Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)
1947-06-01 / 31. szám
SZABAD SZÓ Róna Miklós: így láttam most Budapestet! Tíz nap az újjáépülő fővárosban . . . . - ■ —— Budapest, 1947, május. A prágai gyors lassan begördül a szobi határállomásra. Az utasok izgatott kíváncsisággal szállnak ki a vonatból. Hazai földre értünk. Én nyolc év után most először lépem élt a■ magyar határt. Akkor még csak fenyegetett a tűzvész és én menekültem a várhaté) katasztrófa elöl, amelyet előre láttam és amely sajnos, bekövetkezett. A lelkiismeretlen népbolonditó politika győzött és a hatalom urai csak a saját, előnyüket nézték, nem számolva a szörnyű következményekkel, Ez járt a fejemben, mikor már is bent volt a kocsimba a magyar rendőr. Nem ismertem rá, Lapos orosz sapka, szürke színű, inkább civil ruha és manlicher-fegyver. Kíséretében két civil ur. Nagyon barátságosan, angol, francia és német nyelven felszólítanak mindenkit az útlevelek átadására. Mikor átnyújtom az útlevelemet, látván hogy az délamerikai, azonnal angolul kérdezi meg, hogy meddig maradok Magyarországon. X Hidászt természetesen magyarul adtam meg, ami azonnal megváltoztatta. a merev hivatalos jelleget. Leült mellém és beszélgetni kezdtünk, Szinte érezni leheteti, hogy ez az egyszerű ember mit fog legelőször kérdezni. Ami legjobban nyomta a lelkét. Mi a véleménye az argentínai magyaroknak a történtekrőlf Látszott rajta hogy a választ úgy várja, mint a halálraítélt a felmentő Ítéletet. És mikor a válaszomat meghallotta, lehajtotta a fejét és csak annyit mondott : — „Még sokat kell a magyar népnek vezekelni, hogy a múlt bűneit jóvátehesse és újból a kulturnemzetek sorában foglalhasson helyet. Mindannyian hibásak vagyunk és most már csak egyet akarunk... élni a magunk becsületes, egyszerű életét, építeni akarunk a romok felett és a munkáiban elfelejteni a múlt szörnyű bűneit. Róna Miklós, az AMZsE volt elnöke tiz napot töltött a múlt hónapban a felszabadult Magyarországon. Ezen tiz nap benyomásairól egy cikksorozatban számol be a „Szabad Szó“ olvasóinak. Az orosz beutazási engedélyemet nem is kérte és csak azért adtam oda, mert elakartam kerülni a viszszautazásnál az esetleges kellemetlenséget. Megjegyzem, hogy sem oda, sem vissza utazáskor, egyetlen orosz ellenőrző katonát sem láttam a haláron. Elbucsuzásom előtt még a határőrség parancsnoka szállt be, mert egyik női utasunknak hiányzott az orosz engedélye és saját hatáskörében elintézte, hogy a hölgy átjöhet engedély nélkül a határon és majd ha visszafelé utazik, ó fogja, ugyanilyen mádon kiengedni. Elbúcsúztunk és vonatunk már magyar területen futott. A sínek mentén kétoldalún elégett vasútikocsik, tönkrelött .tankok és harcikocsik, rommá lőtt házak bizonyították, hogy itt nemrégen még emberek ezrei ölték egymást, Ahogy közeledtünk Budapesthez, annál sűrűbb volt ez a látvány. Gyárak, házak, állomások kiégve, romokban. Hidak felrobbantva, ami természetesen a vonat sebességét a. tehervonat sebességére csökkentette, így döcögve, az egész várost megkerülve érkeztünk meg a keleti pályaudvarra, bár a nyugatira kellett volna beádlnunk, de az még úgy össze van lőve, hogy hónapokig használhatatlan marad. Nagy nehézség árán sikerült a vonatból kiszállnám, mert a megérkezés pillanatában úgy megrohanták a visszafelé utazók a vagonokat, hogy csak erős közelharc után sikerült, lejutnom. A pesti hordár a régi: pontos és gyors. Máris elvitte a csomagomat de olyan gyorsan, hogy mire lejöttem a■ kocsiról és megöleltem a hozzámtartozóiniat, csomagjaimnak hűlt hely elvolt. Se hordár se csomag : 10 percnyi keresés után ö maga jött jelenteni, hogy a kijáratnál várt rám, mert a taxi olyan kevés, hogy csak nehezen és csak az ö ügyessége révén sikerült egyet szerezni. A kis régi ütött kopott szürke taxi már is visz a külföldiek szállodája felé: a Gellert szállóba. De hol van a Gellert szálló? Több mint a fele romokban, kiégve. A többszáz szobás szállóból csak 35 szoba lakható és azt is csak élniakarás tette azzá. Hosszú külföldi utamon mégis ebben az aránylag egyszerűen be-
