Szabad Szó - Libre Palabra, 1946 (2. évfolyam, 13-25. szám)

1946-04-15 / 17. szám

5

Zemplényi Klára:

Elsikkasztott gyász

Szabad Szó OBHHBMBBHKaaBHnVBPHBBBraKBBPBIli

Az emberek általában nem figyelik az éieía , hanem élnek. Felélik a ráülik eső részt, s csak ha lábuk valamiben megbotlik, fordulnak vissza, keresik a helyet, ahol megbotlottak Megvizsgálják a porszemet, mit kitörölnek szemük sarkából, s a piszkot, mit kiszednek körmük alól. Ezek. hez csatlakozik ismerősek anyagi helyzete, szerelmi élete, szerencséje és szerencsétlensége iránti kíváncsiságuk, végül az általános szociális vívmányok, technikai fejlődések, tudományos felfedezések és művészi' megnyilatkozások felé forduló oly fokú érdeklődésük, mely közvetlen anyagi, kényelmi, egészségügyi, szórakozási igényeiket segiti kielégíteni. Minél jobb anyagi helyzetben van az átlagember, annál nagyobb kört érint érdeklődési készsége ,mert ott tart, hogy a meglévő javakból többet szerezhet meg magának, mint a nincstelen. Ezért műveltebb, illetve ezért mutatkozik műveltebbnek.

De sem a szegény, sem a gazdag átlagember nem tekint úgy az univerzumba, hogy abba bele is lásson. Ami nem közvetlen előnyére és jólétére szolgál, azt észre nem veszi. Az érdeklődés is energiát igényel és ez munka, tul sok belőle nem osztható be napi huszonnégy órájába. Alapösztönök és a külső hatások kényszere foglalja le idejét, nem ér rá az

emberiség közös létének változásait figyelni.

Ha állt ez a háború előtti időkre, hatványozott mértékben igy van ma. Ha a mai napoknak huszonnégy órája van, akkor a békeidők napjainak negyvennyolc órája volt. Ez nem szóbeszéd. nyugodtan bele lehet iktatni a relativitás törvényeibe.

Az akkori átlagember többet élt és bizonyos mértékig ki is mélyítette életét. Mintahogy értékesebb szórakozásokban vett részt, úgy volt ideje és kedélye ahhoz is, hogy saját és családja életébe erkölcsi szokásokat vezessen be. melyeket kötelezővé tett úgy a maga. mint gyermekei számira. A vallások dogmái mellett, lelki kötelezettségeket vállalt, őrömmel ment ünnepségekre, lakodalmakba, de részt vett barátai fájdalmában is. osztozott azok szerencsétlenségében és ha öt magát érte gyász, egy percig sem habozott, hogv azt bensöséggel és külsőleg is magára vegye.

Ma nincs gyász Korunk süllyedtségének ez talán legkirívóbb jelensége. A tömeghalálról való értesültsége oda juttatta az egyes embert, hogy saját házastársa, apja, anyja, testvérei elvesztése nem vált ki belőle annyi megrendültséget és fájdalmat, hogy belső és külső gyászt öltsön.

Hogy ez Európában is, ahol az élő emberek sok helyen halottaik sirdombjain járnak, igy van-e, nem tudhatjuk. Mert a kiküldött tudósítók gépemberek, kik megbízásuk értelmében csak arra fordítják tekintetüket, amerre megrendelt és megfizetett szerződésük előírja. Korunk lélekfosztott* világában, amikor az orvos

egyéni kezelés helyett gyógyszermernökökre, gyógyszerügynökökre bizza betegét, amikor a jóléti intézmények mindenkori áilami érdekeik szerint küldik az éhezőknek szánt segítséget, amikor a tőke nagyhatalma inkább atombombával, mint atomenergia általi termeléssel készül megajándékozni a kínjaiban nyöszörgő emberiséget, amikor nincs más uralkodó ösztön a földön, mint a teljesen lemeztelenített érdek, a minden szeméremtől megfosztott ösztön, akkor az átlagember szemébe és füléhez is csak azok a képek és hallomások jutnak, melyek minden tehetség és bensöség nélkül közük a meglévőt, igy fejlesztve az alacsonyrendüség, az érdek vad ösztöneit.

Az első háború után, Európa képe a gyász fenségét mutatta. Gyászolták halottaikat az országok, városok, falvak és mély gyászt viseltek a feleségek, anyák, apák és testvérek. TJccától uccáig fekete fátyolos, gyászba öltözött asszonyokkal találkoztunk. Színházak, mozik, szórakozóhelyek, amenynyiben nyitva voltak, üresen tátongtak és az -mberek nem rejtették el könnyeiket egymás elöl, mert nem féltek attól, hogy fájdalmuk elutasításra talál.

Ha ma, az erről szóló leírások hiányában, fényképeken keresünk felvilágosítást. azt látjuk, hogy a tönkretett, mindenükből kifosztott országok népein kívül, kik romjaikon vánszorogva, maguk a megtestesült gyász kifejezői, egyetlen városkép sem mutat megrendültséget hala imért, kiknek ugylátszik azért kellett elvérezniük, hogy a megmaradottak jobban örülhessenek életüknek.

Az angol városok győzelmi ujjongása, “hidegvérünek" hiresztelt népének leplezetlen diadalmámora, mely halottaik elnémult hangja fölött ordítva hirdeti, hogy él, inkább boldog biisz-^ bőséget mutat, mint gyászt.

Az északamerikai felvételek még az angol képeken is túltesznek. Ha azelőtt csak Ízléstelen és idegesitő volt polgáraik állandósult, szalagon futó jókedvük, gépiesitett nevetésük, most, a leggyászosabb korszakban, ijesztően hat vigyorgó fintoruk, a harminckét egészséges foggal, melyet “keep smiling”-nek neveztek el és mint a bölcselet legnagyszerűbb törvényét ajánlották az egész világnak.

Tagadhatatlan azonban, hogy Anglia és Északamerika győztes állam és nagyságához, lakói számához viszonyítva. aránylag kevés halottja van.

Földünk legdélibb része, Argentina, meg lett kiméivé a háború borzalmaitól Polgárai nem kényszerültek fegyverbe állni és igy Argentínában nem is lehet tömeggyász. É! azonban Argentínában egy elég tekintélyes számú magyar kolónia. Alig akad köztük egy család Is, amelynek ne lenne háborús halottja, ki fegyverek, vagy bombák által pusztul'» el, gázkamrák pokoli kínjaiba fulladt, emberi kezektől lett szétszaggatva, vagy éhségtől, talán mesterséges megfagy ás által szenvedett kL

Ennek a magyar kolóniának tagjai legelőnyösebben “uszták” meg a háborút. Jólétben, biztonságban élve, semmit sem nélkülözve, még csak felszólítást sem kaptak, hogy részt vegyenek az öldöklésben, s ezáltal kockára tegyék életüket.

És ez a magyar kolónia, itt, az ő boldogok szigetén, még halottait sem vállalja. Nem ölt értük külső gyászt és leikéből is kiűzi a fájdalmat, na az, netalán pillanatokra mégis belopózkodik szivébe.

Űzi magától a képeket, melyek halottaira emlékeztetik, Nem akar tudni borzalmas sorsukról, mely halálukat megelőzte. Elkerüli azokat a barátait, kikről feltételezi, hogy fájdalmat mutatnak. Még mint beszédanyagot “sem birja“ el, elbújik a tudatok elöl, kitépi magát minden együttérzésből.

Ez a magyar kolónia es mellette a Hitlerországból itt kikötött német menekültek, csekély kivétellel, csak élni akarnak, jól élni, a lehetséges legjobban, a gyász zavaró fájdalma nélkül, ök a ma átlagemberének tökélyig kitenyésztett példányai, kik csak azt érzik, azt látják, mit érezni és látni akarnak, és csak azt akarják látni és érezni, mi nem zavarja testi és lelki egyensúlyukat.

Nem alázattal hálásak, hogy megmenekültek, hanem büszkék. Nem véletlennek vagy szerencsés kényszernek tudják be idejövetelüket, hanem okos előrelátásnak. Nem éreznek magukban bűntudatot, hogy okos előrelátásuk dacára veszni hagyták szüleiket, testvéreiket. ellnckezőleg: stikan közülük vádaskodnak, hogy szabaduljanak az esetleg mégis fellépő önvádtól. Ez az oka, hogy jelmondatukká lett: “Azzal, hogy kétségbeesem, úgy sem segítek már rajtuk.”

Nem, nem esnek kétségbe. Mozikba járnak, óvatosan kiválogatva azokat a filmeket, melyek nem az európai borzalmakat mutatják. “Nem tudnak oda nézni”, elfordítják fejüket, ha egy fényképezett jelenet a nagy szenvedéseket tárja szemük e'é. Színházakba mennek, ahol “sokat lehe nevetni.” Pálakba, ahol az életben maradottaknak gyűjtenek, de vidám műsor mellett, mit tánc követ. Minden a világon megváltozhatik, csak a jótékonyság nem talál uj formákra? Adni csak úgy lehet, ha kapni érte valamit? Tea, sütemény, tombola, tánc a békeidők műsorába illett, gyermekek karácsonyi felruházására volt alkalmas csalogató. Ma — szégyen, mit erőszakkal kellene betiltani.

És ha szégyen, akkor százszorosán szégyen azoknak, kiknek hozzátartozói nem a harctéren és nem bombájj által, vagy politikai meggyőződésük miatt véreztek, hanem fegyvertelenül kiszolgáltatva a brutális erőszaknak pusztultak el. Ezeknelr a mulatozása százszorosán arculcsapást jelent és felrúgja a lelki kultúra legelemibb követelményeit.

Ma, amikor a nürnbergi tárgyaláson többet beszélnek egy angol ten. geralattjáró tiszt nemetek általi “■rvonlövéséröl. min* hatmillió ffitV*

\