Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)
1947-06-01 / 31. szám
SZABAD SZÓ 3 Bölöni György: nemzetgyűlési képviselő (Budapest) A VILÁG SZEME ELŐTT A magyar köztársaság, a magyar népi erő büszke teremtménye, egy elfojtott, leleplezett összeesküvés légkörében áll most a nagy világ szeme előtt. Magyarország az utóbbi huszonöt évben azt a beteges szokást vette fel, hogyszerette mutogatni magát a külföldnek. Igen sok megmozdulás csak azért született, hogy a külföld lássa. A potemkin rend és „liberalizmus“ szükséges kendőzései voltak ezek. Ez az önmutogatás még ma sem szűnt meg. A magyar társadalom egyes rétegei és ezek vezetői ma is nyugatra sandítanak, ha nyilatkoznak és cselekszenek. S a demokrácia sem tudott teljesen szakítani a régi rossz szokással, főleg azok nem szabadultak meg tőle, akiknek feladata lenne, hogy az idegeneknek, a külső világnak, rólunk valamit mondjanak. Tiszta, őszinte önvallomások helyett a kifelé szóló magyar megnyilatkozások ma is sokszor teli vannak sunyiságokkal és csalafintaságokkal. Aki külföldön megfordul, szomorúan és csalódottan állapítja meg mindezeket. De ki adná a magyar demokrácia igazi arcát, ki adná a tiszta önvallomásokat? Hiszen ma is inkább a szomszédunkkal való keserves erőmérkőzés csetepatéit visszük a világ elé, ahelyett, hogy azt mutatnék, milyen erőfeszítéseket, milyen hősi áldozatokat hoztunk, milyen haladást tettünk a demokrácia felé és elmondanánk mindazt, ami bennünket a múlttól gyökeresen elválaszt. Ahelyett, hogy elszakítanánk magunkat a múlttól, látszat szerint, még mindig nyitva tartunk egy ajtót, hogy hátulról visszasomfordálhassunk a régi mennyországba. Ezért, amikor az összeesküvés szálait bontogatjuk, észre kell vennünk, hogy az egyhelyben topogó, terv és célnélküli magyar külpolitika az elővigyázatlanság hibáit követte el. Ez a külpolitika nem vette figyelembe, hogy a Horthy-rendszer felszámolásával külföldön a magyarok soraiban a demokrácia támogatásának vonalán igen nevezetes változás, nevezetes helycsere történt. Hazajöttek az emigránsok, akik egy negyedszázadon át a magyar reakció támadói és a demokrácia egyengetői voltak. Nincs ország, ahol ne alakult volna a háború alatt az uj Magyarországért harcoló szervezet. Sok ezer és ezer munkás, kisiparos, újságíró baráti és politikai kapcsolatokkal bent élt az idegen országok életében és ezek mindennapi érintkezésükkel tudatos és öntudatlan szószólói, önkéntesei voltak a magyar demokrácia ügyének. A progresszív újjászületés e hirdetőinek helyét lassanként nyugaton egy uj emigráció foglalta el. Jórészük a nyugatra húzódott fasisztákból áll, akiknek sikerült a megszállt zónákból átcsempészni magukat, de velük vannak a Horthy-rendszer politikai gárdistái, a disszidens diplomaták, politikai kalózok, hirlapiró-ágensek, vagyonukat kimentett pénzemberek, fekete bankárok, minden politikai rendszerhez tapadó kullancsüzérek, fogolytáborokból menekített tisztek és kalandor katonák. Ez az uj emigráció. A megszakadt diplomáciai kapcsolatok felvételéig eltelt csaknem két esztendő elegendő volt, hogy az ellenforradalomnak ez a feketeserege ne csak megszerveződjék, hanem befészkelődjék a külföldi talajba és pénzzel és baráti Szálakkal megtalálja összeköttetéseit a vele egyhuron pendülő külföldi körökkel. Nem volt a dolguk tulnehéz: a reakció radarjai megérzik a rokonlelkeket. És a régi rezsim máig fel nem számolt missziói, melyeket még a Horthy-rendszer küldött ki a magyar demokratikus szervezetek szétugrasztására, az állam pénzén szivük szerint folytatták ellenforradalmi munkájukat. Belgiumban a missziós nővér eltanácsolta a fogoly honvédet a hazatéréstől és súlyos szerződéssel, hosszú évekre bányamunkásnak elszegődtette. Párisban a rádióban izgatott a tisztelendő ur az oroszok ellen és Bajorországban az odacsempészett tisztekkel alapozták meg a mai katonai összeesküvés nyugati támpontját. A külügyi politika nem fordult ellenük. Az uj küldöttek idegenkedtek a megbízható népi tömegszervezetektől és megtörtént, hogy tétovázásukkal a reakció oldalára kerültek. E.gyegy régi fonál, érzelmi, világnézeti vagy politikai szál sokkal erősebb összetartókapocs, mint a hivatalos világnézet. A külföldi reakciósoknak ez az ellenőrzés nélkül maradt öszszefogása nyílt ösztölkélés volt az összeesküvésre. A külföld, ha nincs is tele leirt rágalmakkal, annál inkább tele van rosszindulatú pletykákkal. A reakciós rágalom lánckereskedői boldogok, ha sikerül elefántokká fölfujniok a szúnyogokat és mendemondáikat a valóság látszatába tudják öltöztetni. Az emberek pedig nemcsak az emberhúsból készült kolbász meséjét hiszik el, hanem a politikai hazugság-kolbászok rémmeséit is. Most, amikor a hét vezér öszszeesküvése itt áll szemünk előtt, vájjon mit szól hozzá a nagyvilág? Ha elhitte a rágalmakat, az ócsárlásokat és hitelt adott valótlan szóbeszédnek, hogy nálunk mindenki változásra vár és kiássa a föld alá rejtett lelki Horthy-fringiát, hogy az egyéves születését ünneplő magyar republika nem agyaglábon, hanem szilárd alapon áll. Amikor leszámol az összeesküvőkkel, úgy ahogy azok megérdemlik, el kell takarítani külföldi ellenségeit is, akik a hivatalos Magyarország álarcában szórják rágalmaikat, szövik cselszövényeiket és a közvélemény megtévesztésével rosszhírünket költik. A köztársaságnak el kell söpörnie utjából az árulók „ötödik hadoszlopát“.
