Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-11 / 120. szám

2 Szabad ÚJSÁG 1991. július 11. Petr PITHART cseh minisz­terelnök kijelentette, mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy az igazság­szolgáltatás megfelelő megbecsülés­ben részesül az országban. Ezért a cseh kormány apróbb módosítások­kal elfogadta a Cseh Nemzeti Ta­nácsnak a bírák, a közjegyzők és va­lamennyi igazságszolgálatatási alkal­mazott bérezéséről szóló törvényja­vaslatát. Erre már égetően nagy szükség volt, hiszen a bíróságok al­kalmazottai magánvállalatoknál pró­báltak boldogulni, mert a „szakmá­nak” nem volt meg a megfelelő be­csülete. Ez pedig egy demokratikus államban alapvető fontosságú. Ezért a bírák kezdőfizetése 6 ezer korona, a legfelsőbb bíróságnál pedig 12 ezer korona lesz. Prágában a Szövetségi Gyű­lés tegnap elfogadta a rendőrök szol­gálati viszonyáról szóló törvényt. Ez a törvény megszünteti a nemzetbiz­tonsági testület egységes modelljét, azt a célt szolgálja, hogy a fegyveres testületek egyes részegységei egy­mástól következetesen elkülönülje­nek, és így a rendőrök jogbiztonsága megerősödjék. JÁN LANGOS szövetségi bel­ügyminiszter terjesztette a Szövetsé­gi Gyűlés elé azt a törvényjavaslatot is, amely tisztázza a menekültek jog­állását. Ez a nemzetközi jognak megfelelően módosítja a hazai jogal­kotás eddigi gyakorlatát. A Szövet­ségi Gyűlés két kamarájának együt­tes ülésén a képviselők túlnyomó többsége szavazott a törvényjavas­latra, és alig merült fel ellenvetés. Aki vitatta a törvény indokoltságát — mint például Ladislav Éáőek — azzal érvelt, hogy a hozzánk érkező menekültek inkább gazdasági, mint politikai okokból döntöttek szülő­földjük elhagyásáról. JöZEF DANCO szlovák pénz­ügyminiszter szerint a szlovákiai me­zőgazdaság válságos helyzetéért nem okolható az állam. A miniszter abból az alkalomból nyilatkozott a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójá­nak, hogy — amint már közöltük — az ágazat dolgozói mára tiltakozó akciót szerveztek. Danőo elutasítja azt a véleményt, hogy a válságos helyzet azért következett be, mert Szlovákiában politikai szándéka me­­zőgazaaság felszámolása. Szerinte az állam mindent megtett, amit te­hetett, de most már az ágazaton a sor, hogy megtalálja annak útját, mi­ként szabaduljon meg feleslegeitől. Az állam ugyanis ebben segítőkész lesz, de nem fedezheti a gazdaságta­lan termelés költségeit. Peter MISSÍK, a Demokrata Párt alelnöke szerint a szlovák nem­zeti felkelés állami ünneppé nyilvá­nítása javaslatának kihagyása az SZNT tanácskozásának napirendjé­ről árnyékot vet a szlovák nemzet történetének egyik legfényesebb eseményére. Az alelnök szerint az SZNT plénumának ez a döntése azok malmára hajtja a vizet, akik a Szlovák Államot misztifikálják, s ez rontja Szlovákia jóhírét a világban, mert közvetve olyan nemzetté nyil­vánítja a szlovákságot, amely nem ismeri és nem értékeli megfelelően saját történelmét. A Demokrata Párt augusztus 29-ének nemzeti ün­neppé nyilvánítása mellett voksol. A POLGÁRI MOZGALOM a Csehszlovák Sajtóirodán keresztül közzétette mezőgazdasági program­jának fő elveit. Ebben felhívja a fi­gyelmet az ágazat áldatlan állapotá­ra, amelynek előidézését a mono­polhelyzetben levő felvásárló vállala­tok rovására írja. Az egyébként he­lyes gazdasági reformlépés, az árli­beralizáció a mezőgazdaságot na­gyon súlyosan érintette, mert csök­kent a belpiaci kereslet. Amíg a tej­ipari vagy a húsipari vállalatok sok milliárdos nyereségre tesznek szert, addig a mezőgazdasági termelők a tavalyi vagy még annál is alacso­nyabb áron kényszerülnek eladni termékeiket. A Polgári Mozgalom szerint ez tarthatatlan állapot. Nemzetiségi összetétel a városokban ÖSSZESEN CSEH SZLOVÁK MAGYAR ÖSSZESEN CSEH SZLOVÁK MAGYAR Pozsony 441453 10132 402343 19505 Vágújhely 20880 543 20055 33 Kassa 234840 3491 212933 10128 Tőketerebes 20802 186 18739 550 Nyitra 89888 1339 85939 1694 Bazin 20497 259 20024 115 Eperjes 87788 852 83125 181 Késmárk 20206 180 19126 32 Besztercebánya 85007 1438 81991 527 Szenic 20031 407 19441 21 Zsolna- 83853 1785 81246 98 Bán 19879 166 19363 26 Nagyszombat 71641 692 70222 177 Szinna 19159 143 17134 17 Túrócszentmárton 58338 1258 56225 156 Alsó Kubin 19061 258 18595 28 Trencsén 56733 1587 52739 162 Rozsnyó 18635 134 12328 5663 Privigye 53393 585 52026 359 Puchó 18306 245 17916 11 Poprád 52878 746 50363 144. Handlova 17754 141 17164 197 Érsekújvár 42851 392 28640 13289 Malacka 17571 312 17092 46 Zólyom 41935 578 40376 243 Galánta 16957 124 9775 5900 Vágbeszterce 38801 520 39044 51 Szered 16594 247 15968 239 Igló 39187 265 37635 63 Aranyosmarót 15769 99 15488 56 Nagymihály 38866 342 37268 156 Gyetva 15000 119 14546 30 Komárom 37370 540 12641 23753 Szakolca 14728 659 13851 12 Homonna 34664 398 31436 85 Szene 14356 149 10122 3982 Léva 33962 408 28062 5143 Nagyrőcze 14249 94 13108 421 Pöstyén 32999 679 31918 125 Nagykürtös 14237 147 12705 1056 Nagytapolcsány 32606 330 32046 65 Ólubló 13994 105 12797 20 Liptószentmiklós 31720 914 29996 98 Párkány 13320 166 3273 9830 Bártfa 30833 174 28368 39 Miava 13107 266 12734 24 Rózsahegy 29403 333 28725 46 Lőcse 12681 50 11258 19 Losonc 28856 206 23371 4804 Nová Dubnica 12588 320 12162 36 Simony 28479 235 26061 76 Somorja 12063 94 3288 8584 Csaca 25201 299 24732 10 Szvidnik 11523 59 9370 12 Rimaszombat 24752 207 14284 9825 Holies 11325 780 10409 10 Vágsellye 24745 233 18982 5395 Gúta 11008 62 1771 9116 Dubnic 24445 412 23904 43 Liptóújvár 10925 204 10398 15 Galgóc 23254 159 22903 44 Kisszében 10655 65 10115 11 Dunaszerdahely 23207 171 3352 19347 Ótura 10552 193 10266 21 Breznóbánya 22475 198 21500 57 Selmecbánya 10446 73 10186 30 Varannó 22331 134 21499 31 Fülek 10421 39 2893 7074 Garamszentkereszt 21504 275 20638 187 Nagysurány 10162 83 9915 90 Parlamenti félidő Agrometeorológia A 27. naptári héten, július 1—7-én a levegő heti középhőmérséklete 21—23 fok között mozgott, ami 2—3,7 fokkal magasabb a sokéves átlagnál. A hét elején éjszakán­ként 4—14 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála, csütörtökön és pénteken azonban Kelet-Szlovákia déli részein trópusi, 20 fok feletti éjszakai hőmérsékleteket mértek. A hőmérséklet nappali csúcsértéke a hét folyamán szintén emelkedett, a hét végén elérte a trópusi 30—32 fokot. Esőzések csak helyenként fordultak elő, de ott sem kiadósak. Elszórtan záporok, zivatarok is voltak, ezeken a helyeken a heti csapadékösszeg a 22 mm-t is elérte. Az utóbbi száraz, meleg napok meggyorsították a kalászosok érését. Az őszi árpa Nyugat-Szlovákia déli részein beérett és megkezdődött aratása. A déli területeken az őszi búza és a tavaszi árpa a tejesérés, sőt a sárgaérés, a középső területeken a tejesérés fázisában van, északabbra pedig most virágzik. A viharok következtében helyenként megdőlt a növényzet, egyes táblákon 40 százalékos volt a megdőlés aránya. Az időjárás feltételezett alakulása alapján az őszi búza aratásának kezdete egy hét múlva várható. A magkukorica növényzete 8—12 levélben van és elérte a 65—105 crn-es magassá­got. A cukorrépának 20—28 kifejlett levele van. A gyümölcsösökben a Duna-menti síkság déli részein e hét folyamán érnek a korai kajszi- és őszibarackfajták. Ezen a vidéken a jövő hét folyamán már a korai alma- és körtefajták érése is megkezdődik. Méhészek figyelmébe A déli területeken butonizál a napraforgó. Az időjárás feltételezett alakulása alapján a legmelegebb vidékeken július 10—15-e, a Hegyhát peremterületein pedig július 16— 20-a körül várható a virágzása. Előrejelzés július 15-éig Csütörtökön szórványosan felhős idő várható. Pénteken és szombaton jobbára de­rült, vasárnap enyhén felhős lesz az ég. Hétfőn felhős időre számíthatunk, helyenként záporokkal, zivatarokkal. Az éjszakai hőmérséklet csütörtökön és hétfőn 14—18, pén­teken és vasárnap 12—16 fok körül alakul. A nappali hőmérséklet csütörtökön és hétfőn 26—30, pénteken és vasárnap 28—32 fok lesz. c FELHÍVÁS 3 (Folytatás az 1. oldalról) helyzet, mint korábban volt. Szabadon utazhatunk, nem kell félni a titkosren­dőrségtől, politikai véleményünket sza­badon kinyilváníthatjuk. Ugyanakkor tu­datában kell lennünk annak, hogy a nemzeti kisebbségeknek sajátos szem­pontjaik is vannak. Sajátos törvényekre van szükségük ahhoz, hogy identitásukat megőrizhessék, fejleszthessék kultúráju­kat és kialakíthassák saját társadalmi szerkezetüket. Sajnos, ilyen szempont­ból, már ami a törvényben foglalt jogo­kat illeti, romlott a helyzetünk. Ugyanis a nemzeti kisebbségek jogai ma sokkal szúkebben és bizonytalanabbul vannak megfogalmazva, mint a kommunista idő­szakban. Az akkori nemzetiségi alkot­mánytörvény, amelyet ugyan sose hajtot­tak végre, több jogot tartalmazott, mint az idén, január 9-én elfogadott emberjo­gi alkotmánylevél. E véleményemért bí­rálat is ért, hogy e nézetemmel a múlt rendszert védem... Ez fatális tévedés, rossz értelmezése szavaimnak! A tör­vényes jog az: vagy van, vagy nincs, nem helyettesíthető politikai szólamokkal, ígéretekkel. Ezért nem elfogadható szá­momra még a köztársasági elnök véle­ménye sem, miszerint a jognál fontosabb a gyakorlat. Szerintem nagyon fontos a jogok törvényben való rögzítése, ezt nem helyettesíthetik még a legjobb szándékú ígéretek sem. Aki a törvények fölé emeli a napi gyakorlatot, az a valóságban ki­szolgáltatja a társadalmat az éppen ha­talmon levők jó-vagy rosszindulatának. Kisebbségi képviselők a parlamentben — Az utóbbi időben — s nemcsak szlovákiai magyar körökben — egyre gyakrabban esik szó az itteni magyar po­litikai mozgalmak parlamenti képviselői közli együttműködés kialakításának fon­tosságáról. Ön hogyun lá(jn ennek lehe­tőségét a Szövetségi Gyűlésben? — A prágai parlamentben a magyar, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségek­hez tartozó képviselők legnépesebb cso­portját az Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Moz­galom közös parlamenti klubja alkotja, amelynek jelenleg kilenc tagja van. Ere­detileg tizenketten voltunk. A napokban mandátumától megváló Rajczy Lászlót már korábban kizártuk klubunkból, s az új házszabályok szerint újra alakított klu­bunkba nem lépett be Bugár Béla, az MKDM jelenlegi elnöke és Vincze Dáni­el, az MKDM képviselője. De, reméljük, rövedesen növekszik klubunk tagjainak létszáma. Bajnok István személyében új képviselőt várunk sorainkba, aki Rajczy László helyét veszi át a törvényhozó testü­letben. A másik nagyobb csoport a kormány­párthoz tartozik, amely a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom keretében mű­ködő FMK négy képviselőjéből áll. A Pol­gári Fórum listáján is bekerült a parla­mentbe egy lengyel nemzetiségű képvise­lő (a mi klubunknak is van egy lengyel tagja), s a Roma Polgári Kezdeményezés­nek is van három képviselője. Tehát egyértelműen kisebbségi képviselői cso­portként az MKDM—Együttélés képvi­selői klub nyilvánul meg. Együttműködésünk, sajnos, nem a leg­jobb. Az alapvető emberi jogokat és sza­badságjogokat tartalmazó alkotmánylevél előkészítése során a legfontosabb az állás­pontok egybehangolása lett volna. Sajnos, ott a kormánypárthoz tartozó kisebbségi képviselők meghátráltak, és elfogadták az alkotmánylevél-tervezet jogcsökkentő rendelkezéseit. A földtörvény kapcsán is volt egy to­vábbi együttműködési próbálkozás. Ak­kor sokat konzuláltunk, főleg az FMK képviselőivel, leginkább Világi Oszkárral, ám, itt sem született pozitív eredmény, mert a földtörvény az elkobzott magyar vagyonnal kapcsolatban annyira tág értel­mezést enged, hogy a visszaadandó kon­­fiskátumok terjedelmét a minimálisra le­het csökkenteni, s értelmezése lehetősé­get ad az 1945 és 1948 között diszkrimi­náció igazolására. A képviselő csoportjaink közti együtt­működés hiányának az oka, nézetem sze­rint az, hogy a kormánypárti kisebbségi képviselők teljes egészében a kormány politikáját, tehát a csehszlovák államköz­pontú politikát képviselik és támogatják, s ezzel a hagyományos csehszlovák politika mellé állnak, amely, mint közismert, kez­dettől fogva a kisebbségek kirekesztésére törekedett, és egy alibista politikát terem­tett meg. így elmondható, hogy kétségbe vonható a kormánypárti kisebbségi képvi­selő politikai legitimitása, hiszen a kisebb­ségi választópolgárok, ha egyáltalában ezekre a képviselőkre szavaztak, azt azért tették, mert saját érdekeiket vélték álta­luk képviseltetni. De, amint tapasztaljuk, ez az elvárás tévedés volt. Van előttünk még egy együttműködési lehetőség, mégpedig az új alkotmány ki­alakításában, amelyben valóban meg kel­lene fogalmazni pontosan a nemzeti ki­sebbségek jogait is. Hogy sikerül-e együtt­működnünk, vagy sem, erre most nem tu­dok választ adni. Ugyanis az MKDM is eléggé határozatlan politikát folytat az al­kotmány előkészítésével kapcsolatban. A mi véleményünk az, hogy legalább az el­lenzéken belül egyeztessük álláspontun­kat. Reméljük, ez sikerül is. A kormány­nak és a kormánykoalíciónak az az elkép­zelése, hogy az új alkotmányban az em­berjogi alkotmánylevéllel helyettesítse a kisebbségek jogait. Ez számunkra elfo­gadhatatlan. Attól tartok, hogy a kor­mánypárti kisebbségi képviselők a kor­mánykoalícióvéleményét fogják támogat­ni, és akkor nem tudunk kialakítani közös álláspontot. (BO) Tiltakozó megmozdulásra szólítunk mindenkit, akinek kedves a Dunatáj megvédése. Csatlakozzunk mindany­­nyian a somorjai EUROLÁNC polgá­ri kezdeményezés környezetvédőihez, a magyarországi és ausztriai tájvédők­höz, akik július 3-ától tartják blokád alatt az épülő bősi vízerőmű körtvélyesi szivattyúállomását. Az ő ügyük a mi ügyünk is, a siker a mi kitartásunktól is függ. Jöjjenek Önök is a körtvélyesi tározó partjára a volt Kormorán vendéglő helyére, így késztessük az erőmű építőit arra, hogy vegyék figyelembe a helyi la­kosság véleményét. Az Együttélés dunnszerdahelyi járási ügyvivői tanácsa nevében Pázmány Péter Devizapiaci árfolyamok ' Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1991. július 11-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,22 51,24 50,73 48,90 52,04 50,47 Ausztrál dollár 23,78 24,26 24,02 22,85 24,55 23,70 Belga frank (100) 82,03 84,51 83,67 80,59 86,87 83,23 Dán korona 4,41 4,49 4,45 4,27 4,57 4,42 Finn márka 7,10 7,24 7,17 6,88 7,36 7,12 Francia frank 5,03 5,13 5,08 4,89 5,21 5,05 Görög drachma (100) 15,62 15.94 15,70 14,57 16,11 15,34 Holland forint 15,15 15,45 15,30 14,74 15,70 15,22 ír font 45,57 46,49 46,03 43,87 47,23 45,55 Japán jen (100) 22,40 22,86 22,63 21,83 23,15 22,49 Kanadai dollár 27,04 27,50 27,31 26,36 27,92 27,14 Luxemburgi frank (100) 82,83 84,51 83,67 79,73 85,05 82,79 Német márka 17,06 17,40 17,23 16,77 17,69 17,23 Norvég korona 4,37 4,45 4,41 4,23 4,53 4,38 Olasz líra (1000) 22,93 23,39 23,16 22,32 23,76 23,04 Osztrák schilling 2,43 2,47 2,45 2,39 2,51 2,45 Portugál escudo (100) 19,60 20,00 19,80 10,60 20,30 19,49 Spanyol peseta (100) 27,15 27,69 27,42 26,37 28,07 27,22 Svájci frank 19,69 20,09 19,89 19,36 20,42 19,89 Svéd korona 4,71 4,81 4,76 4,57 4,89 4,73 USA-dollár 31,04 31,66 31,35 30,65 32,05 31,35

Next

/
Oldalképek
Tartalom