a padlást...“ Ezerkilencszázötvenhárom (Fegyvert is kerestek akkor állítólag Szabó Kálmánnál. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez csak ürügy. Annát is inkább, mert az egész ügy hamarosan könyörtelen következetességgel folyta*tódott.) .....tessék nézni, itt az idézés a Galántai Népbíróságra, 1953. január 29-ére. Ez volt az első. A tárgyaláson ugyanis nem jelent meg az egykori községi elnök, Mészáros Sándor, így új időpontot kellett kitűzni. A második idézés február 11-éré szólt. Ami a tárc Kétperces 3 Fásultság Elöljáróban leszögezem, hogy nem vagyok fásult, fáradt és rosszkedvű. A forradalmam sem az. Voltaképpen nullázva vagyok, mint egy pénztárgép záráskor. Csak olyan a magán- és közérzetem, mint egy futónak, aki éppen célba ért, vagy egy tűzoltónak, aki éppen eloltotta a tüzet. Míg a pangás tartott, addig én és még nagyon sokan nem pangtunk. Dolgoztunk, hajtottunk, ,,ügyködtünk", drukkoltunk, féltünk. Előkészítettük családunkban, munkahelyünkön, közéletben, ami előkészíthető volt. Feszegettük a kapukat, bontottuk a falakat. Közben védekeztünk, a fejünket kapkodtuk. Torkunkban gyakran gombóc volt. Én 1983 óta lelkesedem. De ezt a szakadatlan lelkesedést nehéz sokáig csinálni. A fordulat után ezért egy kicsit kiszuszogtam magam. S ahogy nézem, a nép is ezt teszi. Vele már annyi fordulatot végigcsináltattak, hogy nem csoda, ha hűvösen fogadta a parlamenti demokráciát. Azt is már számtalanszor mondták neki, hogy ö az uralkodó, a hatalomgyakorló, az isteni nép, akin áll vagy bukik minden. Évtizedek óta él szükségállapotban. Kiszívták minden erejét. Úgyhogy demokratizálódási fogyalás során a legjobban megdöbbentett: a földügyet elő sem hozták. Most az állatállományommal volt a baj. Ugyanis amikor a csendőrök felforgatták a házamat, összeírták az állatállományt is. Szerencsétlenségemre a listám hiányos volt, mert nem sokkal korábban elpusztult egy kilencmázsás ökröm, azt mindenképpen pótolni szerettem volna. Most sem használt a magyarázkodás, az ügyből bírósági tárgyalás lett. Végül is hat hónap börtönt kaptam, két évre felfüggesztve, plusz még ötezer korona bírságot kellett fizetnem. Az 1953-as amnesztiarendelet törölte a büntetésemet, ám az ötezer koronám természetesen odaveszett...“ Ezerkilencszázötvennégyezerkilencszázhetvenöt „Ezek az események olyannyira megviseltek, hogy annak a mai napig kárát látom. Elsősorban ezért lettem már negyvenéves koromban - 1954-ben - részleges rokkantnyugdíjas. Ekkor már a szövetkezetben dolgoztam, és ott is maradtam, de 1965-ben végleg abba kellett hagynom mindenféle munkát. Azóta is otthon vagyok. Emlékszem még egy szívfájdító esetre: amikor hetvenötben társult a szövetkezetünk a rétéivel, a nagygurabival és az újvilágival, negyvenként darab gyümölcsfámat tépték ki könyörtelenül, amelyeket még 1936-ban ültettem. Volt közöttük alma, körte, szilva, kajszi, őszibarack, cseresznye, meggy... Állítólag kellett a szövetkezetnek a földterület. Természetesen egy koronát sem kaptam értük...“ Ezerki lencszázki lencvenegy (A földdel kapcsolatban megint gondjai támadtak id. Szabó Kálmánnak. Egyebek között újra helyre kell állítania a tulajdonviszonyokat.) „... rengeteg a futkosnivaló az ügyben. Különben huszonkét árat igényiek vissza, és természetesen ezt sem magam művelném, hiszen maholnap nyolcvanéves leszek. A fiam azonban szívesen vállalná. Csak hát nem egyszerű megszerezni - vagyis pontosabban: visszaszerezni. Azon a földön most más gazdálkodik, akinek állítólag még az egykori társított, nagygurabi szövetkezet adta oda. Már több alkalommal próbálkoztam megegyezni az illetővel, de sajnos, nem hajlandó szóba állni velem. Éppen ezért kérvénnyel fordultam a rétéi szövetkezethez - mert már különváltunk Nagygurabtól, s Rété lett a központ -, hogy a szóban forgó 22 árat viszszaigénylem. Hogy mi lesz a továbbiakban, nem tudom. Talán meg kell várni egy újabb törvényt? Vagy meddig húzódnak még az enyémhez hasonló vitásabb ügyek? SUSLA BÉLA lyamat ide vagy oda, egyre kevesebbet politizál. Idegenül hangzik az a sok szöveg, ami a parlamentjeiben elhangzik. Es távolról szól. A helyzetet a vezetők olyan bonyolultnak, áttekinthetetlennek, kezelhetetlennek állítják be, hogy a laikus alig mer véleményt mondani. Ha nem is bízik túlságosan a szakemberekben, a megoldást tőlük várja mégis. Meg azt, hogy ha a helyzetet felülről rontották el, felülről is hozzák rendbe! Ne próbálják most demokrácia címén a tömegekre rakni a felelősség terhét. Ne jöjjenek újabb fenyegetésekkel, kínzásokkal, számlákkal. A fásultságunk pedig hamar elmúlik, ha kicsit kipihenjük magunkat és megnyugszunk. (ki)) A természet gyöngyszemei nyomában A Szádelői völgy képei Milliók látták már, naponta százak és ezrek látogatják, de csak kevesen ismerik igazán. Attól olyan kifürkészhetetlen, hogy minden évszakban, de szinte a nap minden órájában más és más arcát tárja a szemlélődő felé. Az egymást váltó s mindig különböző, ezerféle alakú, összenézö szirtfokok tövében sétáló embert minduntalan valami ősi borzongás keríti hatalmába. A sziklák között lesiető, zuhatagokkal félemlített, fehéren habzó Szár hegyipatak szakadatlan zúgását csak a bércek felett nyargaló szél harsogja túl, olykor, vadul süvöltő akkordjaival. „Sziklaország“ mindig hús levegőjével ritka kedvességű, regényes hely a nyár forró napjaiban. A legvonzóbb látványt azonban mégis talán ősszel nyújtja. Néhány nyárvégi - öszeleji felvétellel próbáljuk meg érzékeltetni a csodálatosan szép völgy páratlan hangulatát és romantikáját. (korcsmáros) (Farkas Ottó felvételei)
