Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)
1947-12-01 / 37. szám
A D S Z Ó 9 ¡zületésnapja k N D O R árciusi naplójából _ . utón Vasvári Pállal találkoztam, j- indtam neki, hogy menjen Jókaihoz ott várjanak meg együtt engemet. kávéházban még csak néhány fiatal i- bér volt, kik nagy bnsan politizál-Ia .. Bulyovszky Gyulát, ki közöttük l/Jt, meghíttam Jókaihoz, a többieknek ¿sghagytam, hogy az érkezőket tartle itt, mig vissza nem jövünk. Jaza mentvén, előadtam szándéko• a sajtó rögtöni felszabaditásár 51. isaim bele egyeztek. Bulyovszky és r:ai pToelamatiót szerkesztettek, »vári és én föl s alá jártunk a szótan. Vasvári az én botommal hado- « zott, nem tudva, hogy szurony van m; egyszerre kiröpült a szurony ‘enesen Bécs felé a nélkül, hogy (amelyikünket megsértett volna. •- Jó jel! kiáltánk fel egyhangúlag. a. mint a proclamatió elkészült, s ulófélben voltunk, azt kérdém, mida nap van mat — Szerda, felelt az egyik. — Szerencsés nap, mondám, szerdán iáza8odtam meg! Lelkesedéssel és a sors iránti bizaommal mentünk vissza a kávéházba, nely már tele volt ifjakkal. Jókai i proklamációt olvasta fel, én nem jeti dalomat szavaltam el; mind a rettö riadó tetszéssel fogadtatott. A nemzeti dalt 2 nappal előbb, mártzius 13-án Írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság márczius 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Mig én az egyik "asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejk'itöt varrt magának. A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, a mint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan mint a görögtüz: a viz nem olthatja el. Az orvosi egyetem udvarában ismét felolvasta Jókai a proclamatiót és éa elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a szemináriumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekendö sereg. A seminárium csarnokában elénk állott egy professor, és ezt mondta nagy pathossal: — Urak, a törvény nevében... Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása s a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok rohantak si az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülük Vidács emelt szót, elmondta, hogy professoraik a tartandó lakomábani résztvevőst eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kaczaj és bosszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már csak mellékes dolog volt. Jókai ismét fölolvasta a proclamatiót 8 a tizenkét pontot s én velem elszavaltatták a nemzeti dalt. Mindkettőt fanaticus lelkesedéssel fogadták s a refrainban előjövő „esküszünk“-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. — Most menjünk a censorhoz, és vele írassuk alá a proclamatiót és a nemzeti dalt! — kiáltott valaki. — Censorhoz nem megyünk, feleltem; nem ismerünk semmi censort, el egyenesen a nyomdába! Mindnyájan beleegyeztek és követtek. Länderer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk, Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek kiküldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében s a tizenkét pontot s a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ez alatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak. Egresi Gábor, Pegré, Vasvári, Jókai stb. Dél felé elkészültek a nyomtatványok s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta Dél után 3 órára gyűlést hirdettünk a Muzeum terére s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10.000 ember gyűlt a muzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel, először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláirta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek!... Egyszerre az a hir szárnyal, hogy a katonaság jön... körül néztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen ijedt arcot sem láttam... minden ajkon e kiáltás: fegyvert! fegyvert! Ezen, különben alaptalan hir, oly felindulást okozott, hogy Nyári Pál és Klauzál tovább beszéltek egy* 1 óránál, a nélkül, hogy beszédeikből egyegy töredék mondatnál többet hallottunk volna. Budára, Budára!... a helytartó tanácshoz! __ Nyittassuk meg Stancsics börtönét!... Budára!... Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki Budára menendő s a helytartó tanácsot fölszólítandó, hogy a censurát rögtön eltörölje, Stanc8Ícsot szabadon bocsássa s a katonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szin alatt be ne avatkozzék. A választmány tagjai: Egresi Sámuel, Gyurkovics Máté, Irányi Dániel, Irinyi József, Kacskovics Lajos; Klauzál Gábor, Molnár György, Nyári Pál, Petőfi Sándor, Rottenbiller Leopold, Staffenberger István, Tót Gáspár, Vasvári Pál! A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz, és előadta kivánatait. A nagyméltóságu helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rabirót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt márczius 15-ike. V
