Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)
1991-08-23 / 157. szám
1991. augusztus 23. 7 Szabad ÚJSÁG Kalendárium ^ PÉNTEK Az évből eltelt 234 nap, hátra van még 130 nap A NAP kel: 5.50 - nyugszik: 19.43 A HOLD kel: 18.41 -nyugszik: 3.39 névnapok' BENCE, Farkas, Fülöp, Klaudia, Szidónia, Teónia, Zágon, Zakeus, Zdenka, Zekő, Zsadány - Filip A Bence a Bencenc névnek, ez pedig a Vincentiusnak (ma: Vince) a rövidülése. A 18. században a Benedek névvel azonosították, később pedig a Benjáminokat is így becézték. Becézés: Benci, Bencsi, Benkó. Mai tanácsunk ) A pihenőkért árnyékos részébe gyep helyett árnyéktűrő gyeppótló növényeket célszerű telepíteni. A legismertebb árnyéki gyeppótló dísznövényünk a borostyán. Igaz, sokak szerint, temetői hangulatot idéz, de részben az adott környezettől és az alkalmazott növénytársítástól, másrészt a lelkiállapotunktól függ, hogy egy-egy növény milyen hangulatot kelt bennünk. Például az utcai sorfaként ültetett szomorúfüzek alatt igen szépen mutat a borostyán, s az északi rézsűk falán is kitűnő takarónövény. Ha minél korábban szeretnénk összefüggő zöld felületet kapni, a töveket 15 cm-es távolságra ültessük, hármas kötésben. Árnyéki gyeppótlónak ajánlható továbbá a kis és a nagy télizöld meténg. Napon és árnyékban egyaránt jól fejlődik, bár ha több napot kap, szebben és dúsabban virágzik. Viszont az örökzöld, fényes levelek díszítőértéke egész évben érvényesül az árnyékos kertrészben is. Továbbá itt vannak a páfrányfélék. Falak elé ültetve, esetleg a sziklakért árnyékos részében alkalmazhatók. Ugyanúgy jól érzik magukat az árnyékban, mint a különböző vadcsalán fajok. A gyűjthető erdei növények sorába tartozik az odvas keltike, a pettyegetett tüdőfű, a bogiáros szellőrózsa és az erdei galambvirág. Ezeket visszahúzódásuk után - a pettyegetett tüdőfüvet nyár végén - kell begyűjteni. Ezzel szemben az árvacsalán-féléket, az erdei páfrányokat, a borostyánt és a télizöldet szinte bármikor telepíthetjük. Az évelők helyét gondosan készítsük elő. Tökéletes gyomtalanítás után terítsünk el komposztot, majd sekélyen kapáljuk fel vagy forgassuk meg a talajt. Ha csak kevés komposztunk van, elég a tövek alá-köré adni belőle. Az apróhagymásokat 15-20 cm-re ültethetjük, a páfrányfélék és a pettyegetett tüdőfű helyigénye ennél kicsit nagyobb. (isz) Idejében szólunk/) Az elvirágzott évelők kis cserjék szaporítási, illetve átültetési ideje is most következik. A még ezután virágzókat - például az őszi asztereket - ne háborgassuk. Átültetéskor a növények egyharmadával kurtítsuk vissza, majd az elültetés után alaposan beöntözve és altalajt tőzeggel vagy más anyaggal takarva hagyjuk növényeinket fejlődni. Ebben az időszakban a hagymás virágok ismét munkát adnak. A liliomok közül a tigrisliliom (L. Tigrinum), a tűzliliom (L. bulbiferum) szárán fejlesztett apró hagymákat el kell ültetni 5 cm mély barázdába, 10 cm tőtávolságra. Ezek talaját is ajánlatos takarni. A fehér liliomot addig kell felszedni a virágzás után, amíg újból meg nem gyökeresedik és ki nem hajt. Utána már kár bolygatni. Nyári virágágyaink augusztusi munkái az öntözés, a gyommentesen tartás és a száraz vagy hervadt virágok eltávolítása. A gyepkezelés szintén továbbra is fontos. Augusztus közepétől új gyepet is létesíthetünk. Ilyenkor már nincs túlságosan nagy meleg, viszont a talaj és a levegő hőmérséklete az augusztus végi csapadékkal társulva a legalkalmasabb idő fűmag vetéséhez. A gondos talaj-előkészítés, a fűmag elvetése és az után következő felületgondozás azonos a tavaszi munkával. A szaporítandó örökzöldek vagy lomblevelűek dugványozása előtt győződjünk meg arról, hogy fertőzésmentes növényt választottunk-e anyanövényként. A dugványozás terjeszti ugyanis leginkább a veszélyes károsítókat, ezért e célra csak teljesen egészséges növény alkalmas. Az írisz, gyöngyvirág, pünkösdi rózsa tőosztásakor az új növényeket csak talajlakó kártevőktől mentes területre ültessük. Szükség esetén az ültetés előtt fertőtlenítsük a talajt Basudin 5 G-vel, ültetés után pedig öntözzük be az állományt Fundazol 50 fVP-vel. ( Jó tudni! MAGYAROK - A HONFOGLALÁS ELŐTT A honfoglalás előtti magyarok legrégibb részletes arab nyelvű leírása Dzsajhání bokharai tudós és államférfi tollából származik, a 920 körüli időkből. Tudósításait Ibn Ruszta (930 táján arabul író mohamedán földrajzíró) és Gardízi (1050 körül író afganisztáni történettudós) fordításaiból és átdolgozzásaiból ismerjük. Ezekből következnek részletek az alábbiakban: A M. DZS. GH. R.-OK (MAGYAROK) ...vA magyar türkök egyik fajtája... Főnökük 20 ezer lovassal vonul (lovagol) ki. Főnökük neve K.nde (Könde vagy Kende). Ez azonban csak névleges címe kirá-. lyuknak, minthogy azt az embert, aki királyként uralkodik fölöttük, Dzs.la-nak (Dzsila, Dzsula, Gyula) hívják. Minden magyar a Dzsila nevű főnökük parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben. Sátraik... vannak, és együtt vonulnak a sarjadó fűvel és a zöld vegetációval... Országuk kiterjedt. Egyik határuk a Rúm- (Fekete-) tengert éri, amelybe két folyó ömlik. Lakhelyeik e két folyó között vannak. Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyikhez közelebb van. Ott marad télire és halászik. A téli tartózkodás ott alkalmasabb számukra... A tőlük balra (nyugatra) a szlávok oldalánál levő folyónál egy bizánciakhoz tartozó nép lakik. Mindannyian keresztények és W. n. n. d. r.-nak (nándornak) hívják őket. Többen vannak, mint a magyarok, de gyengébbek náluk. A nándorok felett a folyó partján egy nagy hegy van (Kárpátok)... A hegy mögött pedig egy keresztény nép él, amelyet m. r. wá-nak (morvának) neveznek... Időjárásijelentés, Napközben napos, száraz, meleg időre számíthatunk. Reggel a völgyekben helyenként köd képződhet. A kora délutáni hőmérséklet 25 és 29 fok között, Árvában, Liptóban és a Szepességben 23 fok körül alakul. A délkeleti szél gyenge marad. A hét végén eleinte még tovább folytatódik a napsütés, azonban szombat folyamán nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, s elszórtan futó eső vagy zivatar is lehetséges. Vasárnap keleten még felhős lesz az égbolt, másutt viszont hosszabb rövidebb időre ismét kisüt a nap. Elvétve zápor vagy zivatar is valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet pénteken éjszaka 7 és 11, szombaton éjszaka 10 és 14, a legmagasabb nappali szombaton 25 és 29, vasárnap 21 és 25 fok között várható. Milyen idő lesz a jövő héten? A hét elején az Északi-tenger felett áramló magas nyomású légtömegek hatására Közép-Európába száraz, kissé hidegebb levegő érkezik Skandinávia felől. Jobbára változóan felhős idő valószínű, záporokkal, zivatarokkal. Hajnalonként elszórtan - főleg a folyók és tavak mentén - köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb délutáni 20 és 26 fok között fog ingadozni. ( A Duna vízállása^ Pozsony: 185 (apad) Bős: 395 (apad) Medve: 180 (apad) Komárom: 210 (apad) / Párkány: 175 (apad) ÍZ sf / Mai horoszkóp Bak (december 22-január 20) Hogy nagyon tevékeny, hogy nem szégyellj a munkát, azt ma nem lehet elvitatni öntől. Reggeltől estig meg nem áll. Nem biztos, hogy szorgalmának azonnali látszata lesz, de ez nem fogja elkeseríteni, írja össze tennivalóit, hogy ne kelljen kapkodnia. Az idegeskedés kizökkentené. Vízöntő (január 21-február 20) Valami furcsa, megfoghatatlan zavart érez maga körül. Mintha környezete titkolni akarna valamit Ön előtt, de az is lehet, hogy csak túlbonyolítják a dolgokat vagy talán ma túl érzékeny. Mindenesetre próbálja megfejteni az okát - nyugalma is így kívánja. Halak (február 21-március 20) Valami van az időjárásban, amit nagyon nehezen visel. Ajánlatos volna orvoshoz mennie: lehet, hogy a vérnyomásával van csupán baj, de az is lehet, hogy súlyosabb érrendszeri megbetegedése van. Ne idegeskedjen emiatt, mert egyik sem gyógyíthatatlan! Ámbár mindegyik kezeléséhez türelem kell, ha hosszú életű akar lenni. Kos (március 21-április 20) Ma nagyon szeszélyes, szinte pillanatonként változik a hangulata. Az egyik percben még elbűvölően jókedvű, a következőben pedig jobb, ha messze elkerülik. Ne csodálkozzék, ha azt konstatálja, hogy magára maradt. Kedélyváltozása vélhetően egy délelőtti esemény következménye. Bika (április 21-május 20) Ez a nap éppen azért minősíthető jónak, hogy nincs benne semmi különös. így nem kell megküzdenie hatalmas feladatokkal, de várnak Önre hatalmas élmények, felfedezések és kalandok. Csupán a dolgát kell tennie úgy, ahogy az meg van írva, s becsületesen teljesítenie kell az Önre bízott munkát. Ikrek (május 21-június 21) Meglehetősen pesszimistán néz a hét vége elé. Erre minden oka megvan. Az elmúlt napokban több bosszúság érte, mint máskor. Ha viszont úgy indul neki a mai tárgyalásnak, biztos, hogy csak egy újabb kudarccal gyarapodik „trófeagyűjteménye.“ Rák (június 22—július 22) Jelentős családi események hatása alatt áll: partnerével végre beevezett a házasság révébe vagy megbizonyosodott szerelméről. A boldogság szerencsével is párosulhat. De ez csak a ráadás lehet; mert akinek sikerül megtalálni az igazit, az már önmagában is felér a főnyereménnyel. Oroszlán (július 23-augusztus 23) Arról, hogy a kitartása a szerelemben valaha is gyümölcsözik, tulajdonképpen már le is mondott. Választottja, aki eddig csupán megtűrte érdeklődést mutat személye iránt. E hirtelen pálfordulás sokkszerűen érte, s ezért most szinte bénultan áll a nagy lehetőség előtt. Most pedig sok múlik az Ön magatartásán! Ne erőltessen magára idegen szerepeket, maradjon inkább önmaga, hiszen végül is ezzel nyert csatát, nem kölcsönvett erényekkel. Szűz (augusztus 24-szeptember 23) A kialakult helyzetben próbáljon meg nyugodt maradni. Figyelje kollégái magatartását, mérje föl, mekkora bennük az együttműködési készség. Senkit se kényszerítsen arra, hogy Ön mellé álljon! Az sohasem szül jó vért, s hosszú távon visszaüt. Jó ha tudja, a felelősség egyedül az Öné! Mérleg (szeptember 24-október 23) Ha teheti, tegye szabaddá magát, hogy hosszú hétvégéje lehessen. Hivatásának is csak jót fog tenni. Ma reálisabb, mint máskor, és tárgyilagosan képes vizsgálni nemcsak önmagát, hanem baráti viszonyait is. Ha már nem is érzi egyik-másik barátságát igazinak, mégsem kellene szó nélkül lelépnie. Ebből sok kellemetlensége származhat! Skorpió (október 24-november 22) Semmitmondó nap, kicsit szomorkás, mint a nyárvége. Olyannak kell elfogadnia, amilyen. Nem szorongat ajándékot a markában, de botot sem. Arra jó, hogy befejezze a hetet, s ha a munkájával végzett, kimeneküljön a természetbe. Nyilas (november 23-december 21) Partnere csodálatos hírrel érkezik haza. Igaz, hogy ezek kész tények, szerelme mégis kíváncsi véleményére. Ha szívből őrül, ne szégyellje kimutatni, ha nem egészen így képzelte, mondja el azt is, még ha óriási csalódást okoz is. Legyen őszinte! Ez mindig hasznára vált! (m láttuk»»»»»»» hallottuk»» ) VÉNUSZT LESŐ MAGELLÁN A legfényesebb csillagot a rómaiak a szépség és a szerelem istennőjéről nevezték el. Nekünk Esthajnalcsillag. Különben nem is csillag, hanem bolygó, legközelebbi bolygószomszédunk, s méretre is legközelebb áll a Földhöz. De Vénusz leplezi magát. Sűrű kénsavköd borítja állandóan, s e leplen csak a radar kukkol át. Ezzel tapogatja le a Vénusz bájait Magellán, a Nasa űrjárművé már több mint egy napja. No persze Vénusz-napja: a lusta szerelembolygó 243 földi nap alatt fordul meg saját tengelye körül, hát eddig tart egy Vénusz-nap. Magellán még tavaly kezdte a leselkedést, így már május derekán túllépte az egy napot udvarlása. Az eredmény már eddig is tengernyi adat; megdönt eddigi feltevéseket, de újabb rejtélyeket is fölad. Kráterektől ótvaros felszíne fiatalabbnak mutatkozik, mint vélték, úgy 400 millió évesre taksálják, amikor is valamilyen kataklizma fiatalította meg, míg a holdi sziklák tízszer ennyi idősek. A kráterek jó részét meteorok vágták ki. Rejtélyesek a víztelen Vénuszon a hatalmas „ folyóágyak", talán évszázadokig tartó vizes lávafolyók nyomai. Ha volt is valaha víz a bolygón, rég elbomlott, mielőtt a „mai ezer fok körüli hőmérséklet kialakult. E mostani vizsgálódással a Vénusz vulkánossága mögötti mélybeli működést kutatják. A készülő térkép rengeteg új vulkánjához és kráteréhez pedig - minthogy szerelembolygóról van szó - női neveket keresnek... c- Meggyógyultál már, kisfiam?- Igen, tanár úr, kérem.- Mióta is nem voltál iskolában? (A választ, azaz a vicc csattanóját lásd a rejtvényben!) VÍZSZINTES: 1. Rejtvény, első rész (zárt betűk: R, A). 9. Lovag - spanyolul. 10. Fafajta. 11. Angol főnemes. 12. ... Angeles, város az USA-ban. 13. Vissza: nyaraló. 14. Templomi építmény. 16. Némán tusol! 18. Izmos. 20. A polonium vegyjele. 21. Svájci folyó. 23. Csukom. 25. Bartók Béla névjele. 26. Futár, hírnök. 27. Rejtvény, második rész (zárt betűk: K. A). FÜGGŐLEGES: 1. Ércesebb. 2. Zsákmányol. 3. Ezredes. 4. Sziget az ír-tengerben. 5. Előtag. 6. Indulatszó. 7. A mész oltását elvégzi. 8. IRR. 13. Mesés gazdaságú ókori király. 15. Dagály. 17. Testgyakorlás. 19. Női név. 22. ... Bekr, az első arab kalifa. 24. Folyó - spanyolul, de fonetikusan. 26. A káka fele! ( XXVII/4 )