Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)

1991-06-05 / 90. szám

Rendszerváltás után 1991. június 5. f( ÚJSÁG ) I ! A kitelepítés hiteles története A magyar-csehszlovák lakosságcsere - dióhéjban írta: dr. Szabó Károly III. (Folytatás tegnapi számunkból) Pillantás a csend völgyére A Szilicei-lennsik északkeleti vonulatá­nak déli hegyoldalában, a Meszes patak völgyében, szólóskertekkel. szilvásokkal, bozótokkal és mészkóhegyek láncolatával övezett térségben találjuk a közel négyszáz léleknek otthont adó Körtvélyes nevezetű falucskát. Történelmi kilátó Kardos István főiskolai tanárnak, a falu neves szülöttének egyik dolgozatában eze­ket olvashatjuk a történelmi kilátónak is nevezhető településről ,,A Torna patak forrásvidéke már az őskor emberének is jó szállást adott Erről tanúskodnak azok az őskori leletek, ame­lyeket a környék számos helyén találtak De később laktak e vidéken szkíták, kelták, időszámításunk kezdetén az előbbiekkel keveredő kvádok. majd az 5. században hunok Attila 453-ban bekövetkezett halála után a keleti germán gepidák vették birto­kukba ezt a területet is. Hatalmukat az avarok döntötték meg 567-ben, akik később különféle etnikumokba, köztük a honfoglaló magyarságba is beolvadtak E felsorolással csupán azt kívántuk érzékeltetni, hogy ez a vidék az évezredek folyamán számos nép fiainak adott otthont, ez a vidék is része volt a népek és kultúrák kárpát-medencei áram­latának Egy 1243-ban, tehát közvetlenül a tatár­­dülás után keltezett oklevél már arról tudósit bennünket, hogy Körtvélyes egy része a helybéli földesurak tulajdona Ebből is látjuk, hogy a Torna patak forrásvidékének területe fokozatosan kivált a tornai királyi várbirtok rendszeréből . A 14. század kö­zépé?) új hatalmi erő lép be a vidék életébe: a Bebekek. Eredeti nagy kiterjedésű birto­kukat 1243-ban kapják donációként IV. Bé­lától .. Rendkívül nyugtalan volt a 15. szá­zad is. A negyvenes évek végén Brandysi Jiskra János zsoldos seregei megszállják a környék falvait. A reformáció is nagyon megviselte a lakosságot Nem az új eszmék okozták a megrendülést, hanem a kénysze­rű felekezetváltások és a velük járó kilengé­sek, brutalitások." Jövöszándék Körtvélyes telene immár sokkal béké­sebb ..természetű" Itt még a nagy csinnad­rattával végrehajtott rendszerváltás sem ka­varta fel a kedélyeket. A hnb „utolsó" elnöke, Sebő Gyula lett a helység polgár­­mestere. aki - a krónikus pénzhiányt enyhí­tendő - társadalmi munkában és fizetség Gyimesi György neve nem ismeretlen az olvasók előtt, de azok is ismerik, akik a poli­tikai életet figyelik. Közismert a Csemadok­­ban végzett munkája, az Együttélés jelöltje­ként nemzetgyűlési képviselő, ám mint or­vos él a hivatásának Ezek után következik a vadász és az író, csak azon csodálkoznak tisztelői, hogy miből, honnan fakad az az erő. ami Bodrogköz szülöttjét hajtja s élteti? Ezúttal a vadásziró kilencedik könyvét tartom a kezemben, amelynek „A Kárpátok bércein" címet adta A bevezetőben Írja: „Újabb és régebbi vadászkalandjaimat te­szem most közkinccsé..- és valóban közkincs, amit elénk tár, különösen ezek­ben az Ínséges vadászévekben. A vadász­gondok egyre gyarapodnak és nem könnyű hozzászokni azokhoz a feltételekhez, ame­lyeket az élet diktál, s követel. A lőszer és vadászfegyverek ára felszökött egészen a csillagos égig A vadászbértetet sem lesz mód aprópénzzel kifizetni, a költségeket kigazdálkodni csak a vadban gazdag va­dászberkekben tudják majd a vadászok. Most azonban Gyimesi György könyvéről van szó, ámde szükségesnek véltem a puszta valóságot felvillantani, mert tény, hogy a szalonkára váró vadászok ezúttal is fegyver nélkül állhatnak ki szalonkalesekre, mivel a szalonkák továbbra is teljes védel­met kaptak. Pedig milyen szépen Írja Gyi­mesi György a szalonkáról: „Felemelem, testecskéje melegíti a tenyeremet, miköz­ben helyreigazítom ősszezilált tolláit. Egy pillanatra felötlik bennem a megválaszolha­tatlan kérdés: miért szeretem annyira ezt a madarat, hogy izzó szenvedélyem a pusz­tulását okozza?“ De ugyanolyan gyöngédséggel, tisztelet­tel és szeretettel ír a fajdkakasokról, özek­ről, hiúzokról. medvékről, szarvasokról, zer­­gékról és a nyári erdők állatszépeiról. Gyimesi György első könyvével 1973- ban (Az Órdöngöstöl a Hortobágyig) lépett a nyilvánosság elé. Nem maradtak el a mél­tatások. kntikák sem. A bírálatok sorjában elismernek voltak, egyrészt nem volt kivel egybevetni Gyimesi vadászirói erejét. Hi­szen Jurán Vidor és Szútsy Lóránd könyvén nélkül vállalta az általa valóban népszolgá­latnak értelmezett, közösségért való dolog­tevést A falu minden zegzugában szemet gyö­nyörködtető rend és tisztaság honol. Nyoma sincs szemetelésnek. Annál több a virág, a lombhabokat árasztó fa és a füves terület. Mindent kitölt és áthat a nyugalmat árasztó zöld színvilág. És ez a nyugalom a csenddel párosulva üvegharangként borítja be a falut és a tájat Látogatásom ideje alatt a menet­rendszerint közlekedő autóbuszon kívül nem azonosítottam más „zajforrást" Két­szer is körbejártam a falu aszfaltos utcáit, de egyetlen emberfiával sem találkoztam Csak az erre futó patak fecsegése és a fel­hangolt madarak kórusa-'enyhitette nagy magányosságomat A munkaképes lakos­ság egy része a határban szorgoskodik A többiek pedig éppen ingajáraton vannak, s csak estére „lengnek vissza" az otthona­ikba... Beszélgetőtársként be kellett érnem egyetlen emberrel, Sebő Gyulával, akitől megtudtam, hogy a napokban adják át ren­deltetésének a kiépített szemétlerakatot A község villamos vezetékének felújításával is hamarosan elkészülnek. További „pén­zes" teendőik közé sorolta az utcák esedé­kes javítását, a faluból „elrabolt" alapiskola visszahozását, a műemléknek nyilvánított, fából készült, roskatag harangláb megmen­tését, valamint a közelmúltban szenzáció­­számba menő régészeti felfedezésnek mi­nősített, a falu közelében lévő Szent Anna­­kápolna környezetének rendbetételét. A felújított kegyhely ma a történelmi Gömör és Torna mezsgyéjének egyik gyöngyszeme A műemlék szőlőhegyi jelle­gét neve is nyilvánvalóvá teszi, hiszen a Szent Anna-kultusz összefügg a szőlő­műveléssel. Arról mindeddig nincs tudomá­suk a falusiaknak, hogy mikor vált a kápolna búcsújáró hellyé Kegyhelyi mivoltát növelte a kápolna közelében lévő fonás is, a Kösz­­vényes-kút, amelynek vize a néphit szerint gyógyító hatású. Talán éppen emiatt járlak a Szent Anna-napi búcsúra mind a katoliku­sok, mind a reformátusok Körtvélyes nem rendelkezik saját pénz­forrással. Ugyanakkor remélik, hogy a ké­szülő földtörvény lehetővé teszi a hajdani halastó, a tufabánya és az úrbéri erdők visz­­szaigénylését, újbóli birtokbavételét, illetve (az üres kassza feltöltését szolgáló) közcélú hasznosítását. Eme igazságtétellel - és csakis ezáltal - megvalósul(hat)na a reál­politikusok Nagy Ábrándja: ez az ősi telepü­lésünk is visszanyer(het)né önbecsülését, és végre önellátóvá csepered(het)ne. (korcsmáros) kívül nem jelent meg csehszlovákiai vadászírótól alkotás. A vadászirodalomnak, szakmai Írásoknak csak a Szabad Födmü­­ves szentelt komolyabb figyelmet. Elvétve azonban más lapokban is találkozhattunk vadászati témákkal. Nem csoda, hogy meg­lepődtünk, amikor Egri Viktor méltatását olvashattuk (Új Szó, 1973. augusztus 1.), aki nem kis elismeréssel fogadta a vadász­iró jelentkezését. Nagy vadászíróinkat néha osztályozni szokta az utókor. Fekete Istvánról azt tud­juk, hogy az állatregények utánozhatatlan mestere volt. Széchenyi Zsigmondról meg­állapították, hogy különösen az útleírások tündökölnek vadászirásaiban (Csuil, Hen­­gergö Homok, Alaszkában vadásztam stb.), de hazai pályán alulmarad, hosszadalma­­san dolgozza fel vadásztörténeteit. Kitten­­berger Kálmán könyveiben a tárgyilagos­ság, szakszerűség dominál, vagyis elsősor­ban vadász és csak azután író. De irt vadászatról, a természetről Mikszáth Kál­mán és Gárdonyi Géza is. Bársony István a természet rapngoja volt, sajnos vadász­­történetei úgy tűnnek, mintha kiagyaltak, valószínűtlenek lennének. Gyimesi Györgyről talán korai lenne még véglegeset mondani, esetleg beskatulyázni őt. Tény azonban, hogy szereti az embere­ket, a természetet és a vadat egyaránt. Nem hiányzik műveiből a lírai átélés, a ter­mészet iránti rajongás sem. Bizonyságul hadd szolgáljon egy rövidke idézet: „Az eső után pipálnak a hegyek, szürkésfehér köd­füst lebeg az erdő felett. A szivárványok már eltűntek az égről, de a fűszálakon még mindig milliárdnyi gyémánfos esőcsepp ra­gyog." Hát kell ennél líraibb, természete­sebb és szebb elmélkedés a természet szépségeiről? Gyimesi György termékeny és olvasott író. Az eddig megjelent kilenc könyvét nyil­ván nem ráfizetéses alapon adta ki a kiadó Ezúttal is színes, küllemében is vonzó könyvvel találkozhatunk, ám a szép magyar nyelven leírt sorai, történetei a lényegesek számunkra. MOTESÍKY ÁRPÁD A X. cikk kimondotta, hogy a végre­hajtás megkönnyítése céljából 2-2 ta­gú vegyesbizottságot kell alakítani Biztató volt az egyezményhez csa­tolt függelék utolsó fejezete, mely ki­mondotta, hogy az áttelepítendő ma­gyarok számába be kell tudni azokat a személyeket is, akik Magyarország­ra már áttétettek vagy átköltöztek. To­vábbá a jegyzőkönyv 7. bekezdése, mely a vagyonelkobzások felfüggesz­tését ígérte, a 8. bekezdés, mely ki­mondotta, hogy az elbocsátott közal­kalmazottakat a csehszlovák kormány olyan szociális segélyben fogja része­síteni, amely számukra a létminimum biztosítására szükséges. Végül az a levélváltás, mely azoknak a magyar nemzetiségű személyeknek, akik a csehszlovák közigazgatás visszaál­lítása után Csehszlovákiát az egyez­mény aláírásának napjáig elhagyták anélkül, hogy ingóságaikat magukkal vihették volna, megadta a jogot, hogy ingóságaikért visszatérhessenek. És ha ingóságaiktól törvényhozási, köz­­igazgatási vagy más intézkedés kö­vetkeztében megfosztottak, azt ígérte, hogy részükre a Vegyesbizottság „ex aequo et bono" kártérítést fog megál­lapítani. Nem volt reménykeltő azon­ban a jegyzőkönyv 4. éc 5. bekezdé­se. Az előző azt a csehszlovák állás­pontot szögezte le, hogy a lakosság­csere-egyezménnyel a csehszlovákiai magyar lakosság kérdése koránt sincs megoldva A megoldásra a csehszlo­vák fél javaslatot fog tenni. Arra az esetre (5. bekezdés), ha ennek alapi­ján megegyezés nem volna elérhető, a csehszlovák kormány fenntartja ma­gának a jogot, hogy ezt a kérdést a békeértekezleten felvesse, vagy más eszközökkel rendezze. Hogy minő eszközökkel, azt sejteni lehetett. A magyar kormány azonban bízott abban, hogy a történelem erre már nem ad lehetőséget Még a lakosság­­csere eredményében is kételkedett Gyöngyösi. A ratifikációs vitán ezt mondotta: ,,a csehszlovákok nem csi­nálnak titkot belőle, hogy a lakosság­­cserével a magyar határ mentén lévő egységes tömböket, egy bizonyos et­nikai határsávot akarnak ide áttelepí­teni ... ha csak egy pillanatig is olyan aggályom lett volna, hogy a jelentke­zők jelentős számánál fogva ez a ter­vük sikerülhet, valóban nagyon meg­fontoltam volna, hogy az egyezményt aláírjam." Az egyezmény aláírása után a csehszlovák fél óriási propagandába kezdett Magyarországon, hogy az itt élő szlovákokat az áttelepülésre rábír­ja. A propaganda főleg az érzelmekre’ kívánt hatni. Hangsúlyozta, hogy a Csehszlovák Köztársaság győztes állam, s azt, hogy a szlovák nemzet a hatalmas szláv család tagja, mely történelmének nagy korszaka előtt áll. A propagandát a Budapesten felállított csehszlovák Áttelepítési Bizottság irá­nyította. Ami az áttelepülés anyagi előnyeit illeti, a propaganda a szlovákiai ma­gyar parasztok gazdag portáit ígérte Sokan úti okmányt is kaptak, s maguk választhatták ki azokat. (Magyaror­szágon az infláció még dühöngött) az eredmény 92 390 fő volt: (Békéscsa­bán 16 808, Tótkomlóson 12 975 sze­mély.) Megkezdte munkáját a magyar -csehszlovák vegyesbizottság is, melynek feladata az volt, hogy az egyezmény adta kereteken belül, an­nak szellemében a vitás kérdéseket rendezze, és véghatározat formában megfogalmazza. (Jelentős véghatározat ebből az időből az 1946. július 1-én hozott 6. véghatározat, mely lehetővé tette a menekülteknek az ingóságaikért va­ló visszatérést, és azoknak az állam költségén való ideszállítását, illetőleg kártérítési igényeik benyújtását.) Kinézték a végrehajtó szervek ve­zetőit is. 1946. július 12-én dr. Jócsik Lajost áttelepítési kormánybiztossá, 1946. augusztus 1-jén dr. Wagner Ferencet pedig Pozsony székhellyel meghatalmazottá az áttelepítendő magyarok érdekvédelmére. Közben a csehszlovák kormány an­nak érdekében, hogy a magyarság lélekszámát minél kisebbre csökkent­hesse, és a népcserén túl megmaradó magyarokat - a békeszerződés jóvá­hagyásával - egyoldalúan áttelepít­hesse Magyarországra. 1946. június 17-én a szlovák belügyi megbízott útján kiadatta a reszlovakizációra fel­hívó 20 000/1 -1V/1 -1946. számú hir­detményt. A hirdetményben megkérdezték: akartok-e egyenrangú állampolgárok lenni, akartok-e békét, vagyonbizton­ságot, avagy a bizonytalanságot aho­vá sorsotok nemsokára elvezet! Ha igen, térjetek vissza eredeti szlovák nemzetiségetekhez. 300-350 ezer magyar mondott igent. A lakosságcsere kezdési ideje nem volt meghatározva. Mégis úgy számí­tották, hogy 1946. szeptemberében el lehet majd kezdeni. E cél elérése érdekében a magyar-csehszlovák ve­gyesbizottság megfeszített tempóban dolgozott. Jó munkát végzett mindad­dig, mig 1946. július 22-én Ótátrafüre­­den meg nem hozta a 16. véghatáro­zatot. Ez a véghatározat - ellentétben az egyezmény VI. cikkelyével, mely ki­mondotta, hogy az áttelepülő minden ingóságát magával viheti - az ingósá­gokat három kategóriába osztotta: a) szabad, b) kötött gazdálkodás kereté­be tartozó és c) kompenzációs ingó­ságokra, és csak a szabad ingóságok­ra mondotta ki (bútor, ruha, háztartási eszközök stb ), hogy megkötés nélkül vihetik magukkal. A kötött gazdálko­dás alá vont termékekből pedig csak 1 évi szükségletet, valamint 3 tagú család részére a rendeletben szabá­lyozott takarmányadaggal 1 sertést (további 3 családtag után még agy sertést). A kompenzációs ingóságok (állatállomány, gazdasági felszerelés, gépek, szállítóeszközök, készletek, haszonfa stb.) nem vihetők el, kivéve a különösen kiváló és értékes lovat, szarvasmarhát, sertést és juhot. A 16. véghatározat óriási felhábo­rodást keltett mind a szlovákiai ma­gyarok, mind a magyarországi szak­emberek körében. A Földművelésügyi Minisztérium részéről a magyar -csehszlovák vegyesbizottság gazda­sági albizottságába delegált vezetője, dr. Zalányi Andor a vegyesbizottság magyar tagozatának elnöke, valamint a földművelési miniszter elé terjesztett részletes jelentésében arra mutatott rá, hogy a 16. véghatározat alapján a népcserét a magyar állam nem vál­lalhatja. 1946 őszén 50 000 magyar parasztot állatállomány, takarmány, gazdasági felszerelés nélkül nem tud letelepíteni. Kéri, hogy az egyezmény­ellenes véghatározatot semmisítsék meg, és hozzanak új véghatározatot, mely megfelel az egyezmény szelle­mének. Miközben a 16. vóghatározat miatt felkorbácsolódtak a szenvedélyek, a csehszlovák kormány 1946. augusz­tus 26-án a pozsonyi magyar megha­talmazott útján átadta az áttelepítésre kijelöltek névjegyzékét. Az egyez­mény V. cikke alapján 106 398 sze­mélyt jelölt ki, a Vili. cikk alapján nagy háborús bűnösként családtagokkal együtt 73 187, kis háborús bűnösként pedig ugyancsak családtagokkal 1927 személyt. A háborús bűnösök névjegyzékét a magyar kormány nem fogadta el. Átvételük feltételéül az 1946. május 15-ig hozott jogerős ítéletet szabta. Az egyezmény V. cikke alapján ki­jelölteket a pozsonyi magyar megha­talmazott 1946. október 8-ával kelte­zett ,,fehérlap"-pal kiértesítette, mely lap tételesen felsorolta mindazokat a jogokat, melynek az egyezmény alap­ján az áttelepülőket megilletik. A 16. véghatározat végzetes lett a szlovákiai magyarok további sorsá­ra. A magyar kormány közölte, hogy a 16. véghatározat alapján a népcse­rét nem tudja megkezdeni. Ezt a cseh­szlovák kormány nem fogadta el, s az­zal fenyegetőzött, hogy széttelepíti a magyarokat. Az 1946. szeptember 21-én kelt 117-14/biz- 1946—III/4, számú bizalmas utasításban Lietavec megbízott helyettes már ennek előké­szítésére utasította a járási bizottsá­gokat. ' A magyar kormány ennek ellenére ragaszkodott a 16. véghatározat meg­semmisítéséhez, s nem volt hajlandó (e nélkül) a népcserét megkezdeni, mire a csehszlovák fél 1946. novem­ber 15-én Köbölkúton (Párkányi járás) és Szemeten (Somorjai járás) meg­kezdte a szegényebb (általában öt holdon aluli) magyar családoknak Cseh- és Morvaországba, cseh gaz­dákhoz való kényszerkiköltözését. Az akció lebonyolításának menete: a kijelölt községet este a katonaság körülvette. Lélek se be, se ki. Másnap kikézbesítették a 88/1945-ös, általá­nos munkakötelezettséget előíró elnö­ki rendeletre hivatkozva a „kiutaló végzés'‘-eket, melyekben meg volt nevezve az a cseh-morvaországi köz­ség, sok esetben már a gazda is, ahová a családokat ki fogják költöztet­ni. A végzés közölte a munkadijazását is. A kiutaltak lakást, fűtést, világítást kaptak, pénzben a férfiak 850-1075, a nők 870-975 koronát havonta. Cso­magolásra másnap reggelig volt idő, amikor is a katonai teherautók felfuva­rozták őket az állomásra. Irány a meg­adott végállomás. Nagy hidegek jár­tak. Az úton sokat fáztak. Azok jártak jobban, akiket a már a végzésen megjelölt családokhoz utaltak ki. Mert ha csak a község volt megjelölve, az érkező transzportot a főtérre hajtották, ki, ahol a cseh gazdák válogatták ki őket. Több depor­tált írta keserves levélben: válogatták őket, mint a barmokat. A deportálások óriási riadalmat kel­tettek a magyarok körében. Rémüle­tükben sokan Magyarországra mene­kültek, sokan át a jeges Dunán. Töb­ben ott lelték halálukat. A pozsonyi magyar meghatalma­zott hivatalát tömeg ostromolta, hogy családcsatlakozás útján jelöljék ki őket is Magyarországra való áttelepítésre, miután azt tapasztalták, hogy az egyezmény V. cikke alapján kijelölte­ket (fehértaposokat) nem viszik Cseh­országba. (Holnapi számunkban folytatjuk) A kilencedik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom