Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)
1991-05-07 / 66. szám
1991. május 7. í ( ÚJSÁG ) I Gondban a kisközségi kormányzatok Seg its magadon... Tény, hogy a községek vagyonáról szóló törvény új lehetőséget teremt önálló gazdálkodásunkhoz, s egyértelműen az önkormányzati irányítás fejlődésének kiindulópontját jelentheti. Ismerve azonban a rövidesen hatályba lépő törvényt, ma már az is világos, ■hogy nem minden község feltételeinek felel meg. Főleg a kisközségi önkormányzatok - amelyek a törvény értelmében gyakorlatilag vagyon nélkül maradtak - esetében van ok aggodalomra. Sőt jócskán akadnak olyanok is, akik már ma tudni vélik a következő hónapokban esedékes elemi működési zavarokat: tartanak attól, hogy anyagi források híján nem lesznek képesek az önálló gazdálkodásra, mert anyagi lehetőségeik minimálisak és állami dotációval már nem számolhatnak. Kérdés: hogyan tovább? Perény, Him és Felsőlánc csupán három kisközség Szlovákia több száz települése közül. Évek óta egy közigazgatás alá tartoznak, együtt maradtak a választások után is. A központ Perény, s akit megkérdeztünk, Monyok Lajos mérnök, a polgármester. Vajon ö hogyan látja az önkormányzatok munkájában új helyzetet teremtő községek vagyonáról szóló törvényt az irányítása alá tartozó települések fejlesztése tekintetében?- Hogy őszinte legyek, számunkra ez a törvény semmi jót nem hozott. A múltból örökölt csekélyke vagyonúnkat, az iskolákat és az óvodákat is „kivette kezünkből“, pedig nagyon sokba került a régi épületekYendbehozatala. Ami viszont még bosszantóbb, hogy a karbantartási és javítási munkákat továbbra is nekünk kell elvégeznünk, mert amíg az iskolaszék karbantartói Kassáról ideérkeznek, sokszor napokba is beletelik. Nem nézhetjük tétlenül, hogy gyermekeink fütetlen termekben üljenek vagy viz nélkül maradjanak. Tehát a törvény értelmében nem maradt más vagyonunk, csak az, amelyre mi magunk tettünk szert. Ezáltal azonban - számos önkormányzattal szemben - szerencsés helyzetbe kerültünk, mert ellenkező esetben most nem tudnánk mihez kezdeni. Tíz évig tevékenykedem e faluközösség nemzeti bizottságának elnökeként. A járási államszervek már akkor sem voltak túl bőkezűek a kisfalvakkal szemben. Ráadásul itt, a Kelet-szlovákiai Vasmű árnyékában mindenféle falufejlesztési akciót megállítottak. Mi azonban ebbe nem nyugodtunk bele. Nekünk is szükségünk volt ivóvízfe, üzletekre, kultúrházra. Törtük a fejünket, miből lehetne pénzt csinálni. Minden kár haszonnal jár - mondja a közmondás. Ez történt a mi esetünkben is. A vasműtől - mivel a mi környezetünket is szennyezi - évente 400 ezer korona „fájdalompénzt“ kaptunk, amelynek egy részét kisüzemi vállalkozásba fektettük. Kezdetben csak kisebb kőműves- és lakatosmunkákat végeztünk, majd lehetőségeink szerint egyre sokrétűbb tevékenységet fejtettünk ki. Építkezési csoportunk, gépeink és műhelyeink például ma már nemcsak lakosainknak, hanem a környező üzemeknek, vállalatoknak és községeknek is dolgoznak. Egy nagyteljesítményű traktor, három tehergépkocsi, egy szemetes- és fekálkocsi, valamint építkezési gépi berendezések képezik gépparkunkat. Lakatos-, kőfaragó- és asztalosműhelyünkben is van elegendő megrendelés. Ez a tevékenység mintegy 400 ezer korona jövedelmet jelent a három községnek. Ezen felül 20 személy számára biztosít állandó kereseti lehetőséget. A nyári időszakban 40 személyt is tudunk alkalmazni. így sikerült megmaradnunk, községeinket saját erőnkből fejlesztenünk, és önálló gazdálkodásunkat valamennyire megalapoznunk. • Azt hiszem, kevés községi önkormányzat dicsekedhet évi közel egymillió korona bevétellel. S ehhez jön még az adókból származó összeg...- Ez valóban jól hangzik, de a valóságban egészen más a helyzet. A vasműtől kapott pénz nagyobb részét az eredeti célokra, parkosításra, és az elhalt növényzet pótlására, ivóvíztisztításra fordítjuk... Vagyis, minden egyes koronának meg van a maga helye. A vasgyár által folyósított kártérítést azonban valamilyen címen megvonták tőlünk. Az idén az első negyedévre a 200 ezer korona helyett már csak 8 ezret kaptunk. Pedig a vasmű csakúgy, mint eddig - a minisztériumon keresztül átutalta a számlánkra. • Hogyan részesül a három falu az önkormányzat pénzéből? Elképzelhetó-e, hogy a jobban rászoruló többet kap?-A lakosság számának megfelelő arányban részesül a pénzből mindegyik. Előfordul, hogy „kölcsön adnak egymásnak“. Például a himiek jelenleg hajlandók lemondani a részükről a perényiek javára, akiknek most nagyobb összegre van szükségük a ravatalozó építéséhez. Ez is igazolja, hogy ezen a téren teljes az egyetértés. • Mennyi pénz jut a szociális juttatásokra?- Úgy gazdálkodunk, hogy az eddig nyújtott szociális támogatás ne csökkenjen. A rászorulókat továbbra is segítjük, főleg nyugdíjasainkat, akiknek olcsó étkeztetéséről is gondoskodunk. A korosabbaknak és a gyengélkedőknek házhoz szállítjuk az ételt. • Most, hogy a törvény értelmében rövidesen rendeződik a községek vagyoni helyzete, milyen további feladatok megoldását tartja a legfontosabbnak?- Mindhárom községben van vezetékes ivóvíz, üzlet, kultúrház, sikerült rendbehozni az utakat, a villanyhálózatot ... Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden a legnagyobb rendben van és már nincs tennivalónk. Van, s nem is kevés. Tovább kell bővítenünk, javítanunk a szolgáltatásokat, háztartási gépek, berendezések javító és karbantartó, valamint kereskedelmi részlegek kialakításával. Úgy tűnik, hogy a szolgáltatások egy részét felvállalják a maszekok, de még marad számunkra is bőven tennivaló. A jobb ellátás érdekében a szövetkezettel közös péküzem létesítésén munkálkodunk. Egy olyan üzemet szeretnénk létrehozni, amely nemcsak a három falut, hanem a környező 8-10 községet is ellátná kenyérrel és más pékipari termékekkel. Mindez azonban a helyi mezőgazdasági szövetkezet vagyonjogi kérdéseinek megoldásától függ elsősorban. KATÓCS GVULA 5 Sajátos helyzetben van ma a falu. Mindenki meg akarja menteni, de a nagy segítőkészségből valós, érezhető eredmény nem született még. A világon mindenütt előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek a helyi erőforrásokra épülnek és úgy próbálják meg függetleníteni magukat az egyre nyomasztóbb környezettől. Nálunk a hangzatos szólamok ellenére lényegében minden erőforrást elvontak a falvakból. Igaz ez az állítás akkor is, ha tudjuk, hogy lényegi különbség van az ország peremére „szorult“ elgyepüsödött falvak és a nagyvárosok közelében fekvő települések között. A summázat - bárhogy is vesszük - negatív. Negatív munkahelyben, pénzben, értelmiségben, önkizsákmányolásban. Az egyetegy 7 millió kis háztáji biogáztelep működik, míg Nyugat-Európában a nagyobb telepek száma az ötszázat közelíti. A trágya, az állati és növényi melléktermék a környezetet legjobban terhelő, károsító anyagok egyike, amennyiben nem megfelelő mennyiségben juttatják vissza a talajba, illetve, ha koncentráltan tárolják. A biogázgyártás technológiája régóta ismert. Két magyarországi szakkönyv is ajánlható a téma iránt érdeklődőknek: Kissné dr. Quallich Eszternek A biogáz címmel 1983-ban megjelent könyve és a Bartha, Boncz, Dorogi-Szántó szerzőcsoport Biogazdálkodás, környezetvédelem című, 1991- ben megjelent műve. A biogáz és a napenergia az a két kitörési pont, ahol először csökkenthe-Tartalék: a helyi források A falu ökológiája len pozitívum az emberi, erkölcsi tartás, ami még ma is életben tartja ezeket a településeket. Valaha a falu egy olyan ökológiai egység volt, hogy a teljes természetes körforgás zavartalanul végbemehetett területén: adott és kapott, de az egyensúly mindig fennállt. Ma, amikor távközlési köldökzsinóron függve, gázvezetékre várva, erőművi árammal fűtve, dolgozva, városi szennyvízzel terhelve a falu teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került, ideje feleleveníteni néhány alapigazságot. Ha alaposabban megvizsgáljuk a falut, az ott lévő erőforrásokat, azonnal kiderül, hogy a külvilágtól való ilyen mérvű függősége egyáltalán nem törvényszerű. Minden lehetőség adőtt arra, hogy egy autonóm falukép kialakuljon, és itt elég, ha a napenergiára, a szélre vagy a biogázra gondolunk. Külön cikkben kívánunk foglalkozni a napenergia mezőgazdasági célú felhasználásával, a szárítókkal és a napenergiás melegvízellátással, most elsősorban a biogázra koncentrálunk. A téma jelentőségét a következő számok illusztrálják: 1 sertés 1 nap alatt termelt trágyájából 0,23 m3 gáz fejleszthető, míg 1 tehén 1,5 m3, 1 baromfi 0,004 m3 gáz előállítására alkalmas trágyát termel naponta. Amennyiben a biogázenergia-tartalmat 7 kWh/m3-ben határozzuk meg, kiszámítható, hogy mekkora energiamennyiségről lehet szó. Kínában mintti a falu jelenlegi függőségét a városoktól, ahol helyreállíthatja a természetes körforgást, ahol megindulhat egy saját fejlődési úton. Az ökológiai szemléletnek természetesen nemcsak az építészeknél, hanem a mezőgazdászoknál, (gazdasági szabályozók!) és valamennyi szakma művelőjénél érvényre kell jutnia, hiszen az ökológia az élőlények és a környezet közötti összefüggéseket vizsgálja, azt a rendszert tehát, amelyben valamennyi tudománynak helye van. Kísérletek történnek ökofalvak építésére, egyre több a magát ,,öko“-nak nevező ház. A tetőn megjelenő napelem, az üvegezett veranda sokszor ezeknek a leegyszerűsített változata, a technikai felszín. A házakban emberek élnek, akik - ha maguk is megértik az ökológiai szemléletet, a természettel összhangban élnek - valóban részesei lehetnek egy régi-új mozgalomnak. A szaporodó öko-bio mozgalmak valóban alulról szerveződtek, tiszta hittel megteremtették a feltételeit an-: nak, hogy ez a gondolkodás elfoga-“ dott, szalonképes legyen. Itt az ideje, hogy a különféle szervezetek is lépéseket tegyenek ez irányban, és adókedvezménnyel, hitelekkel segítsék a környezetbarát technológiákat, az ökológiai gondolkodás elterjedését. (M. G.) Hallottam egy történetet Előfordul, hogy az ember olyan helyzetbe kerül, amikor döntenie kell. A döntésben és a célkitűzésben valójában azonban csak anynyi a közös vonás, hogy általában mindkettőt a lelkiismeret formálja. Az utóbbi hónapokban gyakran hallani olyan történeteket, amelyek szereplőinek mintha nem is lenne lelkiismeretük. Mentőövként használnak mindent, még a mezőgazdaságot is, amelynek évekkel ezelőtt hátat fordítottak. Elhagyták a földet, amit művelni kellett annak ellenére, hogy,,gazdája'“ nagyobb kereseti lehetőségek miatt inkább az iparban vállalt munkát. Az ipari üzemekből a létszámcsökkentés következtében elbocsájtott dolgozók előbb kerültek fel a munkanélküliek listájára, mint a mezőgazdasági dolgozók. Egyesekben csak azután ,, lángolt fel" a termőföld utáni vágy, amikor kézhez kapták felmondólevelüket. Miközben nem is annyira a földet akarták művelni, inkább biztos állást szerettek volna, s kaptak is. „Itt a helyem a közösben, a földemet akarom művelni" - mondták. A munkanélküliek száma azonban nem csökken, a szövetkezetekben is ,,létszámstop“ van, elbocsájtották a földnélküli dolgozókat. Azokat, akik éveken át művelték a „másét", mert több vonzalmat éreztek a föld iránt, mint tulajdonosai. A történetnek hallottam egy másik változatát is, amikor a szövetkezet vezetősége, a már említett mondat másik felét fogadta el. „A földet akarod művelni? - hát legyen. Lekanyarítjuk azt a pár hektárt, tégy vele amit akarsz. Majd csak megleszünk valahogy nélküle. “ FARKAS OTTÓ
