Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)
1991-06-08 / 93. szám
1991. június 8. I ( ÚJSÁG ) Tovább bonyolódik az ógyaliai ,,Németh-ügy‘ Mikor győz végre az igazság? Tulajdonképpen a véletlen hozta úgy, hogy éppen a róla szóló, kemény vádiratnak is beillő cikkünk megjelenésének napján találkozhattunk végre Németh László mérnökkel, az Ógyaliai Kertészeti Szolgáltatások igazgatójával. Ismét bebizonyosodott azonban, hogy a véletlen néha igen hasznos segítő. Eredeti szándékunk ugyanis nem volt több, mint amit az említett írásunkban is beígértünk: többszöri sikertelen próbálkozás után végre megszólaltatni az érintett felet is. Annak ellenére, hogy akadtak, akik ettől kifejezetten óvtak bennünket. Nos, az ilyen aggályok szerencsére megalapozatlanoknak bizonyultak: beszéltünk Németh Lászlóval, mi több: túl is éltük ezt a találkozást. Annak ellenére - vagy éppen azért? -, hogy váratlan betoppanásunkkor éppen a lapunkban reggel megjelent, róla szóló, GYILKOSSÁGGAL (IS) FENYEGETŐZIK című cikk felett tajtékzott. De itt már kissé elébe vágtunk az eseményeknek; lássuk tehát időrendben annak a napnak az eseményeit, amelyen Németh Lászlónak, mint igazgatónak a sorsa végérvényesen eldőlni látszott. A szerencsés véletlenek sora - ha a cikk megjelenésének időpontját leszámítjuk - tulajdonképpen kiutazásunk reggelén kezdődött. Közvetlenül az indulásunkat megelőző percekben tudtuk meg ugyanis, hogy dr. Juraj Korcek, az SZKSZ Központi Bizottságának titkára is éppen ma utazik Ógyallára, hogy az ottani részleg dolgozóinak petíciója alapján állást foglaljon a KB nevében Né-Németh Ottó meth László ügyében. (A petíció lényeges pontjai a lapunkban 1991. június 4-én megjelent cikkben is olvashatók.) Gyorsan kiszámítottuk, hogy érkezéséig kb. egyórányi időelőnyünk maradt: éppen elégendő ahhoz, hogy Németh László az egész ügyről elmondhassa, amit jónak lát. Vagy amit hajlandó elmondani. Az igazgatót először természetesen a munkahelyén kerestük. Az Ógyaliai KSZ székházában a napi megszokott munkaritmus mellett is az első pillantásra érződött, hogy valami vibrál a levegőben. A dolgozók - gyakorlatilag kivétel nélkül a petíció aláírói - döntést vártak a mai naptól. Korőek úr érkezéséről természetesen tudomásuk volt, fel is ké-Németh László szültek rá: ott volt minden aláíró és érintett. Talán mondani sem kell, hogy Németh László igazgatót és „jobbkezét“, mellesleg unokaöccsét, Németh Ottó mérnököt leszámítva. „Beszélni akarnak az igazgató úrral?" - kérdezték, miután tisztáztuk jövetelünk elsődleges, eredeti célját. „Otthon keressék“ - és megadták a címet. * * * A Hársfa utcai 9. számú házat valóban könnyű megtalálni. Széles e határban alig akad hozzá hasonló, önkéntelenül húzom elő a fényképezőgépet, mert ilyet bárhol megörökítenék; problémám csak azzal van, hogy a túlsó sor kerítéséhez lapulva sem sikerül befognom a keresőbe az egész épületet. Csengettésünkre a házvezetőnő - mind később megtudtuk, a kettő közül az egyik - nyit ajtót: „Németh úr nincs itthon, de talán a felesége üzletében megtalálják.“ Újabb útbaigazítás, és máris indulunk tovább. * * * Ahogyan a házat, ugyanúgy az üzletet sem nehéz megtalálni. Eleganciájával, dekoratív kirakataival messze kiemelkedik a kisváros szürke boltjainak sorából. Belül stílusosan elrendezett, gazdag kínálatú polcok, mögöttük két ejárusítónö; mint később megtudtuk, mindketten Németh László feleségének közvetlen családtagjai. (Az üzlet egyébként nem más, mint az az egykori kertészeti szakbolt, amelyről múltkori írásunkban már szó esett.) Elmondjuk, kit keresünk; az egyik hölgy távozik, és a hátsó ajtóban szinte azonnal megjelenik az igazgató. Leülünk a bolt hátulsó helyiségében. A beszélgetéshez - véleménynyilvánításhoz, védekezéshez, támadáshoz - minden körülmény adott: az asztalon hever, ittott bekeretezve és aláhúzva az ominózus cikkünk, mellette a KSZ dolgozóinak négyoldalas petíciója, ugyancsak vastagon aláhuzigálva. Németh László - tagad. Gyakorlatilag mindent. Olyan hévvel bizonygatja igazát és feddhetetlenségét, hogy akár hinni is lehetne benne, ha nem állna vele szemben egy húsz tagú kollektíva, közvetlen beosztottjainak megsemmisítő ellenvéleménye. Az a túlzás nélkül bűnlajstromnak is nevezhető vádirat, amelyről mi azt mondtuk: ha csak a fele igaz, az is sok, mire az aláírói azt válaszolták: a negyedét sem tartalmazza az igazgató viselt dolgainak. Most mégis tagadja, pontról pontra, nemegyszer ö vádolva mindenkit. Az SZKSZ KB által végzett ellenőrzés eredményére hivatkozik, és szinte megváltóként várja Korőek urat, a KB titkárát. Helyette Németh Ottó mérnök érkezik, az unokaöcs; ettől kezdve egymás szájából veszik ki a szót. Jogilag minden rendben volt, az emberek „truccoskodnak“, mint az óvodás gyerekek, a bolt eladásakor a KB határozatát érvényesítették azzal, hogy nem bocsátották nyilvános árverésre, a szolgálati autó, amellyel N. Ottó karambolozott, a közgazdász hanyagsága miatt nem volt biztosítva, és így tovább. Mellesleg, az autóüggyel kapcsolatban a KSZ dolgozói elmondták: közvetlenül az igazgató tiltotta meg, hogy a szervezet vagyonából bármit bebiztosítsanak. Nem tudunk tehát hinni ennek a két embernek, bármenynyire is igyekszünk elfogulatlanok maradni. Most már mi is a hivatalos folytatást várjuk, Juraj Korőek azonban egyelőre késik. Egyébként furcsának találjuk, hogy N. László nem a munkahelyén, hanem gyakorlatilag az otthonában várja. A titkár mindenesetre másként döntött: amikor újra leparkoltunk a KSZ irodája előtt, már ott áll a pozsonyi jelzésű Favorit is. * * * Várjuk az igazgatót, de nem jön. Telefonja nem működik, vállalom tehát a küldönc szerepét és közlöm vele: megérkezett Korőek úr. „Én oda nem megyek, itt a felmondásom - lobogtatja meg előttem -, aláírjuk és kész. örülök, hogy végre megszabadulok az egésztől.“ Vállat vonok, és indulok vissza a „hírrel“. Néhány perc múlva öles léptekkel, szikrázó szemekkel N. Ottó érkezik; lecsap az asztalra egy vaskos dossziét, majd egyetlen szó nélkül sarkon fordul, kocsiba ül és elhajt. A kollektíva összenéz, egy pillanatig mindenki tanácstalan: az ügy ezzel nincs lezárva, a felmondást hivatalosan alá kell írni, fel kell bontani a munkaviszonyt, be kell iktatni az ügyvezető igazgatót... A titkár beül a kocsijába: ha Mohamed nem megy a hegyhez, hát a hegy megy Mohamedhez. Mi pedig várunk, hogy felkerüljön végre az a bizonyos pont az ,,i“ betűre, azaz lezáruljon az egész ügy* * * Nem került fel. Annyira nem, hogy úgy tűnik: a dolog nyitottabb, mint valaha. Korcek úr ugyanis a következő szövegű levelet hozta Németh Lászlótól: „Ezúton kérem munkaviszonyom MEGEGYEZÉSSEL történő felbontását 1991. MÁJUS 4-ÉTÖL (kiemelések: V. Gy.).“ A keltezés: ugyancsak május 4-e. A lap alján dr. Korcek sorai: „Beleegyezéssel átvettem 1991. június 4-én." Mit jelent ez? Bevalljuk, hogy egyelőre nem tudjuk. Nemcsak mi vagyunk azonban így vele, hanem a Kertészeti Szolgáltatások ógyaliai részlegének dolgozói is. Csupán abban biztosak - akárcsak mi -, hogy az egész kezd nagyon nem tiszta üggyé válni. Korcek úr a KB nevében tehát ezúttal sem bontotta fel a munkaviszonyt Németh Lászlóval, holott immár másodszor ígérte meg. Logikus, hogy így az ügyvezető igazgató kinevezésére sem kerülhetett sor, tehát a szervezetben teljes a bizonytalanság. Arról nem is beszélve, hogy N. László felmondási kérelmén olyan dátum szerepel, amikor teljesen nyilvánvalóan még esze ágában sem volt távozni, s ami még ennél is lényegesebb: AZ EGÉSZ ÜGY MÉG EL SEM KEZDŐDÖTT. A beosztottjai által benyújtott petíció május 17-i keltezésű. Az igazgató ezután kezdett megtorló intézkedéseket foganatosítani; kivel akarja elhitetni vajon, hogy mindeközben már a fiókjában pihent a felmondólevél? Naivitás lenne további hasonló kérdéseket felsorakoztatni, annyira nyilvánvaló, hogy itt mire megy ki a játék. Az, hogy Németh László úgy próbálja menteni a bőrét, ahogy tudja, még érthető. Most már ugyanis távolról sem csupán az igazgatói posztjáról van szó: a KSZ dolgozói bűnvádi eljárás indítását kértek ellene. Szomorúbb viszont, hogy manőverezéseihez úgy tűnik, hatékonyan aszszisztál a Szlovákiai Kertészkedök Szövetségének Központi Bizottsága. Egyre több és egyre nyilvánvalóbb jel mutat erre. Úgyhogy, ha jól számoljuk, már harmadszor vagyunk kénytelenek befejezésül ezt mondani: az ügyhöz természetesen még visszatérünk. Talán már a közeljövőben megtudjuk, mi múlik N. Lászlónak azon az egy hónapon, és menynyiben akceptálható egyáltalán, amikor minden érintett tudja, hogy valótlanság. Amit még nem tudunk, az csupán annyi, hogy mikor győz végre az igazság. VASS GYULA Kommentár Ha összehasonlítjuk a volt szocialista országok jelenlegi gazdasági helyzetét, lényegében ugyanoda jutunk: nevezetesen, hogy az említett országokban a gazdasági „vergődés“ egyfajta kényszerpályán mozog. Sajnos, ez alól Csehszlovákia sem kivétel, habár nálunk többnyire csupán a mezőgazdaság válságáról beszélnek. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogyan jutottak ebbe a helyzetbe az élelmiszer-termelők. Kényszerpályán Az ipar és a mezőgazdaság két különálló ágazat, mégis elválaszthatatlanok. Az ipari termékek esetében már tavaly megkezdődött az árrendezés, a mezőgazdaságban használatos gépek, növényvédő szerek, üzemanyagok stb. ára dollárra átszámolva megközelíti, sőt sok esetben eléri az európai átlagot. Nem így a mezőgazdasági termékeké, és jóval az európai átlag alatt maradt az egy főre eső évi jövedelem is. Patthelyzet alakult ki: a piaci igényt - ha élelmiszerről lévén szó is - nem a szükséglet diktálja, hanem a lakosság szociális helyzete. Nincs vásárlóerő, nincs pénz húsra, tejre, lisztre, hogy csak a legszükségesebbeket említsem. A lakosság jövedelme - egy kis rétegtől eltekintve - a létminimum körül ingadozik, és sajnos egyre nő azoknak a száma, akiknek jövedelme már a létminimumot sem éri el. Egy besztercebányai élelmiszerboltban történt az alábbi eset. A pénztárnál egy középkorú férfi várakozott, bevásárló kosarában egy konzerven és fél kenyéren kívül más nem volt. Amikor rákerült a sor, zsebéből pénz helyett a személyazonossági igazolványát húzta elő, majd magyarázkodni kezdett. Munkanélküli vagyok - mondta, odahaza három éhes gyermek vár. Fizetni nem tudok, lopni nem akarok, írja fel az adataimat, jelentsen fel, vagy tegyen bármit, de engedje elvinni a vacsoránakvalót. Az egészben a legszomorúbb, hogy nem egyedi esetről van szó. Van ahol a családfő másképpen oldja meg a kilátástalan helyzetet. Maholnap már nem lesz üzlet az országban, amelyet legalább már egyszer ki nem raboltak. Egy ördögi körbe kerültünk, amelyből nehéz kiutat találni. Nem fogy az áru, halmozódik a készlet, mit tehet a termelő? Csökkenti a termelést, mégpedig úgy, hogy dolgozókat bocsát el vagy módosítja a munkaidőt. Mindkettő kevesebb jövédelemforrást eredményez, tehát szaporodik a létminimum alatt élők száma. így még kevesebb áru fogy, még több készlet halmozódik fel, üzemek állnak le, és a kör egyre szűkül... FARKAS OTTÓ