Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-24 / 131. szám

1991. július 2“. Szabad ÚJSÁG Emelt fővel Albert Gábor 2. rész Hogy a Felvidékről a háború befeje­zése után sokan „települtek“ át Ma­gyarországra, azt mindenki tudja. Hogy hányán, és milyen körülmények között, azt már jóval kevesebben. Pe­dig ez a „népvándorlás“ volt az ifjú magyar demokrácia első nagy külpoli­tikai megpróbáltatása, és a fasizmus leverése után kialakult demokratikus világrend egyik szégyenteljes kudar­ca. Hogy milyen káros következmé­nyekkel járt, milyen gyógyíthatatlan sebeket hagyott maga után, ma még nehéz felmérni. Évekig rosszul értel­mezett tapintatból még beszélni sem lehet róla, s ha az utóbbi évtizedben a témáról nem jelennek meg olyan alapvető publikációk, mint például Ba­logh Sándor tanulmánya a Történelmi Szemlé-ben (1979. 1. sz.), Arató End­re tanulmányai vagy Juraj Zvara po­zsonyi egyetemi tanár könyve (A ma­gyar kisebbség Szlovákiában 1945 után. Pozsony, 1969) - és ezt a sort még folytatni lehetne -, akkor ennek a fejezetnek megírása nagy nehézsé­gekbe ütközött volna. Az úttörő mun­kát elvégezték ők (az eddig említetlek mellett Janics Kálmán és Komanovics József nevét kell még megemlíte­nem), nekem csak az a kötelességem, hogy az ő, többé-kevésbé nehezen hozzárférhető tanulmányaik alapján ismertessem a legfontosabb adatokat, s száraz történelmi kronológiában pró­báljam felidézni az „áttelepülés“ előz­ményeit és annak lefolyását. Mindenekelőtt idézzünk fel néhány adatot. A rendelkezésünkre álló szá­mok sajnos legtöbbször csak hozzá­vetőlegesek. A felvidéki népvándorlás több mint 200 000 embert érintett. Magyarországról 1945 és 1948 kö­zött 73 273 szlovák nemzetiségű sze­mély települt át Csehszlovákiába, kö­zelebbről a Felvidékre. Magyarország viszont az úgyneve­zett „lakosságcsere-egyezmény" le­bonyolítása előtt - 1947 áprilisáig - 46 083 magyar menekültet fogadott be. A „lakosságcsere“ végrehajtása során 68 407 személy települt át Felvi­dékről Magyarországra. „Önként“ körülbelül 6000-en tele­pültek át. Mindent összevetve: a 73 273 szlo­vák áttelepülttel szemben Magyaror­szágnak 120 490 menekültet kellen befogadnia. Hogy ennek a hatalmas embertö­megnek az elhelyezése, élelmezése mekkora terhet jelentett a háborúban tönkretett, ismételten megcsonkított, kétszeresen kifosztott, a jóvátétellel megnyomorított magyar gazdaság­nak, szinte elképzelni is nehéz. Pedig a fenti számokban nincsenek benne azok, akik eredetileg csak „ideiglene­sen" települtek át, valamint a tanulmá­nyaik folytatására hozzánk menekülő középiskolai tanulók és főiskolai hall­gatók. Ha őket is hozzászámítjuk, a befogadott menekülők száma bizo­nyára eléri a 130 000-et is. A közzétett adatok, ahogy már emlí­tettem, nem száz százalékig ponto­sak, de hogy milyen méretű népmoz­galom kísérte a felvidéki kérdés meg­oldását, ezekből is látható. Ezek után lássuk az események kronológiáját. 1942 vége, 1943 eleje Benes köztár­sasági elnök és a londoni emigráns kormány a magyar nemzetiségű la­kosság kitelepítésének konkrét kö­vetelésével egészíti ki programját. A követelést a nyugati hatalmak nem méltányolják. A vád és az in­dok: a magyar kisebbség, hason­lóan a szudétanémetekhez, aktívan részt vett az első cseh köztársaság felbomlasztásában. (A felvidéki an­tifasiszta és kommunista Fábry Zol­tán 1946-ban írt röpiratából - A vád­lott megszólal - tudjuk, hogy ez milyen mértékig nem felel meg a va­lóságnak.) Benes elnök mindent megtesz annak érdekében, hogy a moszkvai emigráció és elsősor­ban Klement Gottwald csatlakozzék programjához.! 1944. május 11. Klement Gottwald, a Cseh Kommunista Párt főtitkára Moszkvában tartott beszédében megemlíti, hogy az új Csehszlová­kia területéről a magyar nemzetisé­get el kell távolítani. 1945. február 28. A Szlovák Kommu­nista Párt konferenciája „új honfog­lalásra“ szólítja fel a szlovákságot: „A szlovák parasztnak és munkás­nak, akiket kiszorítottak a gazdag déli területekről és századokon ke­resztül a hegyek között elnyomtak, meg kell ismét kapni ezeket a régi szlovák területeket és lehetősége­ket a rendes emberi élethez.“ 1945. február 15. Beneá elnök, egyetértésben a Szlovák Nemzeti Tanáccsal, kész helyzet elé akarja állítani a szövetséges nagyhatalma­kat. A fegyverszüneti megállapodás ugyanis nem hatalmazta fel Csehszlovákiát a magyar nemzeti­ségű lakosság kitelepítésére. En­nek ellenére Benes rádióbeszédé­ben kijelentette, hogy „elő kell ké­szíteni németjeink és magyarjaink ügyének végérvényes megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz. “ 1945 A Szlovák Nemzeti Tanács in­tézkedése szerint a magyar közsé­gekben nem szabad nemzeti bizott­ságokat létrehozni. Csak közigaz­gatási bizottságok létesíthetők, amelynek tagjai elsősorban szlová­kok lehetnek. A magyarlakta terület közigazgatásában részt vevő tiszt­ségviselőket nem a helyi lakosság soraiból kell kiválasztani. 1945. április 5. Kassán nyilvánosságra hozzák a koalíciós kormány prog­ramját. Ennek Vili. fejezetében a következők olvashatók: „í. A csehszlovák állampolgárságot csak azoknak a magyar nemzetisé­gű lakosoknak hagyják meg, akik antifasiszták voltak, részt vettek a Csehszlovákia felszabadításáért folytatott ellenállási mozgalomban, vagy pedig üldözték őket a köztár­sasághoz való hűségükért. 2. Az összes magyar nemzetiségű lakos csehszlovák állampolgárságát tör­lik, és lehetővé teszik számukra az optálást, amikor is minden kérvényt egyedileg vizsgálnak meg. 3. Azok a magyar nemzetiségűek, akik a köztársaság vagy más nemzetek, főleg a Szovjetunió ellen bűncselek­ményeket követtek el, bíróság elé kerülnek, megfosztják őket cseh­szlovák állampolgárságuktól, és örökre kitiltják őket a köztársaság területéről. “ A program hatása fel­mérhetetlen. A magyarok az állam­­polgársággal együtt elvesztik a munkához való jogukat is, a ma­gyar közalkalmazottakat elbocsát­ják, a magyar nyelvű iskolák nem nyithatnak ki. A magyarlakta terüle­teken négy éven át egyáltalán nem folyik tanítás, az iskolaköteles kort elérők nem tanulnak meg írni, ol­vasni. A városokban, különösen Po­zsonyban, a magyar nemzetisé­gűek lakását tömegesen veszik igénybe, gyakran úgy, hogy a tulaj­donost internálják. A vegyes nem­zetiségű településeken a magyar nemzetiségű lakosság csak a csalá­di környezetben használhatja a ma­gyar nyelvet, mert különben kihá­gást követ el. Olykor testi fenyítést is alkalmaznak. Ahogy Fábry Zoltán írja röpiratában: „Életemet tiltó reri­­deletek keretezik. Az egyik megtiltja, hogy este nyolc órán túl az utcán tartózkodjam, a másik provokáció­nak veszi, ha ismerősömet anya­nyelvemen üdvözlöm, vagy annak köszönését úgy fogadom, és tábor­ral fenyeget. A városban inspekció­zó diákpatrulok pofonokat osztogat­nak, és rendőrségre cipelik a ma­gukról megfeledkezett embereket. Nyelvem, mely az emberi hang egyik legcsodálatosabb hangszere volt, kihágási objektummá szürkült. Újság a bűnös nyelvén nem jelen­het meg, rádiót tilos hallgatnom. Lekonyult fejjel járok, és némán, és ha lehet, ki sem mozdulok emberek közé. Vak, süket és mozdulatlan gettóélet ez mindenképpen: a jog­fosztott emberek szégyen- és féle­lemterhes élete. És az ok? Egyetlen tény, vádak vádja: magyarságom. Magyar vagyok, tehát bűnös va­gyok. A faji kizárólagosság német barbarizmusának annyi millió em­beréletbe került letörése után egy újabb keletű faji kíméletlenség bün­tet sommásan, tehát igazságtala­nul.“ (A vádlott megszólal) (Folytatjuk) Határok már nincsenek avagy a Chioggiai csetepaté Kisvárdán Izgalmas az idei szinházi nyár. Komáromban felavatták a Bástya Színházat, melynek színpadán a Jó­kai Színház nyári társulata bemutat­ta Kocsis István Árpád-házi Szent Margit című történelmi drámáját Sepródi Kiss Attila rendezésében, V. Mák Ildikóval a címszerepben. Még el sem tűntek a lelket melenge­tő szavak, szinházi pillanatok emlé­kezetünkből (no meg a müélvező“, ám hívatlan szúnyogok csípéseinek nyomai), máris új nyári színházi csemegéről adhatunk hírt. Carlo Goldoni sokat játszott komédiáját, a Chioggiai csetepatét láthatjuk idén a Kisvárdai Nyári Játékokon. A nagy olasz 1762-ben irt remekét Beke Sándor rendezi, a társulatról méltán állíthatjuk, hogy válogatott színészek alkotják. Más-más országok magyar nem­zetiségű művészeit kérte fel a direk­tor-rendező az egyes szerepekre Kassától Szabadkáig, Kolozsvártól Komáromig, Nagyváradtól Temes­várig. A bemutató augusztus máso­­dikán lesz. Hat előadást terveznek. A komáromi Jókai Színházban pró­báló társulat néhány tagját e nem mindennapi vállalkozásról faggattam, meg arról, miért fontos egy ilyen nem­zetiségi magyar társulat kilencvenegy nyarán. KORICA MIKLÓS, Szabadkai Nép­színház: - Amikor nagy baj van Euró­pában, nemcsak kulturális, hanem po­litikai téren is, akkor az ember kétség­­beesetten kapaszkodik valamibe, amit úgy szoktak nevezni, hogy kultúrhíd. Egy híd, amely összeköti az elszakadt országokat. Ezáltal közelebb kerülhe­tünk egymáshoz, megismerkedhetünk az itteni kollégákkal. Tapasztalatot cserélhetünk.- A mostani jugoszláviai esemé­nyek befolyásolják színházukat?- Ezek az események az egyete­mes kultúrát is befolyásolhatják. Min­dent! CSÍKY IBOLYA, Nagyvárad: - Na­gyon örülök, hogy itt lehetek. Az itteni kollégákkal az elsó pillanattól úgy éreztük, hogy már régóta ismerjük egymást, annyira feloldódtunk. Sze­rencsésnek tartom ezt a vállalkozást, bízunk a rendezőben is, aki szerintem sikerre viszi ezt az előadást.- Milyen a nemzetiségi szí­nészsors erdélyi szemszögből?- A romániai színésznek a legkese­­rúbb a sorsa. Tapasztaltam. Eléggé el vagyunk hanyagolva. Az anyagi támo­gatás is sokkal kevesebb, mint itt. PÓLÓS ÁRPÁD; Kassai Thália Szín­ház: - Rövid leszek. Tudják rólam, hogy kegyetlenül szigorú kolléga va­gyok. Két nappal később érkeztem a társulathoz, mint a többiek. Nem szeretem az idézőjelben vett „mű­vészt“, a jó színészt szeretem. Ez a csapat úgy érzem jó színészekből áll és nem „m‘‘úvészekből. HAJDÚ GÉZA, a Nagyváradi Szín­ház Magyar Társulatának a vezető­je: - Ószintén szólva, én nem érdek­lődtem, hogy másfelé, Szerbiában vagy Szlovákiában milyen támogatás­ban részesülnek a színházak. Azt tu­dom, hogy nálunk a fizetésünk hat­vanöt százalékát fedezi az állam, a fennmaradó harmincötöt nekünk kell megkeresnünk, hogy fizetést kapjunk. Előadásaink nagyon szegényesek. Bennünket a művészi lelkesedés, a küldetéstudat hajt. Ezért örülök, hogy sikerült más országokbeli kollé­gáinkkal találkozni, a végeredmény majd kiderül Kisvárdán. Fontos ez az első lépés, nagyon felelős ez a mun­ka, melyet itt végzünk. BOLDOGHY OLIVÉR, végzős színi­növendék: - Kellett ez a játék. Hogy legyen mit csinálnom a nyáron. Hogy megszokjam a nagy színpadot, meg hogy eljussak Kisvárdára. Szeretnék új embereket megismerni. Tapaszta­latot is gyűjtök majd, melyet ősztől a Jókai Színház társulatában szeret­nék kamatoztatni. SKRONKA TIBOR, komáromi Jókai Színház: - Hogy is mondta Déryné? A színészeknek egy nagy parkot kéne nyitni... Jónak tartom e társulatot. Új emberek, nem akikkel az évad során együtt játszottunk, akiknek ismerjük minden reakcióját. Jó velük kipróbálni, ők hogy reagálnak a játékunkra. Friss vizet, egészséges áramlást érzek eb­ben a vállalkozásban. Ideális lenne, ha a színészek évközben is kipróbál­hatnák tudásukat idegen közegben. JÓNÁS GABRIELLA, Szabadkai Népszínház: - Ahányan vagyunk, annyi helyről jöttünk. Mindnyájan egy­­egy külön világot képviselünk. Ezzel együtt remélem, hogy sikerül majd egy alaphangra hangolni ezt az előadást, s ami megszületik, mindnyájunké lesz.-Hallottak azelőtt egymásról? A másik színházáról?- Az erdélyi és a jugoszláviai ma­gyar társulatok húsz évvel ezelőtt még kölcsönösen vendégszerepeitek egy­más színházaiban. Eléggé szoros kapcsolatban voltak. Ezt a kapcsolatot a politika megszüntette, s azután sok­sok évnek kellett eltelnie, hogy a kis­várdai találkozón megint összejöjjünk. A Chioggiai csetepatét, illetve azt, hogy a darabot nemzetiségi társulat mutatja be, a kisvárdai kezdeménye­zések egyenes folytatásának tartom. LÁSZLÓ ZSUZSA, Kolozsvári Álla­mi Magyar Színház: - Rendhagyó vállalkozás ez a bemutató. Ahogy előbb Gabi is mondta, mindenhol másképp dolgozunk. Ezt az első na­pokban a rendező is észrevette. Egy­másra kell hangolódnunk. Mi öten jöt­tünk Erdélyből. Ismerjük egymást, de színpadon együtt még nem játszot­tunk. Élvezzük az együttjátszást. MAKRA LAJOS, Temesvári Szín­ház: - Harminckét esztendeje vagyok színházunk tagja, de onnan más ma­gyar színházakhoz elmozdulni eddig nem tudtam. Szívesen játszottam vol­na a hat romániai magyar színház valamelyikében. Nem jött össze. Az okokat bizonyára ön is jól ismeri. Ezért kétszeres öröm nekem, hogy itt lehetek. BAJCSI LAJOS, komáromi Jókai Szinház: - Mint minden kezdet, ez is nehezen indult, remélem lesz folytatá­sa. Mint ahogy azt is remélem, hogy a szakma jobban odafigyel majd ránk, mint a kisvárdai Nemzetiségi Színhá­zak Találkozója idején. HOLOCSY ISTVÁN, a Jókai Színház művészeti vezetője: - Végre valami megmozdult a nemzetiségi színházak háza táján is! Lehetőség nyílt számuk­ra, hogy munka közben is találkozza­nak. Ennek óriási jelentősége van. Remélem folyamatos lesz, s felkelti az anyaországi kritikusok és a szakma figyelmét. KOVESDI SZABÓ MÁRIA, kassai Thália Szinház: - Úgy érzem, hogy mi most tulajdonképpen kiválasztottak vagyunk, nem akármiért. Bizonyíta­nunk kell. Már máskor is állítottam, hogy a kultúrában nem szabad, hogy határok létezzenek. Hát itt most meg­szűntek a határok. És úgy érzem, hogy első fecskék vagyunk. Bárhogy is sikerül majd az előadás. Olyasmi­ben veszünk részt, amit a szíve mé­lyén mindenki akart már, csak nem volt rá lehetőség. Még most is úgy tűnik fel, hogy nem is igaz, hogy itt vagyunk. Mert valamit tennünk kell! Nem magunkért. Csináljuk. Majd az utókor eldönti, miért tettük? • Csakugyan, miért tették, mondo­gatom magamban a beszélgetést órzö kazettát hallgatva. Büszkeség­ből? Mert, meggyőződésük, hogy meg kell csinálniuk? A titkot a töré­keny színészlelkek rejtik, a nemzeti­ségi színészek még érzékenyebb lelke. Ám a titokról azon az augusztusi estén, a kisvárdai kastély tövében lehull a lepel... BÁRÁNY JÁNOS K — ~>f MEGRENDELŐLAP OBJEDNÁVKA TLAŐE V PREDPLATNOM Az előfizető nyilvántartási száma: Evidencné öíslo predplatitera - platitefa sústredeného inkasa: Az újság címe Názov denníka - éasopisu Példányszám Poöet Lapszám - kézbesítés kezdete dátum zaöatie dodávky Katalógusszám Katalógové císlo (vyplrtuje PNS) Szabad ÚJSÁG Az előfizetett lapot az alábbi címre küldjék: Predplatené vytlaőky dodajte na adresu:......................... Név, cím (szervezet): Menő a priezvisko (názov organizácie):.......................... házszám: emelet: lakásszám: ö. domu:....................poschodie:......................é. bytu:. A megrendelő száma: .....................Öíslo odberateía:.......... utca: ..............................ulica:.................... postahivatal: . dodáv. poäta: Előfizető (csak szervezet tölti ki) Platca predplatného (vyplnuje len organizácia): Elnevezése: postahivatal: Oznaöenie (úplny názov):................................................................dodávacia poéta: A megrendelést intézi (olvashatóan a vezetéknevet): Objednávku vybavuje (őitatefne priezvisko):.................................................................. A pénzintézet neve és székhelye: Názov a sídlo peftazného ústavu:.................................................................................... A számla száma: Öisloúőtu:..................................................................................... telefón: Dátum: Az előfizető aláírása (pecsét) Podpis predplatitefa (odtlaőok peéiatky):

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom