Szabad Szó - Libre Palabra, 1946 (2. évfolyam, 13-25. szám)
1946-08-01 / 21. szám
SZABAD SZÓ 11 János Andor: BÉCSI KñLñND Részemről mindig egy bizonyos fokú elszántság, amikor a mai pesti újságokat a kezembe veszem. Egy év óta — a náci háborús bűnösök kivégzésén kivül — vajmi kevés örömhírt tudtam kiböngészni az uj magyar lapokból. Borongósak és halk sóhajtásúak az aktuális hírek, vagy pedig a rémregények idegrázó fejezeteit hordozzák magukban. Amit az európai ötéves náci-világrend pro dukált, az Hans Heins Evers legvérmesebb fantáziáját is túlszárnyalja ötletekben, méretekben és perverzitásban. Az óhazai, régi liberális sajtónak irói és újságírói, beérkezettjei, vagy közkatonái közül is sokan gázkohókban, koncentrációs táborokban, vagy a Duna hullámaiban pusztultak el nyomorultan, még azt a négyzetnyi földdarabot sem ismeri senki, amely testvérileg magába fogadta őket. Mint nemrégiben olvastam... így lett hamuvá egy régi pesti barátom: Győri Ernő, a halk szavú magyar költő, több budapesti és vidéki lapoknak állandó novellistája, akit szintén Hitler pribékjei ifiéltek Ausehwitzben gázhalálra. Győrire valóban rá lehetett mondani, hogy a légynek sem ártott: a szerelemnek, rímeknek és finoman cizellált történeteinek élt külön világában, távol a politikai viharzásoktól, ősbohém. volt, mindig szegény maradt, mikor legjobban futott is neki a kiadóknál. Talán őneki volt Pesten a legtrópikusabb ruhája, valósággal léghuzat támadt a szellőztető lyukakból, amelyek nadrágjai különböző pontjain ékeskedtek. Sok mulatságos történet járt róla közszájon újságírók között, az “Otthon’’-körben és a ‘ ‘ Fészek ’ ’-klubban, amelyeknek aktiv, vagy szenvedő hőse Győri Ernő volt. Egy ilyen jóizü és hiteles történetet fogok róla most az alábbiakban elmesélni. Kun Béla diktatúrájának bukása után, az úgynevezett fehér terror kezdetén Juhász Árpád ismert hirlapiróval — e sorok írója a “Szerda” cimü hetilapot szerkesztgette, amig Friedrich István volt miniszterelnök be nem tiltotta az újság megjelenését. Ennek a kis harcos hetilapnak volt állandó munkatársa Győri Ernő is, akit egy rendőrségi brutalitást ostorozó cikke miatt másnap éjjel az ágyából cipeltek el a detektívek. Természetesen azonnal megindult érte a baráti mentő apparátus és rövidesen sikerült is kimenteni öt a Zrinyi-ucca barátságos zárkájából. A talaj azonban nagyon égett már a talpa alatt és elhatározta, hogy egy időre külföldre utazik 'méla száműzetésbe. Történetesen ugyanaz időben ötödször nősült meg testilelki jóbarátja Juhász Árpád is, aki szintén külföldi nászúiról álmodozott. Mit is tehet hát két pénztelen, de két okos pesti iró, ha nincsenek eszközeik vágyaik kiteljesítésére? Gyorsan egy közkereseti társaságot alapitanak, — összeteszik minden összetehetö értékeiket és nyugodtan felmennek az Otthon körbe “bakkozni”... Mindent egy lapra — kiáltással és Fortuna mosolygós segítségével sikerült is a Győri-Juhász társascégnek annyi ropogós százast összenyerni, amennyivel útnak indulhattak külföldre. Természetesen csak Bécs városáig. És kizárólagosan csak kettesben. Mert arra már nem jutott pénzben, hogy Juhász ötödik feleségét is elvihesse. így tehát nem volt mást csinálni... miután érzékeny búcsút mondottak a pesti közvéleménynek, a társascég felült a bécsi gyorsvonatra s első osztályú szerkesztőségi szabadjeggyel szerencsésen meg is érkeztek a kedélyes osztrák fővárosba. Elegáns turistákhoz illően beültek egy taxiba és egyenesen a Kartnerstrassei “Hotel Erzherzog Kari” nevű, külföldi mágnásoktól frekventált szállóba vitették magukat. Máraz első napon megnézték Bécs három “nagy” nevezetességét: a Stefans kirchét, a Habsburg kávéházat és a Prátert, azután beültek egy körutazásra a Riesenrad látványos óriáskerekébe. A császári Burgot is fel akarták keresni, de Gyűri, ki szélsőséges köztársasági érzelmeiről volt ismeretes, lebeszélte Juhászt erről a monarchists vállalkozásról. Másnap éjjel — az eredeti programmjuktól eltérően — véletlenül bevetödtek az időben divatos “Nachtfalter” nevű tánckabaréba és ott — nyelvében él a nemzet jeligével — meghívtak két magyar szépségkirálynöt a páholyukba. Fejedelmi módon folyt a francia pezsgő, éjfélután egykor mindkettő beleszeretett a két szőke arkangyalba, Győri azonnal papirt ragadott és ott helyben megírta három szakaszban : — “ A boldogtalanság tengerén — együtt hajózunk te meg én” refrénü sanzonját, Juhász pedig törzstiszti becsületszavára kijelentette, hogy a kettő közül az egyiket fogja elvenni hatodik feleségének, feltéve, ha az ötödiktől sikerült elválnia. A nagyszerűen végződött urimuri után csak délután ötkor ébredtek fel a szálló délkeletre néző szobájában, pontosan három és fél osztrák schilling összvagyonnal a zsebükben. Hosszas lelkitusa után elhatározták, hogy a bécsi zálogház vendégszeretetét fogják igénybevenni. Magasságra és bőségre egyenlő termetüek lévén — kettőnek egy ruha is elég — bölcsességgel Juhász levetette a zakóját, majd önfeláldozóig lekapcsolta szájából aranyfogsorát is. Ez ugyan helyi komplikációkat okozott nála, mert az “s” és “ty” betűket csak selypítve tudta kiejteni, de mint ö mondá: “Nem füsztöl az szemmit, két harcosz peszti ujszágirónál”. — Sokkal nagyobb baj volt annál, hogy a zálogháznak köszive volt, kevés pénzt adott és hogy ketten egyszerre — ruha hiányában nem mehettek az uccára. Nagy haditanácsot tartottak és úgy döntöttek, hogy a megmaradt kis pénzzel
