Szabad Földműves Újság, 1991. június (1. évfolyam, 87-111. szám)

1991-06-15 / 99. szám

1991. június 15. I ( ÚJSÁG ) I 5 c Kultúra 3 A szépség megtestesülése Termékeny csend Dübörög, csattog, csikorog, sivit, sziszeg, vijjog, üvölt, bömböl, ja­­jong a világ körülöttünk. A zaj lassan mindent elborító ten­gerében a legtöbb ember tehetetlen buborékként sodródik, nem találva, de többnyire nem is keresve a csend szigetét. Sokan félnek szembenézni önma­gukkal, félnek a gondoskodás gyak­ran gyötrő, fárasztó - ám megtisz­tulást hozó! - folyamatától, míg má­sok saját ürességüktől, gondolat­szegénységüktől tartanak, attól, hogy nincs mondandójuk mások számára, ezért zajburokba öltöz­nek, s így szigetelik el magukat mind a belső, mind a külső világtól. Miközben a zaj az egyik fő civili­zációs ártalommá vált, amely nem­csak a hallást, az idegeket, hanem a lelket is rombolja, az emberek eszelős megszállottsággal hurcol­ják magukkal zajgeneráló eszközei­ket: hegytetőkön, erdei tisztásokon, folyók mellett, tavak partján, stran­dokon a hátrahagyott szemét mel­lett bömbölő rádiók, magnetofonok árulkodnak a teremtés koronájának jelenlétéről. Legyen bátorságunk, erőnk, hi­tünk ezen változtatni! Te, aki nem leled lelked nyugal­mát, bízd magad a természet gyó­gyító csöndjére! Te, aki feketekávé­val, cigarettával, alkohollal próbá­lod gyorsabb röpülésre ösztökélni szárnyas lovadat, dobd félre ezeket, ülj ki egy virágos kertbe, s a mú­zsák köréd gyűlnek! A termékeny, humánus csönd nem azonos a kikényszerített néma­sággal, az elutasító ridegséggel, az elidegenedett elzárkózottsággal: nem elválaszt, hanem összeköt. Ne féljünk hát a csöndtől! A természe­tes csönd maga a béke: balzsam fáradt idegeinknek, bölcsője szüle­tő gondolatoknak, táplálója érlelő­dő barátságoknak, ihletöje nagy szerelmeknek, múzsája a költők­nek. Mindenkihez van szava, csak figyelnünk kell rá! A termékeny belső csönd állapo­tát meditációnak is nevezhetjük. A rendszeres transzcendentális meditációval beindul egyfajta át­hangolási folyamat. A külvilág felé fordult, általa lenyűgözött tudatot befelé irányítjuk, a belső lényegre és a csendre. A meditáció minden formájának előfeltétele tehát az el­me elcsendesítése. A meditációt testi és szellemi ellazulásnak kell bevezetnie, el kell engednünk min­dent, ami a külvilághoz köt, hogy befogadhassuk a belső csendet, el­némítsuk gondolataink lármáját, behatolhassunk igazi hazánkba. Hosszú, türelmes gyakorlással a külső érzékelés annyira beszűkül, hogy belsőnkből felszínre törhet egy új, eddig .lem ismert tapaszta­lat. A rendszeres meditáció útján megnyílik számunkra a tudatalatti réteg, élményvilágunk kibővül egy új belső dimenzióval: megnyílik a „harmadik szem“, a misztikus látás „szerve“. S ekkor sikerül ki­gyomlálnunk a lelkünk mélyén meggyökeresedett gazokat, rossz emlékeket, elfojtott gondolatokat. Megtisztulunk, újjászületünk, meggyógyulunk. Majdnem minden­ki alkalmas arra, hogy saját pszi­chiátere, lelki vezetője lehessen! A meditációt nem lehet a logikai gondolkodás Prokrusztészágyába gyömöszölni, egyértelműen megfo­galmazni, mert ez nem tudomány, hanem életbölcsesség, teremtő fej­lődés, élet a javából és fenséges, mint a csillagos ég. Aki még nem meditált, sosem értheti meg, tehát pusztán az értelem útján megköze­líthetetlen. Csak a beleélés, az em­pátia, nem a verbális kommuniká­ció az egyetlen út. A meditáció él­ményei nem foglalhatók nyelvi for­mába, a személyes átélés a fontos. A meditáció „álmai“ közölhetetlen élmények. Aki kitartóan meditál, hamarosan észreveszi, hogy sok tekintetben megváltozik az élete, új módon vi­szonyul a valósághoz, egyre inkább képessé válik az élet nyugodt, féle­lem, remény, vágyak és illúziók nél­küli szemléletére. Nyugtalanságunk szertefoszlik, fölfedezzük a világ igazi lényegét. A meditáció korunk szükséglete és aziluma. Rengete­gen érdeklődnek a meditáció, bel­sővilágunk rejtett titkai iránt, de nem tudják, mi a teendő. Tény, hogy létezik bennünk „rejtelmes sziget“, de kevesen fedezik fel. Pe­dig a felfedezés óriási örömmel jár, a Robinsonok örömével, az elásott kincs megtalálásának boldogsá­gával. A gyermekektől lehet legjobban megtanulni az őszinte, igaz meditá­­lást. Beleélik magukat fogalmi gát­lások, megszorítások nélküli fan­tasztikus személyek, állatok, vidé­kek és tájak, események, történé­sek tarka világába és - meditálnak, bennük élnek, és ez a titok nyitja. (korcsmáros) A Stúdiószínpad feltámadása A 28. Jókai Napok fináléja után sokféle vélemény elhangzott: pozitív és negatív, megalapozott és nagyképű, egymásnak ellent­mondó és egymást kiegészítő vé­lemények. Nem szándékom vitá­ba szállni egyikkel sem, de bátor­kodom kijelenteni, hogy nem értek egyet a szkeptikusokkal, a min­dent ledorongolókkal, a létező ér­tékek megkérdőjelezőivel, a pasz­­szív ajakbiggyesztőkkel. A tény, hogy a város közönsé­ge ezúttal megtagadta rendezvé­Az Elefántember főszereplői: Tóth István és Erdélyi Attila nyét és távol maradt, nem a Jókai Napokat, hanem a letargiába süllyed várost minősítik. Igazi szakmai fesztivál volt: a csoportok megtekintették egymás produk­cióit, megvitatták és komoly szak­mai véleményt kaptak a hajnaltól hajnalig dolgozó zsűritől. Az, hogy ezúttal öt ország szín­játszói találkoztak Komáromban, növelte a rendezvény jelentősé­gét és rangját. Ezzel a Jókai Na­pok megtette az első lépést afelé, hogy nemcsak a hazai, hanem az egész magyar nyelvterület amatőr színjátszóinak legjelentősebb se­regszemléje, szakmai továbbkép­zője legyen. Ezért sokakkal ellen­tétben én azt állítom, hogy a Jókai Napok nemhogy meghalt volna, de újjászületett. Nézzük melyek azok az előadá­sok, amelyek emlékezetesek ma­radnak. Alfred Jarry Übü királya száz évvel ezelőtt íródott. Az akkor 17 éves szerző egy iskolai ünnep­ségre írta darabját, amely máig megőrizte aktualitását. A zsarnok­ságot nem lehet kiiktatni a törté­nelemből. A gyergyószentmiklósi Figura együttes sikeresen mutat­ta fel létünk abszurd, groteszkbe hajló vonásait. Rutin- és sallang­mentes előadás, bravúros moz­gástechnika, a játéktér felületének maximális kihasználása, sokkoló hang és zenehatások jellemezték az erdélyiek vendégjátékát. A fesztivál másik revelációja Io­nesco Jacques vagy a behódo­­lás című művének színrevitele volt, a gödöllői Diákszínpad előa­dásában. Értelmüket vesztett sza­vak, jelentésüket vesztett gesztu­sok, kiürült, eltorzult kapcsolat­­rendszer, a családi lét monotóniá­ja, groteszk helyzetet szülő küz­delem és Jacques, aki megpróbált más lenni, megpróbált lázadni. Ebből a világból a kudarcát meg­élő apa sem menekülhet: össze­csomagolása és a szomszéd szo­bába történő bújdosása csupán póz, üres szimbólum marad. Ez a bűvös kör, cella, vallatószoba: a család, az otthon olyan vissza­húzó erő, amelyből - úgy tűnik- csak befelé menekülhet a fiú. De sikerült önmagából is kiüldöz­ni, amíg elhangzik: „minden jobb mint ez a mostani helyzet.“ Ekkor fordul érdeklődése Roberta felé, akinek mássága: három orra és szája, a tiszta kapcsolat lehetősé­gét csillantja meg. Ám a család szorításából nem lehet szabadul­ni: a nászukat ülő fiatalokat körül­táncolják a családtagok, s egyet­len lehetőség marad csupán: a behódolás. A budapesti Arvisura Színházi Társaság Balázs Béla: Surya­­kanta király történetét mutatta be elsöprő sikerrel. Bár kétszer léptek színpadra, a közönség nagy része kinnrekedt. Tökéletes mozgás-, tánc- és beszédkultúra, meditáció és látvány, a szépség megtestesülése - a tökéletessé­get kísértő előadásuk külön elem­zést érdemelne. íme, kellékek nél­kül is lehet jó színházat csinálni! „Az égi és földi dolgok érvényes igazsága nem szavakban, hanem a szavak között teremtett rendben- a gondolatban - van jelen.“- mondta az előadás kapcsán a zsűri egyik tagja. A komáromi diákok Tanár úr, kérem című produkciója önfeledt felszabadult játék, a diákélet gro­teszk és humoros megjelenítése. Karinthy műve helyett felszíne­sebb, közhelyszerűbb, szerkezeti­leg széteső színpadi játékot kap­tunk. A jó csoportmunkából kitűnt Göbö Sándor és Rab Csaba az Énekes madár egyik jelenetében egyediségével, jó stílusérzékével és eredeti humorérzékével Stu­­bendek Katalin. Ez az előadás is közönségsiker volt, a humorra kiéhezett nézők hálásan fogadták játékukat. A kassai „X“ Iparista Kis Szín­pad elmaradt eddigi teljesítmé­nyei mögött. Szentkuthy Miklós Udvari gyásza néhány sikeres jelenet ellenére vázlatszerű ma­radt. Rendezői fogásokkal, csi­szoltabb jellemábrázolással él­vezhetőbbé lehetett volna tenni a produkciót. A nagykaposiak Suli-buli című előadása nagyobb energiabefek­tetéssel, igényesebb forgató­­könyvvel lehetett volna jó előadás is. A jelenetek nem kapcsolódtak egymáshoz, hiányzott a történet. Az Ipolyságiaknak nem sikerült megismételniük tavalyi sikerüket. Az igényes témaválasztás nem pótolta az adekvát színpadi forma hiányát. A lévaiak bemutatója a hiá­nyosságok ellenére is a legjelen­tősebb hazai előadásnak számít. Tamási Áron Énekes madara igazi színházi siker volt. Erdélyiek is megirigyelhették a hamisítatlan székely humort, ami - a közönség örömére - áradt a színpadról. Fe­lejthetetlen marad Göbő Sándor és Senkár Mónika alakítása. A losonciak Bemard Pomeran­­ce kommersz művét az Elefánt­embert sok hibával, de profi mó­don oldották meg. Lehengerlő kri­tikát kaptak, ám az a tény, hogy a főszereplő Tóth István a legjobb alakítás díját kapta, a társulat elis­merését is jelenti. Meggyőződé­sem, hogy hallunk még róluk. Nagyon szerény teljesítményt nyújtottak a sepsiszentgyörgyi, beregszászi, nagyszombati, dél­komáromi és. a vajdasági cso­portok. BALÁZS F. ATTILA (Krüger Viktor felvételei) A kassai Thália Színház már régeb­ben tervbe vette egy új, hézagpótló színházi műhely, a stúdió létrehozá­sát. Ám e természetesnek tekinthető elképzelés - különböző gátló okok miatt - csak a múlt évad végén kez­dett igéretteljesebben körvonalazódni. Ekkor sikerült az eredeti műsortervet túlteljesíteni (9 évi elfektetés után) bemutatni Václav Havel remek drá­maírói, politikai és etikai gondolkodá­sának ötvözésével született egyfelvo­­násosát, az Audienciát. Dél-Szlovákia közönségének (valamint déli szom­szédaink publikumának) így hát volt lehetősége arra, hogy közelebbről is megismerje a művészi allegorikus ki­fejezésmóddal tolmácsolt szüzsé alapgondolatát, az abszurd színház jellegét, illetve szabályait. A darab színházi sikere mögött szerényen hú­zódott meg az ambiciózus rendező, Horváth Lajos. Alkotásvágyát kielégít­ve, de nyilván az Audiencia sikerén is felbuzdulva ismét munkához látott, miután rávette a Thália Színház né­hány művészét a többletmunkára. Végül is május végén újabb házi bemutatót tarthatott a kassai Thália Színház Stúdiószínpada. Ezúttal a magyarországi Görgey Gábor Ko­­mámasszony, hol a stukker? című kétfelvonásos komédiáját adta elő. Ez is abszurd dráma, de egzisztencioná­­lis jellegű eszmerendszere társadalmi színezetet kap, elvontsága ellenére nem veszíti el a történelmiséget, az adott társadalmi rendszerekhez fűző­dő kapcsolatát. Ezért annyira érthető és meggyőző. Már a komédia címe is sokat sejte­tő. Elárulja, hogy a cselekmény mag­­vát a fegyver - mint hatalmi eszköz - körüli huzavona képezi. A komédia ugyan végig kacagtató, a komoly mon­danivalót is humorba csomagolva kap­ja a néző: a stukkerért folyó harc a színpadon (mint az életben is) kímé­letlen. Az öt szereplő felváltva birtokol­ja e fegyvert. Bezárt körnek is tekint­hető ez a reménytelen herce-hurca, amely végül is arra utal, hogy az élet színpadán se a „stukker" megszerzé­se legyen a lényeg, hanem az egyéni boldogulás keresése. A közeljövőben a Komámasszony, hol a stukker? is elindul a vidéki kőrút­jára. Nem mindennapi lehetőséget kí­nál majd a közönségnek arra, hogy megismerje Görgey Gábor külföldön is nagy sikernek örvendő szellemes ko­médiáját. Tévedés lenne azt hinni, hogy Hor­váth Lajos ezzel a rendezésével kime­rítette ez évi művészi törekvéseit. Jú­nius végén ugyanis a kassai Thália Színház Stúdiószínpada újabb házi bemutatót tart. Ismét az ő rendezésé­ben adja elő - a fiatal színészgárdát is foglalkoztatva - Guyfossi francia drá­maíró két egyfelvonásosát, A motívu­mot és a Két szerető szívet. Nagy érdeklődéssel várjuk tehát az újabb színházi élményt. Ugyanakkor felmerül bennünk a kérdés: vajon Hor­váth Lajost már most is a Stúdiószín­pad állandó rendezőjének tekinthet­jük? Eddigi bizonyításai alapján talán nem is elvetendő megoldásként. SZŐKE ISTVÁN A Tanár úr, kérem komáromi diákok előadásában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom