Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)
1991-05-13 / 70. szám
4 ( Közgazdasági figyelő ^ A Szlovák Mezőgazdasági Bank pénzügyi híradója A forgókészletekre nyújtott hitelekről A forgókészletekre nyújtott hitelek kereskedelmi hitelekké történt átalakítása, amit a szövetségi kormány 781/1990-es számú határozata alapján hajtottak végre, a restriktiv hitelpolitika érvényesítésével kapcsolatosan a kamatlábak lényeges emeléséhez és a lejárati idő rövidítéséhez vezetett. Ez kedvezőtlenül érintette számtalan vállalat fizetőképességét, és meggyorsította az áramelkedések ütemét. Nyilvánvalóvá vált, hogy jelen pillanatban ez nem a legjobb megoldás, ezért a Szövetségi Pénzügyminisztérium a bankokkal együttműködve úgy igyekezett a helyzetet megoldani, hogy a forgókészletekre nyújtott hiteleket elkülönítette a többi hiteltől, valamint a kereskedelmi bankok rendszerétől. Bár bankunk nem érdekelt közvetlenül ebben a megoldásban (tevékenységét csak 1991. január 1-jén kezdte meg, tehát nem nyújtott hitelt forgókészletekre), az olvasók informálása érdekében ismertetjük a művelet fő céljait és az eljárást. A választott megoldás abból indul ki, hogy az egész ügylet:- a költségvetések gazdálkodásától elszigetelten fog lefolyni,- nem vezet a gazdaságban fellelhető pénzmennyiség inflációs növekedéséhez,- a lehető legrövidebb időn belül megvalósításra kerül. A művelet lebonyolítására speciális pénzintézetet hoztak létre - a Konszolidációs Bankot, amelynek feladata, hogy a kereskedelmi bankoktól átvegye az eredetileg forgókészletekre nyújtott hiteleket, és gondoskodjon a törlesztés és a kamatfizetés teljesen új rendszeréről. A forgókészletekre nyújtott hiteleket eltérő módon kezelik az állami termelő, állami kereskedelmi és a szövetkezeti szervezetek esetében. Elvileg egységes fellépés tételezhető fel az összes állami termelővállalattal szemben (az 1990. november 30-án fennállt, forgókészletekre nyújtott hitelek nyolcvan százaléka a Konszolidációs Bank hatáskörébe kerül). A szövetkezetek (beleértve a termelőszövetkezeteket is) esetében az arány alacsonyabb, mint az állami szférában (ötven százalék), mert ezektől a szervezetektől - eltérően az államiaktól - az utóbbi években nem voltak a forgóalapok elvonva. A Konszolidációs Bankba átkerült hitelekre más fizetési és hitelfeltételek lesznek érvényesek. Nyolcéves eqvséqes törlesztési határidő lesz meghatározva, ami az 1990 novembere előtti időhöz viszonyítva jelentős enyhítés a vállalatok számára. A Szövetségi Pénzügyminisztérium szerint a kamatmegterhelés szempontjából nagyjából tizenhárom százalékos kamatláb megállapítása reális a vállalatok számára. Ez újabb fontos engedményt jelent a vállalatoknak (a kereskedelmi bankok kamatlába tizenkét-tizennyolc százalék körül mozog). Az említett megoldás ellenére hallani olyan hangokat, hogy az ezekre a hitelekre kirótt kamatnak még alacsonyabbnak kellene lennie. Ez egyszerűen lehetetlen, mert a Konszolidációs Bank a tízszázalékos diszkontlábnak megfelelő kamatot fog fizetni. Látni kell azonban azt is, hogy a jelenlegi infláció mértékéhez viszonyítva rendkívül alacsony a megszabott kamatláb. Az egész műveletben jelentős szerepet vállalnak az állami költségvetés (a pénzintézetektől való kisebb nyereségelvonás következtében), az állami pénzintézetek (az alacsonyabb kamatláb következtében) és a vállalatok (hosszabb törlesztési idő, alacsonyabb kamatok). A Szövetségi Pénzügyminisztérium szerint éppen az összes érintett szubjektum közös szerepvállalása jelenti a kiutat a jelenlegi helyzetből. Az egyirányú megoldásra tett javaslatoknak nincs esélyük a sikerre. Figyelmeztetjük olasóinkat, hogy a kereskedelmi bankok (viszonyaink között elsősorban az Általános Hitelbank) fiókintézeteik számára belső irányelveket adtak ki a forgókészletekre nyújtott hitelekkel kapcsolatban. A Konszolidációs Bank meghatalmazta az Általános Hitelbankot, és annak fiókjait, hogy a vállalatok kérvényeit hagyják jóvá minden esetben, ha a kérvényben feltüntetett értékeket helyesnek ismerhetik el. Joint venture Szó szerinti fordítása (ejtsd: dzsoen vencsr) angolból: közös kockázat. Szabad fordításban és használt értelmezésében külföldi tőkerészesedésű vállalatot jelent. A modern piacgazdaságban a külföldi tőkerészvétel és a közös vállalkozás egészen természetes, mivel komoly előnyökkel jár. A csehszlovákiai vállalatok számára főleg tőkeforrás új technológiák megszerzésére, de előny a külföldi menedzsment tapasztalatainak átvétele szempontjából is. Csehszlovákiában meghaladta a hatszázat az ilyen jellegű vállalatok száma különösen magas a német és osztrák tőkével alapítottak száma. Az így létrehozott társaságok leggyakoribb jogi formája a részvénytársaság. Szerkeszti: Pavel Vaéek Az Agrosalón kiállításon láttuk A sokoldalú Yard-Man A Yard-Man kistraktor csúcstechnika a javából. A gyártó amerikai cég nagyteljesítményű munkaeszközéhez, a nyitrai SNIP részvénytársaság közvetítésével, pontosabban bécsi fiókja révén juthat az érdeklődő. A kisgépet közületeknek, különböző társulásoknak, és vállalkozóknak egyaránt ajánljuk. Kiválóan hasznosítható ugyanis parképítésnél, zöldövezetek gondozására, rendszeres karbantartására csakúgy, mint az állattartásra (is) berendezkedett farmergazdaságokban, kisebb parcellák művelésére és nehéz munkagépekkel megközelíthetetlen árokpartok, domboldalak kaszálására. A nyitrai kisgépkiállításon a gép 3 típusát láthattuk, s - a borsos ára ellenére is - rövid időn belül mind új gazdára lelt. A BM 100-as például 29 900 koronába kerül, s 198 centiméter széles vágólappal ellátott kasza is csatlakoztatható hozzá. (Kép és szöveg: zé-ell) I í ÚJSÁG )l 1991. május 13. Gazdasági reformunk — kritikus szemmel * Nincsenek pozitív részeredmények! (A gazdasági reform szükségességét aligha vitathatja bárki is. Jócskán megoszlanak azonban a vélemények - s ezzel talán még túl enyhe kifejezést is használtunk - a konkrét megvalósítását illetően. Az eddigi tapasztalatok mindenesetre azt látszanak bizonyítani, hogy az „egyedüli lehetséges út“ egyre görcsösebb hajtogatása és érvényesítése éppen olyan veszélyes, mint radikális ellenzőinek nehezen koordinálható, sokszor nacionalista érvektől áthatott véleménye és cselekedetei. Az objektív véleményalkotáshoz mindenesetre mindkét tábor álláspontjának ismeretére szükség van; még jobb azonban, ha olyan higgadt, tárgyilagos, reális összefüggéseket feltáró elemzés segít a tájékozódásban, mint amilyen Herbert Durkovic írása, a Slobodny piatok című hetilap idei 18. számában. Az alábbiakban ezt a cikket ismertetjük, némileg rövidített formában, ám a lényeget semmiképpen sem'-érintő kihagyásokkal - a szerk. megj.) Ha másként látunk dolgokat, mint amilyenek azok a valóságban, nem sokat segítünk magunkon, sót ellenkezőleg. Márpedig napjainkban még a legfelsőbb fórumokról sem mindig a tiszta igazság szól hozzánk, hanem- éppúgy, mint a múltban - az állampolgárok tudatos félrevezetéséről beszélhetünk. Engedjék meg, hogy ezt az állításomat néhány példán keresztül illusztráljam. Félrevezeti az állampolgárt az, aki gazdasági reformunk pozitív eredményeinek erőltetett bizonygatása érdekében olyasmit is besorol e vélt eredmények közé, mint a keresletet meghaladó kínálat. Ez egyszerűen abszurd állítás. A mi gazdasági reformunk eredményeképpen bekövetkezett ilyen állapot ugyanis nem a kínálat sokrétűségét, hanem a kereslet kényszerű csökkenését, a lakosság fizetésképtelenségét és az árak irreálisan magas voltát tükrözi. Félrevezeti, sőt becsapja az állampolgárt az is, aki nem a termelés és az export növekedését jelöli meg a gazdasági reform sikerének legfőbb mutatójaként. A termelékenység dinamikus növekedése nélkül ugyanis illuzórikus lenne gazdaságunkat olyannak nevezni, amely a valódi korszerűsítés és a teljesítményközpontúság útjára lépett. A hatékony termelést nem helyettesíthetik - még rövid távon sem- a megszorító intézkedések, amelyek adminisztratív kényszerszabályozó intézménnyé degradálják az államot. Jó minőségű, piacképes termékek exportja nélkül elérhetetlen cél a korona konvertibilitása; ettől ma távolabb vagyunk, mint bármikor voltunk a múltban. Pusztán kölcsönökkel ez elérhetetlen: a pénzt elnyeli a rossz hatásfokkal működő gazdaság, s a kézzelfogható eredmény csupán az eladósodás. Gazdasági üzemek tucatjai, sőt egész ágazatok állnak a csőd szélén, és a krízis veszedelmesen terjed tovább, a szociális és a politikai szférában. Reálissá vált az előrejelzés, hogy a gazdasági reform menetébe történő mélyebb beavatkozás nélkül gazdaságunkat a teljes szétesés veszélye fenyegeti - márpedig akkor nem lesz mit reformálnunk. Mint ahogy az elhunyton sem segít akár a legmodernebb gyógykezelés sem Az állam szerepe Az is félrevezeti az állampolgárt, aki azt állítja, hogy a szerkezetváltást kizárólag a vállalatokra kell bízni, és abba semmiféle központi beleszólásnak helye nincs. A vállalatok és az üzemek ugyanis önmagukban, pusztán a saját érdekeikből kiindulva nem lehetnek képesek szélesebb összefüggéseket is figyelembe vevő, az államnak is hosszú távon prosperáló termelési programokat kidolgozni. Enélkül, és az ennek megfelelő állami támogatás nélkül mindenfajta gazdasági nyomás csak a szétesésükhöz vezethet, és ezen a téren már valóban jelentős „eredményeket" értünk el. Különösen veszélyesnek bizonyultak a közvetlen pénzügyi beavatkozások, akár minisztériumi, akár alacsonyabb szinten. Míg a fejlett országokban ezek az intézmények kellőképpen tudatosítják közóétlen „illetéktelenségüket“, és távol tartják magukat a közvetlen beavatkozástól, nálunk ma éppen ennek fordítottja érvényes. A gazdaság egész transzformációja, annak irányítása döntő mértékben pénzügyi (monetarista) alapokon történik. Hamis állítás az is, miszerint az egészséges piacgazdaság alapvető feltétele, hogy az állam ne avatkozzék bele a vállalkozói szférába. Az ilyen hozzáállás ugyanis kétségtelenül sok magas beosztású személyt mentesítene az egyes üzemek sorsáért viselendő közvetlen felelősség alól, de annál inkább előtérbe kerülne felelősségük a gazdaság EGÉSZÉNEK fejlődési irányáért, amely azonban már jóval megfoghatatlanabb, és csak közvetett formában érezteti hatását. A központi szerveknek igenis komoly feladatuk van, éspedig senki más által el nem végezhető feladatuk: akcióképes kapcsolatteremtés a fejlett országok gazdasági intézményeivel, a megfelelő szinten, és a lehető leghatékonyabban bevonni azokat a mi gazdaságunk működésébe. Az egyes üzemek vonatkozásában ez ugyan szintén lehetséges, de hosszú távú gazdasági érdekek koordinálásáról így aligha beszélhetnénk. Nincs elképzelés Az eddig elmondottakból nyilvánvaló, hogy gazdaságunk átfogó reformjának nélkülözhetetlen alapfeltétele a hosszú távú koncepció. Ilyen stratégiai elképzelés azonban mind a mai napig nem létezik. Tudjuk ugyan, hogy elkerülhetetlenül szükséges, mégis abban az illúzióban irányítjuk a reformot, hogy pusztán az egyes vállalkozói szubjektumok egyéni aktivitása elégséges lesz ehhez az új koncepcióhoz. Márpedig ez az út éppen az ellenkező célhoz vezet. Bizonyítékokért nem kell messzire menni: a tavalyi év utolsó öt hónapjában Szlovákiában a különféle vállalkozók (most főleg az állami vállalatokra gondolunk) több mint 600 szerződést kötöttek külföldi cégekkel. Ilyen mérvű kapcsolatteremtés már óhatatlanul ORIENTÁLJA az ország gazdasági életét - csakhogy esetünkben ez csupán az egyes vállalatok közvetlen érdekeinek figyelembevételével történt. Márpedig minden modern társadalomban a vállalkozói szféra közvetlen érdekeltsége az állam hosszú távú gazdasági stratégiájának része; minthogy nálunk ilyesmi mind a mai napig nem létezik, az ilyen lépések csak ösztönösnek tekinthetők, sót nem egy esetben naivnak és dilettánsnak bizonyultak. A szociológiai felmérések eredményei azt mutatják, hogy a lakosság is érzi ezt a széles körű félrevezetést. Egyre bizalmatlanabbá tekint a jövőbe, megcsaltnak és becsapottnak érzi magát A régi pártstruktúrák primitív arróganciája ugyan már a múlté, azonban egyfajta intellektuális arrogancia váltotta fel, amely a legtöbbször az elvakult szakmai egyoldalúságon alapul. Sajnos, nagyon is ékesszóló példa erre legfelsőbb törvényhozó szerveink nem egy döntése, amelyekről sokszor nehezen állapítható meg, kinek az érdekeit szolgálják tulajdonképpen Az átlagemberben mindenesetre azt az érzést erősítik, hogy újra passzív szemlélővé degradálódott, és véleményére senki nem kíváncsi, pedig ezek a döntések elsősorban az ő számára létfontosságúak. Szomorú paradoxon, hogy mindez akkor történik, amikor társadalmi-politikai szótárunk talán leggyakoribb szava a „konszenzus", miközben éppen ezt - tehát az általános megegyezést, vagy legalábbis a többség egyetértését - hiányolhatjuk a leginkább. A társadalom ismét egy szűk réteg erős nyomásának van kitéve, amely a közjó ürügyén a saját érdekeit igyekszik érvényre juttatni. A tulajdonviszony misztifikálása Józan előrelátással vajon bízhatunk-e abban, hogy a magukat, vállalkozóknak" nevező spekulánsok és pénzhajhászók egyre szélesebb tábora önmagán kívül a táradalmat is gazdagabbá teszi? Vagy abban, hogy például a nagyipar hatékonyabbá tételéhez egyedül a privatizáció a járható út? Hiszen pusztán a tulajdonviszonyok megváltoztatása önmagában még semmit nem old meg, arról nem is beszélve, hogy ami elégséges egy kisvállalkozás prosperitásához - a tulajdonos tehetsége és igyekezete -, makroökonómiai szférában már a legtöbbször kevés. A gazdaságot „nagyban“ ma minden fejlett országban nem közvetlenül a tulajdonosok, hanem hivatásos szakemberek, menedzserek stb. irányítják, miközben a tulajdonosok - még a mammutvállaiatok esetében is - nemcsak hogy nem hoznak közvetlen döntéseket, hanem lényegében távol tartják magukat a vállalkozás egész szervezeti mechanizmusától. Mindez a személyük anonimitását is jelenti egyben: ki ismeri például a Volkswagen Müvek vagy a General Motors tulajdonosát? A makroökonómiai egységek, a nagyvállalatok működésének meghatározója tehát nem a tulajdonos személye, hanem a vállalat igazgatásának és szervezettségének színvonala. Ezen a téren pedig még nagyon sok a tanulnivalónk, főleg, hogy nagyon úgy tűnik, téves útra léptünk: ismét egy szűk vezető és döntéshozó réteg misztikus elképzeléseinek szenvedő alanyai vagyunk. „Két éven belül“?... Az eredményes gazdasági reform tehát elképzelhetetlen céltudatos, hosszú távú makroökonómiai program nélkül, amelyet semmiféle restriktiv pénzügyi intézkedések nem helyettesíthetnek. így óhatatlanul a figyelem perifériájára kerül, sőt megoldhatatlanná válik a reformot kísérő egész szociális problémarendszer, nem szerveződik az irányítás, nem kerül előtérbe a szükséges ösztönzés, és még lehetne folytatni. A mi reformunk hívei azonban minderről nem látszanak tudomást venni: kategorikusan elutasítanak minden ellenvéleményt és a konstruktív vitára irányuló mindennemű próbálkozást. Teszik pedig mindezt annak ellenére, hogy eredményeik feljogosítanák őket az ilyen hozzállásra. A „tankönyv-közgazdászok“ módszereivel dolgoznak, azzal a különbséggel, hogy kísérletük távolról sem csupán elméleti, hanem az ország lakosságának túlnyomó többsége a saját bőrén kénytelen érezni a következményeit. Személy szerint tehát nem fogadhatom el azt az állítást, hogy gazdasági reformunk eddigi részeredményei pozitívak. Nem értek egyet Marián Calfa szövetségi miniszterelnöknek a Szövetségi Gyűlésben tett kijelentésével, miszerint „két éven belül megkezdődhet a gazdaság teljesítőképességének javulása, az életszínvonal emelkedése és a világgazdaság fejlett részéhez való felzárkózásunk". Inkább az a véleményem, hogy az eddig meghozott magas szintű döntések nem előre visznek, hanem visszavetnek bennünket. Súlyosabb esetben akár a teljes gazdasági csőd szélére is sodorhatnak. (Feldolgozta: -ss)