Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)

1991-08-17 / 152. szám

Pápai mise Esztergomban / 5SAG Gazdasági és érdekvédelmi napilap Először Magyarországon Tegnap délelőtt — első magyarországi látogatására — Budapestre érkezett II. János Pál pápa. A Ferihegyi repülőtéren Göncz Árpád üdvözöl­te a legfelsőbb egyházi méltóságot, aki megérkezése után helikopteren Esztergomba repült, ahol délután a bazilikában misét celebrált Miután koraeste visszatért Budapestre, a Parlament épületében találkozott az ország vezető politikai személyiségeivel. II. János Pál magyarországi utazása előtt negyedszer látogatott hazájá­ba, s Budapestre Krakkóból repült A krakkói repülőtéren Lech Walesa, köztársasági elnök búcsúztatta a pápát Előzőleg Józef Glemp hercegprí­más újabb látogatásra hívta meg II. János Pált, akinek magyarországi látogatása öt napig tart Szombat, 1991. augusztus 17. • I. évfolyam 152. szám Ára 2,30 korona A Polgári Demokrata Szövetség sajtóértekezlete Gyűrűzik a Pithart—Kubát ügy A politikai pártoknak a népszavazás kiírásának kérdésében abból kell kiindulniuk, amit a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom tekint elengedhetetlennek, mivel ez az a mozgalom, amely nagyon közel áll a sajátos szlovákiai problémákhoz. Ezt a Polgári Demokra­ta Szövetségnek (PDSZ) a népszavazással kapcsolatos állásfoglalá­sát tolmácsolva Pavel Bratinka, a szövetség elnöke jelentette ki. Hozzáfűzte: mivel a NYEE véle­ménye szerint a referendum kérdése nagyon sürgető, a PDSZ támogatni fogja a mozgalmat és álláspontját. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pozitív népszavazási eredmény — tehát ha az állampolgárok többsége a föderáció megőrzése mellett száll síkra — azt fogja jelenteni, hogy minden probléma azonnal megoldó­dik. Viszont indokolt azt gondolni, hogy a csehek és a szlovákok közötti kapcsolatok egészségesebbé tételé­nek kezdetét jelentheti” — hangsú­lyozta Bratinka. A továbbiakban a sajtóértekezle­ten Pithart—Kubát vitáról volt szó. A szövetség elnöke mindenekelőtt azt kommentálta, hogy a sajtó mi­képp magyarázta a korábbi sajtóér-Újabb harcok fogolycserével „A legbutább háború...” További áldozatokat követeltek a horvátországi fegyveres összetűzé­sek, amelyek az augusztus 7-iki fegy­verszüneti megállapodás ellenére folytatódnak. Ezt közölte a DPA né­met hírügynökség, a zágrábi rádióra hivatkozva. Ezzel együtt fogolycse­rére is sor került, csütörtökön este például további 85 fogoly szabadult a Tanjug hírügynökség szerint. Az esztelen vérontás nyilatkozat­ra késztette az ismert jugoszláv írót, Milovan Gyilaszt is. Az egykori „nagy emigráns” szerint a Szerbia és Horvátország közötti háború értel­metlen, de lehet, hogy szükségszerű. — Eddig a történelemben csak igazságtalan és piszkos háborúk vol­tak. Ez azonban a legbutább hábo­rú, amilyenre csak emlékszem — mondta Milovan Gyilasz az AP ame-Ma ismét tekezletén elhangzott nyilatkozatát: „A múlt heti sajtókonferencia után a tömegtájékoztató eszközökben újra és újra felmerül, hogy Pithart kor­mányfőt lemondásra szólítottam fel. Ez teljesen pontatlan idézet. Én csak azt mondtam, hogy sokan vannak, (Folytatás a 2. oldalon) II János Pál áldást oszt Ferihegyen (Telefotó: CSTK/AP) A hónap végén cseh—szlovák tárgyalások Meciar nyugtalanságot okoz Prágában rikai hírügynökségnek adott nyilat­kozatában. Azt a nézetét is kifejtet­te, hogy a félelemkeltés és a naciona­lista propaganda — mindkét oldalon — nem sejtet hosszú (igaz, csak hi­vatalos) fegyvernyugvást. Jugoszlá­via közeljövőjét a viszonylagos nyu­galom és a harcok időszakának vál­takozása jellemzi majd. Milovan Gyilasz azt is elmondot­ta, hogy az ország válságát csak ak­kor lehet megoldani, ha Horvátor­szág Jugoszlávia része marad. Sze­rinte a megoldást nem jelentheti a külföldi intervenció, közvetítés vagy a katonai- beavatkozás. Megállapí­totta, hogy az Európai Közösségek államainak sincs azonos nézete a fel­osztott Jugoszláviáról, ezért a Kö­zösségek alkalmatlan a közvetítői szerepre. lyA Polgári Mozgalom továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ősszel kezdeményezni fogja az ország ál­lamjogi elrendezéséről szóló nép­szavazás megtartását, de ezt csak a legutolsó megoldásnak tekinti. A mozgalom tovább folytatja a tár­gyalásokat a szlovákiai politikai erőkkel" — jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Lubor Kinst, a Polgári Mozgalom titkára. A továbbiakban közölte, hogy a mozgalom vezetői Szlovákiába utaz­nak, hogy megbeszéléseket folytat­hassanak az itteni parlamenti pártok képviselőivel, mégpedig mindeneke­lőtt a közös állam jövőjéről. KinSt szerint a mozgalom vezetőinek szlo­vákiai útjára augusztus 30-án kerül majd sor. A küldöttség tagja lesz rajta kívül Jirí Dienstbier, a Polgári Mozgalom elnöke, Pavel Rychetsky és Petr Pithart alelnök, valamint Dagmar Buresová, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke. Lubor KinSt remé­nyét fejezte ki, hogy a Nyilvánosság az Erőszak ellen továbbra is a Polgá­ri Mozgalom legközelebbi partnere marad. KinSt szavai szerint a Polgári Mozgalomban nyugtalanságot kel­tett Vladimír Meciarnak, a Demok­ratikus Szlovákiáért Mozgalom el­nökének az a javaslata, hogy hozza­nak létre úgynevezett nagykoalíciót, amelynek célja, hogy a Szlovák Nemzeti Tanácsban meglegyen a szavazattöbbség a majdani szlovák alkotmány elfogadásában. „Ezzel összefüggésben a Polgári Mozgalom feszülten figyeli a Keresztényde­mokrata Mozgalom lépéseit” — fűz­te hozzá KinSt. Csehországi elképzelések az egészségügyről Aggodalomra nincs ok „Az egészségügy privatizációjától való félelem alaptalan, nem kell tar­tani sem az épületek, sem az egész­ségügyi szolgáltatások magánkézbe adásától” — mondta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilat­kozva Zuzana Fontánová, a cseh egészségügyi miniszter tanácsadója. Mindeddig csak a kárpótlási törvény értelmében visszaigényelt létesítmé­nyeket privatizálták, azonban a tu­lajdonosoknak törvény előírta köte­lessége még legalább tíz éven át az intézményt üzemeltetni. A többi lé­tesítményt a privatizáció előtt önkor­mányzati tulajdonba adják,várható viszont, hogy az egyház és a rendek már most is átvesznek egészségügyi intézményeket, nem csupán az egy­házi vagyonról szóló törvény alapján. Legkésőbb 1992-ben elő kell ké­szíteni a privatizációs tervezetet, mely majd lehetővé teszi az egyes (Folytatás a 2. oldalon) Az aranyvonat titka Tiltakozó akció a gátnál Miközben az Eurolánc polgári kezdeményezés újabb tiltakozó akció szerve­zésével foglalatoskodik, az építők sem tétlenkednek: szokatlan iramban igye­keznek, hogy mielőbb maguk mögött tudják a felvízcsatoma feltöltésének első szakaszát. Az Eurolánc ma 15 órára várja a Vajkai Községi Hivatal elé mindazokat, akiknek nem közömbös a Csallóköz sorsa. Szabad szombat lévén talán a Hydrostav alkalmazottainak „dolgos keze” is megnyugszik... (CSTK-felvétel) Mindeddig szigorúan őrzött titoknak számított, hogy a második világháború befejeződése után az amerikai katonai egységek lefoglaltak egy 800 millió már­ka értékű, kincsekkel megrakott vonat­­szerelvényt, és a mesés zsákmány jóré­sze a katonák „tulajdona” lett. Az „aranyvonatra” az osztrák Alpok egyik homályos alagútjában bukkantak rá, egy héttel a német hadsereg teljes kapitulációja után. Először Joseph Mer­cer, a 3. amerikai gyalogos hadosztály katonája figyelt fel a magányosan vesz­teglő, hosszú szerelvényre, az ő ötlete volt, hogy kutassák át, nézzék meg, va­jon mit rejtenek a vagonok. Amikor Mercer és bajtársai felfeszítették a lep­lombált ajtókat, nem akartak hinni a szemüknek: az ötven vagon közül har­minc mesés kincsekkel volt tele. Láda­számra álltak bennük az arany ékszerek, ezüst evőeszközök, aranyrudak, kínai porcelánok, \Szák, perzsaszőnyegek, fel­becsülhetetlen értékű műalkotások... Az aranytárgyak a koncentrációs táborokba hurcolt magyarországi zsidóktól szár­maztak, a képek, szobrok pedig külön­böző magyarországi múzeumokból. Megkezdődött a nagy osztozkodás. Aki ott volt, nem távozott üres kézzel, de jól jártak az ügy felett szemet hunyó tiszti­kar tagjai is. A kincsek csak elenyésző töredéke került vissza legális úton, a többit — 99 százalékát — szétlopkodták a katonák. Ha a dolog kiderül, hatalmas botrányt kavart volna, ezért minden leleplezési kísérletet csírájában fojtott el az ameri­kai katonai lobby. Csak 1980-ban buk­kant rá a titokzatos szerelvény létezését igazoló első adatokra egy amatőr törté­nész, Alford Kenneth. A kutató, aki ere­deti foglalkozását tekintve bankár, a Washingtoni Nemzeti Levéltár iratai között akadt az aranyvonat nyomára. Az ügy nem hagyta nyugodni, éveken ke­resztül gyűjtötte az adatokat, dokumen­tumokat. Kenneth szerint Amerika tör­ténetének egyik legsötétebb fejezete ez, s a hivatalos körök mély hallgatása telje­sen logikus: a katonai vezérkar tagjai voltak azok, akik leginkább igyekeztek eltussolni a szégyenletes lopást. A tolvaj szarkák egyik legszorgalma­­sabbika Harry John Collins vezérőrnagy volt, a 42. amerikai gyalogos hadosztály parancsnoka, aki 1945-ben Salzburg ka­tonai kormányzója lett. Az aranyvonat felfedezése után olyan körülmények kö­zött élt, amelyeket egy indiai mahara­dzsa is megirigyelhetett volna- Kor­mányzóvá való kinevezése után beköltö­zött a Zell am See melletti kastélyba, és azt az aranyvonatból származó tárgyak­kal rendezte be fényűző módon. Hogy a rosszabb időkre is bebiztosítsa magát, néhány aranyrudat, és több arany éksze­rekkel teli ládikót is a kastélyba szállítta­tott. Collins példája ragadós volt, az „a­ranyláz” nem kerülte el Marc Clark tá­bornokot, az amerikai hadsereg auszt­riai főkormányzóját sem, akinek hadi­szállására több teherautó szállította a válogatott régiségeket, aranytárgyakat. Persze, ez nem ment minden feltűnés nélkül, ezért beosztottjainak is csurrant­­cseppent valami. 1946. április 3-án pél­dául John Heyn őrnagy vitt el az időköz­ben raktárba került kincsből két tucat ezüst evőeszközt, Edwin Howard gene­rális kilenc darab értékes szőnyeget, Fred Brownyard szakaszvezető „megha­tározatlan mennyiségű” ezüstneműt és szőnyeget. A listát még hosszan lehetne folytatni... Ám „amit szabad Jupiternek, nem szabad ökörnek”: Ira Wats, Harold Perks és három társuk, mindnyájan köz­katonák, két évet kaptak azért, mert raj­takapták őket, amint a raktárban loptak. A bűnjelként szolgáló lopott holmik csakhamar eltűntek. A tárgyalást vezető bírónak tetszettek meg annyira, hogy nem akart megválni tőlük, de ő is rajta­vesztett, követte az általa elítélt katoná­kat a börtönbe. 1947-ben már alig maradt valami a kincsekből, a 376 kilogramm arany gyű­rűt és egyéb ékszert beolvasztották. Amit már nem sikerült ellopni, 1949- ben nyilvánosan elárverezték New York-ban, és az így befolyt összeget „nagylelkűen” a náci terror áldozatai­­(Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom