Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)

1991-06-17 / 100. szám

I ( ÚJSÁG )1 1991. június 17. Csak a fociliga ö s s z áll am i Jacques Attali megígérte: Rugalmas és gyors lesz Ami bennünket összeköt.. Az államrészek az állami szervek és intézmények mellett az állami vagy országos, nem kormánypárti (ellenzéki) szervezeteknek is kö­szönhetik megmaradásukat; e szer­vezetek a csaknem minden terüle­ten előforduló szakadár törekvések konpenzálását szolgálják. Az első bomlasztó hullámot a hu­­száki föderalizáció indította el Cseh­szlovákiában. Megható volt abban az időben néhány szélsőségesnek tartott, félreállított folyóiratnak a ki­állása a csehszlovák államiság és a kétnyelvűség mellett (a cikkek a szerzők anyanyelvén jelentek meg), a lap korábbi színvonalát is megtart­va. (Például a Ős. architekt, Uméní a femesla, Ős. loutkáf.) További sze­paratista hullám a novemberi fordu-Kivonulás után „Közhasznú” kaszárnyák Diana a neve annak a modern hotelnek, amelyet a Pilzen melletti TfemoSnában a szovjet katonák ál­tal hátrahagyott épületekből három hónap alatt alakított át a Holzman és társa nevű csehszlovák társaság. A Stavexin magáncég segítségével 80 személyt befogadó vendéglőt és borozót, valamint recepciót építet­tek, a szovjet katonák családjainak szánt új lakásokat pedig hotelszo­bákká és lakosztályokká alakították, összesen 56 fekvőhellyel. A mű érté­ke több mint 4 millió korona. A Holzman társaság már további laktanyaépületek átépítésén dolgo­zik, amelyeket októberben kíván üzembe helyezni. A társaság 16 je­lentkező közül nyerte el az épületek és a terület bérleti jogát, amiben a legmeghatározóbb tényező a rövid kivitelezési idő volt. Ahogy azt a társ­­tulajdonos, Václav Holzman el­mondta, a város melletti volt katonai térségben egy egész üdülőközpontot kívánnak kiépíteni sportpályával és uszodával ellátva, amely azonkívül, hogy ez TeSnov első ilyen idegenfor­galmi nevezetessége, a városnak 25 személy számára munkalehetőséget, a városi kasszának pedig kb. évi fél­millió korona bevételt jelent. A keletnémet vasútijármű-gyártó cégek egyik legnagyobbika, a dessaui vagongyár az egyesítést megelőző időszakban 15 országba exportálta termékeit, legfontosabb vevője a Szovjetunió volt. A változásokat követően azonban Dessauban is új piacok után kellett nézni, mivel a hagyományos KGST- vevők fizetésképtelenek lettek. Az új kuncsaftok közé tartozik a Bundesbahn leányvállalata, a „Kombiwagen Eltville” cég, amely az idén 200 kocsit vásárol a keletnémet gyártótól. Az Európai Újjáépítési és Fej­lesztési Bankkal, a Szovjetunió kül­kereskedelmi bankjával és a német export-hitelintézettel folytatott ke­mény tárgyalások után született meg a megállapodás, amelynek értelmé­ben a dessaui és ammendorfi vagon­gyárak 1,4 milliárd márka értékben szállítanak vasúti járműveket a Szovjetunióba. Ezt a hitelkeretet lat után keletkezett, s ma már úgy tűnik, egyetlen nem hatalmi, összál­­lami intézményünk a futball-liga, amely tulajdonképpen a soviniszta lokálpatriotizmus szabályozójaként, „szelepeként” működik. Nemcsak társadalmi, de politikai érdek is az állam egységének megőrzése. De hogyan is néz ki az idevonatkozó po­litikai forgatókönyv? Mi változott a Nemzeti Frontos korszak óta? ( Nem mi írtuk ) Politikai pártunk van elég. Jel­lemző, hogy a parlamentbe többnyi­re csak olyanok kerültek be, ame­lyek nem rendelkeznek összállami hatáskörrel — de jure (s ezt sok esetben programjuk is hangsúlyozza — SZNP, DSZM-ÖSZM), vagy leg­alábbis de facto (Csehszlovák Szo­cialista Párt, , Csehszlovák Nép­párt). Aztán van egy sor olyan parla­menten kívüli pártunk, amelyeknek az összállamisága csak elvekben lé­tezik, az is inkább csak a cseh or­szágrészben (Csehszlovák Földmű­vesek Pártja, Republikánus Unió, Csehszlovákia Republikánus Pártja stb.). Nem állítható, hogy e pártok­nak itt-ott nincs szlovákiai sejtjük, de az ottani hatáskör elenyésző a csehországihoz képest. Egy külső szemlélő számára is fel­tűnő, hogy még csak jele sincs az egységesülésre, a megfelelő, analóg Mint ismeretes, Meciar exminisz­­terelnök Kelet-Szlovákia szerte nagygyűléseket tart, ahol időnként meghökkentő kijelentéseket tesz. Ezzekkel kapcsolatban Frantisek Javörsky, az SZNT elnökségének tagja, a Kereszténydemokrata Moz­galom képviselője írt cikket mozgal­mának lapjában, a Slovensky den­­níkben azután, hogy Vladimír Meői­­ar tehetségtelen politikusnak titulál­ta a miniszterelnöki székben őt kö­vető Ján Carnogurskyt. Javörsky szerint a leginkább visszataszítóak azok a kijelentések, amelyekben az exminiszterelnök pártok létrehozására való törekvés­nek. A német CDU-CSU koalíció mintájára joggal várhattuk volna el mi is a népiek és a keresz­ténydemokraták összefogását, annál is inkább, mivel mindkét esetben el­sősorban katolikusokról van szó (a katolikus vallás pedig „általános”, tehát nemzetek fölötti elvekre épül). Egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy azok a pártok, amelyek a nemzetek kölcsönösségét tűzték zászlójukra, nem járnak sikerrel; az állam megmaradására való törek­vésnek magától értetődőnek kell lennie, és nem képezheti egy politi­kai program gerincét. A beavatatla­­noknak mindenesetre úgy tűnhet, hogy Csehszlovákia egységéhez a nemzeti kisebbségi pártnak, az Együttélésnek fűződik legnagyobb érdeke. A figyelmes olvasó bizonyára ész­revette, hogy egyik jelentős pártunk kimaradt a felsorolásból. Igen, ez az a párt, amely mindig is internaciona­lista és összállami volt, s az is maradt a mai napig (ne tévesszen meg ben­nünket a szlovákiai „ág” új megne­vezése!). Az állam egységét valójá­ban jelentős mértékben az erős, az ország egész területén egyforma ha­tékonysággal működő politikai pár­tok szavatolják. Azonban politikusa­ink ezt a feladatot nem hagyhatják „arra” az egy pártra. (LIDOVÉ NOVINY) kardcsörtető hangnemben beszél. Ezek pedig nem vezetnek Szlovákia társadalmi életének konszolidálásá­hoz, hanem egyetlen célt szolgálnak: a tömegeket arra készítik fel, hogy átvegyék a hatalmat Szlovákiában. Cikkének végén nem minden él nélkül jegyzi meg a szerző: Meőiar úr még fél évig 15 ezer korona bért kap, Tatra 613-as gépkocsi áll a ren­delkezésére és testőrök veszik körül. A leváltott miniszterek bére 12 ezer korona továbbra is. Ilyen körülmé­nyek között nagyon könnyű a kor­mányellenes politizálás... Az Európai Felújítási és Fejlesz­tési Bank (BERD) rövid időn belül felkínálja szolgálatait ügyfeleinek — jelentette ki pénteki sajtótájékozta­tóján Jacques Attali, a bank elnöke. Elmondta, hogy az újságírókkal a Prágában megrendezett európai konföderációs értekezlet alkalmából találkozik. A BERD, mint európai pénzintézmény, részt kíván venni a „nagy” Európa építéséből. Jacques Attali a továbbiakban megjegyezte, hogy a nap folyamán tárgyalt Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszterrel és Josef Tosovskyval, a Csehszlovák Állami Bank elnökével. Délután a csehszlo­vák gazdasági miniszterrel, Václav Dlouhyval találkozott. A délelőtti eszmecsere főleg az Európa Bank csehszlovákiai privatizációs folya­matba való bekapcsolásáról tárgyal­tak, valamint a jelenlegi legégetőbb gazdasági nehézségek leküzdéséhez nyújtott segítség lehetőségéről. Régiók „határtalanítása” Szombaton nyitották meg Ungvá­­ron azt a kiállítást, amelyen Kelet- Szlovákia, Észak-Magyarország és Kárpátalja termelői mutatták be közszükségleti cikkeiket és élelmi­­szeripari termékeiket. Az ungvári Junoszty sporttelepen megrendezett kiállítás 8000 négyzet­­méternyi területén több mint 170 ál­lami, szövetkezeti és magánvállalat mutatkozott be. A kiállítás rendezői A Time Manager International (TMI) nevű dán cég szombaton to­vábbképző tanfolyamot indított a csehszlovák államigazgatás vezető dolgozói számára. A kormányhivatal továbbképző központjában Dédkűv Mlyn u ÜnhoSté-ban megrendezett tanfolyam hallgatói a szövetségi kor­mány miniszterhelyettesei és a kor­mányhivatal további tisztviselői. Az egész világon ismert TMI cég szak­értőinek — pszichológusoknak és menedzsereknek — a feladata, hogy A részleteket illetően a BERD el­nöke kijelentette, hogy az eddigi tár­gyalások jobbára tájékoztató jelle­gűek voltak, ám az elkövetkező he­tekben sor kerülhet a konkrét együttműködésre. A BERD júliusi ülésén a csehszlovákiai helyzetet tű­zik napirendre. Jacques Attali a továbbiakban még leszögezte: a BERD komolyan érdeklődik a „háromszög” (fejlett országok—Szovjetunió—Közép- és Kelet-Európa) kereskedelme iránt. Konstatálta, hogy az együttműködés fejlesztéséről több nézet is kialakult — ezeket közelebbről meg kellene ismerni. Jacques Attali, a BERD elnöke, még az est folyamán Moszkvába re­pült, ahol Mihail Gorbacsowal talál­kozik. A vele tervezett tárgyalások­kal kapcsolatban elmondotta, hogy azok az ország gazdasági reformjá­val, és a világ egyes jelentős pénzin­tézményeinek, így a BERD-nek is, a Szovjetuniónak nyújtandó esetleges támogatásáról folynak. a sajtónak nyújtott tájékoztatóban elmondták, hogy az üzleti partnerek leginkább a bútor, élelmiszer, feldol­gozóipari és papíripari termékek, valamint a textiláru iránt érdeklőd­nek. Az idén elsőízben megrendezett kiállítás június 23-áig tart. A tervek szerint 1992-ben Miskolcon, 1993- ban pedig Kassán és Iglón rendez­nek hasonló kiállítást. a résztvevőket megtanítsák arra, ho­gyan használják ki jobban idejüket, hogyan növeljék munkateljesítmé­nyüket, javítsak az emberek közötti kapcsolatokat stb. A dán cég néhány héttel ezelőtt már tartott egy hasonló tanfolyamot alacsonyabb beosztású vezetőknek. Annak a rendezvénynek a sikere adott alapot a mostani létrehívásá­hoz. Bízzunk benne, hogy miniszter­­helyetteseink „jó tanulók” lesznek. ([ Gazdasági körkép -O­A dessaui vagongyár nem adja fel használták fel a dessauiak 1400 hű­tőkocsi szovjet exportjára is, így a gyár valamennyi dolgozójának bizto­sított a munkája ebben az évben. Dessau 2600 embernek ad kenye­ret, s az idén úgy tűnik, nyereséges lesz. Egyelőre a vagyonügynökség tulajdonában van, ám 15 német és nemzetközi cég tanúsít élénk érdek­lődést a „kalapács alá” kerülő válla­lat iránt. Közöttük található az AEG, a Preussag, a Dresdner Bank, a Siemens, a Mitsubishi és a Talbot. Kína az első Az Egyesült Államokat maga mögé utasítva Kína volt tavaly a világ legnagyobb hústermelője — közölte a China Daily angol nyel­vű napilap. A kínai húsözön ta­valy 28,57 millió tonnát tett ki (ennek kétharmada sertéshús), amíg az Egyesült Államok terme­lése 28,32 millió tonna volt. Hogy ki lesz a szemcsés nyertes, az még titok. Annyi viszont bizonyos, hogy a dessaui gyár semmiképpen sem haj­landó lemondani a keleti piacról brit és japán konkurensek javára. A né­met gyárban máris folyik a szovjet megrendelésre készített úgynevezett „szendvicsvagonok” nullszériájának gyártása. Ezeknek a kocsiknak bel­ső- és külső fala között habosított szigetelőanyag van, ami hatéko­nyabb hőszigetelést biztosít. Az egy főre jutó hústermelésben azért még van mit javítania az ázsiai óriásnak: 25,2 kilós fejenkénti átlaga elmarad a 30 kilós világátlagtól. A hústermelő szektor teljesítmé­nyének növekedése az utóbbi 12 év­ben átlagosan 20 százalékos volt, s a tendencia nem tört meg az idei első negyedévben sem — teszi hozzá. Devizapiaci árfolyamok / Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1991. június 17-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,14 51,16 50,65 48,82 51,% 50,39 Ausztrál dollár 23,26 23,74 23,50 22,33 24,03 23,18 Belga frank (100) 83,13 84,81 83,97 80,89 86,17 83,53 Dán korona 4,44 4.52 4,48 4,30 4,60 4,45 Finn márka 7,23 7,37 7,30 7,01 7,49 7,25 , Francia frank 5,04 5,14 5,09 4,90 5,22 5,06 Görög drachma (100) 15,70 16,02 15,86 14,65 16,19 15,42 Holland forint 15,19 15,49 15,34 14,78 15,74 15,26 ír font 45,74 46,66 46,20 44,04 47,40 45,72 Japán jen (100) 21,84 22,28 22,06 21,26 22,58 21,92 Kanadai dollár 26,97 27,51 27,24 26,29 27,85 27,07 Luxemburgi frank (100) 83,13 84,81 83,% 80,03 86,15 83,09 Német márka 17,11 17,45 17,28 16,82 17,74 17,28 Norvég korona 4,38 4,46 4,42 4,24 4,54 4,39 Olasz líra (1000) 22,95 23,41 23,18 22,34 23,78 23,06 Osztrák schilling 2,44 2,48 2,46 2,40 2,52 2,46 Portugál escudo (100) 19,23 19,61 19,42 18,30 19,92 19,11 Spanyol peseta (100) 27,41 27,97 27,69 26,64 28,34 27,49 Svájci frank 19,97 20,37 20,17 19,64 20,70 20,17 Svéd korona 4,74 4,84 • 4,79 4,60 4,92 4,76 USA-dollár 30,83 31,45 31,14 30,44 31,84 31,14 V___________________________:__________ J így könnyű a kormányellenes politizálás Meciar üzelmei Vállalkozók „tárlata” Megemlékezés Kassa bombázásáról A Kassai Magyarok Baráti Társasága június 28—29-én nyilvános történelmi szimpóziont rendez a kassai bombázás 50. évfordulójára. 1941. június 26-án bombatámadás érte Kassát és Enyickét, s a ledo­bott bombák huszonkilenc személy életét oltották ki. Magyarország e merénylet miatt lépett be a második világháborúba. Ennek az esemény­nek az ismertetésére s az 1940-es évek politikai, hadtörténeti helyzetének elemzésére kerül sor Kassán, az Óvárosi Kulturális Központban a két­napos szemináriumon. Az előadásokat neves magyarországi és csehszlo­vákiai magyar történészek, hadtörténészek tartják. (cs) A TMI folytatja Fejtágítás főnököknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom