Szabad Földműves Újság, 1991. március (1. évfolyam, 11-36. szám)

1991-03-26 / 32. szám

1991. március 26. ÚJSÁG Már 200 ,,vendéghektáron“ is gazdálkodnak A jó ötlet aranyat ér! Visszalapozás Magyar iskolák az első köztársaságban Egyes földműves-szövetkezeteink vezetői a nehézségekre hivatkozva, aránylag könnyen beletörődnek vál­­toztathatatlannak ítélt helyzetükbe, de akadnak szép számmal olyan gazda­ságirányító szakemberek is - mint példának okáért Ipolybalogon - akik nem ülnek ölbe tett kézzel, nem vár­nak a mesebeli sült galambra, hanem elébe mennek szerencséjüknek. A szükség törvényt bont? Az Ipolybalogi Földműves-szö­­vetkezetet sem kerülhette el a válto­zások szele. Nemrégiben a ma is sikeres palócföldi nagygazdaságtól jó­­néhány parasztgazda (és jogutód) visszaigényelte földjeit vagy legaláb­bis azok egy bizonyos részét. Néhány hét leforgása alatt mintegy 250 hektár­ral lett kisebb a közös területe. Válaszút elé kerültek a mezőgaz­dasági üzem irányítói: vagy - hogy továbbra is biztos megélhetést tudja­nak nyújtani tagjaik számára - bizo­nyos kritériumok alapján megválnak néhány dolgozójuktól, vagy - a mun­kaerő megtartása érdekében - új munkalehetőségek felkutatásába kez­denek. Nos, a szövetkezet vezetősége az utóbbi, nehezebb, ám mindenképpen emberségesebb megoldást választot­ta. Szecsei Sándor, a gazdaság agro­­nómus-alelnöke ennek érdekében nem mindennapi ötlettel rukkolt elő. Az ötletgazda javaslatcsomagja- Jó dolgozóinktól - tudtam meg a szakembertől -, attól függetlenül, hogy van-e földtulajdonuk, vagy nem, nem válunk meg. Sokan hosszú évek óta gazdaságunk alkalmazottjai, mondhatnám szövetkezetünkhöz kö­tötték életüket, hát tisztességtelen len­ne egyik napról a másikra az utcára tenni őket. Rájuk is gondoltunk, ami­kor szükebb pátriánkban szokatlan el­képzelésünk megvalósításához hoz­záfogtunk. A földeken munkálkodó gépek za­jától hangos a mezőgazdasági szövet­kezetek és az állami gazdaságok háza tája. A megélénkült munka zajába azonban helyenként még az egyezke­dés, osztozkodás körüli hangoskodás vegyül. Merthogy vannak gazdasá­gok, melyekben még mindig nem tisz­tázódtak a választ követő vagyon­elosztási gondok. A tagság a közöst támogatja A Bodva völgyében - egy-két eset­től eltekintve - ezek a problémák fo­lyamatosan megoldódtak. Sőt olyan gazdaságok is vannak, amelyek tag­sága - az eddigi tapasztalatokra ala­pozva - a nagyüzemi gazdálkodás mellett voksolt. Mondván: miért kelle­ne mindenáron tönkretenni azt, ami évtizedeken át jól bevált. A közös gazdaság létjogosultságát egyébként is jó eredmények bizonyították Nem azt fontolgatják, hogyan lehetne a gazdaságot felaprózni, hanem hogy összetartással az évek során létreho­zott értékeket minél jobban a tagság javára hasznosítsák. Az újbódvai mezőgazdasági szö­vetkezet a többihez hasonlóan a het­venes években vált nagygazdasággá. Az 1989-es novemberi események hatására a nyolc falu határát egyesítő szövetkezet tagsága itt is összeült, hogy döntsenek további sorsukról. A többség Köteles Jánosra, az addigi elnökre szavazott. Ezt a döntést a leg­utóbbi zárszámadó közgyűlés újra megerősítette. • Miről is van szó tulajdonképpen?- Elvünk, hogy a jó munkát megbe­csüljük, s dolgozóinknak létbiztonsá­got teremtsünk... Tudomásomra ju­tott, hogy pár kilométernyire tőlünk - Magyarországon - az Ipoly folyó túloldalán gazdálkodó Rétsági l erme­­lőszövetkezet nem képes saját erőből megművelni szántóit, s a földek bér­beadásával szeretne könnyíteni hely­zetén. Szecsei Sándor hű Újság-olvasó (A szerző felvétele) Mi lenne, gondoltam, ha bérbe ven­nénk a tsz-töl valamennyi földterüle­tet? Nézzük csak - sorakoztattam fel magamban az érveket a rétsági termelőszövetkezet „bérhektárokon'' kitermelt növényféleségek révén biz­tos bevételhez jutna, mi meg, amellett hogy dolgozóinknak munkát adunk, bizonyos haszonra is szert tennénk. A konkurenciától csak a gyávák tartanak? • Nem voltak a gyakorlati ügyinté­zésnek buktatói? A novemberi eseményeket követő taggyűléseken konkrét eredmények felsorakoztatásával bizonyítottuk, hogy nem célszerű egy jól működő egységet megbontani - magyarázta az elnök. - Ezt igazolták tavalyi ered­ményeink is, amelyekből egyértelmű­en arra következtethetünk, hogy ész­szerűen és hozzáértéssel ilyen gazda­sági egységben is lehet nyereségesen gazdálkodni. Nagyon jó példa erre az 1990-es bizonytalan esztendő, ugyan­is a nem éppen legideálisabb körül­mények ellenére is sikerült jó gazda­sági évet zárnunk. Nehéz lenne ki­emelni valamelyik ágazatot, mert mindegyikben felmutathatok olyan eredmények, amelyek a szövetkezet gazdálkodásában páratlan értékűek. Ezt leginkább a gazdaság tiszta jöve­delme bizonyítja, amely a tervezett 11 millió 869 ezerrel szemben elérte a 18 millió 871 ezer koronát. Csak ne veszteségesen! A megváltozott szövetkezeti gaz­dálkodás - az állami támogatás csök­kentése, illetve megvonása, a na­gyobb önrendelkezési jog, a megvál­tozott felvásárlási és piaci árak, vala­mint a kereskedelem új feltételei - szi­gorú pénzügyi feltételek elé állította a Bódva völgyeben élő földműveseket is. Ezért a szövetkezet új vezetősége a lehetőségek alapos elemzését köve­tően olyan intézkedéseket foganatosí­tott, amelyek részben ellensúlyozzák majd a szövetkezetre nehezedő ter­heket.- Ment minden, akár a karikacsa­pás. Magyarországon a rétségi part­nergazdaság vállalta fel a szerződés­­kötés jogi lebonyolítását. Mi az enge­délyt a szlovák és szövetségi mező­­gazdasági minisztériumtól rövid időn belül megkaptuk. • Mi a helyzet pillanatnyilag?- Az egyezség 300 hektárra szól, egyelőre azonban csak 200 hektár megművelésére vállalkozunk. Nem szeretnénk, ha a csúcsmunkák egy­beesése miatt nem tudnánk megfelelő munkát végezni. Őszre viszont már mind a 300 hektárt hasznosítani fog­juk. A szerződést meghatározatlan időre kötöttük, s a mindkét fél számára egyformán érvényes felmondási idő egy év. A tisztes haszon is cél A balogi szövetkezet persze koránt­sem jótékonykodásból vállalta a ma­gyarországi „vendéghektárok" meg­művelését, a közös a bérbe vett terü­letről tisztes hasznot remél. Egy hektár bérleti dija egy eszten­dőre 10 ezer forint. A gazdaság az írásban rögzített megállapodás értel­mében a bérleti díjat - a megállapított összeg fejében - terménnyel törleszti. A piaci igényekhez igazodva a rétsági parcellákon leginkább árpa és borsó, meg búza termesztésével szeretne foglalkozni. Egy üzlet - vallják a balogi mező­gazdasági üzem szakemberei - akkor jó, ha a szerződéskötéssel mindkét fél nyereséghez jut. Az Ipolybalogi Földműves-szövet­kezet és a Rétsági Termelőszövetke­zet között az eddigi baráti kapcsolat mellett most egy új, eleddig nem szok­ványos korrekt üzleti kapcsolat szüle­tett. A balogi szövetkezet évente 170-180 vagon sertés- és megközelí­tőleg 60-70 vagon marhahúst képes önerőből, saját készletei felhasználá­sával előállítani, a gazdaság jelenleg sem küzd marhahús-értékesítési gon­dokkal. A jószág eleségének egy ré­szét ezentúl az egyelőre 200, majd ősztől 300 „vendéghektáron" ter­mesztett takarmánynövények teszik ki. Az új vállalkozáshoz sok sikert ipolybalogiak! ZOLCZER LÁSZLÓ- Ha az idén is nyereséggel akarjuk zárni az évet, költségmegtakarító in­tézkedéseket kell bevezetnünk - mondta á gazdaság irányítója. - En­nek egyik fontos feltétele, hogy egyet-' len ágazat sem dolgozhat vesztesé­gesen. Az 1989-es évhez viszonyítva eddig 67 személlyel csökkentettük dolgozóink számát. Folytatjuk a szőlő területének csökkentését, és felszá­moljuk az anyasertések és malacok nevelését is, mert minden malacra 1100 koronát ráfizettünk. Meghatáro­zatlan időre befagyasztottuk a beruhá­zásokat, és korlátoztuk a javítási mun­kákat is. Csupán a péküzem - ahol dolgozóinknak új munkalehetőséget kínálunk - építése folyik tovább. S mindez csak a változások kezdete. Nehéz talpon maradni Ma már nálunk is nyilvánvaló, mit és hogyan kell tennünk a megmara­dás és az eredményes gazdálkodás érdekében. Sokan már azt is tudják, hogy a magánvállalkozás nem mindig és nem mindenütt kifizetődő.- Mezőgazdasági politikánk semmi garanciát nem nyújt ahhoz, hogy föld­műveseinknek megérje egyedül gaz­dálkodni. Ez talán azzal is magyaráz­ható, hogy nagyon kevesen kérték vissza földjeiket. Manapság még a mi­énkhez hasonló, rendszeresen nyere­séggel gazdálkodó közös is nehezen marad talpon. Ehhez az kell, hogy a hazai és a külföldi piacon egyaránt versenyképesekké váljunk, amelynek alapvető feltétele a jóminőségü ter­mék. S ez csak úgy érhető el, ha elődeinkhez hasonló jó gazda módjára ésszerűen és gazdaságosan „sáfár­kodunk" megtermelt javainkkal. (katócs) Az első világháborút lezáró béke­­szerződések következményeképpen egész Európában mintegy 30 millió ember maradt kisebbségi sorban. Vé­delmüket a Népszövetség által szava­tolt kisebbségvédelmi rendszernek kellett volna biztosítania. Ennek érvé­nye kiterjedt a 13,5 millió lakosú Cseh­szlovákiára is, ahol 4,5 millió ember élt kisebbségben. Ha alaposabban meg­vizsgáljuk az ott élő magyarság szoci­ális helyzetét, nyelvi egyenjogúságát, a művelődéspolitika irányvonalát, megállapíthatjuk, hogy a törvénybe ik­tatott nemzetiségi jogok csak részben érvényesültek a gyakorlatban. Ilyen következtetésre jutunk, ha átlapozzuk az első köztársaságbeli magyar sajtót. A Magyar írás 1. évf. 3. száma a következőket írja: „A gyakorlat és az elmélet között óriási különbség van. Sok községben, amelyben ugyan je­lentős magyar kisebbség található -egyáltalán nincs magyar iskola... Ezzel szemben túl sok (162) azoknak a csehszlovák Iskoláknak a száma, amelyek színtiszta magyar vidékeken és olyan községekben létesítettek, ahol a csehszlovák lakosság száma elenyésző. Ezen iskolák tanulói túl­nyomórészben magyar gyermekekből regrutálódnak, akiket szüleik - több­nyire magyar köztisztviselők, alkalma­zottak, továbbá kisemmizett proletá­rok - különféle kedvezmények (ingyen ruha, tankönyv, ajándékcsomag, stb.) végett járatnak ide. Nem támasztanak igényeket a magyar gyermekekkel szemben.,. Ennek eredménye, hogy a gyermekek nem tanulnak meg ma­gyarul írni-olvasni, de szlovákul sem tanulnak meg rendesen és nem szer­zik meg a legelemibb ismereteket sem..." Az idézett cikkben közük a következő adatokat: ..... idegen nyelven oktatott magyar diákság szá­zalékszáma 1928-ban (Kárpátalja ki­vételével) a népiskoláknál 5,9 %, pol­gári iskoláknál 30,0 %, gimnáziumok­nál és reáliskoláknál 29,1 %, tanító­képzőknél 17,6 %, ipari és szakisko­láknál 100 %, kereskedelmi iskoláknál 25,8 %, főiskoláknál 100%...“ Egy másik magyar lap 1937-ben így jellemzi az oktatás helyzetét: ,,A magyar iskolák száma Szlovenszkón nem felel meg a lakosság arányszá­mának, s egyre több magyar gyermek kénytelen szlovák iskolába járni. A szlovákiai magyar iskolapolitika an­tidemokratikus. Acz iskolahiány szinte szembetűnő. Szlovákiában egy elemi iskolai osztályban 52,5 tanuló szo­rong. .. Szlovákiában 16 ezer, Morvá­ban 4800, Csehországban 5000 la­kosra esik 1 polgári iskola. A magyar kisebbség számára ez az arány még kedvezőtlenebb. A nemzetiségi kulcs szerint 87 polgári iskola illetné meg, de csak 11 polgárijuk van, vagyis 76- tal kevesebb... Szlovákiában keve­sebb középiskola van, mint az ország többi részében. Csehországban 48 ezer lakosra, Szlovenszkóban 69 400 lakosra esik 1 középiskola, Cseh­országban 4 egyetem működik és több más főiskola, Szlovákiában csak 1 egyetem van, az sem teljes...“ Kárpát-Ukrajna 1920-ban került a Csehszlovák Köztársasághoz. Itt 1920-ban 182 magyar osztály volt 13 426 tanulóval. 1931-re az osztá­lyok száma 283-ra, a tanulók száma 16 515-re emelkedett. 1920-ban a magyar iskolák osztálylétszámátla­­ga Kárpát-Ukrajna területén 73 tanuló volt, 1931-ben 58. A felekezeti iskolá­ban még rosszabb volt a helyzet. (A gör. kát. iskolában 66, a ref. iskolában pedig 77 tanuló jutott 1 tanítóra). Vessünk egy pillantást a magyar elemi iskolák megoszlására a korabeli magyar folyóiratokban 1933-ban meg­jelent adatok szerint. Ebben az évben Szlovenszkó területén volt: 79 állami, 90 községi, 336 r. kát., 9 gör. kát., 196 református, 30 ág. ev., 18 zsidó elemi iskola A magyar elemi iskolák 1 /3-a osz­tatlan, 2/3-a pedig osztott volt. Majd­nem ugyanez a helyzet Kárpát-Ukraj­­nában is, ahol a 120 magyar elemi iskola közül 56 egy tanerös, 28 két tanerős, 13 három tanerös, 6 négy tanerös, 17 pedig öt és több tanerős. Az első köztársaság idején alapmű­veltséget a polgári iskolák nyújtottak, ill. a gimnáziumok alsó osztályai. A polgári iskolákat a fiatalság 40-45 százaléka látogatta. 1935-ben jelent meg a körzeti polgári iskolákról szóló törvény, amely elrendelte, hogy a pol­gári iskolát látogatni kell minden olyan iskolaköteles tanulónak, aki a körzeti polgári iskola székhelyén vagy 5 kilo­méteres körzetben lakik. A rendelke­zésnek azonban nem tudtak eleget tenni, mivel nem volt elég polgári isko­la. 1935-£en számuk Szlovákia terüle­tén 187 volt, ebből 18 volt magyar tannyelvű. 1933-ban Szlovákiában (Kárpátal­ját is beleértve) 57 középiskola volt, ebből 8 magyar. A Magyar Tanító 1935 január elsejei száma a követke­zőket Írja a magyar középiskolákról: „Az elmúlt iskolai évben - 1933/34 - a nyolc magyar középiskolába 177 tanulóval több iratkozott be, mint az előző évben. A szaporodás 4,67 szá­zalék. Legnépesebb volt a kassai 648 (többlet 33), utána Pozsony 632 (ke­vesebb 5), Komárom 624 (többlet 57), Érsekújvár 571 (többlet 59), Bereg­szász 561 (többlet 66), Losonc 349 (kevesebb 44), Rimaszombat 306 (többlet 4), Ipolyság 276 (kevesebb 5) tanulóval. A beiratkozottak összlét­­száma 3967. A nyolc intézetélén állott 1 magyar és 7 csehszlovák nemzeti­ségű igazgató. “ A középiskolák közé tartoztak a ta­nítóképzők is. Magyar nyelvű 1922-ig 2 volt, a pozsonyi Orsolyák tanítókép­ző intézete és a munkácsi görög kato­likus tanító- és tanítónóképzö. Az álla­mi magyar tanítóképzés az 1924/25- ös iskolai évtől vette kezdetét. Abituri­­ens kurzust nyitottak, amelyre közép­iskolát végzett magyar diákok jelent­kezhettek. 1927-ben nyíltak meg a po­zsonyi állami tanítóképző magyar pár­huzamos osztályai. Általában minden évben 30 fiút és 10 lányt vettek fel. Kezdetben csak minden második év­ben voltak felvételik, 1932-től már 3 állandó évfolyam volt. Magyar tanítási nyelvű főiskolák nem voltak. A prágai és a pozsonyi egyetemen volt magyar tanszék. Az 1933/34-es tanévben az egyeteme­ken és főiskolákon összesen 1156 magyar diák tanult, akik közül 249 nem csehszlovák állampolgár volt. A prágai Károly Egyetemen 360, a brünni Masaryk Egyetemen 17, a Komensky Egyetemen 255, a prágai Német Egyetemen 213, az Olomouci Teológián 1, a prágai Cseh Műegyete­men 79, a brünni Német Műegyete­men 155, a brünni Cseh Műegyete­men 24 'magyar fiatal tanult.,,Az egye­temi tanulmányok során még jobban bebizonyosodott az asszimiláció és asszimilálódás kísérletének teljes csődje, t. i. a nem anyanyelven tanuló magyar diák teljes tárgyi tudatlanság miatt semmiképpen sem tudott boldo­gulni, ellenben a magyar középiskolá­ban kellő tárgyi tudással felszerelt di­ák, ha nehéz munka árán is, de meg­­küzdött a nyelvi nehézségekkel is... Mindezek a tények arra köteleznek, ha felelősséget érzünk ifjúságunkkal szemben, hogy kellő kezdeményező lépésekkel mindenütt biztosítsuk az anyanyelven szóló tanítást... Nemzeti létünk függ iskolaügyünk teljes felka­rolásától..." - figyelmeztetett László Ernő 1935-ben megjelent Magyar is­koláink című tanulmányában. Hogyan jellemezhetjük tehát a két világháború közötti Csehszlovákiai magyar iskolaügyét? Az akkori ma­gyar iskolaügy jellegét - úgy, mint az egész Csehszlovák Köztársaság okta­tásügyének arculatát - az adott politi­kai és társadalmi viszonyok határoz­ták meg. Történetének tanulmányozá­sa csak erősíti azon meggyőződésün­ket, hogy a nemzetiségi politikában meghatározó szerepe van az iskola­ügynek, és hogy a jelen igazságtalan­ságát nem szabad igazolni a múltéval, a magunk helytelen politikáját a máso­kéval. Minden rosszindulatú vád, in­tézkedés a nemzetiségi politika terüle­tén alapjaiban rendítheti meg az állam létét. A valódi demokráciát, a jogálla­miságot a nemzetiségek jogainak biz­tosítéka nélkül nem lehet megvalósí­tani. GYÖMBÉR BÉLA Nyolc falu — egy szövetkezet Jó gazda módjára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom