Szabad Szó - Libre Palabra, 1946 (2. évfolyam, 13-25. szám)
1946-01-01 / 13. szám
14 Szabad Sző T I S Z AZ U G Jelenet Hay Gyula színmüvéből Hirt adtunk már arról, hogy előkészületek folynak Buenos Airesben egy “Szabad Színpad” alakítása iránt és az uj kultúrintézmény azt a célt szolgálja, hogy az uj Magyarország színpadi müveit mutassa be Argentina magyar társadalmának. A felszabadított Budapesten a Nemzeti Szinház első eredeti bemutatója Hay Gyula “TISZAZUG” cimü drámája volt, amely a világháború előtti magyar falu életéből! vette tárgyát és a szolnokvidéki “arzénos asszonyok” bűntettei mögött rámutat a földkérdés jelentőségére. A színdarab kézirata már megérkezett Északamer kán át Buenos Airesbe. Itt közöljük mutatóba a szinmü első felvonásának egyik jelenetét: (A parókia előtt- Az uccán, a kerítés előtt padka. Cselédlány jön a kertből, hoz egy asztalkendőt és három poharat.) Plébános (kikiált a házból): így ni. fiam, tedd csak oda az asztalt a padka elé. Három poharat rá. Meg egy szé. kst az őrmester urnák. (Kijön a házból, pálinkás üveg és dohányszelence a hóna alatt. Molnár Máté csendörörmester és Balló Dani csendörkáplár jönnek vele.) Plébános: így ni, ez az én két kísérőm: ez, meg az. (Az orruk alá tartja a pálinkás üveget): Tetszik érezni? őrmester és Dani (a szagot mellre szíva): Ah! ..Plébános: Ezt a szagot te már régen ismered, mi? Dani; Átjárta az egész iskolát. Plébános: Aszaszaszaszn! Hozza ezt a fiút gyakrabban a falunkba, őrmester ur! őrmester: Valahányszor a szolnoki pa:ancsnck;ág elrendeli; én szívesen hozom. Plébános: Ez volt az én kedvenc tanítványom, tudja-e, őrmester ur. — ...“Mi az apátok?” — A testvére is vele volt, aki most fejős a grófnál. — “'Béres!" — “Ki az uraságtok?” — “Cukorgyár részvénytársaság. Szolnok.” A cipőjük úgy lógott le madzag-őr- a vállukról, mert a nyolc kilométer utat naponként mezítláb tették nr.ee, a cioö csak parádénak volt. Dani: B'zony, akkor az állam még nem fizette a talpalást. Plébános: De most igen, káplár ur, mi? Foglaljon helyet, őrmester ur. őrmester; Vagyok olyan bátor. (Az őrmester a székre ül, a plébános és Dani a padkára. A plébános pálinkát tölt a poha-arkba.) Plébános: “Cukorgyár részvénytársaság, Szolnok”-.. — Nem volt ez elég uraságos az én fülemnek. Uj ember voltam még ezen a vidéken. Frissen jöttem a szülő városkámból, görbehátu tótországból. De aztán hamar me-t-nultam. hogy ki mindenki itt a füldesur: a gróf, a részvénytársaság, az Ampel Gusztáv örökösei és a Földhitelbank. Szélesen, komótosan terpeszkednek ezek köröskörül. Ami meg a középen kimarad, azon ott él összezsúfolva, szerényen, Istenben bizakodva, amennyire lehet békességben, a mennyire lehet boldogságban, amenynyire lehet, egészségben — a nép. őrmester: Áldott nép, jó nép. Plébános: Derék, jó nép. — Kedves egészségükre. (Mind a hárman isznak és köszö. rülik a, torkukat) Dani: Hu! őrmester: Teremtette! Plébános (Kinyitja a dohány-szelencét) : Parancsol, őrmester ur? őrmester (a szelencébe néz és a plébánosra sandit): Ej! Hm. (tömi a pipáját.) Plébános (szintén tömni kezdi a pi_ páját): Hát te, Dani? Dani (belenéz a szelencébe, rázza a fejét) Plébános: No, ml a hiba? őrmester (a plébánoshoz hajcl): Tisztelendő uram — dohányjövedéki kihágás után nyomozni, .közben szűzdohányt szivnj és mégis becsületes embernek maradni — nem olyan egy. szerű. Legalább három csillag kell ehhez a parolin, meg egy ezüst zsinór. Egy. káplár a két csillagjával nem győzi még ezt. (Halkan nevetnek. Dani is moso. lyog, cigarettát sodor magának a saját, vA: árolt dohányából.) Plébános (kissé duzzogva): Mert hát mi is voltakép a szüzdohány? De. hány, amit még meg nem szaglászott a finánc. Amit nem adtak le az államnak, hogy aztán drágán, elront, va, visszavásárolják. Dani (vállát vonva): Hát persze... persze... Plébános; Hallgass ide, fiatal barátom: ugy.e te a városban voltál? He? Ott annyi szép kislány van. He? Nem e:ett meg egyszer máskor, hogy egy kis szüzet... hogy egy kis szűz. zel...? He?... És engem meg Setn kérdeztél? Az egyházi áldást meg se vártad?... He? He? ö-rnester (derülten): No? No? Erről ép most egy uj nótát fújhatnék ... Dani (találva, igen zavarta«):... Ami azt illeti... Plébános: No látod! Te kijátszód az én monopóliumomat, én kijátszom a te monopóliumodat, neked a te szü. zed, nekem az én szüzem és kvitt! őrmester (nevet, ncgy a könnye csorog.) Plébános (kurjongatva nevet, Danit többször erősen hátbavágja): Kvitt, fiatal barátom! Megértetted?... — Egészségünkre! (Isznak, köszörülik a torkukat.) őrmester: Mit is akartam mondani? Dani, ha a Biróné elsírta a gyá. szát, egy kis látogatást kell tennünk az udvarában. Plébános: -»Nono... Hivatalosan? őrmester: Igen. Hanem tisztelendő uram beszélhetne vele előbb, hogy simábban menjen a dolog: a Biróné még nem égette el a kukoricaszárat. Dani (örül, hogy szolgálati kérdésről beszélhet): Igenis, őrmester ui és szabad egy kérdést: tulajdonkép. pen miért kell a kukoricaszárat elégetni? Plébános: Ahá, ezt magam is szeretném tudni. őrmester (vállát vonogatva): Rendelet. A megyétől. A hesszenl légy egyenesen a kukoricaszárba rakja a petéjét. Azt kell elpusztítani. Dani: De az Ampel örököseinél ilyen halom szárat látni. Plébános: Ahá, ahá! őrmester: Az nem ebben a megyé. ben van. Dani (inkáb' értelmetlenül, mint ellenkezve): Hát a légy nem tud átmenni a megyehatáron? őrmester: A légy igen, a rendelet nem. Plébános: No, nekem nem lehet akármit beszélni (halkan) a grófnál is szárat etetnek tavasszal, pedig az a mi megyénkben van. őrmester (szigorúan): Kérem alásean, mindenkinek szabadságában áll a szárat télire elvermelni, hogy a pendró elpusztuljon... A pontos uta. sitást a hivatalos lap közölte. Plébánrs: Jó, de mikor kerül a hivatalos lap a paraszt kezébe? őrmester: Sohasem. De minek is. Tisztelendő uram. Tisztelendő ur csak úgy tudja, mint jó magam. Inkább a heoszeni legyet szenvedi el a pa. raszt, semhogy egy rendeletet betartson. Ez már a Vériben van. Plébános: Én pedig azt mondom, őrmester ur, hogy az ilyesmi senkinek sincs a vériben. Én azt mondom, ennek az cka csakis... csakis... a török hódoltság... ezer... No? (Da_ ni felé bök az ujjával) Dani (a jó tanuló): 1526.M1 1686-ig. Plébános: Jól van. Hát ez a török megszállás vagy tul rövid volt, vagy túl hosszú. Mert azóta jöhet a rendelet a császártól feketesárga pántli. kával, vagy a nemzeti kormánytól pircsfehérzöld szalaggal, vagv pedig (halkan) 1919-ben a szovjettől vörös pecséttel,— a magyar parasztnak ez mind csak annyi, mintha a budai ba. sátől jönne és ekkora félholdas pe. csét volna rajta. Hogy a rendet meg. utáltasía, ahhoz mind elég soká tartott ;hogy a rendet megteremtse, ahhoz mind hamar letűnt.