Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)
1991-07-30 / 136. szám
1991. július 30. Szabad ÚJSÁG Albert Gábor 7. rész A telepítések ügyével - a telepesek elhelyezésével, gondozásukkal, érdekeik védelmével - az 1946—48-as években úgyszólván minden állami és társadalmi szerv foglalkozott. Ebből a munkából a református egyház is kivette a részét. Annyival is inkább, mert a Felvidékről kitelepített reformátusok természetes vezetői - ahogy az a kisebbségben élőknél lenni szokott- a lelkészek közül kerültek ki. A lelkészt nem lehetett egy tollvonással megfosztani hivatalától, s ók azzal, hogy általában helyükön maradtak s lelkipásztori teendőiket fQlytatták, szinte automatikusan váltak a rájuk bízott népcsoport vezetőivé. Nem történt ez másképp Garamlökön sem. Tóth Imre lelkész tudta, hogy hívei és általában a garamlöki magyarok érdekeinek védelme kötelességei közé tartozik, s a telepítéssel kapcsolatos minden munkából derekasan kivette a részét. Már a lakosságcsereegyezmény végrehajtása előtt a Pozsonyban működő úgynevezett magyar kormánybiztosság megbízottjaként dolgozott, áttelepülésük után pedig mint földhivatali előadó és a református egyház megbízottja ügyelt arra, hogy a felvidéki reformátusok lehetőség szerint egy bolyban maradjanak. Tevékenységét olykor siker koronázta- például amikor a felvidéki menekültekből megszervezte a dunaszekcsói református egyházat máskor viszont nem. Mester Andrásnéék családját vagy Sebestyén Lajosékat nem tudta a reformátusok közé telepíteni, és azok ott maradtak a túlnyomó részt katolikus Átán. Nem mintha ez különösebb konfliktust jelentett volna nekik. Sebestyénék gyereke amúgy is elszármazott Magyarbólyba, Mesterék pedig maguk is vegyes házasságban éltek. A feleség református volt, a Horthy-telepes, Bujról idetelepült Mester család pedig görögkatolikus. Ahogy Mester Andrásné mondta: ,,Az én férjem görögkatolikus létére eljött a református templomba, ott esküdtünk. A gyerekek is reformátusok, viszont az én gyermekeim már katolikus lányokat vettek el, és ők most a katolikus templomba mentek. Én nem tartom eztet semminek." Ha az egyházak társadalomformáló hatása az utóbbi időben csökkent is, nem szabad elfelejtkezni arról r hogy az üldöztetés éveiben, legyen szó akár a felvidéki magyarságról, akár a bukovinai székelyekről, az egyházak- a református és a katolikus egyaránt- rendkívül pozitív szerepet játszottak. A nép sorsát vállaló és abban teljes mértékig osztozó értelmiség igen sok esetben egyet jelentett a papsággal. A Garam vidéke a háborútól 1944 végén szokat szenvedett. A folyó völgyében a front három hónapra megmerevedett, s míg Léva 1944. december 20-án már a szovjet csapatok fennhatósága alá került, addig a tóle légvonalban csak tizenegy-tizenhárom kilométerre fekvő Garamlökön még március 25-ig tartották magukat a németek. Ez idő alatt a faluban nem volt semmiféle magyar közigazgatás, csak néhány német katona tartózkodott ezen a félig-meddig senkiföldjén. A magyar határőrség időnként beküldött a faluba egy-egy járőrt, hogy összeszedjék az ö egységeikhez tartozó katonaszökevényeket. Mert akkor már, aki tehette, hazaszökött, és a falu tele volt bujkáló katonákkal. Történt egyszer, hogy két német katona jobb szállást keresett magának, bement egy házba, és mint afféle óvatos öregkatonák, alaposan körülnéztek. Kutatás közben a padláson egy halottsápadt emberre akadtak. Lehozták az Ortkommandánshoz, aki a lelkészi irodában tartotta a hivatalát. A magyar határőrök történetesen a faluban cirkáltak, azon nyomtran felismerték emberüket, és jöttek a kommandánshoz, hogy adja át nekik az egységükhöz tartozó katonaszökevényt. Annak idején mindenki tudta, hogy Vágsellyén állomásozik egy Kiss nevű tábornok, aki minden szökevényt kivégeztet. A fiút a járőr elvitte, és nem volt kétséges, mi lesz a sorsa. A gyerek édesanyja, szlovák asszony, azonnal elszaladt Tóth Imréhez, és az olvasót morzsolgatva, nagy jajgatás közepette hibás magyarsággal elmondta, hogy mi történt, és már senki sem tud rajta segíteni, egyedül a tiszteletes úr.- Hogyan tudnék én segíteni?- próbálta elhárítani a síró asszonyt a lelkész, de végül nem volt mit tenni.- Hova vitték őket? Elvitték már?- Még nem, de lementek a faluba. A tiszteletes úr utánuk sietett, hátha ismerős a parancsnok, vagy olyan, akivel szót lehet érteni. A szakaszvezetö már messziről ráköszönt.- Jó napot kívánok, tiszteletes úri Miben segíthetek? Tóth Imre villantott egyet a szemével, és megnyomva minden szót, ezt mondta:- Szakaszvezetó úr! Ez az ember ugye, önként jelentkezett maguknál? A szakaszvezetó elértette.- Igen tiszteletes úr. Ónként jelentkezett.- Hát akkor eszerint adják át az egységnek! A gyerek szerencsésen megúszta, és amikor a magyarüldözés idején Tóth Imrét sokakkal együtt bíróság elé állították, ö volt az egyik tanú ellene. Hogy mégsem lett semmi bántódása, azt az idős katolikus szlovák asszonynak köszönhette, aki a bíróság előtt azt vallotta, hogy „ez az ember mentette meg az én gazember fiamat". A szlovák nacionalisták mindenekelőtt a felvidéki magyar értelmiséggel akartak leszámolni. Tudták, hogy az értelmiségét vesztett nemzetiséggel könnyebben el lehet bánni. Azokat tehát, akik az anyaországból 1938 után költöztek a Felvidékre- jobbára hivatalnokok, pedagógusok és egyéb értelmiségiek - a háború befejezése után nyomban átrakták a határon.- Lévai születésű vagyok - mondja Tóth Imre tiszteletes úr de volt nekem egy is egy tanítóm, aki ezek közé számított. Valójában ugyan odavaló volt, sőt 20-ban a csehek katonának is elvitték, de ott nem kapott állást, és átszökött Magyarországra. 38 után természetesen hazament, és hiába volt tősgyökeres felvidéki, őt is úgy számították, mintha anyaországi lett volna. Kirendeltek egy szekeret, a szekérre felrakták két beteg gyerekével, kivitték az Ipolyhoz, és átdobták a határon. Ez nem számított különlegességnek, több tízezer emberrel megtették akkoriban. A tanítónak minden holmija ott maradt a református tanítói lakásban. A csendőrök a lakást lepecsételték, ezzel is jelezve, hogy az már hatóságilag elkobzott vagyon. Egy éjszaka arra ébredek, hogy a csendőrök törik fel az általuk lepecsételt lakást. Még fiatalember voltam, több bátorság szorult belém, és kérdőre vontam őket.- Mit csinálnak maguk itt?- Mi hatóság vagyunk! Jól nyelvet mértünk, összevesztünk, és szemükre hánytam egyet s mást. Akkoriban ott hivatalos magyar zsarolás folyt. Előfordult, hogy a falunak össze kellett adni ötezer tojást, ennyi meg ennyi hízott libát, és az új szlovák urak ebből dőzsöltek. Ezt is a fejükre olvastam, és még sok mindent. Ez nem tetszett a csendőröknek, és válaszul hatalmas feljelentést szerkesztettek ellenem. Fasiszta dolgokról ebben a feljelentésben nem esett szó, mert ott ez nem számított véteknek. Ellenben azt fogták rám, hogy 1938-ban egy faluból én zavartam ki a szlovákokat. Abban a faluban mai napig sem jártam, sokszor elmentem mellette, de bent nem voltam. Sötótkút, kis eldugott falucska, ahova az első cseh republikában nagy csomó szlovákot telepítettek. A csendőrök jól megcsinálták a feljelentést. Letartóztattak, és gyalog behajtottak Lévára. Akkoriban nagyon veszélyesek voltak az ilyenek. Szerencsére sokan eljöttek mellettem tanúskodni, mint például az az asszony, akinek a fiát megmentettem. Én voltam az egyik legsúlyosabban vádolt politikai fogoly, és ennek ellenére még az előzetes letartóztatásban töltött időre sem ítéltek el. Négy hónapig voltam benn, akkor rendes bíróság elé kerültünk, az pedig ideiglenesen szabadlábra helyezett. Úgyhogy csak 46 áprilisában álltam az öttagú Népbiróság elé. öt óra hosszáig álltam egyfolytában. Kilenctől kettőig. Megállapították, hogy bár bűnös vagyok, mert 38-ban fogadtam a magyar katonákat, de egy napra sem ítélnek el, és a bűnösség megállapítása nem jelenti azt, hogy hivatásomat ne gyakorolhatnám. Ezek után Tóth Imre elsőként került rá a kitelepítendők listájára. Először öt református családdal együtt a katolikus Egerágon telepítették le. Kapott házat és a református egyháztól egy úgynevezett eszmei állást. Akkor Baranyában még mindenfelé lehetett találni üres német házakat, sokfelé volt még tartalék föld, úgyhogy a reformátusok összetelepítése nem látszott megoldhatatlan feladatnak. Az egyház közbejárására ekkor kerültek felvidéki református telepesek nagyobb tömegben Villányba, Dunaszekcsőre, Németbólyba. Sajnos azonban - erről panaszkodik Tóth Imre - a telepeseknek jóformán fele sem maradt azon a helyen, ahova eredetileg telepítették. A dunaszekcsói református gyülekezet például megszervezésekor körülbelül ötszáz lelket számlált, valamennyien felvidéki menekültek. A nagy elköltözések után, 1980-ban, számuk kétszázhuszonötre csökkent. A polgárosultabb környezetből érkező módos felvidéki parasztok az elmaradott és más gazdasági szokások közt élő baranyai aprófalvakból igyekeztek a szülőföldjükhöz minél közelebb húzódni. Átmenetinek tartották ezt az állapotot, és bíztak benne, hogy pár óv múlva úgyis visszakapják eredeti bútoraikat, házukat, és visszatelepülhetnek. Sokan Göd környékére költöztek vagy Komárom alá, s mikor elérkezett a beszolgáltatások, a tszszervezések nehéz időszaka, a gyökér nélküli felvidékiek közül nem egy azt mondta: „Úgysem az én házam, úgysem az én földem, miért maradjak.“ Az ügyesebbje, a vállalkozóbb kedvűek mind elköltöztek. Dunaszekcsón például az odatelepítetteknek már a fele sincs a faluban. A nagyobb és fejlődőképes helyek még úgy ahogy lekötötték őket, de a kisebb falvakban nem érezték otthon magukat. Talán ha az egy vidékről valókat ugyanabba a faluba telepítik, másképp alakul a helyzet. Így azonban a felvidéki magyarok szétszóródtak, és egy-kót nemzedék után nyomtalanul beolvadnak az őslakosságba. (Vége) Morzsák a malom környékéről A rozsliszt Ugyan ki gondolta volna, mondjuk egy évvel ezelőtt, hogy a szovjet csapatok kivonása a mi mezőgazdaságunkat is sújtani fogja? Pedig ez a valóság. Miután ugyanis elhagyták hazánk területét, a pékek kevesebb rozslisztet rendelnek a malmoktól, a malmok nem vásárolják fel a rozst, a termelők pedig kétségbeesetten kínálgatják mindenkinek. Persze a malom - ha akarna - könnyíthetne a gondjukon. Egy kis utánajárással talán mi szállíthatnánk a szovjet pékekhez rozskenyérhez valót. Úgy mint - kerülő úton - a búzalisztet. Tavaly tudniillik észt, lett és litván üzletemberek iártak hazánkban: 24 ezer tonna búzaliszt kivitelére kerestek szerződő partnert. Mivel azonban nem tudtak volna fizetni rögtön az áru átvétele után, nem jártak sikerrel. Egy svájci cég azonban megkötötte velük a szerződést, de mivel nálunk olcsóbban megvásárolta a búzalisztet, mint a nyugati államokban, most mi szállítjuk a lisztet, a svájci cég vállalja a rizikót, és a haszonból egy keveset mi is kapunk. Hasonló „kis haszonért" talán a rozslisztet is megérné felajánlani. A korpa A rimaszombati malom augusztus elsejétől tonnánként 2645 koronát fizet a kenyérbúzáért. „Lehetne több is - vélekednek a termelők de legalább ezt kapnánk meg teljes egészében pénzben." A szövetkezetek raktáraiban ugyanis nagy mennyiségű tavalyi termény volt év elejétől felhalmozva, így kevesebb tápot vásároltak. A tápkész ítö üzemek kevesebbet gyártottak, tehát nem volt annyi korpára szükségük. A malom most nem tud mit kezdeni a korpával, így felajánlotta a szövetkezeteknek, hogy átveszi tőlük a kenyérbúzát, ha a búza értékének egynegyedét korpával egyenlítheti ki. A termelők egyelőre még gondolkodnak az ajánlaton, de itt az aratás, és a gondolkodási idő lassan lejár. A kenyérbúza A Cseh Köztársaság terményfelvásárló vállalatai már eddig is rendszeresen szállítottak kenyérbúzát az egyes szlovákiai malmokba. A molnárok elégedettek a minőséggel, mégis egyre kevesebb búza érkezik hozzánk a cseh szállítóktól. Pedig azok szeretnék megtartani a szlovák piacot, ezért is engedték le a kenyérbúza árát tonnánként 2500 koronára. Még arra is ígéretet tettek, hogy ha valamelyik szlovákiai malom nagyobb mennyiség átvételére köt velük szerződést, ebből az árból is hajlandók engedni. Kép és szöveg: Farkas Ottó I Az előfizető nyilvántartási száma: Evidenőné císlo predplatitefa MEGRENDELŐLAP - Pla,i,e,a sústredeného inkasa: OBJEDNÁVKA TLAŐE V PREDPLATNOM Az újság címe Názov denníka - casopisu Példányszám Pocet Lapszám - kézbesítés kezdete dátum zacatie dodávky Katalógusszám Katalógové císlo (vyplnuje PNS) Szabad ÚJSÁG Az előfizetett lapot az alábbi címre küldjék: Predplatené vytlacky dodajte na adresu:........................... Név, cím (szervezet): Menő a priezvisko (názov organizácie):............................ házszám: emelet: lakásszám: ő. domu:.....................poschodie:.......................ő. bytu: . A megrendelő száma: .....................Őíslo odberatefa:.......... utca: ..............................ulica:..................... postahivatal:............................. dodáv. posta: Előfizető (csak szervezet tölti ki) Platca predplatného (vypliiuje len organizácia): Elnevezése: Oznacenie (úplny názov):............................................... A megrendelést intézi (olvashatóan a vezetéknevet): Objednávku vybavuje (citateine priezvisko):................. A pénzintézet neve és székhelye: Názov a sídlo penaíného ústavu:................................... A számla száma: Őíslo úőtu: .......................................................................... postahivatal:............................. dodávacia poéta: telefon: Dátum: Az előfizető aláírása (pecsét) Podpis predplatitefa (odtlaöok peőiatky): Emelt fővel
