Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-14 / 176. szám
Helytörténeti figyelő Szellemi élet Losoncon a két háború között 8__________________________________________________________Szabad ÚJSÁG Nógrádi szellemi barangolásunk során feltétlen foglalkoznunk kell Losonc két háború közti kulturális életével. A város ugyanis meghatározó szerepet töltött be a szlovenszkói magyarság szellemi vérkeringésében. Ez egyrészt azzal is magyarázható, hogy már az államfordulat előtt is több jól működé! kulturális intézmény volt itt; másrészt a magyarországi haladó szellemű emigráns Írók közül többen is letelepedtek a városban, s aktív közéleti tevékenységet fejtettek ki. A régi intézmények közül megmaradt a református gimnázium, mint a nyolc szlovenszkói magyar gimnázium egyike. Igaz, az intézményt állami reform-reálgimnáziummá alakították, s párhuzamosan voltak szlovák osztályai is. Itt működött a polgári Csheszlovákia egyetlen egyetemi jellegű magyar intézménye, az 1925-ben létesült Losonci Református Teológia. A lapok közül a két háború közti időben megszűnt a Losonci Újság, de helyette megindult a Magyar Szó. 1930-tól 1938-ig jelent meg a Magyar Nemzeti Párt lapjaként a Magyar Híradó. Hosz - szabb életű volt a Losonci Hírlap is, melyet 1939-ig adtak ki. A harmincas évektől élénk szerkesztői, publicisztikai-kritikai tevékenységet fejtett ki Losoncon Sándor László (1909) író, a csehszlovákiai haladó értelmiség kiemelkedő alakja. Részt vett a Sarló mozgalomban; csehszlovákiai szerkesztője volt az erdélyi Korunknak, 1932-33-ban pedig a losonci Figyelő című antifasiszta lapot szerkesztette. A legnagyobb figyelmet érdemlő losonci újság A Mi Lapunk volt. Az 1921— 1932 között havonként megjelenő diák- és cserkészújságot az állásából menesztett magyartanár, Scherer Lajos szerkesztette. Scherer egyébként már korábban is jelentős szerepet vállalt Losonc társadalmi életében. Titkára volt a Járási Magyar Művelődési Testületnek, alapítója a Szlovenszkói Magyar Irodalmi és Művészeti Társaságnak, választmányi tagja az SZMKE-nek. Számos előadást szervezett, s több tankönyvet is írt. 1925-től A Mi Lapunk állandó munkatársai lettek a prágai Szent György Kör főiskolás cserkészei, s a lap szellemi műhelye lett a regősmozgalomnak, illetve a Sarlónak. Egyre több csehszlovákiai magyar író — Darkó István, Egri Viktor, Marék Antal, Szombathy Viktor, Tamás Lqjos stb.—is rendszeresen publikált a lapban. De itt jelent meg először Móricz híres írása, a Gyalogolni jó, s gyakran közölték itt Szabó Dezsőnek a magyar ifjúsághoz írt leveleit. Győry Dezsőnek is sok szép verse látott napvilágot az országos jelentőségű ifjúsági lapban. Kodály Zoltánnak az 1929. évi áprilisi számban Népzene címmel jelent meg cikke. Dobossy László 1930-ban a Sarló etnográfiai vándorlásáról számolt be A Mi Lapunkban. Sajnos, az újságot a Csehszlovákiai Cserkészszövetség Magyar Tanácsának klerikális csoportja megszüntette. Helyette a középiskolások röpiratszerű füzetet jelentettek meg, majd 1933-ban kiadták az Indulás című lapot. A jónevű egyesületek közül Rlszner Ede karnagy vezetésével tovább dolgozott a Losonci Magyar Dalegylet. De alakultak újabb egyesületek is. A MAKK (Magyar Akadémikusok Köre) Losoncon is létrejött, s tagjai több előadást szerveztek. Az amerikai eredetű YMCA-mozgalomnak Losoncon is volt fiókja. Sőt, a Búza téren impozáns székháza is épült. Egyik vezetője volt Simándy Pál emigráns író, aki 1920-1931-ig élt Losoncon, ő szervezte a városban Komlós Aladárral az első szlovenszkói Szabad Egyetemet is — elsősorban a modem tudomány és népművészet népszerűsítésére. Kísérletet tettek a különböző világnézetű írók egyesítésére. 1924-ben Simándy vezetője lett a Kultúra Losonci Könyvkereskedő Vállalatnak is. Az YMCA keretében pedig kölcsönkönyvtárat létesített, s országos hírű írókat — Móriczot, Mórát, Karinthyt — hívott a városba. Közben publikált a Korunkban és a Kassai Naplóban. 1932-ben pedig Losoncon kiadta önálló művét, Az elsikkadt hegyibeszédet. A híressé lett Madách-kör megalapításában is nagy szerepe volt Simándynak. 1923-ban Madách születésének 100. évfordulóján nagyszabású ünnepségeket tartottak Losoncon. Ekkor határozta el Simándy Győry Dezsővel és Darkó Istvánnal, hogy életrehívják a kört. Itt kristályosodott ki többek közt Győry világnézete is. A Tűz Kulturális Egyesület 1937-ben jött létre. A népfrontpolitika szellemében végzett kultúrmunkát, a haladó és demokrata gondolkodású losonciakat fogta össze. Az első világháború után került Losoncra Marék Antal író, irodalomtörténész, aki részt vett A Mi Lapunk alapításában és szerkesztésében. Losoncon egy regénye — Vihar a galambház felett (1928 — és egy navelláskötete — Emberek az óceánon (1923) —jelent meg. Komlós Aladár (1892-1980) költő, irodalomtörténész, a közeli Sztregova szülötte, szintén részt vett a Losonci Szabad Egyetem szervezésében. A húszas évek közepén Magyarországra költözött, de később is kapcsolatban állt a csehszlovákiai magyar szellemi élettel. Losoncon verseskötete jelent meg. A szentendrei születésű Darkó István (1902) Losoncon érettségizett. A két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom legkiválóbb képviselője volt. Szerkesztette A Mi Lapunkat, s első novelláskötete is Losoncon jelent meg 1925-ben Két ember, egy árnyék címmel. Darvas János (1891 -1945) a járás szülötte, irodalmunk első korszakának képviselője és szervezője szintén a losonci gimnáziumban érettségizett. Iskolatársa volt Komlós Aladárnak, s vele közösen jelentek meg versei Lososncon a Bontakozó szárnyak című kötetben. CSÁKY KÁROLY 1991. szeptember 14. Kultúra Fél évtized a színpadon Falvaink, városaink életébe mozgalmasságot hoz egy-egy jól működő helyi hagyományőrző-,tánc- vagy színjátszó csoport. A közös próbákon egymást is jobban megismerik az emberek, a falu határain túli szereplések pedig a mások munkája megismerésének és elismerésének a lehetőségét is megadja. Napjainkban egyre több együttes megszűnéséről hallunk. Ezért is örülünk különösképpen az olyan híreknek, amit Ragyolcról is kaptunk, hogy néptánccsoportjuk a nyár folyamán több helyen sikeresen szerepelt. A helyi kulturális központ és a Csemadok égisze alatt 1986-ban alakult meg a Nógrád néptánccsoport, s fennállásának fél évtizede alatt joggal vívott ki magának Szlovákiában, de a határainkon túl is népszerűséget és elismerést. A nyáron ők köszöntötték a Losonci Ejtőernyős Világbajnokságra érkező Alexander Dubéeket és Ján Őarnogurskyt, felléptek Gombaszögön, képviselték hazánkat a kazári (Magyarország) népművészeti fesztiválon, szerepeltek a Füleki Palóc Napokon stb. A húsztagú csoport tagjai valamennyien fiatalok, vezetőjük Koronczi Valéria, koreográfusuk a salgótarjáni Braun Miklós. Ragyolc határmenti község, a tánccsoport próbáira és fellépéseire a Rege zenekar Magyarországról jár át. Másfél órás repertoárjukon zsérei, bodrogközi, palóc, rábaközi, szatmári táncok szerepelnek. Fennállásuk 5. évfordulójának megünneplését novemberre tervezik. A jubileumi előadáson kalotaszegi táncokat mutatnak be a közönségnek. Szöveg: FARKAS OTTÓ Kép: Koronczi Dániel it********************* Jf**********************************************.*.**********************».*.*.*-*».*.***.*..*.*.**».******-Jókai Anna: A töve és a gallya PÓSA ZOLTÁN * S Jókai Anna legutóbbi három kötetében sajátos és markáns hangnem-kiegészülést tapasztalhat hűséges olvasója. Róla már 1982-ben leírtuk többen is, hogy az értelmiségi létezés mennyei és pokoli szféráinak tökéletes föltárásából teremtett szintézist prózairodalmunkban. S hogy miközben a „hivatalosságot” képviselő irodalomtörténészek a nagyregény hiányán siránkoztak, ő a Napok (1972), a Feladat (1977), a Jákob lajtorjája (1982) megírásával keserű és illúziótlan, megrögzött, ám makacs morális értékhalászó következetességgel írta remekléseit. Ma is, akár valódi szociális érzékenységet megvalósító, akár az újszerű szerkezeti formákat, nyelvezetet teremtő magyar írónkról beszélünk, az elsők között kell említenünk Jókai Anna nevét. Hajó kifejezés egyáltalán az „aggódás”, legfeljebb azért aggódhattak azok, akik olvassák és szeretik a műveit, hogy „hova fejlődhet még egyáltalán”? Hiszen, bár úgynevezett „munkásírónak” végképp nem nevezhetjük, de életműnyitányával, a 4447-tel már 1968-ban megalkotta az újabb magyar irodalom egyik legjelentősebb lumpen-, félproletár-, periférián kallódó kispolgár-tárgyú regényét is. A Vörös és vörös (Jöjjön Lilliputba, 1985) pedig a szocialista Julien Soreli magatartás talán leghitelesebb hazai prózai lenyomata. Első két könyvének drámaváltozata, a Fejünk felől a tetőt (a 4447 színpadi változata), a Tartozik és követel drámavariációja sikert aratott színpadon is, mind a vájtfülűek, mind a szórakozást keresők körében. De Jókai Annát nem zavarták sem a baráti „aggódások”, sem a sanda, ellendrukkeri „aggályok”. S nemeseik azért, mert soha nem tartozott azon írók közé, kik minden áron, s minden könyvhéten ki akarnak rukkolni egy-egy újdonsággal. Baráti körben és író-olvasó találkozókon a nyolcvanas évek közepétől kezdve ígért nekünk egy olyan regényt, aminek ötletét dédelgetimelengeti, s ami az anyaországi magyar irodalom nagy adóssága kisebbségbe szorult honfitársaink iránt. És hát 1989-ben meg is jelent a Szegény Sudár Anna, a sűrű, balladisztikus nyelvi szövetbe ágyazott, fiktív memoárregény. Egy erdélyi asszonnyal azonosul lélekben, kit elkeserít és nyomaszt a kisebbségi sors. Mégis derűs, és hittel teli világot teremt maga körül. Életének nagy reménysége a kis fiúunoka, kit magyarnak, magához hasonló, fogékony, humán értelmiséginek akar nevelni. Ezzel a tematikai szempontból is különleges regénnyel — hazai szépirodalmi alkotás, ám kisebbségben élők kálváriájából fakasztott sors-költemény — megnyílik, szinte szimbolikusan az író életében az eddig is látensen jelenlévő új kifejezési módok tárháza. Tavaly a Mi ez az álom? című elmélyülten szerkesztett esszékötettel jelentkezett, sőt, a vele készült interjúk beválogatásával azt is vállalta, hogy közvetlenül, személyesen is megnyilatkozik. Döbbenten olvashatjuk például , az 1974-es, Vati Papp Ferenccel folytatott beszélgetésben, mennyire merészen és éleslátón tárja föl már akkor, a kötelező optimizmus évadján a szocialista pedagógia lélekrombolását. Mint gyakorló pedagógus is észlelte, hogy az álproblémákon vekengő pszeudó-vitaszellem, a semmitmondó nemzedéktudat — a későbbi klikkmentalitás melegágya — a morális, az intellektuális problémák iránti riasztó közöny együtt még azokat a jó tulajdonságokat is veszélyeztetik (az önzetlenséget, a közösségi érzést), amelyek a hetvenes években cseperedőkben egyébként kialakulhatnának. Esszéről esszére tanulmányozhatjuk az író szellemi horizontjának örökbecsű csillagait. Többek között Németh Lászlóról, Dosztojevszkijről, Csehovról vall — Istenhez kiáltó szándék és krisztusi részvét jegyében. E szellemiség szövi át a csodálatos interjút művei egyik legelmélyültebb elemzőjével, Rónay Lászlóval (eredetileg a Vigilia hasábjain jelent njeg 1988- ban). „Nem okítás. A homályban járok. A pillanatnyi felszakadozottság, a mindöszsze tenyérnyi tiszta tereplátás birtokában lehetőleg ne oktassanak „— írja legújabb, A töve és a gallya című szenzációs, könyvheti kötetének bevezetőjében. Apokrif imák, bibliai és létértelmező, költői gondolatok tárulnak elénk, olyan világos, tiszta és összetett gondolatiság, szenzitivitás jegyében, amelyet még legföljebb csupán Hamvas Béla, Pilinszky János meditációiban tapasztalhatunk. Bizony, nagy lelki szüksége van minden autentikus gondolkodónak is arra, hogy rokongondolatokra leljen tökéletesen kiérlelt formai köntösben, kristálytiszta megfogalmazásban. Jókai Anna szelídségre kér bennünket. És türelemre, amikor azt írja, hogy ma el kell tűrnünk, hogy a vakok oktassák ki a félig látókat, vagy a tisztánlátókat. Akkor, amikor az évtizedekig felhalmozódott keserűség folfakadván végre, elborít mindent, s így azok ellen fordítja az átlagos embert, akik föl akarják számolni a káoszt—végtelen toleranciára van szüksége az írónak is. És mégis, a legnagyobb, halálos bűnök egyike lehet az, ószövetségi példázattal élve, ha a gödöllyét a saját tejében főzzük. Magyarán: ha a társadalom jobbításának égisze alatt emberek százezreit gyilkolják meg. A francia forradalom visszájára fordult „szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméje, a hitleri nacionalista, a sztálini internacionalista fasizmus — egy tőről fakad. E torz eszmék szülői és kiszolgálói a saját tejében főzik a gödöllyét. Az emberiség fölvirágoztatásának nevében ritkították az emberiséget. Az író szerint egyedüli reményünk Isten kegyelme és a krisztusi humanizmus aktív követése. (Szépirodalmi)
