Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)

1991-08-31 / 164. szám

8 1991. augusztus 31. Szabad ÚJSÁG Kultúra * Élmények sodrásában Prágában nincs uborkaszezon. A nagyvárosi forgatag sokat ígérő va­rázsára vágyókat naponta csaknem félszáz délutáni vagy esti művészi produkció várja. A gazdag kínálat­ból nehéz választani, főleg ha valaki csak pár napot tölt a száztornyú vá­rosban. Ez elsősorban annak kö­szönhető, hogy május közepétől ok­tóber végéig tart a Csehszlovák Álta­lános Kiállítás. Másrészt a Mozart­­évforduló alkalmából rendezett Színházi Fesztivál kínál ugyanabban az időben tizennégy művet, melyből bizony nem könnyű választani. Sze­rencsére zene, tánc és színházművé­szetet szerető nézőkben nincs hiány. Ezt bizonyítják a hazai, de még in­kább a külföldi közönség nem lanka­dó érdeklődését igazoló teltházak. Nem mindennapi élményt kínál a külügyminisztérium díszkertjében esténként előadott Shakespeare nép­szerű vígjátéka, a Szentivánéji álom. A közönség ülve és állva, helyről helyre vándorolva élvezi a hatásos, leleményes rendezői munka és a könnyed, lendületes ritmusú színészi játék harmonikus egységét. Érde­kességként említem meg a rendező (Ján Uhríri) ötletgazdagságára jel­lemző tényt, hogy az egyes jelenetek hatásosabbá tételére milyen szerve­sen használta ki nemcsak a fák és bokrok kínálta lehetőségeket, ha­nem a két szökőkút vízzel töltött me­dencéit is. A szerelmesek pörleke­déssel és dulakodással egybekötött kibékülése az egyik medencében zaj­lik — a közönség nem kis ámulatára (és megdöbbenésére). Az előadás si­kerét érezhetően segítette a pozitív dramaturgiai beavatkozás is, mely­nek eredményeképpen a cselek­ményt sikerült az alkotónak egy és fél órára lerövidíteni. Mozart halálának 200. évforduló­ja alkalmából bemutatott Mozart­­művek közül a Don Giovanni című opera marionettbábukkal előadott változatát láttam. Ez méltó tisztelgés volt a nagy zeneszerző előtt, aki gyakran tartózkodott Prágában és ezt az operáját itt mutatták be. Megvallom, kissé bizalmatlanul foglaltam helyet a Rí$e loutek (Bá­buk birodalma) zsúfolt nézőterén — arra gondolva, mennyi buktatót rejt magában az ilyen (élőszínházat utánzó) megoldás. Végül, be kell vallanom, igen kellemes meglepetés­ben volt részem. A Nemzeti Mario­nett Színház szereplői elkápráztattak lelkes, végig jóiramú játékukkal, az animáció precizitásával. Jóválasztás­­nak bizonyult az opera svéd (olaszul énekelt) hangfelvétele, mely a szo­kásos lento és lentado ritmusú zenei anyagot frissebbé, a cselekményt lendületesebbé tette. Ehhez páro­sultak Karel Brozek — a bábszínpadi attraktivitások közismerten elismert mesterének — remek rendezői ötle­tei, melyekkel a jelenetek látványos­ságát érezhetően hatványozta. A né­zők a meglepetésszerű megoldáso­kon ámulva, az élethű bábmozgatást és a leheletfinom, kifejező gesztuso­kat élvezve talán nem is gondoltak arra, hogy a bábszínészek művészi teljesítménye mögött milyen nehéz fizikai munka rejlik. Erről akkor győződtem meg, amikor felemeltem a kb. egyméter magas bábukat. Átla­gosan tizenöt kilót nyomtak. Ezt tu­dásúvá még inkább átéreztem e báb­színházi élmény rendkívüliségét. Úgy hírlik, ezt a darabot — a nagy érdeklődésre való tekintettel — szeptemberben ismét megnézhetik a Prágába látogatók. Érdemes, mert kettős (zenei és bábjátszói) élményt nyújt. SZŐKE ISTVÁN Helytörténeti figyelő Barangolás a Cserhát lábánál Szécsénytől öt kilométerre délre, a Cserhát hegység északi nyúlványai alatt találjuk Rimóc községet. A kö­zépkorban királyi várnép élt ebben a faluban, melynek plébániája már 1332-ben fennállott. A Kacsics nem­zetség ősi birtoka ekkor még Kisri­­móc és Nagyrimóc néven külön-kü­­lön élte mindennapjait. A török uralom ezt a helységet is nehéz helyzetbe hozta, ám a felsza­badulás után gyorsan helyreállt a rend, s a újra benépesült. Ide, a ne­mes és szabados magyar családok közé Zólyom megyéből, Gyetva tá­jékáról jöttek szlovák lakosok. Az élet azonban itt sem volt könnyű. S bár Fényes Elek feljegyezte, hogy a község „erdeje szép, földje a térségen Szécsény felé jó", a lakosok közül még e században is többen summás­­ként dolgoztak a távolabbi földbirto­kon. A falunak különösen szép népvi­selete volt valamikor: a rimóci szok­nyák és tarkarendes blúzok mellett mindenekelőtt a színes főkötők hív­ták fel magukra a figyelmet. A rimó­ci lányok és menyecskék arca, vala­mint viselete Horvát Endre grafikus­­művésznek is megtetszett, és a két világháború közt forgalomban lévő papírpengőkön is megörökítette őket. Valószínű, hogy a község már a XI. században templomos hely volt, s az akkori település ott állhatott, ahol a mai, hisz a közelében feltárt sírokban Szent István korabeli pén­zeket találtak. Ha a vidékünkön Rimóc nevét említik, akkor elsősorban az az or­szágszerte ismert szóláshasonlat jut eszünkbe, mely így szól: „Pislog, mint a rimóci nyúl”. Az olyan em­berre mondják ezt, aki szaporán pis­log, furcsán mosolyog. A szólás eredetét Antal Károly helytörténész kutatta fel. A monda szerint hajdan az itteni gyü­mölcsösben élt az a szerencsétlen nyúl, mely a nagy hó elől egy rimóci ház tetejére menekült. Innen a pad­láson, majd a füstlyukon a kemencé­be esett, melynek sötétjéből csak a szeme fénylett ki. Tovább a Cserhát északi nyúlványain Varsány az előző község szom­szédja. A névetimológusok szerint a honfoglalás korában a település első lakói a Varsány törzshöz tartoztak. Ez pedig a honfoglalás előtt a ma­gyarsághoz csatlakozott néptöredék magyar neve volt. A község határá­ban feltárt honfoglaláskori leletek is arról tanúskodnak, hogy e területen már ezer éve élet zajlik. A hetvenes évek végén végzett megyei ásatások pedig ékesen bizo­nyítják, hogy Varsányon is áthúzó­dott „a középső neolitikus csoport telepe”. Agyagkitermelő és élelem­tároló gödrök voltak errefelé, me­lyekben gazdag kerámia- és eszköz­anyagra bukkantak. A községben a múlt századok fo­lyamán a Forgáchoknak, a Lisznyay és a Harmos családoknak volt na­gyobb birtokuk. 1847-ben itt szüle­tett Harmos Gábor ügyvéd (tl916), Nógrád megye későbbi főjegyzője, a gyarmati kaszinó elnöke. 1873-ban ő alapította a megye társadalmi, politi­kai és közigazgatási hetilapját, a Nógrádi Lapokat. Az újságnak mun­katársa volt Mikszáth Kálmán, s itt jelent meg az író első novellája is, A Nibelungok harca címmel. 1875-ben Harmos Gábor védte az egykor tájainkon is ismert honti és nógrádi betyárt, Benko Sisa Pistát. A népmeséinkben is szereplő Sisa Pis­tát a királyi ügyészség mint elsőren­dű vádlottat kilencrendbeli lopással, tizennégy rendbeli rablással, egy gyil­kossági kísérlettel és egy gyilkosság­gal vádolta. Ezért a Törvényszéktől kötél általi halál kiszabását kérte. Harmos terjedelmes védőbeszé­det készített. Bírálta a fogházat, mert Sisát indokolatlanul „hosszú időn át, folyamatosan bilincsben tar­totta”. Az ügyvéd bebizonyította to­vábbá, hogy a Sisa elleni vádak nem fedik a valóságot, s bűnei elköveté­séért a közrend is felelős. Szerinte a kor maga termelte ki a Sisa-féle be­tyárokat. A vádakat a védőbeszéd után módosították, Sisát „csak” húsz évi börtönre ítélték. Harmos híres beszéde pedig, amely a korabeli jog­­gyakorlatra is fényt derített, 1875- ben Kék László gyarmati „gyorssaj­tóján” nyomtatásban is megjelent. A volt Szécsényi járás délnyugati csücskében, Rimóc, Varsány és Hol­lókő szomszédságában, a Cserhát közelében fekszik Nógrádsipek. A hegyekkel körülzárt falu 1265-ben még puszta földterületként szerepelt okiratainkban, Terra Csipeg alak­ban. Az évszázadok során volt itt birtoka az esztergomi érsekségnek, Szécsényi Lászlónak, Forgách Zsig­­mondnak, Koháry Istvánnak és a Balázs családnak. A falu határát egykor csak nehe­zen lehetett művelni; termőföldje rossz minőségű, vörös agyagú és kö­vecses volt. Nagyobb megélhetést az erdő nyújtott, ahol szénégetéssel és hamuzsírfőzéssel is foglalkoztak az itteniek. Ezenkívül persze rend­szeresen jártak Sipekről az alföldre is su mmásnak. A palóc etnokulturális csoporthoz tartozó faluról az Akadémia Könyv­kiadó 1980-ban vaskos néprajzi mo­nográfiát jelentetett meg. Ebben olyan jeles kutatók értekeznek Nóg­­rádsipekről, mint Kovács Ágnes, Kri­za Ildikó, Kallós Imola, Erdélyi Zsu­zsanna, Pócs Éva és Tátrai Zsuzsan­na. A kutatók megállapították, hogy a falunak igen gazdag a mesekincse, hagyományos dalkincse van, s a szö­veges folklór itt még ma is él. CSÁKY KÁROLY Meditáció az esendőségről Az „esendő” szó a magyar nyelv értelmező szótára szerint lexikális jelentésében olyan melléknév, amely emelkedettebb stílusban „erkölcsi, akarati gyengeséget, könnyen bűn­­beeső gyarló tulajdonságot fejez ki”. Fogalmazásban alkalmazva lehet alany, állítmány, határozó vagy jelző. Tehát e szó írásban ugyan variálha­tó, de a valóságban már nem, mert ott minden szó és tett önmagát iga­zolja. E szóban, írásban, tettben meg­nyilvánuló tulajdonság emberi: mindnyájan esendők vagyunk. Mun­kások, munkanélküliek, hivatalno­kok, mérnökök, orvosok, publicis­ták, tanítók, mesterek, sőt még a művészek, tudósok is. Bocsánatos bűneimet szigorúan számon tartva és ellenőrizve még eggyel meg merem szaporítani: eme okfejtésemmel. Az vesse rám ezért az első követ, akinek nálamnál keve­sebb van. Még ha lelkipásztor is. Hisz neki is megvan a maga gondja­­baja, mert nincs nehezebb vállalko­zás, mint az emberi lelkek fölött pásztorkodni. Gondoljunk csak az emberi szellem bitangolására, a lé­lekvándorlásra. A testet öltött lélek a legesendőbb. Egymást kölcsönö­sen ámítják-csábítják. Egyszer a test esik bűnbe a lelki csábítás miatt, máskor a lélek a testi vágyak miatt. Az emberi bölcsek filozófiája sem képes meghatározni, hogy az ember hány kísértésnek van kitéve. Azt még kevésbé, hogy hány lóerővel rö­píti körül kerek e földön tűzön-vízen át mindaddig, míg meg nem szegi mind a tíz parancsolatot. A lélek vá­dolja a testet, a test okolja a lelket és a hit, remény, szeretet szimbiózisá­ban együtt élnek minduntalan. Hát nem csodálatos e nemes esendő­­ség?(Me!y ma sem lett erény, de tö- * rölték a bűnök listájáról — már csak tévedésnek minősítik.) Lám, az idő milyen könyörületes, olykor könyör­telen igazságtevő! Megváltoztatja még a szó jelentését, értelmét is. Pe­dig a lényeg, lényeg maradt! Amióta a nők a humán világ szög­leteiben emancipálódtak, az általuk levert és felemelt kalapot ők is visel­ni kívánják, gondolván, hogy mégis könnyebb, mint a ház négy sarka, azóta az esendőség szó jelentése is teljesen megváltozott. Csupán egy generáció távlatából már alig ma­radt az erkölcsi, társadalmi életben valami jelentősége. Esendőségem­­ben már-már olyan bizarr gyanúm támadt, hogy a kalaptalan férfiakat nem a kalapos nők juttatták-e a tör­vényhozó testületekbe? Ott hozták létre és iktatták törvénybe ugyanis az interrupciős (terhességmegszakí­tást engedélyező) bizottságot, hogy a hajadonok se „essenek meg”, és a kalap is fennmaradjon. A két nem eme nemes kompro­misszuma eredményeként ma már erre a bizottságra nincs is szükség. Hiszen ha Rózsa Gyuri olyan ripor­talanyokat is talál, akik ország-világ előtt kiteregetik első szerelmüket, akkor mire is lenne jó az interrupci­­ós bizottság? Elgondolkodtató hal­lani, olvasni és leírni, illetve átélni is, hogy a közelmúlttal összehasonlítva, ma a 15 éven aluli lányok terhesség­megszakítása a háromszorosára nőtt. A gyerekek kéjelegnek, a szü­lők dolgoznak, szórakpznak és mindannyian szenvednek. íme a tár­sadalom AIDS-e! És ez még nem a felső határ! Félő, hogy ha Európával közösülünk, sok mindenben alulma­radva, mint kiskorúak, szexben és erotikában felnövünk a világranglis­ta élére. S erre már nem lehet büsz­kén rávágrrt, hogyrez'is valami! Az ifjúság virtuóz módon játszik a gyar­lóság húrjain. Nincs esendő leány, nincs leesett kalap. Vagy ez is törté­nelmünk bűne lenne? Nem hiszem. Inkább esendőségből született er­kölcsi fogyatékosságnak nevezném, ami ugyan jelen van az egész vilá­gon, de nem általános, csak egyedi. Veszélye az, hogy ragályos és roha­mosan terjed, aminek lokalizálása nem Isten dolga, hanem a szülőké, pedagógusoké, pszichológusoké... Okfejtésem indítékaiból a sok közül egyet: Néhány évvel ezelőtt egy éjjel te­lefonon a hivatalomba parancsoltak, amely a művelődési házzal egy épü­letben volt. A bejárat előtti három széles lépcsőn egy megtermett le­gény és egy apró leányka aludta csip­kerózsika álmát. Mivel további uta­mat elbarikádozták, óvatosan éb­­resztgetni kezdtem őket. „Jó reg­gelt! Ébresztő! Dobré ráno! Budí- Cek! — nem tudván, hogy milyen nyelven beszélnek, így hát újra meg­ismételtem a sorozatot... Ekkor a le­ányka felriadt és elfutott, majd a le­gény is nagy nehezen feltápászko­­dott. ”Mi van papa, ég a ház? Nem tud aludni?" — mondta gyűrött kép­pel. — Én tudnék, csak nem hagy­nak, de téged a leányka igencsak el­altatott" — vettem viccre a szót, mi­re ő: „Nem nagy ügy, egy feles és egy sör és már kész is az üzlet, meg­próbálhatja maga is, ha annyira aludni akar”. Megrökönyödve nyitottam az aj­tókat. Mint egykori pedagógusnak, szülőnek és közéleti személyiségnek nem volt éppen szívderítő ez a lát­vány, mert mintha gondtalan béké­jükben Karádi háborús dalát lehel­ték volna egymásra: Csak egy nap ar világ...! . . - « RÁCZANDOR Zempléni Kulturális Napok Hagyományok újraéledése A Csemadok Tőketerebesi Járási Választmányának kezdeményezésé­re a honfoglalás korának történel­méből is közismert Zemplén község­ben augusztus 24-én és 25-én meg­rendezték a Zempléni Kulturális Napokat. A rendezvényt mondhat­nánk honismereti napoknak is, hi­szen a két nap fő programját az egy­kori vármegye székhelyének környé­kén történt ásatásokról és a honfog­lalás történelméről szóló előadások alkották. Lukács Józsefnek, a zürichi Magyar Őstörténeti Társulat tagjá­nak, Bagoly Jánosnak, valamint a miskolci Wolf Máriának és Révész Lászlónak diafilmekkel illusztrált i előadása .bepillantást nyújtotta hon-, foglalás korának történelmébe. A kétnapos rendezvény csúcs­pontja a Ferenczy György fafaragó művész által készített és vasárnap felállított kopjafa avatóünnepsége volt, melyen részt vett Váradi Lajos, a Magyar Köztársaság pozsonyi fő­konzulátusának a konzulja is. Ava­tóbeszédet mondott Vajda Ottóné, a község polgármesterasszonya, vala­mint Fuksz Sándor, a Csemadok Tő­keterebesi Járási Választmányának az elnöke. Igazi ünnep volt az alig több mint négyszáz lelket számláló falu életé­ben. A dolgos és vendégszerető zempléniek úgy döntöttek, hogy rendszeresítik az ilyen rendezvénye­iket. t y i » . • i \ S ' PUSZTAI JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom