Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)
1947-01-01 / 26. szám
SZABAD SZÓ 13 tiltotta a kongresszust. Ugyanakkor az uruguayi legális Kommunista Párt, széles Népfront alapján, a többi haladó polgári pártok legteljesebb támogatásával együtt aktivan segitette azt a törekvést, hogy a szövetségesek mellett, a nácizmus és horthyzmus ellen egy n»gy mozgalomba kovácsoljuk Délamerika összes országának magyarjait. Ezekben az; időkben az argentínai Kommunista Párt alaposan szét volt verve, vezetőinek nagy része fogságban volt. A Kongresszus elszabotálásának az a legérdekesebb pontja, hogy a Magyar Királyi Horthy-követség szintén megfeszítette minden erejét, hogy a kongresszus kudarcba fulljon. Körülbelül ezekben az időkben a szövetségesek Szász Béla Sándor kiléte után érdeklődtek. A Párisból jött Szászt mint a Tengely-ügynököt (axis-agentet) keresik. Mi azt hittük, hogy a reakciós angol—amerikai körök a jól indult és erős baloldali Szabad Magyar Mozgalmat akarják szétrobbantani és energikusan megvédtük Szász Bélát. A kongresszus irtán azonban már kételkedtünk benne. Szász Béla bevonta munkatársai közé a Bolíviában élő Szokoly Endre újságírót is, annak dacára, hogy a bolíviai szabad magyarok Szokolyról igen rosszul vélekedtek, mert az hét éven át a bolíviai Tarijában fascista tevékenységet fejtett ki, az ébredő magyar Eckhardt Tibornak csinált propagandát a “CLAMOR HUNGARO” cimii kis lapjában és a bolíviai sajtóban. Szokoly egy, a szövetségesek által fekete listára tett klerikális nyomdának volt a; vezetője. Szász mindent tudott és Szokoly hazautazását, Semsey gróf támogatásával segitette elő. Szász Béla argentínai lapjának, a “Jövő”-nek — melynek Ön interjút adott —■ egy Ehrenfeld Béla nevezetű, a romániai szigurancás idők sárga1 szakszervezetének volt hivatalnok-titkára, a szerkesztője, kinek sötét és korrupt múltjára Erdélyben bizonyára még emlékeznek. Az argentínai magyar kolónia ilyen légkörében az eredmény: a segítés szétverve, tiz százalékát, se tudta ez a gazdag kolónia öszszehozni annak, ami tehetségéhez arányban1 áll. Az összetartás az Üj Demokratikus Magyarország körül meghiúsult. Soha nem látott széthúzás, veszekedés, marakodás. 1 Szász tévesen informálta Önt, mikor azt mondja, hogy az argentínai magyarság nem ismeri az óhaza bonyolult belső viszonyait. Ismeri és meg is érti. Az argentínai, általában a délamerikai magyar kolóniák jó anyagi viszonyok között élnek, szeretik is az óhazát, megvan bennük a segítésre való készség és erkölcsileg igen hatalmas támogatást nyújthatnak a demokratikus Magyarországnak. A hazugságok, a rágalmak magúktól is elkopnak és hiába szítják azt mesterségesen, ha a'z épitö és segítő munka folyik. S ehhez az szükséges, hogy a hazai hatóságok tegyenek meg mindent, hogy rendeződjenek «< külföldi magyar kolóniák politikai viszonyai. Ehhez szükséges, hogy a hazaszivárgókat ismerjék, szavaikat, jelentéseiket megfelelően mérlegeljék; a magyar közélet nagyjai akaratukon kivül ne segítsék elő a demokrácia ellenségeinek különféle színekben takart ügynökeit, amikkel az otthoni békés épitö kibontakozásnak ártanak, külföldön pedig teljesen szétkergetik még a maroknyi magyart is, aki szeretettel és munkásságával tekint Magyarország felé, észszerű és tervszerű irányítást várva. Teljesen tudatában vagyunk annak a felelősségnek, amit ebben a nyilt levélben foglaltak megkövetelnek. Arról a bűnös munkáról, ami itt az óhaza ellen folyt és most hazafelé áramlik, készek vagyunk okmányszerü bizonyítékokat előterjeszteni annak az illetékes fórumnak a szine elé, aki erre hivatott lesz. Magyarországon gigantikus küzdelem folyik, hogy egy uj magyar ezredévnek a demokratikus kezdete ne legyen derékbatörve. Harc folyik a régi renddel, amivel csak úgy tudunk felszámolni, ha az összmagyarság minden feltétel nélkül támogatja azt. Mi nemcsak azért hívjuk fel az Ön figyelmét ebben a nyilt levélben foglaltakra, hogy Rákosi Mátyás nevét ne használhassák többé politikai kalandorok a demokratikus Magyarország ártalmára, hanem főleg azért, hogy azokat ártalmatlanná téve, a sok ezer külföldi magyar szivét, lelkét és gazdasági erejét minél gyorsabban az uj népi Magyarország szolgálatába 'lehessen állítani. Tisztelettel a volt argentínai, Szabad Magyar Mozgalom vezető tagjai: Pongrácz Ferenc, Tarján Géza, Várady Lajos, Juhos Géza, Sós István. CASA Friedmann magyar ékszerész és órás A legkényesebb ízlést is kiéli gitö ékszereket készít rajzok után ízlés — Művészet — Érték Javít — Átalakít Vesz, elad, becserél ékszereket aranyat, platinát, gyöngyöket, brilliánsokat és ékszereket. MAIPU 428 U. T. 31 - 0293 Argentina EGYETLEN törvényesen bejegyzett MAGYAR szabadalmi ügyvivő irodája Találmányok kidolgozása, bejelentése és eljárás az állami szabadalmi hivatalnál. — Szabadalmak megszerzése a világ bármely államában. Műszaki tanácsok kétes szabadalmi ügyekben. — Védjegyek bejegyzése. Műszaki fordítások JAKAB LAJOS oki gépészmérnök. Hites szabadalmi ügyvivő. Av. R. S. Peña 760, 6-ik em. (Diagonál Norte) XT. T. 34, Defensa 4619