Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)
1991-07-24 / 131. szám
8 1991. július 24. Hírkosár Jubileumi labdarúgótorna Szabad ÚJSÁG , * ~\ Újítások a Bundesligában Szabálymódosítások sorával kezdődik augusztus 2-án a háború utáni első össznémet labdarúgó-bajnokság őszi idénye, amelyben két volt keletnémet csapat — a Dynamo Dresden és a Hansa Rostock — igyekszik majd felvenni a versenyt a harcedzett nyugatnémet profícsapatokkal. A változtatásoktól pedig még "gyilkosabb" tempót, még több gólt és még többjátékoskiállítást várnak. Az új szabályok egyike, hogy ha a mezőnyjátékos kézzel próbálja megállítani a saját kapujába tartó labdát, akkor a bíró kiállítja. Bevezetik a "meccsbüntetést" is. Ha például egy játékosnak már felmutatták a sárga lapot, s még egyszer durva szabálysértést követ el, nem csupán piros lapot kap, hanem hozzá még egy sárgát is, ami a kiállítás mellett automatikusan még egy mérkőzéstől való eltiltást jelent anélkül, hogy a szövetség akárcsak egy keveset is foglalkozna az üggyel. A sárga lapokat viszont ezentúl nem számolják, azaz megszűnik a büntetés, mely szerint négy sárga lap után a játékost egy meccstől eltiltják. Augusztus 2-ától az öltözködési rend is új lesz a német pályákon. Az utóbbi időben a játékosok nagy előszeretettel öltötték magukra a combra feszülő, úgynevezett kerékpárosnadrágot. Az új szabály kimondja, hogy a kerékpárosnadrágok legfeljebb térdig érhetnek, színüknek pedig meg kell egyezni a rövidnadrág színével. Sikertelen visszatérés Nem vitás, hogy a nagy visszatérések korát éljük. A 42 éves nehézsúlyú ökölvívó, George Foreman, a vele csaknem egyidős kilencszeres olimpiai bajnok úszó, Mark Spitz és a 35 éves egykori teniszkirály, Björn Borg után az ugyancsak harmincas évei derekán járó 1976-os tornász olimpiai bajnok, az amerikai Kurt Thomas is megpróbálkozott a lehetetlennel, azzal, hogy visszaforgassa az idő kerekét. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a fent említett élő legendák kísérlete kivétel nélkül csúfos felsüléssel ért véget, még viszonylag Foreman jutott a legmesszebb, végig bírta a 12 menetes csatát a nála 13 évvel fiatalabb acélöklű Evander Holyfield ellen.) Nos, az elegáns Thomas, a róla elneveztt Thomas-körzés szabadalmazója, 11 évvel utolsó versenye után ismét szőnyegre lépett. A helyszín Cincinnati volt, a verseny pedig az Egyesült Államok bajnoksága, amely egyben válogató is volt a szeptemberi indianapolisi világbajnokságra. Magyar Zoltán egykori nagy ellenfele alaposan leégett, a 49 fős mezőnyben csupán a 22. lett. Ahhoz, hogy bekerüljön hazája vb-csapatába, az első hat között kellett volna végeznie. Jóllehet, Thomas gyakorlatai jócskán hagytak kívánnivalót maguk után, a 35 éves extomász nem adta fel a kilátástalannak tűnő helyzetet. "Továbbra is célom, hogy kijussak a barcelonai olimpiára. Természetesen nem vagyok elájulva a mostani eredményemtől, de nem is ment el a kedvem a folytatástól. Most vissza kell mennem az alapokhoz, s olyan gyakorlatokat kell felépíteni, amelyekkel esélyem lehet az olimpiai részvételre — 16 évvel Montreal után" — nyilatkozta. Meg kell mondani, igencsak vegyes volt a visszhangja Thomas próbálkozásának. Néhány fiatal vetélytársa nyíltan kimondta, hogy a veterán tornász tudatában van várható kudarcának, csupán a remélt pénzért csinálja végig az egész komédiát. "Ez a gyanúsítás nevetséges, egyszerűen féltékenyek a többiek. Arról van szó, hogy fáj nekik, amiért többet foglalkozik velem a sajtó, mint velük. Szó sincs arról, hogy a pénzért kezdeném újra a versenyzést. Tudom, hogy vissza tudok térni, kizárólag a siker és a dicsőség érdekel. Nincs vesztenivalóm, viszont mindent megnyerhetek" — válaszolt Thomas. V____________________________________________________________J Tizedszer az Aratási Kupáért Az idén immár a tizedik alkalommal rendezik meg az ifjú labdarúgók nyári, nemzetközi részvételű tornáját az Aratási Kupáért. A dunaszerdahelyiek egy évtizeddel ezelőtti példás kezdeményezése sikeresnek bizonyult, kiállta az idő próbáját. Az eddigi évfolyamok sikereire alapozva tehát az idén is megmérkőznek egymással a fiatal tehetségeket felvonultató csapatok az értékes dijakért. DAC-hír Több szlovák napilap (például a Smena) közölte a hírt, mely szerint a DAC két játékosa, Kapko és Kaäpar az Újpesti Dózsa csapatához igazol. Felhívtuk a DAC labdarúgó-szakosztályát, ahol Vígh János titkár cáfolta a hírt, s nem tudta honnan, kitől származik a "hiteles információ". Elmondta, hogy négy játékos — Vahala, Pavlík, Kapko és Kaäpar - átigazolási ügyében valóban folynak tárgyalások, ám csak a jövő héten dől el, ki hol, melyik csapatban folytatja. Egy azonban már biztos: az SKP Union Cheb csapatából a 25 éves középpályás Milan Kolouch a dunaszerdahelyi gárdát erősíti. (b) Innen-onnan Párizsban közzé tették a legújabb ATP-teniszranglistát: 1. Becker 3658,2. Ed berg 3575, 3. Stich 2475, 4. Lendl 2283,5. Courier 2181,6. Agassi 2115,7. Forget 1720,8. Bruguera 1601, 9. Sampras 1596,10. Sanchez 1392. Kijelölték az augusztus 2—4-e között Isztambulban sorra kerülő junior szabadfogású birkózó Európa-bajnokságon induló csehszlovák csapatot A keretből természetesen nem hiányzik Fernyák István, aki a közelmúltban bronzérmet szerzett a privigyei junior vb-n. A csapatban helyet kapott a dunaszerdahelyi Kollár Roman és a kassai Csorba István is. A Bayem München labdarúgócsapa-A szervezők munkáját dicséri, hogy ismét rangos mezőnyt sikerült biztosítani. A DAC fiataljai mellett az osztrák Admira-Wacker, a német TVS Ergensingen és az FC Nitra együttese, valamint Szlovákia és Malaysia ifjúsági válogatottja vesz részt az idei, jubileumi tornán. A nemzetközi labdarúgótorna műsora: július 25. (csütörtök) 17.30 Dióspatonyban TVS Ergensingen— DAC, Bősön Szlovákia ifjúsági válogatottja—Admira-Wacker július 26. (péntek) 17.30 Csenkén Malaysia ifjúsági válogatottja— DAC, Csilizradványon FC Nitra— Admira-Wacker július 27. (szombat) 10.00 Lúcson Ergensingen-Malaysia ifjúsági válogatottja, Gellén Szlovákia-FC Nitra A harmadik helyet eldöntő mérkőzésre Dunaszerdahelyen 15.30 órai kezdettel kerül sor. A nemzetközi torna döntőjének színhelye szintén a DAC-stadion. A kezdési időpont 17.15. A szervezők valamennyi helyszínen várják a labdarúgás iránt érdeklődő szurkolókat. ta 2:0 arányú vereséget szenvedett a Borossia Dortmund együttesétől a Fuji Kupáért folyó tornán. A női teniszezők legújabb WTA- ranglistája: 1. Szeles Mónika, 2. Graf, 3. Sabatini, 4. Sanchez, 5. Navratilova, 6. Fernandez, 7. Martinez, 8. Novotná, 9. M. Maleeva, 10. Capriati. A szombathelyi Haladás nem tudja megfizetni azt az árat, amelyet a Ferencváros kér kapusáért, Józsa Miklósért. A jelek szerint tehát az átigazolásból nem lesz semmi. A váci labdarúgó-szakosztály vezetői tárgyalásokat folytatnak Sass Jánossal, az MTK-VM tizennégyszeres válogatott védőjével. A játékost tüzetes orvosi vizsgálatnak vetik alá, s ha a doktorok véleménye megfelelő, akkor valószínűleg Sass Vácra igazol. Sportfogadás A SAZKA 29. játékhetének nyereményelosztása: I. dg: nincs nyertes, II. dg: 9 nyertes á 24 903 korona, III. d(j: 135 nyertes á 3 871 korona. A SPORTKA 29. játékhetének nyereményei: I. húzás I. dg: nincs nyertes, II. dg: 1 nyertes á 1 235 458 korona, III. dg: 99 nyertes á 24 372 korona, ÍV. dg: 6 250 nyertes á 595 korona, V. dg: 121 635 nyertes á 41 korona. II. húzás I. dg: nincs nyertes, II. d(j: 1 nyertes á 1 235 429 korona, III. dg: 57 nyertes á 42 272 korona, IV. dg: 4 947 nyertes á 753 korona, V. dg: 113 275 nyertes á 44 korona. Az 5 a 40-ből Olimpiai Sazka 29. játékhetének nyereményelosztása: I. dg: 1 nyertes á 508 113 korona, II. dg: 6 nyertes á 50 848 korona, III. dg: 253 nyertes á 2 024 korona, IV. dg: 8 520 nyertes á 83 korona. Universiade Sheffíeldben javában zajlik a 16. nyári Universiade. A csehszlovák atléták közül Pavel Soukup sikeresen szerepelt a 800 méteres síkfutásban. További eredmények: Férfiak — 800 méteres síkfutás: 1. D’ Urso (olasz) 1:46,82,2. Robb (angol) és Kenneally (ausztrál) 1:46,88, 4. Davis (amerikai) 1:47,68, 5. Soukup 1:47,68. 400 méteres síkfutás: l.O’ Connor (jamaikai) 45,52, 2. Lahlov (marokkói) 45,55,3. Cannon (amerikai) 45,78. Nők - 400 méteres síkfutás: 1. Maloneov (amerikai) 50,65, 2. Tromp (holland) 52,06, 3. Moszkvin (szovjet) 5234, 800 méteres síkfutás: 1. Jevsejev (szovjet) 1:59,80, 2. Lesch (német) 200,97, 3. Jones (amerikai) 2:02,00, 10 000 méter: 1. Letk (amerikai) 32:36,87, 2. Ciric (jugoszláv) 32:37,94, 3. Nazarkin (szovjet) 32:40,83, gerelyhajítás: 1. Sikolenko (szovjet) 63,56, 2. Lopez (kubai) 6232, 3. Berry (amerikai) 58,28, kosárlabda: Csehszlovákia-Románia 87:62, Szovjetunió—Magyarország 83:80, Svédország- Japán 83:66, USA-Kína 79:76, Spanyolország—Kananda 81:74, röplabda: Csehszlovákia-Spanyolország 3:1, Románia- Japán 3:0, Olaszország-USA 3:0. JAPAN-AUTOS Kereskedésünkben mindenféle használt alkatrészt megtalál a következő márkákhoz: MAZDA — TOYOTA MITSUBISHI — DATSUN HONDA — DAIHATSU Naponta vonatra adjuk! Pechhüttenstr. 10. Tel.: 00/43/1/77 11 48 23020 Schwechat FÚP-184 Kerületi labdarúgó-bajnokság Őszi menetrend NYUGAT-SZLOVÁKIA I. A-OSZTÁLY Északkelet: 1. forduló — augusztus 11.: Stará Turá—Marcelová, Horná Kráfová— Pribeta, Bánov—I2a, NFC Nővé Zámky—Veiké Janíkovce, Peéeiíany— Dulovce, Éitavany—Nová Vés nad Zitavou, Toporéianky—Sládeékovce, Tvrdoäovce—Zeliezovce. 2. forduló — augusztus 18.: Marcelová—Éeliezovce, Sládeékovce— Tvrdoäovce, N. Vés—Topoféianky, Dulovce—Zitavany, V. Janíkovce—Peéefíany, I2a—NFC N. Zámky, Pribeta— Bánov, S. Turá—H. Krárová. 3. forduló — augusztus 25.: H. Krárová—Marcelová, Bánov—S. Turá, NFC N. Zámky—Pribeta, Peéeiíany— 12a, Zitavany—V. Janíkovce, Toporéianky—Dulovce, Tvrdoäovce—N. Vés, Zeliezovce—Sládeékovce. 4. forduló — szeptember 1.: Marcelová—Sládeékovce, N. Vés—Zeliezovce, Dulovce—Tvrdoäovce, V. Janíkovce—Topoléianky, I2a—Zitavany, Pribeta—Peéeiíany, S. Turá—NFC N. Zámky, H. Kráíová—Bánov. 5. forduló — szeptember 8.: Bánov— Marcelová, NFC N. Zámky—H. Krárová, Peéeiíany—S. Turá, Zitavany—Pribeta, Toporéianky—I2a, Tvrdoäovce— V. Janíkovce, Zeliezovce—Dulovce, Sládeékovce—N. Vés. 6. forduló — szeptember 15.: Marcelová—N. Vés, Dulovce—Sládeékovce, V. Janíkovce—Zeliezovce, I2a— Tvrdoäovce, Pribeta—Topoféianky, S. Turá—Zitavany, H. Krárová—Peéeöany, Bánov—NFC N. Zámky. 7. forduló — szeptember 22.: NFC N. Zámky—Marcelová, Peéeiíany—Bánov, Zitavany—H. KráTóvá, Toporéianky—S. Turá, Tvrdoäovce—Pribeta, Zeliezovce—12a, Sládeékovce—V. Janíkovce, N. Vés—Dulovce. 8. forduló — szeptember 29.: Marcelová—Dulovce, V. Janíkovce—N. Vés, I2a—Sládeékovce, Pribeta—Zeliezovce, S. Turá—Tvrdoäovce^ H. Krárová—Topoféianky, Bánov—Zitavany, NFC N. Zámky—Peéeiíany. 9. forduló — október 6.: Peéeiíany— Marcelová, Zitavany—NFC N. Zámky, Toporéianky—Bánov, Tvrdoäovce—H. Kráíová, Zeliezovce—S. Turá, Sládeékovce—Pribeta, N. Vés—I2a, Dulovce—V. Janíkovce. 10. forduló — október 13.: Marcelová—V. Janíkovce, I2a—Dulovce, Pribeta—N. Vés, S. Turá—Sládeékovce, H. Kráfová—Zeliezovce, Bánov— Tvrdoäovce, NFC N. Zámky—Toporéianky, Peéeiíany—Zitavany. 11. forduló — október 20.: Zitavany—Marcelová, Toporéianky—Peéeiiany, Tvrdoäovce—NFC N. Zámky, Zeliezovce—Bánov, Sládeékovce—H. Krárová, N. Vés—S. Turá, Dulovce—Pribeta, V. Janíkovce—I2a. 12. forduló — október 27.: Marcelová—I2a, Pribeta—V. Janíkovce, S. Turá—Dulovce, H. Krárová—N. Vés, Bánov—Sládeékovce, NFC N. Zámky— Zeliezovce, Peéeiíany—Tvrdoäovce, Zitavany—Toporéianky. 13. forduló — november 3.: Topoféianky—Marcelová, Tvrdoäovce—Zitavany, Zeliezovce—Peéeiíany, Sládeékovce—NFC N. Zámky, N. Vés—Bánov, Dulovce—H. Kráfová, V. Janíkovce—S. Turá, I2a—Pribeta. 14. forduló — november 10.: Marcelová—Pribeta, S. Turá—I2a, H. Krárová—V. Janíkovce, Bánov—Dulovce, NFC N. Zámky—N. Vés, Peéeiíany— Sládeékovce, Zitavany—Zeliezovce, Toporéianky—Tvrdoäovce. 15. forduló — november 17.: Tvrdoäovce—Marcelová, Zeliezovce— Toporéianky, Sládeékovce—Zitavany, N. Vés—Peéeiíany, Dulovce—NFC N. Zámky, V. Janíkovce—Bánov, 12a—H. Kráfová, Pribeta—S. Turá.